Uj Nemzedék, 1925. szeptember (7. évfolyam, 195-219. szám)

1925-09-10 / 202. szám

Carteri­it, 1925 szeptember 19. UJ Nemzedék ­ .. (A IV. római zár­indoklás 800 részt­vevője szerencsésen megérkezett Velen­cébe.) Mint ismeretes, az Országos Kato­likus Szövetség rendezésében Glattfelder Gyula dr. Csanádi püspök vezetésével szeptember 4-én délután a budai Délivasút pályaudvarról indult Magyarország­ról a IV. római zarándoklóé 800 résztve­vője Róma felé. A zarándokok első állo­mása Velence volt, ahová szerencsésen megérkeztek és részt vettek azokon az ün­nepségeken, amelyeket az Országos Kato­likus Szövetség előre kidolgozott. Ily nagy ünnepség keretében szentelték meg a Sant Giorgio szigetén Szent Gellért ereklyéjénél a budapesti Szent Gellért Egyesület fehér zászlóját, ahol Glattfelder Gyula csanádi püspök megható­­ beszédet intézett az egybegyült 800­­ zarándokhoz Ezután megtekintették a várost,­­ annak nevezetességeit. A­ zarándokok Firenze— Assisi—Róma—Nápoly és Pádua megte­kintése után fognak visszatérni Buda­pestre. Ezzel kapcsolatosan jelenti az Or­szágos Katolikus Szövetség, hogy a szep­tember 21-én Zichy Gyula gróf megyés­püspök kalocsai érseki apostoli admi­nisztrátor vezetésével induló zarándok­­lásra az Országos Katolikus Szövetség központi irodájában már csak pár, napig lehet jelentkezni.­­ (Útközben meggyikoltak és kiraboltak egy jómódú árvamegyei gazdát) Kassáról jelentik: Komjátna és Dubova árvamegyei községek közt az országút árkában a járókelők egy megcsonkított férfihullára akadtak. A vizsgá­lat megállapította, hogy a holttest Babics István jómódú gazdáé, aki éjszaka szekerén Rózsahegyről Komjátnára sietett, miközben is­meretlen tettesek megtámadták, kés- és bajo­­nettszúrások­kal meggyilkolták és 3000 cseh korona készpénzjét elrabolták. A nyomozás a rablógyilkosok felderítésére megindult.­­ (Október közepén lesz a XVII. or­szágos katolikus nagygyűlés.) Az Orszá­gos Katolikus Szövetség mint az orszá­gos katolikus nagygyűlések hivatalos ren­dezője összeállította a XVII.­­ országos katolikus nagygyűlés programját és az ezzel kapcsolatos ünnepségekre való elő­készületeket is megtette. Ennek alapján jelenti, hogy a XVII. országos katolikus nagygyűlést Budapesten október 11., 12. és 18. napjain rendezi. A nagygyűlések a fővárosi Vigadó termeiben fognak lezaj­lani. A nagygyűlést Zichy János, az Or­szágos Katolikus Szövetség elnöke nyitja meg, aki után Magyarország katolikusai­hoz először fog szólni Cesare Orseniao pápai nuncius. A lobbi szónok nevet az Országos Katolikus Szövetség később fogja kzölni. A befejező beszédet Csernoch János dr. bíboros hercegprímás mondja, aki október 11-én vasárnapon délután maga vezeti a főváros utcáin végigvonuló ünnepélyes nagyszabású eukarisztikus körmenetet.­­ (Száz munkahelyre 387 munkakereső jut.) Az állami munkaközvetítő hivatalnak az ipari és kereskedelmi munkapiacról a kereskedelmi miniszterhez tett jelentése szerint szeptember 2-án a budapesti és hét vidéki hatósági munka­közvetítő férfi- és nőmunkások részére 612, ta­rgoncák részére 502, összesen tehát 1114 munka­helyet, továbbá 4037 férfi és nő munkakeresőt, 284 tanoncot, összesen 4321 munkakeresőt tar­tott nyilván. Száz munkahelyre 387 munka­­kereső jutott. A munkapiac helyzete tehát igen kedvezőtlen. Az előző héttel