Új Misszió, 2009 (21. évfolyam, 1-12. szám)

2009-01-01 / 1. szám

3 Útjelzőként a jézusi úton A Szentírást mindig emberi elvárá­sainknak megfelelően vesszük a kezünkbe. Hangulatunk rányomja bélyegét értelme­zésére. A keresztény ember Isten üzenetét keresi a Bibliában. Vannak, akik kártyave­tésre használják. Szerencséjüket, jövőjüket akarják kipuhatolni belőle. Ők találomra ütik fel a Szentírást. Nagy kérdésünk: mit mond és mit üzen Isten az írások által? Vajon találkozhatunk vele? Követhetjük-e? Időszerű és fontos kérdések. A Krisztus­követés napjainkban sok nehézséggel küzd. Kevés a keresztelés, az esküvő és az elsőáldo­zó. Kevesen veszik komolyan a vallásos élet gyakorlatait és kötelezettségeit. A hit dolgai­ban többen elbizonytalanodtak. Hanyatlóban a vallásos élet. Hol lehet hitet tanulni? A család­ban? Az egyházközségben? A társadalomban? Az egyik evangéliumi szakasz (Jn 7, 42) lélekben az alakuló Egyház életébe enged be­pillantást. A tanítványok követni kezdték Jé­zust. Nem ment minden nehézség nélkül. Kezdetben még csak némán szegődtek nyo­mába. Tapogatództak nála. Hol laksz? Vallásos életünk napjainkban hasonló ta­­pogatódzás. Kisebb-nagyobb nehézségek­be ütközik. A keresztség által az Egyház tag­jaivá válunk. Fontos. De ez még csak kez­det. Keresztény életünk kibontakozása sze­mélyes döntésünk alapján történik a Jé­zussal való személyes találkozás révén, így volt ez a tanítványok korában is. Keresz­telő János bemutatta tanítványainak Jézust, és ők érdeklődni kezdtek utána, vele men­tek, és nála maradtak. Barátai lettek. Személyes hitünk előfeltétele a találkozás Jézussal. Valaki előbb rá kell, hogy irányít­sa figyelmünket: a család, a hitoktatás, a keresztény nevelés, az iskolai és társadalmi légkör, az egész egyházközség. Ezek kedvező előfeltételeket biztosíthatnak ahhoz, hogy öntudatos és felnőtt keresztényekké vál­hassunk. Keresztelő János a Jordán mentén felismerte a helyzetet, és késlekedés nélkül Jézusra irányította tanítványai figyelmét. Rámutatott: „Nézzétek, az Isten Báránya”. Ma is emberekre van szükségünk, akik érdeklődésünket Jézusra terelik. Közös és hitvalló tanúságtételünk nélkül nincs hit. A hit hallásból ered. Figyelnünk kell mások tanúságára, s aztán párbeszédbe kell ele­gyednünk Istennel. Napjainkban többen azzal kérkednek, hogy egyedül is megtalálják az Istenhez vezető utat. Látható vallásosságra nincs szükség. Nem mutatják vallásosságukat, de hisznek - mondják. Evangéliumi szaka­szunk arról tanúskodik, hogy a hit a közös­ségben alakul és érlelődik: a tanítványok és Jézus társaságában, a hívők közösségében. Itt elsajátítható a hit, és gyakorolható a ke­resztény életforma. Itt kezdődik az új élet, amelyre még a tévelygők és hitetlenek is felfigyelnek, és Istenre találnak. A hit világában óriási jelentősége van az első találkozás személyes élményének. A Jordán-mellékén az első találkozás élménye Jézussal megragadta a tanítványok szívét, és beléjük vésődött örökre. Jézus egyénisége megigézte és lebilincselte őket egész éle­tükre. Ettől kezdve Jézus mindennél fonto­sabb volt számukra: fontosabb, mint az üz­let, a karrier, a siker. Ettől kezdve nem tudtak nem beszélni arról, amit láttak, hallottak vagy tapasztaltak Jézus közelében. Rájöttek, hogy hitük nem magántulajdon. Felfedezé­süket, vallásos élményeiket megosztották másokkal: András eljutott Péterhez, a fivé­réhez, és örömmel újságolta neki: „Megta­láltuk a Messiást”. Jézushoz vezette, és Pé­terből szikla lett, testvérei erőssége. Jézus csendesen jár és működik, így mege­sik, hogy a világ forgatagában figyelmen kí­vül hagyjuk. Mégis vannak, akik a zaj ellenére is meghallották Isten szavát, és Jézus nyomá­ba szegődtek. Szomjazták az igazságot, és benne megtalálták azt. Életük János mutató­ujjaként Jézusra mutat. Útjelzők társaik szá­mára a Jézushoz vezető úton... Cs. F.

Next