Uj Nemzedék, 1920. szeptember (2. évfolyam, 207-231. szám)
1920-09-16 / 219. szám
1920 szeptember 16. I Memzedlék Csütörtök 3 Interpellációs nap a nemzetgyűlésen Sréter* miniszter* nyilatkozik az Uf M Intzedestneft A nemzetgyűlésnek ma interpellációs napja van. Kilenc képviselő jegyzett be felszólalást a interpellációs könyvbe. Nagy érdeklődéssel várják Sréter István honvédelmi miniszter éss Tomcsányi Vilmos igazságügyminiszter válaszát Fangler Béla képviselőnek a Heltai-ügyben előterjesztett múltkori szenzációs interpellációjára. A miniszterek a kormányzópárt tegnapi értekezletén már tájékoztatták a képviselőket beszédük tartalmáról és a kormányzópárt megnyugvással vette tudomásul azt a választ, amelyet ebben az ügyben a kormány tagjai a nemzetgyűlés mai ülésén adni fognak. Az Uemzedék munkatársa megkérdezte Sréter István honvédelmi minisztert, hogy milyen választ fog adni Fangler interpellációjára. A honvédelmi miniszter úr a kövekező kijelentéseket tette: — Mindenekelőtt tisztázni kellett a tényállást és ezért meghallgattam Prónay és Sztupka őrnagyokat, továbbá Bauer alhadnagyot. Miután a szálak Lengyel Zoltánhoz és Klein Ferenc dr.-hoz is vezetnek, kihallgattam őket is ez Ügyben. A dologról az a benyomásom, hogy az egész ügy tulajdonképpen János Andor újságírónak a trükkje, tehát nem egy országos jelentőségű ügy. János Andor annak idején internálása elöl kiszökött Bécsbe és bizonyos megkörnyékezéssel beszélt Heltaival. János Andor később kísérettel csakugyan kiment Bécsbe bizonyos vallomásokért. Az ügy tisztázása érdekében vizsgálatot rendeltem el és felszólítottam Pirányi Dezsőt, hogy formulázza meg konkréten vádjait, a hadbíróságnál lefolytatott vizsgálattal szemben. Elrendeltem továbbá a vizsgálatot egyik vidéki csapattestnél is, a bécsi „Ember“ vádjaira, vonatkozólag, hogy tisztán lássunk a dologban, jóllehet az „Ember“ vádjait mint bizonyítékokat egyáltalában nem vagyok hajlandó akceptálni. Már a mai ülésen ki fogom jelenteni, hogy mindaddig, míg ezek a vizsgálatok lefolytatva nincsenek, jóllehet a képviselő urak interpellációs jogát respektálni kívánom, mindaddig, ismétlem tovább nem vagyok hajlandó beszélni a dologról. Annyit mondhatok, hogy itt egy jól kieszelt lámc/Utról van szó, amelyet vezére érdekében a Friedrich-párt a kormány ellen indított. A kormánypárt tegnapi értekezletén ezeket a dolgokat elmondtam, felvetettem saját személyemre vonatkozólag a bizalmi kérdést és kijelentettem, hogy hajlandó vagyok elhagyni a helyemet. A kormányzópárt, azonban biztosított teljes bizalmáról és igy én helyemen maradok és szembe fogok nézni a kormány ellen intézett vádakkal! A Ház mai ülését Rakovszky István elnök fél 11 órakor nyitotta meg. A volt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után felolvassák az interpellációs könyvet, amelyben interpellációt jegyeztek be, köztük Frühwirth Mátyás a szén- és faellátás biztosítása, Nagy Pál a 3000 koronán aluli kényszerkölcsönök visszafizetése, Zeőke Antal a lisztellátás, Kontra Aladár egy keresztény vállalat megmentése tárgyában. Interpellálni fognak még: János Antal, Madarász Zsigmond és Ereky Károly. Az interpellációkra a Ház fél egy órakor tér át. A mai ülés. Napirend előtt Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter szólalt fel. Bejelentette, hogy az a képviselő, akinek tegnap a sürgönyét felolvasta, felkereste őt, a miniszterelnököt és a Ház