szemben némi ja­vulást mutat. Főbb foglalkozási ágak szerint tekintve a munkapiac csak a tanoncaiknál volt kedvező, a többi foglalkozási ágainál igen kedvezőtlen. Intézetek szerint tekintve a mun­­kapiac normál is volt a szombathelyinél, a többi intézeteknél pedig mindenütt, de különösen a szegedi, budapesti és a miskolci intézetek kör­zetében igen kedvezőtlen . (Szabo­lcs megye alispánja 14 őskori leletet követel Debrecen városától.) Deb­recenből jelentik: Nemrég történt, hogy egy debreceni kubikos Szabolcsiván köz­ség határában 14 ókori éremre bukkant ásatás közben, amelyeket beszolgáltatott a debreceni városi múzeumba. A talált tárgyakat Zoltay múzeum igazgató beso­rozta a múzeum anyaggyűjteményébe. A leletek egyikének sincsen valami anyagi értéke, tisztán csak muzeális értékűek. A leletek beszolgáltatása után Debrecenben járt a nyíregyházi városi múzeum igaz­­gatója és Zoltay elmondotta neki az új leletekről, hogy Szabolcs vármegyében találták s egy kubikos utcán kerültek Debrecenbe. A nyíregyházai­­ múzeum igazgató távozása után nemsokára­ a deb­receni múzeumhoz megkeresés érkezett Szabolcs vármegye alispánjától, amely­ben Szabolcsiván határában talált ókori leletek visszajuttatását kéri. A múzeumi bizottság elhatározta, kérni fogja Sza­­bolcs vármegye alispánját, hogy hagyják meg Debrecen részére a leleteket. A vá­rosi tanácsnak azonban az a véleménye, hogy a helyzetet jogi szempontból feltét­lenül tisztázni kell, mert, ha nincs jog­alapja az érmek visszakövetelésének, a város saját jószántából nem adhat túl a muzeális értékű leleteken. A városi ta­nács úgy határozott, hogy Szabolcs vár­megye alispánjához viszont megkeresést intéz, amelyben kérni fogja, hogy a lelet visszajuttatására vonatkozó kívánságá­nak jogalapját jelölje meg. — (Iskolai és precíziós rajzeszközök) Calde­roni és Társa cégnél, Vörösmarty-tér 1. szám.­­ Kalap, lámpaernyő és művirág készítés, körmunka a legújabb divat szerint. Hölgyek­nek kiképzés iparhatósági vizsgával. Tanuló­leányok fölvétetnek, özv. Majthényi Cézárté, I. Pauler­ utca 21. fld. 3. na hatszáz Korona a görögdinnye és négyezer Korona a sárga Ezer korona a paradicsom — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — A ma reggeli piacon görögdinnye volt a legtöbb. Le is szállott az ára 600 koro­náig. Annál kevesebb volt a felhozatal a sárgadinnyéből, amely viszont a duna­­parti piacon 4000 koronáig, a vásárcsar­nokokban 7000 koronáig drágult. Olcsób­bodott a fehérburgonya és a rózsaburgo­nya 200—200 koronával, ellenben úgy a főzelékfélék, mint a gyümölcsfélék többi része 5—10 százalékkal megdrágult. A pa­radicsom­­ára ma már ezer korona, de ezerszázat és ezerkétszázat is fizettek érte. A sváb asszonyok egyre hangoztatják, hogy a reggelenkénti erős bér miatt hir­telen vége lett a paradicsomszezonnak. A vásárcsarnok többi élelmiszerárai­ban alig van változás. A zsír és a háj 34 ezer korona. A húsneműek is ugyan­azon a nívón állanak, mint az elmúlt héten. A mai piaci árak a következők: Főzelékfélék: * I. Gyümölcsfélék: — (A Katolikus Népszövetség nagygyűlése Andocson.) Az ősrégi bucsuhelyre, Andocsra, Kieassisony napján az eddiginél is nagyobb számban érkeztek bucsuhok. Somogy, Vesz­prém, Tolna, Baranya és Pest megyékből óriási tömeg gyűlt egybe. A Katolikus Nép­­szövetség felhasználta