Új Misszió, 1993 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1993-01-01 / 1. szám

30 % kedvezményt kapnak a győztesek Az elmúlt év elején felhívással fordul­tunk előfizetőinkhez, melyben kértük, hogy lapunkat bátrabban, nagyobb pél­dányszámban vásárolják. Megígértük ak­kor, hogy egy éven át minden számunkban közöljük az első hat előfizető plébánia ne­vét, ahol a legtöbb lapot rendelik. Két kate­góriánk volt; a felosztás az egyházközségek lélekszáma szerint történt. Nézzük a vég­eredményt. I. KATEGÓRIA 1. Miskolc, Szent Anna-plébánia 2. Miskolc, Minorita plébánia 3. Mezőkövesd, Szent László-plébánia II. KATEGÓRIA 1.-2. Domoszló és Erdőtelek (végig holtversenyben) 3. Arló Győzteseinknek amellett, hogy gratulá­lunk, egyben megköszönjük a segítséget is, hogy lapunkból egész évben nagyobb pél­dányszámban rendeltek. ígéretünkhöz hí­ven az 1. helyezettek 1993-ban a szokásos 10 %-os terjesztői jutalékon felül +20%-ot, a 2. helyezettek +15 %-ot, míg a harmadik helyezettek +10 %-ot kapnak. A II. kategó­ria holtversenyben végzett egyházközsége­it +20-20 % illeti meg. Kérjük az illető plébániák lapterjesztő­it, hogy 1993-ban tehát a szokásos 10 % jutalék helyett 30, 25 ill. 20 % jutalékot vonjanak le befizetéseikből. gAREJFLCm Tengerésztiszt a szeretet hajó­ján..................................................6 „Délelőtt a Bárka-házhoz közeli műhelyben dolgoznak sérült testvé­reink, ahol szövéssel, képeslapfes­téssel és kerti munkával foglalkoz­nak. ” A száműzött bíboros lelküle­te..................................................12 „Amikor Philadelphiában járt, a biztonsági szolgálat emberei ... bú­csúzáskor elmondták, hogy életük­ben eddig ilyen nagyszerű emberrel nem találkoztak, és az idős bíboros­nak megígérték, többet vasárnapi szentmisét nem mulasztanak... ” Szent Márton-búcsú Munká­cson.............................................17 ....elsősorban a magyarok képvise­lik a latin rítusú katolikus egy­házat. ” Címlapunkon: Raffaello festménye 2­ ­ . Szerkesztőség: 3529 Miskolc, Csabai kapu 44. Telefon: (46) 363-213. Új MISSZIÓ Főszerkesztő: CZOBORCZY BENCE. Kiadja az Új Misszió Alapítvány. vrSipRT Felelős kiadó: ZACHÁR GÉZA. Készült a Micropress Nyomdában. Fele- KATOLIKUS FOLYÓIRAT 1(5) vezet­ 5: MOLNÁR ISTVÁN. Megrendelhető: 5 példány felett a szer­kesztőség címén, az ennél kisebb rendeléseket a Hírlapelőfizetési és V.évf. 1.szám Lapellátási Iroda (1900 Budapest, Lehel út 10/a.) és a postahivatalok teljesítik. Szerkesztőségi óra: hétfőn 14-16-ig. HU ISSN 0865-0306

Next