elnökét és igazolta eljárását. Kéri a Ház tagjait, hogy kényes dolgokban kellő gondossággal járjanak el, egyben indítványozza, hogy a kellemetlenül szövegezett távirat incidense felett a Ház térjen napirendre. A Ház igy határozott Ezután foglalkozott a Ház a napirenden levő illeték- ésértékforgalmi adó részletes tárgyalásával, amelyhez egyes képviselők stiláris módosításokat ajánlanak. A 10. szakasz módosításához az előadón kívül hozzászólt Budaváry László, de a nemzetgyűlés a pénzügyminiszter javaslatára az eredeti szöveget fogadta el az előadó kiegészítésével. A 11. szakaszhoz Tasnádi Kovács és Budaváry László módosításait elvetette s a pénzügyminiszter eredeti javaslatát fogadta el. A 13., 14., 15. és 16. szakaszt az előadó által javasolt kiegészítéssel fogadta el a Ház. A 17. szakasznál Kovács József és Budaváry László indítványozzák, hogy a magánvállalatoknál a tisztviselők és a szolgák ne fizessenek nyugtabélyeget. Ezt a terhet viseljék az igazgatósági tagok. Korányi Frigyes pénzügyminiszter nem akar beleszólni abba, hogy a vállalatok hogyan állapodnak meg alkalmazottaikkal a nyugtabélyegre vonatkozólag. A Ház a szakaszt változtatás nélkül fogadta el. "•. A 18. szakasz után a 19.-nél Orffy Imre előadó javasolja, hogy az illetékmentességet ezzel a törvénnyel szemben is terjesszék ki a postatakarékra használ Örfi Imre indítványozza, bíróságok előtti eljárásokért rójja negyedrészét annak az illetéknek, indes bíróságok előtt fizetnének a dSra a tőzsdeadó. Fidaváry László a tanítók érdekében kért enyhítést a 23. szakasznál- A módosítást a Ház elve-" tette. Gaal Gazton a 26. szakasznál felhívja a Ház figyelmét arra, hogy -a törvény az esetleges perköltségeket tejes egészében a félre hárítja át. Indítványozza, hogy illetéki pereknél, ha az alsóbbfokú hatóság tévedett, a törvény mondja ki, hogy a költségek az államot terhelik. Kovács József és Korányi báró hozzászólása után Rakovszky elnök a kérdés föltevése előtt Kovács Józsefnek visszaadja módosító indítványát, mert a szöveget a módosítás érteletlenné tenné. A Ház egyedül Gaál Gaszton módosítását fogadja el.Jön, élesen támadja az előadói javasültsége a tőzsdének kíméletre. Ne az állam a tőzsdei bíráskodást. Ezt ezményt dobjuk ki a törvényből aség megnyugtatására, oly: Ez a jó beszéd, nem a Sándor !. Rögtön megfelelek rá. Ismerteti szerepét. Vitatja, hogy a tőzsdeez előtt, az illetéket lerójják. Rendes kópiában csatolják a szerződést. A lengyel külügyminiszterrel, hogy Petljura ukrán kormányzó Csicserinhez jegyzéket intézett, amelyben javasolja, hogy Ukrajna és Oroszország kezdje meg a különbékére vonatkozó tárgyalást. Tőzsde Az üzlet ma egyenletesebb tempóval folyt, de szilárd jellegét megtartotta. A tőzsdeadó felemelése csökkentette a forgalmat, de a hangulat igen élénk és bizakodó maradt. A fapiacon a Magyar Erdőt füzfós hírekre favorizálták. A hajóspapírok ma el voltak hanyagolva, de a kémiai piac annál jobban megélénkült. Bécsi ösztönzésre a Szikra drágult. A bankpiacon tartózkodó volt az irányzat. A megnyitó árfolyamok: Magyar Hitel 1725—18, Olasz 465—500, Magyar Bank 910, Agrár Bank 1025—35, Lezpontoló Bank 775—70, Kereskedelmi Hitel 580—75, Ingatlan Bank 1100—1115, Földbirtok bank 1030—26—15—1OOO. Jelszállogbank 405, Hazai Bank 700— 03, Bosnyák Agrár 780, Várcófejlesztő 1125—50, Lipótváros( 3321—--25, Mercur 480—08—60, Forgalmi Bank 000—03, Rima•Mizánk 3420—30, Kóburg 2900—870, Czsáky 1130—40, Zápták 380—75, Láng 886—SO, Ganz 16.300, Ganz vill. 3360, Schlick 8oo-fl15, Magyar Acél 1825-40, Nasici 13.000—ig.OnO, Hazai Fatermelő 0050, Országos Fatermelő 2200—195—85, Foresti 1769, Magyar Erdő 1020—59, Rézbányái 2410—500, Lichtig 1701 —610—75 Salgótarjáni 6530—66o, Szászvári 3100—200, Tarikányi 425—370, M. ált. köszénb. 