Új Művészet, 2017 (28. évfolyam, 1-12. szám)

Melléklet

wehner Tibor Bár a közelmúlt évtizedeiben nem csitultak, inkább újra meg újra felélénkülnek a viták, eseten­ként forrnak az indulatok egy-egy turult megjele­nítő emlékmű elhelyezési kísérlete, felállítása és felavatása kapcsán - emlékezetes többfordulós konfliktussorozat lezárásaként foglalhatta el a köz­teret 2005-ben Budapest XII. kerületében és 2016-ban Szentendrén a mítoszok és legendák övezte, súlyos jelentéstartalmakkal terhelt madár monumentuma­­. Tatabánya városa ebben a viszonylatban a béke szigete Magyarországon. Az egykori bányászvárosban a Turulról nevezték el a ma már nem létező mozit, a Turul nevet viseli a település taxivállalkozása, egyik utazási irodája és óvodája. 2017-ben ötödik alkalommal rendezték meg a tatabányai Turul Lépcsőfutó Bajnokságot, évről évre a Turul Kupára várja a lelkes sportra­jongókat a Tatabányai Kerékpár és Triatlon Klub, és 2002 óta az egek hatalmas, kiterjesztett szárnyú urának rajzolata a fő motívum a város új címerében is. „A zöld alapú címerpajzson kitárt szárnyú, balra tekintő Turul madár látható - írja a városcímerről a település internetes honlapja fején a Szent Koronát viseli, karmai között kardot fog, amelynek markolata a pajzs jobb oldala felé mutat. A Kő-hegyen álló Turul Tatabánya jellegze­tessége. A krónika szerint a honfoglaló magyarok Bánhidán semmisítették meg Szvatopluk seregét. Ennek emlékére állították 1907-ben Közép- Európa legnagyobb madárszobrát, ami így termé­szetesen a címerben is helyet kapott."­ Való igaz: Bánhidának és a térség később várossá szerve­zett elődtelepüléseinek, majd Tatabányának, az 1947-es várossá nyilvánítás, illetve az 1950-es megyeszékhellyé avatás előtt és után sem volt a Turulon kívül - a bányászatra utaló szimbólu­mokon túl - olyan jelképi erejű, emblematikus motívuma, amellyel ez a szocialista „csinált város" azonosítható, megjelölhető, jellemezhető lenne. A Donáth Gyula szobrászművész által bravúrosan megformált és természeti környezetébe kitűnően pozicionált Turul a rendszerváltás után újjáéledő kultusz idején, majd az e folyamat elleni tiltakozási hullámok közepette is megőrizte helyi és bizonyos szempontból központi, országos jelentőségét. 2017-ben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság törté­nelmi emlékhellyé nyilvánította. A Kő-hegyen álló monumentális emlék jelentőségének tanújele volt az 1990-1992 között lezajlott rekonstrukció és az 1992-es újraavatás is: az időjárási viszonyok és viszontagságok, a szobor körül a fennállása nyolc évtizede alatt lezajlott események alaposan megtépázták az emlékmű állagát, így halaszthatatlanná vált megújítása. A rekonstrukció nagy és sikertelen munka volt: a magas kőtalapzaton álló bronz emlékművet darabjaira bontották, új acélvázat, hordozószerkezetet konstruáltak, és a madártest plasztikai kialakításának károsodásait is korrigálták, de az eredeti, csupán két lábra támaszkodó testhelyzet statikai kialakítását a világűrt is meghódító műszaki és technikai teljesítmények és vívmányok korában nem sikerült megoldani. A madár farka alá egy ún. tojócső, a talapzatból felnyúló támaszalkalmatosság került, és mindemellett súlyos problémák merültek (és merülnek) fel a mitikus lény tollazatának plasz­tikai kialakításával, az eredetitől eltérő, durva, elnagyolt megmintázásával kapcsolatban is. A rekonstrukció lezárultával a Turul eredeti vázát, a testétől, illetve a tollazatától megfosztott belső tartószerkezetet a Szabadtéri Bányászati Múzeum telepén kiállítási tárgyként helyezték el. A rekonstrukció alatt megüresedett szobor­talapzatra Lois Viktor szobrászművész egy Szárnyalógép című kompozíciót tervezett, amely természetesen megrekedt a művészi elképzelés stádiumában: szerencsésebb csillagzat alatt a város fölé magasodó hegy kőposztamensén egy hatalmas vastraverzekből összeállított, felszállásra eleve képtelen konstrukció csapdosta volna stilizált szárnyait. 1988 óta a korábbi Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum, a mai Tatabányai Múzeum gondozza a régi XV-ös akna épülete­gyüttesét és infrastruktúráját - aknatornyot, víztornyot, fürdőöltözőt, bányamérnökséget, üzemvezetői irodát stb, majd a később rekonstruált, itt felépített lakóépületeket és bányatelepi középületeket­­ magában foglaló skanzent, amelynek létesítményei között a rendszerváltás után lebontott, illetve már elhelyezésük előtt megvétózott tatabányai szobrokat deponálták. (A skanzen térségében sem kerülhetett méltó helyére, napjainkban is az egyik raktárban őrzik a Vilt Tibor szobrász­­művész egyik utolsó alkotásaként megvalósult Bányászemlékműhiet - egy hatalmas csákány stilizált fémszobrát -, amelyet a rendszerváltás előtti és utáni városvezetők sem méltattak arra, hogy a szobrász és az építész - Virág Csaba - által eredetileg a városközpontban pontosan kijelölt helyre és környezetbe állítsák fel.) Itt, a múzeummá merevedett közelmúlt épületei, 2Ci

Next