Uj Nemzedék, 1921. november (3. évfolyam, 244-269. szám)
1921-11-13 / 255. szám
1921 november 13. uj Nemzedék artalm # Házipróba a^r Operaházbjpmf —Jfkz Uj Nemzedék tuá^KlfSjáról — Jaavas esőben^siíSek a csatakos An- Drissy-uton-A?* Operához. Már elkéstem,~"a-'TRwt szemek házi főpróbája fél tizenegykor kezdődik s a körút sarkán már tizenegyet mutat az óra. A művészbejáróban Anfhes-szel ütközöm össze, ő is száguld, menekül november elől. Bosszúsan és hibátlan operaházi magyarsággal mondja: Richtiches Zauwetta..." A nézőtér koromsötét. Az élőjátékról csakugyan lekéstem, a közzenétjátssik. A széksororc között tapogatódzom, szerencsésen beleütköztem valakibe. Kgímetlen robaj, a zenekar éppíg vaftanót játszik. A karnagyi széken Molder ül, mindkét karja mozog, hol lassabban, hol sietősen, olyan, mint egy mindenesetre hatalmas, óriási kaszáló pók. A zenekarban apró lámpák égnek, a kivilágított hangjegyek mögött fekete árnyékok dolgoznak. Szétmegy a függöny. Keleti ház, pálmák, exotikus fák, a háttérben sivatag, melyből barna hegy és barna vár emelkedik. A színpad lámpái bevilágítanak a nézőtérre. A széksorokban többen ülnek most kora délelőtt, mint Keglevich István intendáns az esti előadásain. Hanns Heinz Ewers érkezik a próbára. Ő írta a szövegkönyvet, mely egy szépséges görög hölgy vakságáról és szerelméről mesél. Medek Anna adja a vak asszonyt, aki igazán, mélyen szereti férjét, a jeruzsálemi római követet. Csoda történik, az asszony újra lát. Gyógyulása pillanatában férje helyett a daliás római tiszt, Galba áll előtte, férjének hiszi, nyakába borul, öleli, csókolja. A férj, jelentéktelen külsejű, beteges tudós, meglesi a jelenetet s féltékenységében megfojtja régi barátját, Galbát. Az asszony megundorodik a látható világtól, kiáll a napsugárba, fásultan néz a fénybe s újra elveszti a szeme világát. A vakok boldogságát választja. Folyik a próba, ha valami nem sikerül, a karmester kopog, megállnak. Németnyelvű kis intermezzók következnek ilyenkor, Ewers otthon képzelheti magát. „Das Echo ist falsch“, — mondja Máder. Ritka eset. A legvidékibb visszhangoknak is jó fülük van, csak az operaházi visszhang hamis néha. Az Operaház egyik kedves, régi tagját beugratják. Az öreg úr nem tudja, hogy a szerző három neve közül melyik a keresztneve. Kitanítják, hogy „Hanchevnc“ a vezetékneve, Ewers pedig a keresztneve. Mikor összekerül a szerzővel, igen nyájasan szól hozzá: „Lieber Herr von Hanchevnc ...“ Ewers nem tiltakozik, átsiklik a tréfán, mosolyogva beszélget. Jómodorú, gyakorlott férfiú, nem játszik, nem pózol, itt a komédiások között ügyel rá, hogy ne tartsák színésznek. Nem akar érdekes lenni, nem demonikus. Fürgén mozog, ha beszél, egyik keze mindig a levegőben hevesen gesztikulál. I-Hosszú, toropavégű ujjai vanfalu, mint Bassermannnak. Most a színpadra megy. Leül a rendező asztalához, meredten figyeli az előadást. Mikor Szemere Árpád, a férj ráveti magát Pilinszkyre, a római tisztre, kipirul az arca. Ewers szeretheti az ilyen gyilkos komédiákat. A gyilkosság nem sikerül tökéletesen, nem megy taktusra, vagy mi. Újra próbálják. Ewers arcán igazi gyönyörűség, mikor újra fojtogatnak. Megelégedetten, felhangoltan nézi a halált A próbának vége. Most egyszerre magyarul beszél mindenki. A zenészek is értenek magyarul, a világosító is és a teremben mindenki. Ewers újra idegenben van. A lépcsőkön tolongnak kifelé. Kern Aurél, a szövegkönyv fordítója, tűnik fel egy percre. Gratulálnak neki, valaki fülébe súgja, hogy a szerző nagyon elégedett a fordítással. A szórakozott, kitűnő kritikus egy percre beleesik s lelkes baritonján mondja: »No ne mondd!