7680—8000, Atlantika 6860, Délivasut 1410—25, Kimlcs 1525—30, Városi 5450, Burvasut 441 —56, Államvasut • 3550—600, Tröszt 1316—1400, Izzó 2559—700, Telefon 1700, Lámpa 2500—486, Flóra 2350—25, Olaj 3725—70, Danén 5200—50, Klotild 2050, Műtrágya 3100, Beverini 4750, Goldberger 1600—550, Magnezit 1200—300, Kohó 3000—25, 1/Szakmagyar 2800, Gement 1280, Baróti 1450—40, Branssai 4275—300—276, Chinoin 2725, Hungária 1025—50, Concordia 600—50, Viktória 5100—200, Gizella 700—680. A valutapiac lanyhasá£a hajlott és ingadozó volt. A zárlat felé megjavult az irányzat. A következő jegyzések történtek: Márka 498—500—487^—491, Lira 12—11.90, Szokol 400—405, Dinár 950—965, Lei 565— 575, Dollár 287—283—280, Napoleon 872—360, Svájci frank 42—42.50, Francia frank 18.85—18.90—18.80, Romanov-rubel 318—320. LEGÚJABB animozitás megöli a tőzsdebíróságot, egyszázalékos tőzsdeadót javasolezekről szóló törvényjavaslat 47. Il Gaszton indítványt terjesztett be, tőzsdeilleték-adó 1 százalék, vagyis Páriis, szeptember 15. A Matin szerint MillerandníC fontos tanácskozása volt Take Jonaseiuralv'Eillerrml helyeselte Jonescunak a Dunatbwistaág székhelyére vonatkozóan tett nyilatkozatait. Jonescu a változó székhelyet javasolta. A Matin azt állítja, hogy a javaslatot elfogadták. Millerand és Take Jonescu tanácskozása a Duna-bizottság székhelyéről en. Az eredetileg kontemplált tervezet 2 aizalékos illeték helyett. Gaál Gaszton rövid „bességben indokolta meg indítványát s kijelentette, hogy nem akarja a tőzsde forgalmát megbénítani, elenben az állam érdekében szükségesnek tartja a tőzsdeforgalom megadóztatása" Utána Sándor Pál szólalt fel.dz Sándor Pál ellenzi Gaál Gaszton indítványát, azt mondja, hogy rossz szolgálatot teszünk ezzel, az ország pénzügyének, mert kicsúszik a kezünkből polt-ügyi téren a hatalom és átsiklik a külföldi francia-lengyel kereskedelmi szerződés. Bécs, szeptember 15. A Neue Freie Presse varjelentése szerint Grabowszki lengyel pénzügyminiszter Párisban tárgyalást folytat a nagy francia pénzi nyálas M**r Tárgyalás folyik továbbá » swewr"kormánnyal arról, hogy Franciaország a Lengyelországnak adott támogatás fejében részesedve fog a lengyel dohánymonopóliumban és petróleumban. Ez a tárgyalás közel van a befejezéshez. Franciaország és Lengyelország kereske- neli szerződést kötött egymással, Lengyelország a szezöcsös értelmében Franciaországnak főleg fateserűiért szállít, viszont Franciaország textilárut, fémgyártmányokat és műtrágyát ad. Ezenfelül a két állam még más különböző engedményeket is tett egymásnak. A lengyel béketárgyalás: Bécs, szeptember 15. A rigai béketárgyalás ügyében a lengyel nemzeti védelmi tanács a delegálnioknak adott utasításban fegyverszüneti vonalul az Ica vonalat állapította meg, amelyet a fegyverszünet f elütésének napján mindkét fél csapatai elfoglalnak. A bolseviki szellemű Daily Herald moszkvai jelntése szerint az oroszok addig nem bocsátkoznak béketárgyalásba. Lengyelországgal, amíg a lengyel csapatokat lengyel földre vissza nem szorították. Egy másik