Uj Nemzedék, 1925. február (7. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-01 / 26. szám
! A képviselőválasztás felett való bíráskodás írta: Wkissics Gyula báró, a közigazgatási bíróság elnöke — Az új Nemzedék tudósítójától. — Csak helyeselni tudom, hogy a kormány a választói törvényjavaslatban felölelni kívánja a képviselőválasztási bíráskodás ügyét, így akkor, midőn a választójogi kérdést megoldja, egyúttal a nemzet tisztán látja maga előtt azt is, vájjon a képviselőház felett való bíráskodás megfelel-e a minden bíráskodás elengedhetlen követelményének, a pártatlanságnak. Tudjuk, hogy mióta nemzetgyűlés van, az egész választási bíráskodást a nemzetgyűlés gyakorolja. De tudjuk azt is, hogy a magyar törvényhozás már 1874-ben (XXXIL tc.) elvileg a kúriai bíráskodást mondta ki. Épen huszonöt év kellett, hogy ez ciki kijelentés megvalósuljon. Két esetben a képviselőház, egyszer a főrendiház buktatta el a javaslatot, egyszer a házfeloszlatás miatt nem tárgyalták. Szilágyi, Desző mint igzságügyminiszter már 1891-ben beadott egy, javaslatot, de az csak 1899-ben — midőn már Szilágyi Dezső nem volt miniszter — vált törvénnyé. Semmi kétség, hogy a kormány azt az álláspontot, hogy ismét csak a képviselőház legyen bírája a képviselőválasztásnak, ma már a lehetetlenségek közé sorozza és a legkomolyabban törekszik arra, hogy a bíráskodás pártatlansága biztosíttassák, márpedig erre az ügy természeténél fogva maga a képviselőház és ennek semmi bizottsága sem alkalmas. ha pályakérdést tűznének ki, melyik a legelfogultabb, a legpártosabb szervezet a képviselőválasztások bíráskodásában, úgy a pályadíjat a képviselőházi bíráskodás nyerné meg. Ez igen természetes. Ha a képviselő saját pártjához tartozó képviselő megválasztása ügyében ítél, a legjobb akarattal sem tudja magát e párt érdekköréből kivonni. Ha pedig ellenpárti képviselő ügyében ítél, akkor mentalitása a jelentéktelenebb választási hibákat is a saját pártja szemüvegén át a választást megsemmisítő tényezőkig emeli. Egyszerűen lehetetlen, természetellenes feladat elé állítja az a rendszer a képviselőt, mely tőle képviselőválasztási ügyben a teljes pártatlanságot, teljes függetlenséget kívánó bírói funkció gyakorlatát követeli. Ezért látta be a képviselőház hatalmára féltékeny Anglia is, hogy bár nehezen tudta kivívni a képviselőház hatalmi körét a királyi hatalommal szemben, mégis a képviselőválasztási bíráskodást az esetek túlnyomó részében végre is London két főbirájára bízta. ..Ezen a nyomon haladt ,amagyartörvényhozás is, midőn a kúriai bíráskodását életre keltette. A kormány, úgy tudom, most is a független bíráskodás álláspontján van, csak azzal a különbséggel, hogy a kúria helyett, igen helyesen, a közigazgatási bíróságra kívánja ruházni a bíráskodást. Az igen természetes volt, hogy 1874-ben a törvényhozás azt az elvi kijelentést tette, hogy a kúria legyen a képviselőválasztás birája. Akkor még nem volt a kúriával egyenrangú közjogi bíróság, sőt midőn a kúriai bíráskodásról szóló törvény keletkezett (1899. XV. a közigazgatási bíróság még csak három évig működött. Tisztában volt vele minden is, hogy elméletileg föltétlenül a közigazgatási bíróság hatásköréhez tartozik ez az ügykör, mert se nem polgári, se nem büntető, de közjogi bíráskodásról van szó. Ha 1899-ben még az egészen új keletű, tehát a még ki nem próbált közigazgatási bíróságra nem ruházta a parlament a kérdéses bíráskodást, úgy ma, midőn a törvényhozás a közigazgatási bíróság határkörét folytonosan kiterjeszti, sőt oly nagy alkotmányjogi hatalmi körrel is