az ünnepi alkalmat, hogy nagygyűlést rendezzen. Délelőtt szent­mise volt, amelyben a szent beszédet P. Bendes Valérián szentferencrendi tartományfőnök mondotta, aki különösen a családi erkölcsök tisztaságának fenntartására hívta fel a hívő­ket. Utána népgyűlés kezdődött a szabadban, amelyet P. Czirfusz Viktória szentferencrendi tartományfőnök, a katolikus közügyek régi lelkes harcosa nyitott meg. Kifejtette, hogy a katolicizmusnak szerepet kell juttatni a köz­életben, mert ez a hivatása. Utána Patacsy Déne­s volt államtitkár, nemzetgyűlési képvi­selő beszélt és nagyhatású beszédében ecsetelte a destrukció évtizedes munkáját, amellyel alá­aknázta a magyar társadalom egysé­gét. Szembeállította ezzel a katolikus nép­­szervezés elengedhetetlen, szükségességét A következő szónok Prégay Mária, a katolikus tanárnők és tanítónők országos szövetségének főtitkára volt, aki a nevelésnek­ vallásos ala­pon való felépítéséről beszélt Utána Egerszegi Sándor, patalomi föld­mives lebilincselően ér­dekes beszédben mutatott rá arra, hogy mi­lyen szerep vár a föld népének az ország talpraállítási munkájában és a termelésiben. Borián Ferenc a katolikus népszövetség köz­ponti titkára beszélt ezután, aki népünk szel­lemi, gazdasági és politikai életben való el­maradottságára mutatott rá és a népművelés fokozására hivta fel az egybegyűltek figyel­mét. A nagyhatású népgyűlést P. Czirfusz Viktória zárta be. Utána a helybeli és kör­nyékbeli népszövetségi mozgalmak vezetőinek részvételével társasebéd volt.­­ (Szombaton tartja Budapest házi* gyalogezrede emlékünnepét.) Budapest szakosfőváros házi ezrede, a volt magyar királyi első honvád gyalogezred, a világ­háborúban elesett hős haj társak iránti ke­gyeletének és tiszteletének emlékére Sep­tember 12-én délellőtt fél tíz órakor a fálsp­­ligeti gyalogsági laktanyában a volt ez­red tisztjeinek, legénységének és a meg­­dicsőült hősök hozzátartozóinak részvéte­lével ünnepélyt tart. Az ünnepet istentisz­telet vezeti be a laktanya udvarán, ennek keretében illeszkedik bele a névtelen hős szobrára helyezendő, valamint az ezred dicsőséges hadilobogójára tűzendő koszo­rúk megáldása. Az ezred zászlóját József királyi herceg tábornagy koszorúzza meg. Ezt követi az elöljárók és századparancs­­nokok em­lék­beti­zéde, a Himnusz alének­­lése és az ezred volt tagjainak tisztelgő elvonulása a volt elöljárók előtt. Az ün­nepély második része a névtelen hős szob­ránál folyik le, amely előtt az ezred hősei­nek méltatására em­lékbeszédeket monda­nak. A szobor megkoszorúzása után a népligeti nagyvendéglőben társasebéd lesz délután két órakor az ezred legénysége részére, amelyen a parancsnokok és a tisz­tek is részt vesznek. Este fél kiemekor, társasvacsora a VIII. kerület Eszterházy­­utca 4. szám alatt lévő Magyar Tisztviselő Egylet helyiségében, a volt ezred elöljá­rói, parancsnokai, havidíjasai, ezek hoz­zátartozói és az elesettek visszamaradott­­jai részére. A rendezőség ez után is fel­kéri az ezred volt tisztje­it és legénységét, hogy a laktanyában délelőtt fél kilenc órakor teljes számban megjelenjenek. Öl* tüzet lehetőleg sötét ruha, a kitüntetések* kel.