Uj Nemzedék, 1919. december (1. évfolyam, 54-77. szám)
1919-12-16 / 66. szám
Kedd, 1919 december 16. ülésszedék körökben és a népszövetség gondolatának háttérbeszorulásával a régebbi mintájú szövetségeket újítják fel. Az bizonyos, hogy Riennernek minden feltételt el kell fogadnia, mert csupán a feltételek elfogadása és az osztrák nép éhenhalása között, választhat. A millió elpessül pénz a trozofc falösügyi népbizosságnál. A direktórium százezrei — Proletártanműhely — Képvásárlás kép nélkül A büntető törvényszék termében most kerültek szembe az igazsággal a bolsevizmus hóhérai. Ezssel a 13 np megdob veja több tárgyalással párhuzamosan az ügyészség kemény munkával keresi a többi bűnösöket. A nyomozás során átiratban fordult az összes hatóságokhoz és minisztériumokhoz, állítsák össze a kiadásokat, melyekkel a bolsevisták jogtalanul terhelték meg az állampénztárt. A kultuszminiszterium- ban már összeállították a kívánt adatokat azoknak a jelentéseknek alapján, melyeket az augusztusban kiküldött likvidáló biztosok beterjesztettek. Ezek szerint a megállapítások szerint a kultusz tárca terhére az előirányzatot túllépve, nyolcvanhat millió koronát adtak ki. A bolsevik tal kiadások az eddigi hivatalos megállapítsos szerint következőkén oszlanak meg megyei tételek között: Központi igazgatás 35,590.230,budapesti Tudományegyetem 2,903.523, József-műegyetem 151.875, középiskolai tanárképző 65.000, tankerületi főigazgatóéiig 4.200, felekezeti, törvényhatósági és községi középiskoák 4.743.279, felsőbb leányiskolák 83.250, állami népiskolák 6,875.000, mezőgazdasági népiskolák 110.000, nem állami népiskolák 10.000.000, kisdedévé intézetek 2,005.000, népnevelési intézetek 2,005.000, képzőintézetek 15,000, testi nevelés 28,000, iparos iskolák 418,420, állami felsőkereskedelmik 474.650, kereskedelmi iskolák 15,840, művészeti célokra 4,704.943, színművészeti kiadások 15,795.424, múzeumok és könyvtárak 701,390, összesen 86,089,990 korona. Hihetetlen összegek folytak szét, hihetetlen könnyelműséggel az elvtitosak kezén. Ennek a gazdálkodásnak néhány jellegzetes részletéről módunkban van most beszámolni. A képzőművészeti direktórium- A képzőművészeti összegügyeket a diktatúra kikiáltásakor Pogány Kálmán múzeumi őr kapta a kezébe. Ő alakította meg a direktóriumot Bererty Róbert, Ferenczy Béni, Leszner Manó, Kozma Lajos, Antal Frigyes, Wilde János, Révészné Alexander Magda elvtársakból, akikönzetlen működésükértegyéb állásokon kivel 65 korona napi dijat és kellősségű autót kaptak. . , I Első és Legsürgősebb teendőjük volt, hogy a burasusoktól a náluk levő óriási érzésket reprezentáló műkincseket elrekvirálják. A műtárgyakat szocializáló bizottság élére Kenczler Hugó, egy szellemileg és fizikailag csenevész művészettörténeti könyvmolykerüli, aki nagy ambícióval és költséget nem kimélve, látott munkához. Rövid négy hónap alatt csak a közoktatásügyi népbiztonság pénztárából 210.000 koronát költött, ebből önmagának és néhány segítő társának fizetési előlegül (a napidíjakon kívül) 40.000 koronát osztott szét, a vidéken szocializáló szakértőknek és az ellenőrzésükre kiküldött bizalmi elvtársaknak napidíjára 30.000 koronát fordított,, a töbit „apró“ administrációs tételekre adta, de a hivatalos könyvelésen kívül, úgy látszik, más pénztára is volt Kenezlernek, mert a likvidálásnál 9.000 koronával több kiadást találtak, mint amennyire a pénzt felvették. Uitz mester kétszázezer koronája direktori urnákon és a művész-szakszervezeteken belül nagy harcok dúltak a Itfo című folyóirat emberei, mint a bolsevizmus kizárólagos exponensei és az egyéb irányzatok képviselői között és minden egyes párt a maga számára akarta lefoglalni a legfontosabbat, a utalványozás jogát. Aküzdelem eredménye végül is kompromisszum lett, mindenkinek utalták ki, aki nagyon hangosan követelte.. A legzajosabbat, Vita Bélát, aki a Ma szerkesztése körül is elévülhetetlen érdemeket szerzett, egy „proletár képzőművészeti műhely“ igazgatói