“ A próbának vége. És Pipa, november 10. Ez túl a szelíd Dunántúl... Nem messze a Bakony hegyei kéklenek. A város alatt, a Tapolca vize mellett hoszszú sort állanak a bámészkodó jegenyenyárfák. A városban néhány barokk polgári ház tartja fenn a régen messzehires pápai molnárok, szijjártók, kovácsok, mészárosok, gombkötők, szabók bognárok, szűcsök, kőmivesék, takácsok, vargák céhének emlékét. Éjszaka, ha az Eszterházy-kastély s a hatalmas székesegyház előtt az árva villanylámpa fénye ráborul a falakra, az ember rég meghalt lándzsás éjszakai őröket sejt a békésen hazabandukoló polgárokban. A nagytemplomban a derék olasz Maulberts-nek gyönyörű freskói Szent István vértanuságáról s ha a régi pálosok zsúfolt diszti templomában a bencések mondják loyolai szert Ignác zsolozsmáját Anima Christi Sanctifica me Sanguis Christi Inebria me... az embert elfogja a letűnt idők hangulata; a városból az él, ami régi, ami elmúlt. Iparosműhelyek, kicsi üzletek, kicsi házak, zeg-zugos utcák... mintha e nagy csendesség és nyugalom csak azért volna, hogy a termő mag itt csirába szökkenjen. Innen, e boldogító nyugalomból röppentek a magyar égre a sasok, itt diákoskodott Petőfi, Jókai, Deák Ferenc. Franciscus Deák annorum 10. A régi pálosok mellett, ahol a kriptában békén alusznak fakoporsóikban a szerzetesek s a város előkelő polgárai, van a bencések főgimnáziuma. Ma mintegy háromszáz diákja van az intézetnek. Itt tanult az 1812—13. iskolás évben a tízéves Deák Ferenc, még pedig kitűnő szorgalommal, nyolcadik helyen az eminensek közül. Elfogadva nézem a betűket egy régi cifrafedeles értesítőben, ahova egy régi bencés gondosan beírta a másodikos Deák Ferenc érdemjegyeit. Kívül a latin felírás: Informatio de Studiosis IL-dae Srammaticae in Regio' Minori Gymnasio Papensi primo semestri anni scholastici 1812-3. A második osztály tanulói közt a névsorban hetediknek van bejegyezve az a kis fiú, akiből anagy államférfin lett. Deák Franciseus annorum 10. r. kath. • Hungarus ex Kehida Comitatus Szaladien*sis. Tutor Deák Antonius vicc index nobilium habitat ibidem. Classis morum: Primae classis e doctrina religiorum primae classis ex omnibus studiorum argumentis primae classis octavus. A kis Deák Ferenc már az iskolában sem lehetett a legutolsó. Petrovich Sándor I. éves tanuló versei a református kollégiumban a könyvtár is büszkén hozza elő a Petőfire, jókára vonatkozó maradványokat. Itt van az önképzőkör könyve, a jegyzőkönyvek és az igazgatónak egy bekötött füzete, melyben a fegyelmi eseteket jegyezte fel. A deneigazgató fiainak szemneltartása végett pontosan beírta, ha a tamilok mulasztottak, énekeskönyv nélkül szűkölködtek s a közönséges tanításoktól távol voltak. Idegesen forgatom a kicsi könyvecskét, melyben nem a lapok, de az egymás után következő fegyelmi esetek vannak megszámozva. Itt tr. .dóm Orlay Petrich Somáról: Közönséges tanításokról távol voltak. Petrich Samu 6-szor s utána egy-két diák következik, majd az Ítélet: Büntettessenek a 