­­ (Budafoki ifjak zászlós kén­telese.) A buda­foki ifjak Mária kongregációja szeptember 13-án, vasárnap zászlós­zentel­ést tart. Az ünnep­ség fővédnökei: Vass József dr. népjóléti mi­niszter, Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári püspök, védnöke pedig: Poós Rezső plébános. A zászlóanyai tisztet Abel Antalné tölti, be. A zászlószentelést P. Bökte Kornél domonkos­­rendi atya végzi. Tíz órakor lesz az ünnepélyes szentmise, amely után felszentelik a zászlót és beverik a zászlószögeket. Délután katolikus nagygyűlés lesz, amelyen P. Böhle domonkos­rendi atya, Czettler Jenő nemzetgyűlési képvi­selő, egyetemi tanár, Lóskay István, a Buda­pesti Ifjak kongregációjának tiszteletbeli örö­kös prefektusa, Poós Rezső plébános, Eckamp Nándor is­kolaiigazgató és Gáger József, a kon­gregáció prézese mondanak beszédet.­­ (A budapesti olasz fascio pénteken megkoszorúzza Türr István sírját.) A budapesti olasz fascio pénteken, szeptem­ber 5-én délután fél 5 óraikor a magyar­­országi olasz kolónia nevében Türr Ist­ván tábornoknak a kerepesi­ úti temető­ben levő Girjára koszorút fog helyezni. Az ünnepély rendezősége ez után kéri fel va­lamennyi Budapesten élő olasz állampol­gárt az ünnepségen való megjelenésre, amelyen Türr, István tábornok leánya is résztvesz.­­ (Hévízen szanatóriumot építenek a katoli­kus tanítók.) Balatonlelléről jelentik: A Kato­likus Tanítók Szövetségének igen szépen mű­ködő szociális intézménye, üdülőháza van Ba­­latonlellén. Az üdülőházban az idén is, mint­egy 200 tanító nyaralt, napi 35—40 ezer koro­náért. A szövetség most elhatározta, hogy fel­­építteti a régen tervezett szanatóriumát Hé­vizen. Ezen ügyben országos gyűjtést indíta­nak és úgy vélik, hogy a jövő év nyarán a 1ó szanatóriumot átadhatják rendeltetésének.. . ....Kis vásár- Dunasparton csarnokban Fehérburgonya _ 800 1500 Rózsaburgonya 1100 2000 Paradicsom____ 1000 1500 Zöld paprika__ 3000 4-5000 Zöldbab______ 2—3000 2500­ 3500 Kalarábé______ 1500 2000 Fehér káposzta _ 1500 2000 Vörös káposzta _ 2000 3—4000 Zöldség______ 1000 1500 Zöldborsó______ 4—5000 6000 Tök ________ 1000 1500 Kelkáposzta____ 4000 5000 Uborka______ 7—8000 10000 Hagyma_ _ _ 1800 2500—3000 Dunaparton ^ Szólő_________ 4­ 6000 10—12000 Görögdinnye— — 600 2000 Sárgadinnye____ 4000 6000—7000 Szagos szőlő 8000 14000 Alma_________ 3—5000 6-10000 őszibarack____ 5—6000 8—10000 Császárkörte _ 8000 14—16000 Magvaváló____ 4000 6000 Zöldbarack — — 7000 — Körte_________ 6—7000 10—12000 Dió________ 8-10000 16-20000 Som_____________ 6000 8000 Ananász___________ — 6000 Eper_____________ 8000 — I A karácsonyi v­em könyvpiac szenzációja I Élet könyve Maltik Kötete ifj g Minden előfizetőnk n­em ingyen kapja je Ip — (Tegnap kezdődött a magyar nőorvosok első kongresszusa.) A magyar nőorvosok, a ginekológusok, 1896-ban önálló szakosztállyá alakultak a Királyi Orvosegylet kebelében s így működik egészen addig, mig a háború és a forradalmak a tudományos munkásságnál, ezen a téren is gátat vetettek. Az elmúlt év­ben ismét felmerült a gondolat a szakosztály életre keltésére, de az Orvosegylet igazgató­­tanácsa azt a javaslatot terjesztette a nőorvo­sok elé, hogy önálló egyesület keretében szer­vezkedjenek. Így jött létre a Magyar Nőorvo­­sok Társasága, amely most első ízben hívta össze kongresszusra az ország nőgyógyászait. A kongresszus tegnap délelőtt nyílt meg az I. számú nőgyógyászati klinikán, amelynek előadótermét zsúfolásig megtöltötték a szak­emberek. Az