Uj Nemzedék, 1920. augusztus (2. évfolyam, 182-199. szám)
1920-08-01 / 182. szám
B? a Nemzedék 1020 vm. h közbeszólásokra Hasonló közbeszólásokkal válaszoltak a jobboldalon. A szónok csak akkor fejezhette be a fejtegetéseit, amidőn az elnök erélyesen felszólította a képviselőket, hogy foglalják el helyüket. Gallwitz után Rosenfeld dr. , független szocialista szólalt föl, akit szidalmakkal és kacagással fogadott a jobboldal. A német nemzeti párt tagjai tüntetően eltávoztak a teremből, csak néhányan maradtak közülük vissza és ezekkel újabb szóváltást kezdtek a független szocialisták. A véderőtörvényt végül mind a három olvasásban elfogadták, valamint a katonai bíráskodás megszüntetésére vonatkozó törvényt is. .^-fr _ . _ , f Cecil Róbert lord legutóbbi nyilatkozata, amely a „Le Journal‘ londoni tudósítójának mondott, fordulatot világít meg abban a drámai folyamatban, amely a nemzetekérettentő küzködése mellett kibontakozást, ingaLÉKpodást és nyugalmat is keres Európa számára.Az angol lord először szíjségez le két olyan noffcetes dolgot, amely gondolat■kképpen eddig JAaff úszkált ugyan körülöttünk, de mint reális lehetőség most öltött először testet aldmond elferázó acélveretében. Az egyik kijelentése az:*H!Isthogy Amerika nem járult hozzá a francia részről javasolt új hármasszövetséghez, amely Franciaországot, Angliát és Amerikát akarta egyesíteni, a franciáknak szembe kell nézniök azzal a valósággal, hogy Anglia sem köthet külön szövetséget velük, jóllehet továbbra is jó egyetértésben akar élni a francia nemzettel. Ha Franciaország támaszt keres, — mondotta Cecil lard — ezt a népszövetségben s egy új gazdasági programban találhatja meg, amely már magában is óriási méretűnek kínálkozik. A másik körülmény, amire Cecil lord a franciák figyelmét különös nyomatékkal tartotta szükségesnek felhívni, az, hogy Németország nélkül nem lehet Európát újra lapraállítani. Ez a kétfelé ágazó nyilatkozat az európai politika egyik új és talán döntő fázisának a beharangozása. Figyelmeztetés csendül ki belőle s ez a figyelmeztetés még elég jókor jön a francia államférfiaknak, ha él bennük az elszántság, hogy a Clemenceau-féle politika ópiumos mámorából kiragadják nemzetüket De a mi számunkra a nyilatkozat nem mond semmi újat és meglepőt A magyarság kezdettől fogva várja ezt a fordulatot, hisz benne, hogy elkövetkezik s tudja, hogy az ő életében nevezetes szerepe lesz. De nem a balkáni pökhendiség diplomáciai zsenialitást bohóskodó komikumával tudja ezt, hanem azzal a hallgatag komolysággal, amelylyel a máglyára vetett és faképnél hagyott áldozat a maga mártíriumának magaslatáról előbb veszi észre a szemhatáron torlódó fellegeket és jótékony záport vár tőlük, amely a máglya tüzet eloltja. Ez a zápor jönni fog, megint termékenynyé fogja áztatni felpörkölt ugarunkat, megdagadt folyóink hullámháta megint hozzánk görgeti majd évezredes hűségével északról, nyugatról és kelet felől a mi drága és kívánatos érceinket, amelyek határőrző ősi hegyeink méhéből szakadnak. A magyar nemzet reális számítással vallja már régóta s vallja ma is, — amit Cecil lord most mondott s amit az Új Nemzedék is egyik régebbi cikkelyében a latin szövetség gondolatával kapcsolatban részletesen kifejezett, hogy Németország nélkül nincs Európa sem, Németországot nem lehet elpusztítani, de ha Franciaország maradandóvá akarja tenni győzelmét, vagyis a németekkel való versengésében biztosítani akarja a maga számára azt a szerepet, amely egyébként a németségre vár a jövőben, ennek egyetlen — ismételjük, egyetlen — módja az, ha szolid bázison s nem légi oszlopokon építi újjá Lengyelországot, Magyarországot és Romániát, mind a hármat a bennük élő értékekhez mérten hatalmassá fejleszti s ezzel sziklagátat épít Oroszország elé, amely mindenekelőtt betömi a Clemenceau-féle