felruházta, hogy az úgynevezett ,,garanciális panaszok“ esetén a közigazgatási bíróságnak még a kúria hatásköreinél is nagyobb hatásköre van, amennyiben a kúria a miniszteri rendeletek törvényessége fölött csak egyes konkrét esetekben mondhat ki annyit, hogy a miniszteri rendeletet, mint törvénytelent nem alkalmazza, addig a közigazgatási bíróságnak joga, sőt törvénysértés esetében kötelessége kimondani, hogy maga a törvénytelen miniszteri rendelet is hatályon kívül helyeztetik. Amely bíróság iránt a törvényhozásnak ily nagy bizalma nyilvánult meg, akkor csak igen természetes, hogy a tárgyánál fogva szorosan közjogi bíráskodást még oly érdemekben gazdag, nagy tradíciókkal rendelkező bírói testületre sem kell most már ruházni, mint a királyi kúria, melynek feladati köre tulajdonképen a polgári és büntető bíráskodás. Bármily súlyos teher is nehezedik a közigazgatási bíróságra a képviselőválasztási bíráskodási hatáskör gyakorlásával, mégis ha a magyar bírói alkotmányba egy a kúriával egyenrangú közjogi bíróság illesztésért — akkor csakis a közigazgatási, bíróságnak, mint a közjogi bíráskodásra hivatott testületnek hatáskörébe tartozik a képviselőválasztási bíráskodás. Legyen szabad azonban megjegyeznem, hogy a régi törvény — szerény nézetem szerint — módosításokra szorul. Az egyes részletekkel ezúttal nem foglalkozom, de kötelességemnek is merem leplezetlenül előadni azt a véleményemet, melyet különben a legilletékesebb helyen is előadtam, hogy a törvénynek eddigi bifurkáckmás rendszerét megszüntetendőek tartom. A bifurkáció alatt értjük azt, hogy a királyi kúria bíráskodása csak akkor foglal helyet, ha az 1899. évi XV. t.-c.-ben (3. §.) meghatározott oly érvénytelenségi okok forognak fenn, melyek megállapítása kérvény útján kérhető a választók által. Ez esetek kivételével a választás törvényszerűsége és érvénye fölött a képviselőház dönt. Ha igaz az, hogy a képviselőház pártpolitikai befolyásoktól elfogulatlan , független bíráskodásra nem alkalmas és ha ennek következtetését, levonja már a törvényhozás akkor, midőn az esetek nagy részére nézve megállapítja a független bíráskodást, akkor csak logikai kilengés az, ha viszont az esetek más részére fenntartja a képviselőházi bíráskodást. Az alapelv és ennek logikai folyománya csak az lehet, hogy a képviselőhöz a formális igazoláson túl bíráskodási jogkört ne gyakoroljon, mert semmi kétség, hogy a választásnak kizárólag a bíróság előtt való megtámadhatóságával vannak úgy a választók, mint a megválasztottak alkotmányos jogai megvédve. És ezért még azokban az esetekben is, ha a megválasztott passzív választási joga ellen merül fel alapos aggály, ha a megbízólevél alakilag nincs rendben, vagy a választási jegyzőkönyv a megbízólevél tartalmával ellenkezik oly értelemben, hogy a jegyzőkönyv tartalma szerint nem azt választották meg, aki ilyenül kijelentetett és akinek részére a megbízólevél kiadatott, szerény nézetem, szerint az igazoló bizottságnak legyen kötelessége áttenni az ügyet a közigazgatási bírósághoz. Erre azt szokták mondani, ha nincs kérvényező, nincs panaszló, nem járhat el a bíróság. Ezen igen könnyű a bírósági eljárás keretében segíteni és igen könnyen megtalálható a közmegnyugvást keltő szerv, melyre az ügy közérdekű képviselete bízható. Jól tudom, hogy ez az indítványom mesezebb megy, mint az angol jog, mely az említett kérdésekben fenntartja, a képviselőház jogát, mert abból indul ki, hogy ezekben a kérdésekben a tagsági jog diszkvalifikációjáról és nem pártkérdésekről van szó. Engem ez az érvelés nem tud meggyőzni, sőt azt hiszem, hogy igen nagy fontosságú és igen nagy szenzációkkal összeköthető, a pártérdekkel összeszűrődő esetek lehetnek éppen ezek a diszkvalifikácionális kérdések, például külföldi állampolgár-e az illető stb. ,hahelyt gondoskodni lehet, ez pedig igen könnyű feladat, oly szervről, amely oly esetekben midőn a választók részéről nincs kérvény a bíróság előtt, a közérdekű képviseletet teljesítheti, akkor valóban nincs más helyes út, mint a bifurkáció teljes megszüntetése, így kikerülhetők a képviselőhöz és a közigazgatási bíróság indikatúrájában keletkezhető ellenmondások és összeütközések. A képviselőválasztási bíráskodás kérdésének nem szabad semmi részében sem hatalmi kérdésnek lenni — ez csakis jogkérdés lehet, és csak félrendszabály marad az, ha részben a bírósághoz, részben a képviselőházhoz tartozik a bíráskodás. 2 és nemzedék GRIFFITH 11 miSILIPI BABJAI GRIFFITH 11 mmmmal csak az uráliiul Már az intelligens osztályok gyermekei is beállnak a balettbe Egy délelőtt az Opera balettiskolájában — Az Új Nemzedék tudósítójától — Ha a fényárban úszó színpadra valami bűbájosan szép muzsika zsongó melódiái mellett • kilibben a bajletkar és művészi táncprodukciókkal ejti bámulatba a nézőközönséget, kinek jut eszébe, hogy ez a pompásan összevágó, ritmikusan mozgó tündérszép látvány milyen komoly és verejtékes munka eredménye. Felkerestem az Operaház balletiskoláját, ahonnan a tüneményesen plasztikus és hihetetlenül rugalmas táncosnők kikerülnek, hogy megnézzem, miként tanítják be azokat a boszorkányosan ügyes táncokat, amik annyi forró színházi estén ragadják tapsviharra a közönséget. Az ifi táncos generáció A balletiskola egyetlen óriási méretű terem, ahol Hiada mester, az Operaház első szólótáncosa és ballettmestere neveli sok buzgalommal az új táncosnemzedéket. Javában folyt a próba a Silvia cismnó nagy hallétből, ami Delibes örökértékű zenéjével régi műsordarab. Most új szereposztással és átdolgozásban készítik elő. A teremben vagy 70—80 különböző életkorú és még különbözőbben adjusztált leány sürögforog, bókol és lejt a zongorán felhangzó taktusra. Van, aki unottan, egykedvűen mozog. Másik tele tűzzel, rithmusérzékkel emeli a lábát. Látszik rajta, hogy fizikai gyönyörűség neki a tánc. A belépőt elkábítja az a kaotikus tömegmozgás, ami még olyan nyers és kidolgozatlan. Nehéz elképzelni, hogyan lesz belőle a fantasztikus táncprodukció. Brada mester nagy lendülettel vezeti a próbát. Türelme bámulatos. Százszor megmutat egy figurát és százegyedszer elölről kezdi az egészet. Míg egyes csoportok gyakorolnak, szemügyre veszem a növendékeket. Egészen apró, két-nyolc éves vézna csöppségek és az első ifjúságtól régen elbúcsúzott, fáradt arcú leányok. Foszlott, foltozott kartonruhácskák és pókhálófutom selyemkombinék. Simán letapasztott fejek és ondolált, fodrászkéz rendezte divatfrizurák. A kis és nagy leányok tarka összevisszaságban perdülnek a mester vezényszavára a terem közepére. Megtudom, hogy nemcsak a tulajdonképedi 50 növendék, a 7—12 éves gyermekek, de a kar- és szólótáncosnők is együtt próbálnak.. Az egész ballett orrnak, kivéve a két ragyogó meteort, a prímaballerinákat, mindennap 9-től 1 óráig pontosan megszabott, táncgyakorlatokat és utána próbát kell tartani. A ballerinának állandóan dolgozni kel, — mondja Brada — hogy karcsú és ruganyos maradjon A hízás réme ott kísért minden húsz évét betöltő nő mögött. Ha pedig a táncosnő meghízik, akkor... finis... Sajnálattal konstatálom, hogy az igazán megerőltető napi öt órai munka ellenére némelyik táncosnő jóval gömbölyűbb, mint