Új Misszió, 2013 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2013-01-01 / 1. szám

Beszéd fölötti beszéd Az imádság szavakba foglalt, vagy néma kapcsolat és párbeszéd Isten és ember, Isten és az imádkozó egyén között... egyben párbeszéd a teljes létezéssel, minden egyes - élő és halott — emberrel. E párbeszéd föl­mérése persze lehetetlen, de létezése min­den imádkozó teremtmény számára alap­vetően igaz és valóságos. Az imádság értelme így kettős. Annyi, mint egyedül maradni Istennel, s ugyanak­kor találkozni mindenkivel, a teremtés egész teljességével, méghozzá egyszerre térben és időben, s túl téren és időn, Isten szívében, az öröklét dimenziójában. Ezáltal az ima olyan párbeszéd is, amit másképp nem tudnánk megvalósítani. A fel­színen gondolataink és szavaink ezerféle leküzdhetetlen akadályba ütközhetnek, s üt­köznek is, bábeli árkot vetve ember és ember közé, viszont az imában kölcsönös meg­értésünknek nincs semmi akadálya. Az imád­ság ilyen értelemben minden nyelvek fölött álló nyelv, a bábeli nyelvzavar titokzatos megszüntetője, látszólagos némaságban maga a tiszta ékesszólás... Az imádság be­széd fölötti beszéd, s így tökéletes párbeszéd Isten jóvoltából, amit bizonyítani nem, csu­pán hinni lehet. A hívő számára azonban ez fölülmúlhatatlanul elegendő, mivel e hit Is­tenbe vetett hitének egyenes következmé­nye, megfelelője, s ezáltal a legfőbb való­ságot, realitást hordozza... Befejezésül: az imádság épp hogy nem megfutamodás Istenhez az emberek elől, hanem ellenkezőleg: egész lényünk közlését és mindenkinek maradéktalan megértését, meghallgatását jelenti abban a „csöndben ”, amit Isten ajándékoz nekünk, amikor vele beszélünk. Igen, valamiképp így az Istenhez fölszálló imádság egyúttal az emberiségnek is sértetlenül megmaradt anyanyelve, amit még Bábel leomló tornya se tudott min­denestül maga alá temetni. Pilinszky János 2 Címlapunkhoz: Aranyozott mozaikkép a világ egyik legszebb templomának tartott orvietói bazilika homlokzatán Fotó: Dobos Klára­­ XXV. évf. 1. sz. 9 uj Missz­ióS KATOLIKUS FOLYÓIRAT Főszerkesztő és felelős kiadó: CZOBORCZY BENCE Kiadja az Új Misszió Alapítvány Magyarországi szerkesztőség: Miskolc, Vologda u. 4. IV. em. 406. Levélcím: 3502 Miskolc, Pf. 272 Telefonfax: 46/412-911 Drótposta: ujmisszio@hotmail.com Erdélyi szerkesztőség: Nagyvárad, Kanonok sor 13. Levélcím: 410161 Oradea, Sírul Canonicilor 13. Telefon: (0359) 806-200 Magyarországon terjeszti a Magyar Posta Zrt., valamint alternatív terjesztők. Romániában terjeszti az S. C. Editura Kolbe S. R. L. MEGRENDELHETŐ: 5 példány felett a szerkesztőségeknél. Egyéni előfizetés (csak Magyarországon): Magyar Posta Hírlapelőfizetési Iroda 1089 Budapest, Orczy tér 1. ISSN 0865-0306

Next