elnöki tisztet Bársony János professzor tölti be, titkárrá Lehoczky-Semmel­weisz Kálmánt, az L számú nőgyógyászati klinika adjunktusát, jegyzővé Berecz Jánost, a II. számú nőgyógyászati klinika adjunktu­sát választották. Ott láttuk Tauffer Vilmos professzort, a nőgyógyászat nesztorát, akit a német nőorvosok társasága is dísztagjává vá­lasztott, Kubinyi Pál szegedi, Scipiudes Ele­mér pécsi egyetemi tanárokat, Lovrich Józse­­fet, a budapesti Bába­képző Intézet igazgató­ját, Kenyeres Balázs törvényszéki orvospro­fesszort, Dau­zw­eiler János klinikai orvost, Borszéki­ Károly sebész-professzort, Wenczel Tivadar tanárt, Konrád Jenőt, a szolnoki bábaképző igazgatóját, fekete Sándor egye­temi magántanárt, Orffy Lajos, Mansfeld Ottó, Czigány János főorvosokat és másokat a legkiválóbb szakemberek közül. A kongresszus tárgyalásait Bársony János, a budapesti L számla nőgyógyászati klinika igazgatója nyitotta meg és vezeti. A napi­renden szereplő előadások két fő vitakérdés körül csoportosultak, amelyek közül az első a vetélések gyógykezelésére vonatkozott. Foglal­koztak ezzel kapcsolatban a mesterséges veté­lések járványos terjeszkedése elleni védelem módozataival is. A kérdést Kubinyi Pál sze­gedi és Lovrich József budapesti professzo­ron­ referálták. Utánuk Filep Aladár szegedi, Wenczel Tivadar budapesti, Örffy Lajos szek­szárdi, Fóró Béla budapesti, Berecz János budapesti, Burger Károly szegedi, Hints Ele­k budapesti, Lehoczky-Semmelweisz Kálmán budapesti, Felletúr József budapesti, Haba An­tal budapesti tanárok és főorvosok és mások számoltak be arról a nagyszabású munkásság­ról, amely a nőgyógyászat tudományának to­­vábbfejlesztése érdekében Magyarországon fo­lyik. Az előadásokat mindvégig feszült érdek­lődéssel hallgatták és lelkes éljenzéssel hono­rálták. A nőorvosok országos kongresszusának első­­napi tanácskozásai a késő esti órákban értek véget. Ma délelőtt 9 órakor nyitotta meg Bár­sony János professzor a második nagygyűlést. Előadók voltak: Scipiades Elemér pécsi és Windisch Ödön budapesti professzorok, majd Kuncz Andor, Burger Károly, Kubinyi Pál, Molnár József, Kühbacher Ferenc, Pál Gá­bor, szegedi, Kikindai László, Szatmáry Zol­tán, Lehoczky-Semmelweisz Kálmán, Wenczel Tivadar, Gál Félix, Bodó Bertalan, Salacz Pál, Vetter Amrus, Mansfeld Ottó, Bod György, Tassy Iván, Fekete Sándor, Beren Já­nos, Raisz Rezső, Gyulai Béla és Haba Antal budapesti, Hoor Ete, Soós Zoltán, Imre Gábor és Probstner Artúr debreceni orvostanárok és főorvosok. A kongresszussal kapcsolatban a Magyar Nőorvosok Társasága ma délután köz­gyűlést tart, amelyen a társaság folyó ügyeit intézi el és ezzel a kétnapos tanácskozás vé­get ér.­­ (A kopenhágai magyar konzul csütörtökig fogadja az érdeklődőket.) Harald de Coninck- Smith kopenhágai magyar konzul Budapestre érkezett és csütörtökig bezáróan a dán viszo­nyok iránt érdeklődőknek a Hungária-szálló 137. számú szobájában rendelkezésére áll.­­ (Betörtek egy ékszerüzletbe.) Hétfőn reg­gel 9 óra előtt megállapították, hogy Böhm Hugó VT., Andrássy­ út 61 szám. alatt levő ék­szerüzletébe ismeretlen tettes betört és onnan különböző értéktárgyakat elvitt. A kár eddig ismeretlen. A betörő a ház pincé­jéből az üzlet padozatát feltörte és igy hatolt be az üzletbe. A rendőrség a nyomozást megindította. 9

Next