ahogy kívánatos volna. Hanem a kicsikék, a fiókák, a sok apró, csipogó veréb... A legtöbb lányka cingár, de a lába szobrász vésőjére alkalmas. Érdekes jelenség, hogy a lábuk túlságosan fejlődik a többi testrész rovására. joyo iazaccsulagai A terem egyedüli ekesége két plafontól földig érő tükör. Míg a mester a karral próbál, a sok pici a tükör előtt illegeti magát. A gyerekek többnyire igen soványak, szemlátomást az egyszerűbb osztályból várok. Rövid, fakó karton- vagy belénruhácska van rajtuk. Meztelen lábukon összetákolt, többnyire rongyos ballettapánka. Megfogtam egy szöszke lánykát, aki szorgalmasan „spiccelt“ (lábujjgyakorlat). Megkérdeztem, mióta jár a baletiskolába. — Már öt éve. Jövőre kar táncosnő leszek. Nyolcéves koromban kerültem ide. És nagyon szeretek táncolni, — mondja szinte öreges komolysággal. Egy másik lányka — barnaszerű, élénk apróság — büszkén dicsekszik, hogy esténként a Mórica grófnőben lép fel és kap minden fellépésért 10.000 koronát. Bőbeszédűen áradozik: _— Néni terem, az ám csak gyönyörű darab! Nyolcan egy pici táncot járunk és azért adnak olyan nagy fizetést. Bárcsak még adnák százszor... A kislány elnyomott fóhajából kiérezni, hogy ő már kenyérkereső. Ki tudja, hányan laknak jól az ő munkájából... — Én szólót táncolok a Kéméndy bácsi hallétjébe! — mondja egy kilencéves apróság Megtudom től, hogy az igen nagy kitüntetés, ha valamelyikük egyedül léphet a lámpák elé. Ez már biztató ígéret a jövőre nézve. A kislány második elemista, de teljesen tudatában van művészi értékének. — Oh, én nagy művésznő akarok lenni! — mondja távolba révedező tekintettel. A kis keze maszatos, de a lelkében már művészambiciók gyújtottak tűzet — Az én papám állás nélkül van — mondja egy komolyszemű gyermek, akin meglátszik, hogy nem ismeretlenek előtte a létküzdelmek. — Nagyon szorgalmas leszek, mert borzasztóan szeretnék én is szólót táncolni. Akkor sokkal több fellépti díjat kapunk, mint a karban. Az Operaház 25—20.000 koronát fizet az ilyen kis művészcsemetének, ha szólót táncol. Az Irénke éhező famíliájának bizony jól esne ez a segítség. Most megismerkedem Mancikával és Lenkével, akik az iskola elsőrangú művésznői. Mancika már egészen nagy szerepet kapott a Mályvácskábam. különben az iskola büszkesége. Nagyon szép, intelligens kislány, egy orvos gyermeke. Tizenkét éves kis szíve már ismeri a siker, a diadal mámorát. Ragyogó szemmel szól: — Én nem akarok ballerina maradni. Szubrett leszek- Táncos szubrett Olyan, mint, mint... Nagyot akar mondani, de nem jut hirtelen eszébe, hogy kihez akar hasonló leínni. Várják a herceget A babetkar tagjai: 15 évtől felfelé ,már komoly és öntudatos hölgyek. Aki figyelmesen megnézi őket, megállapíthatja, hogy melyik várja még a tündérherceget, akis üveges határon jön majd érte. Ezek a lányok kopottak, szerények és természetadta bájaikat nem igyekszenek kozmetikailag pótolni. De vannak olyanok is, akik a havi, 6—800.000 korona gázsi,jakból brilliáns gyűrűt viselnek a rózsaszín- körmit ápolt kezükön. Különben valamennyit elkábítja és tündérszép álmokra inspirálja az az egy-két ritka eset, amikor a balletkarból választott feleséget valami gazdag előkelőség. Tudnak ilyen eseteket, igaz nem sokat. .. Vasárnap, 1525 fornál I. Dicsekedve emlegetik azt a kevés kiváltságot, aki innen kikerülve futott be fényes karriert. Lóthllát, a mozistart, Palásti Irént, a szubrettet. És azt a két-három úriasszonyt, aki meg sem ismeri egykori társnőit . . . Panaszkodnak a kis gázsira. Hogy a magánszínházak tízszer annyit is fizetnek . .. Valamennyi