Új Misszió, 2004 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-01 / 1. szám
Pál fordulása Krisztus feltámadása után néhány évvel egy fiatal diakónust, az apostolok segítőtársát feldühödött csoport taszigálta a városkapun kívülre, hogy megkövezzék. A városban ugyanis nem volt szabad megölni bárkit is. A városfalon túl hátulról lerántották, és amikor a földön feküdt, megkövezték. Meghalt. De az utolsó pillanatokban is gyilkosaiért imádkozott. Ő volt az első vértanú, aki Jézus örömhíréért vérét ontotta. Amikor a gyilkosok nekivetkőztek és lerakták ruháikat, egy fiatal fiút bíztak meg ruháik őrzésével. Ez az ifjú Gamaliel rabbi tanítványa volt, aki rajongó lelkesedéssel csüggött faján és vallásán, de annál izzóbb gyűlölet lobogott benne Jézus Krisztus és a kereszténység ellen. Saul - mert így nevezték - a főpaphoz ment, megbízólevelet kért, hogy a Damaszkuszban lévő keresztényeket összefogdoshassa, és megkötözve Jeruzsálembe hozhassa. Ezen az útján történt megtérése. A város közelében az égből hirtelen világosság csapott le, és őt lováról a földre sújtotta, miközben ez a szózat hallatszott: „Saul, Saul! Miért üldözöl engem?” „Ki vagy, Uram?”-kérdezte. „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl” - hangzott a felelet. Erre Saul reszketve és álmélkodva tovább kérdezett: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” „Kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, hogy mit cselekedjél. ” Fölkelt, de nem látott. Bevezették a városba. Ezalatt az Úr látomásban utasítást adott egy Ananiás nevű kereszténynek, hogy menjen Saulhoz. Ananiás nem akart menni, mert hallott Saul keresztényüldöző tevékenységéről. „Menj csak - mondta az Úr -, mert eszközül választottam, hogy megismertesse nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. ” Ananiás megkereste Sault, fejére tette kezét, és így szólt: „Saul testvér! Az Úr Jézus küldött engem, ki megjelent neked az úton, hogy láss és beszélj a Szentlélekkel.” Ezekre a szavakra Saul visszanyerte látását, és megkeresztelkedett. Amilyen ádáz volt eddig gyűlölete a kereszténység ellen, éppen olyan lángoló volt ezek után a szeretete Krisztus iránt, és fáradhatatlan buzgalma a kereszténység terjesztésében. Bejárta az egész Római Birodalmat, és térítette a benne élő népeket. Ezért nevezik a nemzetek apostolának, tanítójának. Mondják, hogy ha nem lett volna Saul, azaz Pál apostol, akkor talán a kereszténység nem tudott volna gyökeret verni az európai pogány világban. Mi tehát neki köszönhetjük, hogy eljutott hozzánk is Krisztus örömhíre, amely minden emberhez szól. A gondviselés így irányította a kereszténységet. Ezért nem szabad kishitűeknek lenni a mostani eltávolodások miatt sem. Nem ismerjük Isten terveit. Az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. Egy biztos! A vértanúk minden kiontott csepp vére a kereszténység vetése. Erre tanít Szent István vértanúsága és Szent Pál élete. Szabó István