4. § szerint. Ez a negyedik paragrafus többször előbukkan. A 18. esetnél bukkan elő először Petőfi* neve: Petrovich Sándor és Nagy Gedeon múlt heti mulasztásokról adjanak számot. A 25. „ügynél“ ez van bejegyezve: Dienes Károl, Kovács János, Várnai János, Petrovich Sándor az 1941/2. d. évi karácsonyi tanításdíjjal adósok. A 27. esetnél újra szerepe! Petőfi: Békássy Antal, Petrovich Sándor, Nagy Sándor gazdasszonyaiknak járandó szálláspénzt többszöri felszólítás után is le nem tevők fizetésre kényszerittessenek. Egy névnélküli diákcsiny lezárt aktái: 17. ügy: A fütyölés tárgyábani ügy fejeztessék be. Újra Petőfi. Magános vizsgálatot többszöri felszólítás után sem adtak: Petrovich Sándor, stb. Majd egy másik ügy: Leckéktől távol voltak: Csizmadia Sándor 3-szor, Cseh István 3-szor, Vida Ferenc 4-szer, Petrovich Sándor 6-szor. A törvény értelme szerint büntettessenek. Egyszer a dolgozatnélküliek közé keveredik. Heti dolgozat nélkül szűkölködtek: Petrovich Sándor, stb. Keményen megdorgáltassanak. Itt szerepel Jókai is, az eminens Jókai a mulasztók közt A képzőtársulat érdemkönyve Nincs Magyarországon önképzőköre érdemkönyv, melyet oly féltve őriznének, mint a "kollégium hegyedrétalaku, kékkötéses könyvét, melybe Petőfi Sándor és Jókai Mór írták bele gyönyörű, gyöngybetűs írással első munkáikat. De Petőfi kilenc verssel szerepel a könyvben, ide irta be tst dicsőségét, Schillerből, Claudiusból és Matthisonba való fordításait»,fiu a pataknál, s Elegia egy várrwff fölött, majd a Tünődés, Tolvaly huszár, Vándordalok, Iofeál cimű eredeti költeményeit s a Szin és való és Lehel cimű pályadijat és dicséretet nyert munkáit. Jókai Mór egy verssel s egy Istenítélet cimü elbeszéléssel szerepel. Van még Petrich Somának is néhány verse a 335. oldalas könyvben, a többi diákköltő között. Petőfinek a neve két helyen át van húzva, valaki idegen kéz föléje írta ifjúkorában használt álnevét: Homonnai-t. Egy verse A. B. jegygyel szerepel. A versek Petőfi akkori német tanulmányát mutatják s csak villanások jelzik a közelgő vihart. Van az érdemkönyvben Petőfitől egy székfoglaló beszéd, mely szellemességével sokkal jobban képviseli a zsenit, mint az első zsengék. Szokás volt ugyanis, hogy az újonnan megválasztott bírálók első ízben elmondják elveiket. Petőfi ezt a székfoglaló beszédet, melyet az önképzőkörben tartott, egész terjedelmében bejegyezte az érdemkönyvbe. — Uj királdtag megnyitóbeszédekkel lépjen a pályára, ez a t. Társaság rendelete. —• kezdődik a beszéd. —• Jól van, tehát szólók én is egyet-kettőt, de csak röviden. Okaid fogja a rágalom morogni gúnymosollyal ajkán, értjük, mert hosszan nem tud szólni. Igen tisztelt Rágalom néni! A dologban lehet ugyan némi igazság, s én már szerénységből sem fogom magamat az ellen védeni, de mindenesetre reményem, leszel kegyes okaimat meghallgatni. — Röviden szólok tehát először, mert az előttünk lévő tárgy olyan, mint. egy országút melletti bokor, s melynek virágát a leánykák letördeltek, gallyait a hazatérő kecskenyáj konfekt gyanánt használó, ágait a gyerkőcök paripának metszek le, vagy ostornyélnek, mígnem törzsöké maradt meg,, a kopár, árnyaltan törzsök. így vagyunk az alkalmi beszédekkel: Trifamateria s alig hiszem, hogy decies repetita placebit. Valóban nem is tudom, minek volnának már azok, hacsak