állásával elégítették ki. Az iskola Andrássy Gyula gróf palotájában vert tanyát, az első emeleti nagy szalonok csakhamar megteltek törekvő ifjúmunkásokkal akik különböző tehetséggel, de egyaránt rajongó áhítattal pillantottak fel a Mesterre. A munka, pihenő óráiban a rövidhajú „művész-elvtársnők“ vidám, maja- lozasokat csaptak, a palota dunaparti erkélyén vidám cigaretta,füstös flörtöletek közben lenézően tekintettek az arra járó csodálkozó budaiakra, akiknek nem jutott ki annyira a művészi talentumból. Ennek az iskolának céljaira, mely Uitzon kívül alig egy-két tanerőt foglalkoztatott, az iskolát vezető mester megbízásából Kónyái Elemér 203.000 koronát vett fel, mely összeg kétségkívül kulturális célokra fordíttatott, azonban közelebbi elszámolást minden fáradozás ellenére sem sikerült tolódni, úgy hogy a kultuszminisztérium likvidáló bizottsága ezt az ügyet kénytelen lesz a rendőrségnek átadni. Egy másik tanműhely, a szocializált Kemstock-féle festőiskola ugyancsak adós még az átvett 50.000 korona elszámolásával. A proletár képzőművészeti műhely munkájának eredményéről nem tudott a nyilvánosságnak beszélte’is mert ’-ben megbukott a diktátum. Furcsa képvásárláscik. : A közoktatásügyi népbiztosság 1.250.000 koronát utalt ki a művészeti és muzeumi direktórium rendelkezésére, műtárgyak vásárlására, illetőleg a művészek segélyezésére. Az összegből Berény Róbert elvtárs a szakszervezeti tagok között elosztogatott mintegy félmilliót. A legobskukusabb művésznövendékek- kék, barátok és barátnők is jutottak így egy kis előleghez. Közel 400.000 koronáért történtek kép- és szoborvásárlások. A kommün önszatirája itt tobzódott , legjobban. A slícista direktóriumi tagok, hátuk mögött azemberiség közkincsévé fejlődv a. Lukles Györggyel, a legborzasabb expre-szionáda, ku-bista, futurista holmikat vásárolták össze a nekivadult „művészek“től. Ezek a művészek tukágosan tudatában voltak értéküknek és ha remekeiket átadták az államnak, hogy a szépművészeti múzeumot velük félércesíthess’’’•, 'miéló összeget számítottak fel. . A nagy Uitz négy egészen apró rajzocslistát adta el az államnak, darabonként 500 koronáért. Képzelhető, mit kapott azért a „megrázó“ nagy plakátért, melyen néhány rendetlen lábazata katona masírozott „Vörös katonák, előre" jeligével. Nemes-Lampérth József, aki nemesvezénységgel Cézanne továbbfejlesztőjének jelentette ki magát, több kópet adott el, melyek közül az egyik egy női akt, egy másiknak a time állítólag 40—B.C., ami igen valószerű! cím egy vérbeli jMP-istánél, de egész határozottn néhukhét megállapítani, hogy mit ábrázol, mert noha Remes Laropérth felvett évette 11.000 koronát, a festményt ennek ellenében a likvidálásnál nem találták. Öt szobrot adott el Ferenczy Béni, aki, mint a művészeti direktórium tagja könnyen protezsálhatta önmagát. Jó pénzeket kapott Pátzay Pál szobrászművész elvtárs is, akinek a Kossuth Lajos utcában h'r'itott szobrain a diktatúra alatti szomorú ,ape-i halálra nevette magát. Fényes Bece egy aktért ezer koronát, kapott. 7 vantól 28.500 koronáért vásároltak. A J * k ozül kiemelkedik Dieter-Dénes ' koronáért adott el olyan festi jelenleg szintén hiányzanak. I. ezer koronáért adott el ugyancsak szobrokat. Egyáltalában a művészek, sze proletár méltóságán alulinak tartó az eladott tárgyakat be is szolgáltassa, amig körülbelül 85—90.000 korona ára megrótt kép és szobor hiányzik. A már említettek kívül nincsenek meg Beck Fülöpnek hatezer koronáért megvett szobrai, továbbá egy egész tucat AroAsta gyártmány. E megszökött műremekek után folyik a nyomozás. Szép élet, víg élet volt, bolsevista művésznek lenni. Jól tudták ezt ők és nagyszabású, tiszt ment se dolgozni, se olvasni nem volt képes, az idő pedig oly lassan múlt. Kereste a szivartárcáját, de nem találta, az ebédlőben felejtette. Szomorú sóhajjal lemondott a ..szivarról is. Talán elaludna. Egykor, mikor sokat kellett utaznia, hátradőlt a vasúti fülkében és mindig álommal csalta meg