cseh-jugoszláv csatornát, hogy a szláv óceán azon keresztül el ne áradhasson az Adriai-tengerig s el ne nyelje az egész európai kontinenst És — bármennyire újszerűen hangzik is — Ausztriának ehhez a Magyarországhoz kell csatlakoznia, mert csak így választható el Németországtól, amelyet a francia politika minden áron gyöngíteni akar. Minden egyéb kombináció Ausztriával csak új és kompakt germán egységet teremt, amelyet minden pillanatban egybeforraszthat a birodalom elszakadt részeivel a közös országhatár. Ha Franciaország ezt a problémát megoldja s Európának a nyugalom biztosítékát megszerzi, számíthat arra, hogy fölülmarad s hogy a két világóriás: az angolszász és az orosz végül is célszerűségből megegyezést teremt vele. De ha ez a hatalom Németország lesz, amelyet még közvetlen földrajzi szomszédság is fűz a félelmetes orosz versenytárshoz, bizony Anglia sem cselekedhet majd mást, mint amit praktikus érdeke parancsol. De ez egyelőre még a jövőnek szól. Ma természetesen az angol politika rendületlenül áll a francia szövetséges mellett s félreérthetetlen hűséggel igyekszik számára a végső győzelmet megszerezni. Lloyd George Anglia ázsiai érdekeit, Perzsiát, Indiát, Egyptomot igyekszik ugyan megvédeni azzal, hogy Oroszországot, amelyet ma még a moszkvai világfölforgató őrültek kormányoznak, elhajlítja a németektől s a London felé való orientációnak szerzi meg, de ugyanakkor Franciaországnak is szolgálatot akar tenni, amikor az orosz béketárgyaláson való részvételre veszi rá. De vájjon meddig tart majd ez a nyugati orientáció? Hiszen Oroszországban mindig el lehetünk készülve meglepetésre. Lenin, Trockij és Csicserin mellett igazán semmi sem biztos ezen a földön, legkevésbbé maga Lenin, Trockij és Csicserin. Az orosz kéz — s itt nem kell éppen csak a terroristák kezére gondolni — bármikor felkavarhatja újhifr a messzi keletet, Kínától Konstantinápolyig. De még ha meg is marad az angol-orosz közeledés, ez az előbb-utóbb úgyis véglegesen esedékes orientáció Berlinen keresztül is haladhat London felé. Mert az, hogy Anglia és Oroszország továbbra is világhatalom marad, pillanatig sem kétséges, ellenben kétséges az, hogy kettőjük között, Közép-Európában, az Északi-tengertől Szíriáig a francia vagy a német lesz-e az uralkodó hatalom? Lloyd George kísérlete pillanatnyilag ismét a szlávságfelé fordítja a franciák figyelmét De Clemenceau francia-szláv gondolata egyszer már alapoóan csődöt mondott. Kikre akar támaszkodni Frnciaország? Az a Franciaország, amely Németország elszigetelésére törekszik, a Balkánon pedig úgy akar gyökeret verni, hogy Magyarországot, amely ezeresztendő óta minden ilyen konceptusnak legfontosabb gerince volt, elpusztítja.. A esetiekre számít? Hiszen a csehek által a pillanattól fogva, hogy éevágyukat kielégítették, állandóan franciaellenes politikát követnek. És hiába járt most újra Benest Parisban és ígért a franciáknak — az új fordulat örömére — gyökeres javulást, mindazok, akik közvetlen közelből ismerik a cseh mentalitást, nagyon jól tudják, hogy ez a pánszláv asztalnál akar lakmározni, s hogy a mérhetetlen cseh kapzsiság mindenhol sápot akar szednie ami Fétervárról Belgrádba vagy Belgrádból Pétervárra vándorol — Prágán keresztül. De egyébként is a «cseh-szlovák» állami fönnállása óta szerzett tapasztalás mellett, még föltenni is őrültség, hogy négymilliónyi cseh sokáig uralkodhassék kilencmillióim idegen nemzetiség fölött. Vagy Szerbiára gondolnak a franciák? Arra a Szerbiára, amely műveltség dolgában a bolgárok, románok és görögök után következük s úgy értekél a’ nyakába szakadt óriási birodalom mindenféle faji, vallási és nemzetiségi tendenciája között, mint a dézsa a háborgó tengeren? Ez a Szerbia teremtse meg a délszláv birodalmat, amelynek megszervezéséhez és fönntartásához gall műveltség s egy uj Nagy Károly kellene? Ami áll a csehekre és szerbekre, áll a románokra is. A mai «Nagy-Románia » nemcsak idegen országbeli] hegyeken, folyamrendszereken, klímákon és kultúrákon kapaszkodik keresztül, hanem benne fuldokol egy tízmilliónyi nemzetiségi tengerben is. Csak rá kell pillantanunk a régi és uj román térképre s nyomban észrevesszük, hogy a régi], hurkaformájú Romániát egészen magába nyelte a gyomoralakuvá hipertrofiált új Románia. És most a gyomor azzal fenyegetőzik, hogy nem fogja megemészteni a hurkát, a hurka pedig azzal fenyegeti a gyomrot, hogy kirepeszti a falát. Hátra van még Oroszország. De ezen a téren még kevésbbé ringathatja magát illúzióban a francia diplomácia. Az oroszok nem gyűlölik már a németeket, ellenben keserű csalódottsággal beszélnek a franciákról. Ke ren szk i a minap jelentette ki Slessingforsban, hogy „a franciák nem ismerik Európát, de legkevésbbé ismerik Oroszországot.“ Az orosz viszonyok ismerete mellett aligha bízhatik valaki abban, hogy az újonnan kialakuló Oroszország őszintén és tartósan együtt haladjon Franciaországgal. Viszont Judenics és Denikin esete óta tisztában lehet mindenki, hogy milyen német szimpátiák virágzottak ki az orosz birodalom földjén. A reálpolitika ilyen tünetei mellett önmaga ellen vétkezik Franciaország, ha átmeneti sikerek érdekében még mindig holt szövetségeket ápol. A földráz Európára még sok keserű vívódás és sok meglepetés vár, amelyeknek mértékét és jó vagy rossz hatását senki sem tudhatja előre. De a megértő, céltudatos és praktikusan számító politika sok meglepetésnek vághat elébe. Ha pedig Cecil lord szerint Franciaország jövendőbeli reménysége egy nagystílű gazdasági politika lehetőségében van, mi a magunk részéről hozzáfűzhetjük, hogy viszont komoly és megbízható gazdasági erőforrásokat csak szilárd államok nyújthatnak. Ilyen szilárd állam pedig a régi Magyarország, amelyet még megközelíteni sem tud a tótok fülében tréfaként csengő „Cseh-Szlovákia“, a gazdaságilag tanulatlan és vigasztalanul korrupt „Nagy-Románia“ és a robbanó felületekre épített „Jugoszlávia“. Ennek a Magyarországnak értékét ezer esztendő óta ismeri a világ, tehát az, aki tartósan magához köti, tudják, hogy mit kap vele. De a cseh, román és szerb kullancsállamok jövője még a nyugati optimisták ítélete szerint is túlságosan — irreális. Ezeknek gyakorlati értékével már régóta tisztában lehet az untóra, ezekért nem forgácsolhatja szét gazdasági erőit egy reálpolitikát követő állam, amilyennek Magyarország is vallja magát. És csak sajnálni való volna, ha Franciaország még mindig a tanácsadóinak ábrándjait kergetné, az a Franciország, amelynek balkáni diplomáciája eddig is többet gondolt arra, hogy a csehek, románok és szerbek meg legyenek elégedve vele, mintsem arra, hogy Franciaország érdekét biztos földbe építsék. A francia-szláv gondolat csődje — Az orosz béketárgyalás és Németország — * 1 •.— Ha semmi másért, de gyermekemért élnem kell, élnem minden poklokon keresztül! * Felkért, felegyenesedett, arca komoly elhatározásban ragyogott._ élnem kell egyért, ki a jövő századoké... és a szék még vadabbul üvöltött... eső verdeste az ablakokat... Antoinette elindult gyermekéhez. 1 .„v •; * Végig a sötét folyosókon..., egy-két kietlen őr a lobogó mécs mellett, álmosan valamely pillér mögött meghúzódva . . . odaért az ajtóhoz, benyit,valaki megállítja, afféle régi dísznek egy maradéka, roncsa, aki még az etikettet álmodta vissza... 