mákonynak nem. Na még ez egyre felhasználhatók s ezt praxisból mondom, mert nekem legalább már voltak szívesek ezen szolgálatot tenni, s hogy nem egyedül nekem, ezt onnan tudom, mikor egyszer ily beszéd alkalmával Morpheusz pilláimra nyoma csókját, egy hatalmas koccanásra ébredtem föl. S mi volt az? Szomszédomat szinte az álomisten ringatás bólinték én, bólinta ő, én jobbra, ő balra s mire homlokaink barátilag érintet-*ték egymást s igy futott a halál szelíd testvére körünkből. — Röviden szólok másodszor: Azon igen világos okból, miszerint én az alkalmi beszédeket, hogy őszintén szóljak, szemből gyűlölöm, nem ugyan említett tulajdonságukért, hiszenaz inkább dicséretükre válik. Nem, e gyűlölség valami mély és titkos forrásból ered, de ez az emberiség előtt örök talány marand, mivel egész bizonysággal magam sem tudom. Van ugyan némi gyanításom, azonban ez csak homályos gyanitás, semmi egyéb, t. i. anyám gyakran emlité, hogy keresztelőm tora alkalmával születésem helyének koszorús muzsafia, a" rektor, oly cikornyás beszéddel idvezte, hogyha valami ügyes marchande des modes jelen van s azt ex tripode összeférceli, a legkacérabb aggszüznek is beillett volna fejkötőül. Lehet talán, hogy én az alkalmi beszédeket már ekkor megcsömörlöm. — Harmadszor. De minek több ok? Talán már úgyis megtette beszédem azon jótékony szolgálatot, mire fentebb alkalmasnak mondom s különben tovább mentem, mint amennyire szándékom volt, ezennel van tehát szerencsém berekeszteni prolegomenámat, nem valami buzdítással, bátorítással célunk elérésére, hiszen ezt már elődeim sikerrel-e, nem-e tették, hanem — s itt már valójában komolyan szólva — azon óhajtással, vajha a t. Társaság a netalán éretlen kezdőt pályája elején némi kímélettel kisérné, mert orane imitium durum. Aláírva Petrovics Sándor. Söprik a pápai utcát... Künn az utcán népes hetivásár. 35 templom háta mögött szekerek, marhák, a sátrak mellett parasztasszony alkuszik, a bábosnál egy fiatal menyecske próbáltak egy cukorsipot a fiának. A lulanyitáios rászól: Majd addig próbáljai lelkem, míg elfogy. Van szövet, vászon bőven, kádak, ciftárok, korsók egész halomban, amott egymás mellett font kocsikasok. S ott állnak sorban, mik már kiveszőben voltak, ha most előkerülnek újra, a szépen esztergályozott rokkák. Két kikiáltó nagyhangon kalendáriumot, pesti orfeum-nótákat, ponyvaregényeket, álmoskönyveket és egyéb jókat árul a böréje gyűlt sokaságnak. Idehallik, amint kiáltja: Itt van a szép kalendárium, no meg hozzá az egyiptomi álmoskönyv harminc csízióval. Nyoma meg a gombot, a legújabb daloskönyv, szerelmes levél a Lidinek, meg egy szép zsebnotesz, no meg hozzá az Elpusztult falu szomorú története, Popcsicsák Istvánról, ki született Kassán s meghalt az akasztófán. Elgondolkozva továbbmegyek a pápai utcán. Még visszafordulok s látom,ahogy a vidéki atyafiak nevetve viszik hazafelé a kalendárium mellé kapott fércmunkákat. Mi lesme, ha a mi népünk kezébe egyszer végre Petőfit, Kossuthot, Jókait, Aranyt adnak s hasznos könyveket, melyekből tanulhatna. Még idehallom, ahogy a kikiáltó az orfeumnótákat kínálja s rúdolgatni kezdem keserűen az utcán, az Esterházy-kastély alatt: Söprik a pápai utcát... Boros Ferenc. Ahol Petőfi, Deák Ferenc és Jókai diákoskodott / , * — Az 1-7 Nemzedék tudósitójától/ Vasárnap &