Új Misszió, 2009 (21. évfolyam, 1-12. szám)
2009-01-01 / 1. szám
3 Útjelzőként a jézusi úton A Szentírást mindig emberi elvárásainknak megfelelően vesszük a kezünkbe. Hangulatunk rányomja bélyegét értelmezésére. A keresztény ember Isten üzenetét keresi a Bibliában. Vannak, akik kártyavetésre használják. Szerencséjüket, jövőjüket akarják kipuhatolni belőle. Ők találomra ütik fel a Szentírást. Nagy kérdésünk: mit mond és mit üzen Isten az írások által? Vajon találkozhatunk vele? Követhetjük-e? Időszerű és fontos kérdések. A Krisztuskövetés napjainkban sok nehézséggel küzd. Kevés a keresztelés, az esküvő és az elsőáldozó. Kevesen veszik komolyan a vallásos élet gyakorlatait és kötelezettségeit. A hit dolgaiban többen elbizonytalanodtak. Hanyatlóban a vallásos élet. Hol lehet hitet tanulni? A családban? Az egyházközségben? A társadalomban? Az egyik evangéliumi szakasz (Jn 7, 42) lélekben az alakuló Egyház életébe enged bepillantást. A tanítványok követni kezdték Jézust. Nem ment minden nehézség nélkül. Kezdetben még csak némán szegődtek nyomába. Tapogatództak nála. Hol laksz? Vallásos életünk napjainkban hasonló tapogatódzás. Kisebb-nagyobb nehézségekbe ütközik. A keresztség által az Egyház tagjaivá válunk. Fontos. De ez még csak kezdet. Keresztény életünk kibontakozása személyes döntésünk alapján történik a Jézussal való személyes találkozás révén, így volt ez a tanítványok korában is. Keresztelő János bemutatta tanítványainak Jézust, és ők érdeklődni kezdtek utána, vele mentek, és nála maradtak. Barátai lettek. Személyes hitünk előfeltétele a találkozás Jézussal. Valaki előbb rá kell, hogy irányítsa figyelmünket: a család, a hitoktatás, a keresztény nevelés, az iskolai és társadalmi légkör, az egész egyházközség. Ezek kedvező előfeltételeket biztosíthatnak ahhoz, hogy öntudatos és felnőtt keresztényekké válhassunk. Keresztelő János a Jordán mentén felismerte a helyzetet, és késlekedés nélkül Jézusra irányította tanítványai figyelmét. Rámutatott: „Nézzétek, az Isten Báránya”. Ma is emberekre van szükségünk, akik érdeklődésünket Jézusra terelik. Közös és hitvalló tanúságtételünk nélkül nincs hit. A hit hallásból ered. Figyelnünk kell mások tanúságára, s aztán párbeszédbe kell elegyednünk Istennel. Napjainkban többen azzal kérkednek, hogy egyedül is megtalálják az Istenhez vezető utat. Látható vallásosságra nincs szükség. Nem mutatják vallásosságukat, de hisznek - mondják. Evangéliumi szakaszunk arról tanúskodik, hogy a hit a közösségben alakul és érlelődik: a tanítványok és Jézus társaságában, a hívők közösségében. Itt elsajátítható a hit, és gyakorolható a keresztény életforma. Itt kezdődik az új élet, amelyre még a tévelygők és hitetlenek is felfigyelnek, és Istenre találnak. A hit világában óriási jelentősége van az első találkozás személyes élményének. A Jordán-mellékén az első találkozás élménye Jézussal megragadta a tanítványok szívét, és beléjük vésődött örökre. Jézus egyénisége megigézte és lebilincselte őket egész életükre. Ettől kezdve Jézus mindennél fontosabb volt számukra: fontosabb, mint az üzlet, a karrier, a siker. Ettől kezdve nem tudtak nem beszélni arról, amit láttak, hallottak vagy tapasztaltak Jézus közelében. Rájöttek, hogy hitük nem magántulajdon. Felfedezésüket, vallásos élményeiket megosztották másokkal: András eljutott Péterhez, a fivéréhez, és örömmel újságolta neki: „Megtaláltuk a Messiást”. Jézushoz vezette, és Péterből szikla lett, testvérei erőssége. Jézus csendesen jár és működik, így megesik, hogy a világ forgatagában figyelmen kívül hagyjuk. Mégis vannak, akik a zaj ellenére is meghallották Isten szavát, és Jézus nyomába szegődtek. Szomjazták az igazságot, és benne megtalálták azt. Életük János mutatóujjaként Jézusra mutat. Útjelzők társaik számára a Jézushoz vezető úton... Cs. F.