Uj Nemzedék, 1926. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-31 / 25. szám

Vasárnap, 1526 január 31. UIj Nemzedék3 Egy másfél éve dúló ádáz béka-egérharc misztikus utójátékai Zenetanár, aki a saját elmeállapotát vizsgáltatja meg Apró hadakozások, magándetektivirodával és rejtélyes telefonbeszélgetéssel egybekötve — