Uj Nemzedék, 1921. április (3. évfolyam, 69-93. szám)
1921-04-09 / 75. szám
1921 április 9. ui Nemzedék Szombat 3 PARDON. MÁV. A romboló sajtó nincsen megelégedve etilgyar vasúttal: a főszerkesztő úr különlétkejében nem keveredhetik végig, a tüköszörött, a hamutartó lóg, mindennek pedig az? az oka, hogy Keleti Dénes politizál is. Büstyékén valljuk , ezt. Mert ennek az ingjmig való magyar politikának eredménye ,, hogy vasutaim minden intézményeink elé jöttek rendbe. Az ájult ország első szabályi érlökése akkor hallatszott, mikor időre rohanhlre,az gylsü- mozdony. Hogy vifít egy és más hiány, azt nem tagadja,Hifinek azonban nem az az oka, hogy aMTI igazgatója magyarnak vallja magát. Ha"nem talán inkább az, hogy annak idején a pesti sajtó nem vallotta magát magyarnak s öntudatos proletár tettekre biztatta a matrózokat, ligeti kiutasokat és egyéb csirkefogókat, akiknek arái ma is az I. osztályú fülke bársonyából varrt csinos blúzban járnak. Legyünk tehát méltányosak. A MÁV, csakugyan a politika ■ miatt nem működhetik úgy, ahogy kellene. Ne tetszett volna forradalmat csinálni, akkor lenne kényelem is, rend is. Így lépten-nyomon ott ■ találjuk a sajtóforradalom emlékeit, mely kisiklasztotta országunkat és vonatainkat. Par' don. Keleti Dénesnek csak azért kell politizálni, hogy az ő politikáva nyomait eltüntesse. A forredzllmi katonatanács állandóan zsarolta Linderéket Hadzsics százados és Lashne Hugó vallomásaa hadosztálybiróságon —s Az Új Nemzedék tudósítójától. — Srotmann György bűnügyében a mai folytatólagos tárgyalást délelőtt fél 10 órakor nyittatták meg a hadosztálybiróságon. Jülsőnek Hadzsics Emil századost hallgatták ki,, Elmondja hogy Csernyák, a katonatanács elnöke jártfel állandóan a hadügyminnisztériumba pénzért a katonatanács tagjai éiészére. Elnök: Csernyák követelően lépett fel a hadügyminisztériumban? Hadzsics: Igen, első ízben 50.000 koronát követelt a minisztertől. A katonatanács tagjai . Itt többen egyebet sem csináltak, mint pénzért és jó állásért zaklatták folyton a liádtigymi■nisztert. Elnök: Minő címen kaptak pénzt a katonatanács tagjai? ' _ S Hadzsics: Költségekre és propagandára! Az ügyész kérdéseire Hadzsics elmondta, hogy harminc embernek fizetett 200 koronától 10.000 koronáig terjedő összegeket. Azonban csak kényszerűségből és a zsarolásnak engedve. Linder később megígérte a 11-es katonatanács tagjainak, hogy élelmezős tisztnek osztja be őket és ott, annyit kereshetnek amennyit akarnak. Csernyáknak és, Friedrichnek nem ő fizetett, ezt valószínüle ahnaga Linander intézte el. Később találkozott aki azt újságolta neki, hogy: me akarnak a negyvenezer koronát a hadügyminisztertől. Gaál Kálmán MÁV ellenőr jelentéktelen vallomása után Laehne Hugót, a Károlyi-kormány földművelésügyi államtitkárát hallgatta ki, aki mint ismeretes, internáló eljárás alatt van és a toloncházból hozták a tárgyalásra. Laehne Hugó elmondta, hogy Hoffmannt ismeri, többször találkozott vele. Első ízben a november 9-iki minisztertanács után, amikor azt az utasítást adta ki, hogy működésüket szüntessék be, mert a kormány csak ebben az esetben gondoskodik elhelyezésükről. Ezután részletesen elmondta, hogy közte és a 11-es forradalmi katonatanács tagjai között miként folyt le a tanácskozás, a tanács feloszlatásáról Károlyi megbízásából ő kijelentette Heltainak, az akkori városparancsnoknak, hogy azonnal oszlassa fel a tanácsot, mert ellenkező esetben a kormány megtorló intézkedéseket alkalmaz velük szemben, úgy látszik, hogy a felhívásnak megvolt a hatása, mert másnap már tömegesen jelentkeztek nála pénzért és állásért. Hoffmann azt kérte forradalmi érdemeinek elismeréséül, hogy lehetőleg azonnalielőléptetéssel segédtisztnek osszák be Fényes Lászlóhoz, a nemzetőrség parancsnokához, azonkívül 7000 koronát is kért. Erre vonatkozóan azonnal intézkedett, mert minisztertanácsi határozat volt, hogy a forradalmi katonatanács tagjainak kérését rögtön el kell intézni. A minisztertanács ezekben a napokban küldött hozzá száztizenhatezer koronát a katonatanács tagjainak kielégítésére. Ezt az összeget nyugta ellenében ki is fizették. Hoffmann csak november 26-án vette fel a 7000. koronát. Elnök: Segítség eimént Laehne Hugó: Már nem tudom. Ellenben emlékszem, hogy aktív tisztek — miután Hoffmann is aktiv tisztnek mondotta magát — r a pénzt az adósságaik törlesztésére kapták.. 3ta hallgatják ki Friedrich Istvánt is, aki . .tanunk Zártéig a tárgyaláson még nem jelent meg. Az angol munkások általános sztrájkra készülnek Bombákat vetettek a bányákba — Ötmillió sztrájkoló — ■ißTJKdo, ápr. S. (Reuter.) Az angol munkások vezetői ■kijelentették, ha hétfőn déli 12 óráig a helyzet nem változik, abban az esetben az általános sztrájk kikerülhetetlen. A szénbányákból ma újabb zavargások híre érkezett. Boness-ben (Skócia) ajMutlapkolók bombákat vetettek a bár együtt-is kényszerítették az igazgatóságot, hogy bocsássa el a szivattyúk kezelésére ,jelentkezett önkénteseket és továbbra is szüneteltesse írt üzemet. É' ■ Lamarkban az önkénteseknek abbajs kellettk hagyniuk a munkát a • sztrájkolok' erőszakosságai miatt. Walesben számos bánya vizesre került. Watestown és Taylorstownban a sztrjíjkolót körülzárták a bányákat és igy kényszerit*ték a" aggj* mélyzetet a munka beszüntetésére. Durhamarrueken és Yorkshire északi részén a legtöbb bányakohó kihűlt és a munka mindenütt szünetel. A kormány és a munkásság kiküldöttei tegnap közös megbeszélést folytattak, megállapodásra azonban még nem jutottak. Hoags, az angol munkáspárt tagja kijelentette, hogy ha nem sikerül a megegyezés, a munkásság általános sztrájkkal fog tüntetni. Ebben az esetben 2.285.000 munkás lépne sztrájkba, úgy hogy a mostani két és negyedmillió munkanélkülit is beszámítva öt millióra emelkednék a sztrájkolók száma. A németek helyett a sztrájkolók ellen küldik az angol katonákat London, április- S. Az East Europa jelenti. A Hyde-parkot elzárták a közönség elöl. A parkban az Írországba és a Rajna mellé rendelt csapatok táboroznak és szikratavíróállomást is állítottak fel. A csapatokat most nem küldik eredeti rendeltetési kéhfitítre:^'haneut a veszélyeztetett bányákba vezérnyhtik'f-Aiogy a szivattyúk kezelésére kirendeltönkénteseket megvédjék a sztrájkolók támadásaitól. •: • Máltából két gyalogezredet rendeltek az angol fővárosba. A kormány elrendelte, hogy ezentúl a fontosabb élelmiszerekből, mint tejföl és húsból csak meghatározott fejadagot szabad kiszolgáltatni. hmtmní* mui Revízió alá veszik a Nemzeti Mozgó ügyét Holnap dönt a középítési bizottság — Ifjúsági mozi és történelmi kamaraszínház. Jawrtí: Nemzeti Szinten»"t®l£en — ,az újJeemzedék tudósítóidtól. — Mozgó ügyét, mint az Új Nemzet KM kertesül, revízió alá veszi a főváros. A köztépítési bizottság a Nemzeti Színház telkének ideiglenes hasznosítása ügyében holnap rendkívüli ■ülést tart. A kultuszminisztérium megelégedéssel fogadta a revízió hírét, aminthogy a keresztény városháza nem is tehet másképen, mint teljesíti a kormánynak a Nemzeti Színház telkére vonatkozókívánságát. A holnapi ülés különben egészen új tervekről tárgyal. Lechner Jenő egyetemi tanár dolgozta a terveket s a középítési bizottság műszaki kívánságait teljes mértékben honorálta: a Museum körúti fronton üzlethelyiségek egész sora lesz,a te Rákóczi-úti részen pedig emeletes lesz az árkádos palota: az emeleten üzlet- és irodahelyiségek lesznek és a Nemzeti Színház tagjainak garzonlakásai is. A vállalkozás keresztény és nemzeti jelegének kidomborítására a minisztérium és a részvénytársaság között megegyezés jött létre arra vonatkozóan, hogy a Nemzeti Mozgóban délutánonként gyermekelőadások lesznek, amelyek keretében propaganda- és magyar mesefilmeket koronás helyárakkal mutatnak be. A telken különben külön kamaraszínház is épül, mely történelmi tárgyú egyfelvonásosokat és operákat mutat be a Nemzeti Színház és a kir. Operaház tagjaival. Alkalmunk volt a középítési bizottság számos mértékadó tagjával beszélni, akik egyértelműen jelentették ki, hogy a tervek megváltoztatása és a Programm bővülése folytán az építkezési engedély megadásának semmi sem áll aljában. Hírképpen őszre kész is lesz a kis palota, mely Budapest arcát szebbé teszi és egyben vára lesz a keresztény - nemzeti kultúrának, amelyet a közgyűlés többségi stb.”— lit kötepssége megalkotni. , POROSZORSZÁG HOLNAP,/VÁLASZT MiNISZJT~LNÖKtjT — ii’imiili mrvrflfcfb^A porosz országgyűlés negyedik ülésszakát csütörtökön nyitották meg. Az országgyűlés Sipintou választ mi*iszterelnököt " .r r + HÍREK (Napfogyatkozás.) Aki ma délelőtt tíz óra tájban az utcákat járta, alkalmicsillagvizsgálókkal, találkozhatott itt is,, ott is. A pörlekedő, ideges Budapest egészen össszebarátkozott a nagy meglepetésre, a napfogyatkozásra. Az utcán, összeverődő csoportokba -ismeretlenül -föállhatott. az ember, a kormos üveg kézröl-kézre járt. '-, A csoportban egy kölyök kös^-^őzik. — Bácsi, .kérem szépen a&freeget.' j, . -r- -Várj, te már. ugyj^wiezted* mondják neki. -.ff — Atom' a tühfédba kell nézni,, öcsém----incselkedik ve ea0frc in ber. — Csupa korom, a füled, — K^ghr gyűrűi?kiáltja «uzv jókedvű . EusTteHjwC Kifli az, barátom — mondja egy szakértő. gr .Egy tisztes polgár feleségestül megy az utcán. Meg-megállnak. A férj előveszi a sformás üveget. Gondos, előrelátó, ember lehet, maj’ tegnap gondolt a napfogyatkozásra» A tulajdon kormos üvegével megy az utcán s gondosan fogja » zsebében. Valószinű, nem fog verekedni senkive»1. Egy társaság mellett haladok el Kincs, kormos üvegjük. Az olcsósági hullámról, beszélgetnek, — Gebedjenek megl — hallom az egyiknek: a szavát.Sietnem kellett, nem tudtam megkérdezni, kikre gondol. - - ' — („A hadviselt országok között Magyarország az egyetlen, ahol rend van.“) A Newyork World budapesti levelezője, aki a háború után beutaztat az Brit államokat, kijelenten a^ az Vj .nkatársa előtt, hogy^Hfgygxország shág, amely a gazcszugi krízist siei, s amely egymtt halad a, biztos felé. Beatnyeri az ország fontosabb nörte ^^rragyar népet és ennek alapbongsz újraéledés főmagyarázata . ...van, amelyet a nép vezetőivel s^riffien táplál,. Magyarországnak „óriási“ ^zergye^van a Balkán kereskedelmi és gazdasági életének irányításában. Lapjának a magyarországi fehér terror cáitolataképpen azt a jelentést tette, hogy Magyarországon olyan nagy rend és szervezettség van, akár a hiberneléliPoroszországban. ■ r Baj lesz a májusi tiszteírással.)agy tüdjük, hogy a múlt hónapban komoly terv volt, hogy ezer vaigon.Jupév külföldröl szereznek be. Utóbb a szaladvlBalom elve miatt a beszerzés el«MradL^filfst. az a. veszedelem fenyeget az idő rogjji»Sge miatt, hogy májusban baj lesz az ellátatlal * *nok Us.de Ulffasival. —AA Lakáshivatal uj elnöke.) Térry Dezső dr. kubaj- tanácselnök a Lakifihivatal vezetője, megvált állásától, utódjául azj igazságügy.miniszter Andorffy Kárily dr.. tanács^Mfokot nevezte ki. A kinevezés a hivatalos lan^gközelebbi számában megjelenik. A Lakijihivajji^vezetőjének helyettese Macskó Károly dr. jTuristfr . (A mozirendelet kiegészítése.) A belügyminszter,a mai hivatalos lapban a már megjelent tüfrejideretet a következőképpen egészíti ki: .A minden mozitulajdonos köteles havonkint egy-egy külön előadást tmretni jótékony célra. Ezen az elődadáson csakis'--»' .filmtanács által elfogadott és kijelölt hazartias filmek mutathatók be. Továbbá k'ntelgs*minden hónapban, egy héten keresztül, két tffusor keretében a kultuszminisztérium kijelölte hazafias és nemzetnevelő filmeket teljesen ingyen bemutatni. Hetenkint egy hétköznap délelőttjén ifjúsági előadást kell tartania minden tulajdonosának. Ez előadás üzemi költségeit megtérítik. Végül minden vasárnap délelőtt 11 órakor — tehát istentisztelet után — ifjúsági és munkáselőadást kell teljesen ingyen tartani. — (A^tem.etközi Vöröskereszt ^polgárháború* ról és^Toolsevizmusról.) GenQjeMWfintik: A Vörös* kermit Egyesület tizedfij^t emetközi kongresszusán Dunasse Ferenc gró^jjelentést tett a magyar Vörös- Jtereszt EgyesülírtJlek a háború óta' végzett mun* Másságáról. Izttfejtette az egyesület mostani gyermmekvédefikcióit is, végül köszönettel említette meg a Vörül Kereszt genfi nemzetközi bizottságának ahéboru idején és azóta tanúsított jóindulatát. Kiemelte Hacciusnak, a genfi bizottság budapesti kiküldöttjének érdemeit, aki a bolsevizmus idején sok emberéletet mentett néz Magyarországon.. A kongresszus ezután avval a kérdéssel foglalkozott, milyen állást foglaljon el a Vöröskereszt polgárháború esetén. Elfogadták az új hadifogoly-kódexet és az orosz Vöröskereszt Egyesület képviselőinek határozati javaslatát is, amely megbé’yégzi és felháborodással ítéli el az orosz bolseviki kormányzat embertelen terrorizmusát. (Ukrajna volt miniszterelnöke a vádlottak padján.) Tarnopolból járotzik: Holubovics.Ukrajna első’ miniszterelnöke,'' aki résztvett 1917.-ben a besztotovszki béketárgyaláson, most Harkovban van. A bosüstök forradalmi törvényszéke ugyanis »felelősségre, vonja a békeszerződés megkötésébenvaló részvételéért, v-' ......... - f