azt, hiszi, hogy ridiküljében hordja a marsallbotot, vagyis a Primaballerina rangot és vele járó szédítő fizetést. « Hogyan lett a kis Pepiből nagy Josefin? Hiszen csak a közelmúltban bontakozott ki ilyen ragyogó pillangó a szürke kis balletbábból Prazinszky Jozefin, az Operaház első táncosnője itt szaggatott el néhány tucat balletcipőt, míg a legelső helyre felküzdötte magát. Brada nagy büszkesége, hogy az ő keze alól került ki. — Sovány, nagyszemű, fekete kislány volt — mondja. — Feltűnt, hogy ez a gyerek milyen szorgalmas. Mindég ugra-bugrált, ha már el is végezte a dolgát. A kis növendékeket egy hölgy tanítja. Brada a harmadévesekkel kezd foglalkozni. A balletiskola öt évfolyam és végén rendes vizsga van. Egyszer a kis Pepi Bradát nagyon megkérte: — Tessék engem a mester tanítványai közé engedni.. Mert sokat, nagyon sokat szeretnék tanulni. A mester hamarosan felismerte a kislány abszolút tehetségét. Pepi tizenötéves korában kikerült a karból. Ma valamennyi társnőjét elhományosító fényes csillag a békés világ egén. De hát múló dicsőség a táncosnőé . . . Harmincéves ha elmúlt, lassan lefelé hanyatlik az útja. Azt mondják a legkiválóbb teneművésznő sem tartja meg ezután lábtechnikáját. Innen, magyarázható, hogy Kellerina harmincötéves korában ritkán látható színpadon. s megtudom, hogy hétéves kortól ezig veszik fel a növendékeket. Minden délelőtt próba van, délután rendes elemi iskolai oktatást kapnak egy közeli iskolában. A feltételnél különös tekintettel vannak a gyermek szép arcára, hibátlan testalkatára és erős szívére. Egy év múlva, ha kiderül, hogy nincs érseke a tánchoz, szépen kitessékelik. A gyermekek egy része most már az intelligensebb osztályból kerül ki. Bár a régi típus, a házmester,, ipari munkás, takarítónő gyermeke sem ritkaság. De az anyag évről-évre járul. Most már az értelmiség sem idegenkedik annyira, hogy gyerekét a táncosnői pályára adja, ahelyett, hogy az állásnélküli tanítónők számát szaporítaná. Az operai balletiskola mindenesetre képzett és ambiciózus művész vezetése alatt áll, akinek tüneményes tánctechnikáját az sem homályosítja el, hogy felnőtt fiával, Brada Rezső, szólótáncossal osztozik , a közönség elismerőtapsaiban. H. B. 1 Miei efiWall€&cii& 12 gériopfo"? Csinos dobozban van 72 könyvecske, ez 1925-ik év minden hónapjára egy. — Minden könyvecskében annyi lap, ahány nap van a megfelelő hónapban és minden lapon külön rovat a bevételeknek és kiadásoknak, hely a fontosabb följegyzéseknek, rovat a születésnapok, névnapok, kölcsönadott könyvek stb. számára, föltüntetése annak, hogy mit nem szabad elfeledni. Ess a VIall£iüis 12 hónapja Állandó emlékeztető minden fontos dologra, megbízható előjegyzési napló és szigorú ellenőre a háztartásunknak. Ha következetesen használjuk, akkor a bevételek és kiadások összevetésiből bármely pillanatban megállapíthatjuk, hogy nem költekezünk-e erőnkön felül ? Háztartásunknak ez a folyton szemeink előtt lebegő mérlege tehát megtanít bennünket a takarékosságra és egyúttal rendre is szoktat bennünket, hogy számon tartsunk minden tételt, a legnagyobbtól a legkisebbig egyaránt. A kérdésre tehát, — hogy mi a Palladis 1 hónapja? — itt a felelet: 1. rendben tarthatom a háztartásomat, fi. megszokhatom a takarékosságot; 3. nem felejtem el semmiféle kötelességemet; 4. fontos dátumokat számon tarthatom; 5. megbízható és pontos naplót vezethetek mindenről, ami érdekel. JAra SS.eOSi korona. Kapható és megrendelhető: A Nktóis taami saűapest. V.. Komtéű-scea «». Kívánságra bárkinek ingyen megküldi a Palladís rt. a januári hónapot.