1—1 Hová megy, asszonyom?. — Gyermekemhez. —■ A Dauphin aludni méltóztatik. Antoinette bement s az udvaronc azt hitte’, hogy Antoinette is forradalmár lett. Alszik... félhomály, kékes, aranyosszegélyü tapéták, mintha a mennyország tornáca lenne e szoba... üde homály teli gyermekálmokkal, valami olyan, amit csak a gyermekhaj illata lehelt... alszik és szép! Szebb, mintha azokban a furcsa elgyermektelenítő ruhákban lenne. Oh, abban a gyermekben sok rejtezik, amit eddig az anya nem is látott... És Antoinette vére felhevül, mint eddig még soha, hisz ez az ő, ő gyermeke, vére!... Nesztelen ment az ágyhoz, melléje térdelt — a gyermek arca gyengén rángatózni kezdett, ajkai reszkettek, valamit nyögdécselt, majd érthetőbbé lett a hangja — álmodik — „azok a csúnya... emberek,miért kiabálna?... Mamuskától mért húznak el?... mért nevetnek oly csúnyán?... oly csillogó kövek... aranyruha rajtuk... aztán megint vének, bontsak... rongyosak...“ egy ideig csend volt, majd folytatta valami szivet szakasztó panaszossággal: „mért húznak el mamuskától?“... Ismét elcsendesült... és Antoinete megértett mindent, mi eddig gyermeke és közte állott... lassan, cseppre-csepp szivárogtak könyyei, rálioltolta arcát gyermeke kis kacsájára és csókolta el sírt. A. Dauphin felébredt, még az álom teljes hatása alatt volt, simogatni kezdte anyjának haját, dédelgette, mintha kedvenc játéka lenne. Antoinette felnézett, mikor a gyermek meglátta a királyné arcát, — mert csak azt látta meg, — nagyon megijedt, párnáiba húzódott és valami félős áhítattal nézte a jól ismert arcot, — ismét a néma gyermek volt... Szivén találta ez szegény Antoinette— érezte, hogy ő is elhidegül, — mert természete nagyon rideg volt és meleg szive nem bírt áttörni ezen a jégfalon, — mély fájdalmában felsóhajtott az ágy felett függő Mária-képhez : — Hátfájdalmas Szűz! Neked is volt fiad! Tegyél velem is csodát! , fis a kép üvegéről valahogyan rávetődött a mécses fényétől a kis Dauphin arcára egy sugár... Antoinette meg akart szólalni, torkát egy ért- hetesben, lonos félszegség szorította össze, de szive heves lüktetése áttörte s szégyenlősen kérdezte: — Mit álmodtál, fiacskám? A gyermek nagy szemekkel nézett és hallgatott .. . Ez fájt Antoinettenek, majdnem ezt gondolta: „ostoba gyermek!“ — kis hijja, hogy el nem ment... de valami nógatta, — csak kérdezz! Kérdezz tovább! . — Ugye, hogy el akarnak tőlem ragadni a rossz emberek?. — Igen, — volt a félénk és alig hallható válasz. — Nem, sohsem fognak elvinni tőlem! — szólt végtelen melegséggel Antoinette és magához húzta a kis gyermeket és össze-vissza csókolta. _ — Maritts, maradj itt — oly jó— mindig, mindig maradj itt... sohse elmenni! — És játszani kezdett az anyja szép szőke hajával. — Mindég nálad maradok, kis fiam! — és csókolta, csókolta... __ , ^ 2 Ez volt az az éjjel, amelyen, a hagyók meg- s indult és értük jött É f A szombati piacon •^2 Kora reggel sűrű rajokbanjferfesik föl a Vásárló háziasszonyok a dunán*fU piacot, hol bő árukészletek várják a körülfleget. A kereslet megnövekedését azonnal met jerzi a piac s az árak a nagy készlet mellett is tartottak voltak. A zöldségpiacon legnagybb mennyiségben a zöldpaprika kerül eladása,amelynek darabjáért eleinte 40 20 fillért kértek, sőt nagyban már 10 fillérért, lehetett kapni. A burgonya kilója 2.60 és 3 korona közt váltakozott. Egy helyütt nagyobb tolongás támadt, ahol vajbabot mértek 3.50 koronáért. A kararábé 1 korona s a rengeteg mennyiségben fekvő uborka 60-80 fillér. Hagyma és fokhagyma 5—6 koronás áron cserél gazdát, míg a paradicsom ára 2 korona körül mozog. A gyümölcspiacon a dinnye uralkodott. Bár még vinnye itt a fő dinnyeszezon, magas gúlákba rakva várják a zöld dinnyefélék a vevőközönséget. A fajdinnye lulója 7 korona, a parasztdinnye 4-5 korona. Az őszibarack 18—20 korona, a szilva a 7, az alma 3_10 korona, a körte 12—14 korona minőség szerint A hús- és baromfipiacról újólag nincs örvendetes jelentenivaló. A marhaus 84—86 és a sertés-, hús 98—03 korona között mozog. Zsír és szalonna: ,0 illetőleg 9S koronáért kapható. A tojáspiacon átkyitS kftCOfils áron cseréltek gazdát a készletek.