az időt. Most nem tudott aludni. Szemét tágra menesztette és úgy nézte a mennyezet árnyékfoltjait. A dühroham után elfáradtan hevert, mint egy darab fa, nem lázadott többé, egészen átadta magát a közönynek és névtelen unalomnak. Zsibbadtan az élete járt a fejében, a diákévei, a kedves és vidám gyermekkora s a házassága, aztán a gyermeke, akit nagyon szeretett. Eddig sohase szenvedett igazán. Tavaly spanyolnáthában feküdt, két hétig, kis lázzal. Diákkorában megszúrta a nyakát egy darázs. Aztán harminc éves korában kihúzatta két fogát, mind akettőt érzéstelenílésse. Mindöszsze ennyire emlékezett. Szokása szerint egy nagy víztükröt képzelt el, óriási, egyre növekvő vízkörökkel, mint mindig, mikor mesterségesen, akarta előidézni az álmot. Ennek se volt eredménye. Újra és újra kinyílt a szeme, éber tűzzel égett benne az álmatlanság és szövögette-fonogatta annak az ügynek a szálait, mellyel délután foglalkozott. Tas Gábor, igen, így hívták a vádlottat. Még a nevére is emlékezett, pedig azt hitte, régen elfelejtette. Unalmában kirajzolta az arcát is, nagyon pontosan, holott csak egyszer látta. Afféle közönyös arc volt ez, mintha fából faragták volna, színtelen , jelentéktelen gyári munka, és a szemei is merev nézésű, üres üvegszemek. Ezekkel a szemekkel azonban néha nagyon meghatóan tudott nézni. A szűk homlokában is volt valami szánalomkeltő. Valahogy a természet pogány művének tetszett ez a homlok, mely az ősidők erejét leheli és nem ismer se írást, se törvényt, a vak ösztön forrósága vezeti szeszélyes célok felé. Az ügyész fölkelt a divánról, mert fázott. Közben a tűz is kialudt. Kaparhatta a döglött parazsat, de már nem tudta föléleszteni, éhes is volt kissé, minthogy korán ebédelt. Hét óra felé újra elővette az ügyiratokat, olvasgatni kezdte. Átnézte a szakértői szendéről szóló jelentést s most meggyőződött, hogy a szekrényben, melyből az aranyóra eltűnt, bennemaradt a kulcs és valószínűen be se csukta a tulajdonos. •— Ha ez így van, akkor az ügy lényegesen változik — mondotta. Aztán eloltotta a lámpát. Künn már öregéjszaka volt, barátságtalan, csillagok nélkül és egy pillanat alatt elborította a szobát. Csak az udvar fái küldöttek vaksi és borzongó ezüstfényt, melytől a sötétség gyászos csillogást kapott. Az ügyész leült egy alacsony székre. — Érdekes — gondolkozott — az előbb észre se vettem ezt a részletet. Aztán Vas Gábor gyakran járt a kalmármz, nála dolgozott és nem egyszer ott is aludt. Semmiesetre se minősített betöréses lopásról van fogatár, és irtást akartak a régi művészek közt végetérniTMŰ. A szerintük nem igazi festőket és szó. De az ostoba paraszt sohase beszél, csak néz, néz, azzal az üres, üvegszemével. Vállat’ vont s az emberekre gondolj kik szenvednek, sírnak, jajgatnak és mindig boldogtalanok, bűnös, bokrod, vérző, sápadt szörnyei ennek a földgolyónak. Most már nem is türelmetlenkedett Szinte jólesett tétlestül ülni, ölhetett kézzel fáradtnak érezte magát. Sokáig,nagyon sokáig ült így, gondolat nélkül, szomorúan efigyelte az idő lassú múlását. — öt év — suttogta és a sötétben próbálta megnézni az óráját, de nem látott semmit. Mintha fekete .••dákokból öntötték volna rá, a homály megnövekedett fölötte, összecsapott rajta, ő pedig egy monállattal se árulta, el magát, semmit se várt, atemnyt se akart. Arról is megfeledkezett, hogy éhes és fázik. Az éjszaka egészen eltemette. Félkilenc után megérkezett ,a szobalány, aki kinyitotta az ajtót. A soba rabja átment a másik szobába, ahol azonnal a nagy tükör elé állt és megnézte az arcát. Halálosan fehér volt, unott, dúlt év. püffedt. Mintha.egy kicsit — egész.-'‘.-••.•lenül —. meg is hízott volna. A feleségének csak ennyit mondott: — Managyon sokat dagozimn — és korán lefeküdt, mert másnap reggel főlér--, gyalása volt. Itt még tisztáztak néhány vita-. . - dást, mire a bíróság az enyhítő ’’ körül mányik figyelembevételével csak három évi fel'.vyházra ítélte Vas Gábr. A vád képvelője megnyugodott az ítéletben. 3