Új Misszió, 2014 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2014-01-01 / 1. szám

3 „A testvériség a béke alapja, és útja” — Ferenc pápa üzenete a 2614-es Béke Világnapra — „Ebben az első Béke Világnapra írt üze­netemben örömben és reménységben bő­velkedő életet kívánok mindenkinek, em­bereknek és népeknek. Minden férfi és nő szívében ott lakozik ugyanis a teljes élet vágyálma. Ehhez tartozik a testvériség iránti visszafojthatatlan vágyódás, mely a másokkal való közösség felé visz minket, hogy ne ellenségnek vagy konkurenciának tekintsük őket, hanem testvérnek, akit el­fogadunk és magunkhoz ölelünk”. Ferenc pápa e szavakkal kezdi péteri szolgálatá­nak első Béke Világnapi üzenetét. A testvériség minden ember életének lé­nyeges alkotórésze, melyet először a család­ban tanulunk meg, hála egy apa és egy anya egymást kiegészítő felelősségvállalásának. A család ezért minden testvériség forrása és ennél fogva a béke első útja is, mivel hiva­tása az, hogy szeretetet sugározzon a világ­ba. Ezt a hivatást sajnos manapság a té­nyek megcáfolják. A mai világ jellemző jegye a „globális közöny”. Fokozatosan elfásulunk a másik szenvedése iránt és ön­magunkba zárkózunk. A világ számos ré­szén szüntelenül folytatódik az alapvető em­beri jogok, köztük az élet és a vallásszabad­ság jogainak súlyos megsértése, köztük pl. az emberkereskedelem tragikus jelensége. Vannak azonban kevésbé szembetűnő, de nem kevésbé kegyetlen háborúk is, melyek gazdasági és pénzügyi területen zajlanak, és amelyek az életek, a családok és a vállal­kozások számára ugyanolyan pusztítással járnak, mint a valódi háborúk. (...) A pápa legmélyebb meggyőződése, hogy a testvériség elősegíti a szegénység leküzdé­sét is, ugyanakkor azonban hatékony politi­kai intézkedésekre van szükség ezen a téren. Üzenetében hosszabban foglalkozik a je­lenlegi gazdasági-pénzügyi válsággal, mely­nek okát a következőkben jelöli meg: az emberek fokozatosan eltávolodtak Istentől és embertársaiktól, mértéktelen módon csak az anyagi javakat keresték és kiüresítették a személyek és közösségek közötti kapcsola­tokat. (...) A jelenlegi válság akár alkalmat is szolgáltat arra, hogy visszaszerezzük az okosság, a mérsékletesség, az igazságosság és a lelki erősség sarkalatos erényeit. Az ember ugyanis sokkal többre képes annál, hogy saját önző érdekeit védje. (...) A mérhe­tetlen önzés kifejleszti a társadalomban egyfelől a korrupció számos formáját, amely manapság minden szinten kézzelfogható, másfelől pedig bűnszövetkezetek létrejöt­téhez vezet, kisebb csoportoktól kezdve egészen odáig, hogy ezek világméretűvé válnak. A bűnszövetkezetek súlyosan megsértik Istent, ártalmasak minden em­ber számára, tönkreteszik a teremtést és még súlyosabb, ha a vallás álarcába bújnak. (...) Ferenc pápa Béke Világnapi üzenetének utolsó fejezete a természet védelmével fog­lalkozik. Ezen a téren is nagy szükség van a testvériségre, hiszen sokszor a kapzsiság és a leigázás gőgje áll a háttérben. A kör­nyezetet ingyenesen kaptuk, ezért tehát a testvérek szolgálatára kell fordítanunk. Az éhínség skandalumáról szólva a pápa min­denkit arra a kötelességére emlékeztet, hogy az erőforrásokat elsősorban arra kell fordítani, hogy a jövőben senki se éhezzen. A Szentatya végül Mária, Jézus Anyja oltalmát kérte, hogy megértsük és megél­jük minden nap a Fia szívéből fakadó test­vériséget, és elvigyük a békét szeretett földgolyónk minden emberéhez. (A Katolikus Egyház minden év első napján tartja a béke világnapját.) VR

Next