jelentés azt is állítja, hogy Oroszország téli hadjáratra készül, amelyet Trockij fog vezetni. A lengyel harctéri jelentések újabb sikerről számolnak be. Szombaton éjjel a lengyelek átlépték a Curzon-vonalat. Egy mai varsói jelentés megközli, hogy a harmadik lengyel hadsereg elfoglalta Vladimir Volinszkát és sok zsákmányra és hadfogolyra tett szert. Az ukrán kérdés ügyében közölték Sapieha HÍREK „Szervusz, Iván!u s "dolog szóról-szóra megtörtént az egyik kondikávéházban, amely hajnaltól éjfélig tömve szokott lenni "kupacokkel, vigécekkel és táncosokkal. Történetünk hőse egy Iván nevű volt katonatiszt. Félreértés kikerülése végett kijelentjük azonban, hogy ez az egykori katonatiszt zsidó, mindazáltal és kivételesen elég jól festett külsőre s azonfelül jóm, való katona volt annak idején. Történt szóval, hogy ez a bizonyos Tván belépett ama bizonyos kávéházba, amely ezúttal is tele volt kupécekkel, csak az egyik sarokasztalnál beszélgetett három rendes ember, három katonatiszt. Mikor ama bizonyos Iván belépett, a három katonatiszt felugrott,mert Iván régebben bajtársuk volt a harcmezőn. Felugrott a három tiszt és hangos szóval üdvözölte a belépőt: "— Szervusz, Ivánt Isten hozott, Ivánt . . • Mit mondjunk még? Annyi idő alatt, míg felet sem villanhat az ember Szemhéja, egyetlen kupec, egyetlen ügynök, egyetlen láncos nem volt többet a kávéházban. Egyesek az ajtón vágtatak kifelé, mint a nyári felleg, mások az ablakon csúsztak ki négykézláb, egyéb árfelhajtók a kamarában lakatolták magukra az ajtót s voltak ismét olyanok, akiket két-háromóra múlva sikerült csak kivakarni a kéménylifutóból. Ismételjük: a fejveszettség oka végzetszerű félreértés volt. Mert a riadalom oka Iván volt ugyan, de nem Héjjas, hanem csak Svarc. (Aprópénzt ad ki a főváros.) A tanács ma előterjesztést tett a kormánynak és felhatalmazást kért arra, hogy az aprópénzhiány és a még ezzel is fokozott drágaság enyhítésére 10, 20 és 50 filléres szükséégpapírpénzt bocsáthasson ki. Budapesti büntetőívének Pigler József táblai bíró tanácsával ma tárgyalta a gyorsított eljárás szabályai szerint Hock Jenő géplakatos ügyét, akit az Ügyészség a vörös hadseregbe való belépése miatt Ivzá'Őfs bűntettével vádol. Az ügyészség vádindítványában kifejti, hogy a vörös hadsereg olyan csoportalakulás, amelynek célja tulajdonképen a proletariátussal szemben álló társadalmi osztályok fegyveres megtámadása volt. A bíróság Gedő Árpád dr. védő meghallgatása után , a vádlottat felmentette " « v • kJ. «,if_XA. — (Hlinka agitációs körútja a csehek ellen.) Zsgánáról jelentik: Hlinka András, a tót néppárt vezére az utóbbi hetekben agitációs útón jár a felvidéki megyékben. A közelmúlt napokban a trencsén megyei Perma Mi tartott nagygyűlésen beszédet mondott s élesen kikel a,££e trt atrocitások eüm- kijelentései nem tetszettek a jelen volt légmáriásoknak, akik folytonos közbeszólásokkal zavarták a gyűlést. Végül a nagyszámú szlovák hallgatóság megunta a folytonos rendzavarást, nekiesett a legionárusoknak és kettőt közülük a helyszínen agyonvert. (Osztálysorsjáték.) Az osztálysorsjáték mai huzalán 400.000 koronát nyert: 629; 80.000 koronát nyert: 28433; 10.000 koronát nyert: 55917; 500 koronát nyertek: 5884 7512 10049 1027324881 28014 45723 58787; 3000 koronát nyertek: 11766 Tfrrm 2*453- Wl.35 46207. Azonkívül kihúztak 2273 sorsjegyet 875 koronás nyereménnyel következő bűzös holnapután lesz.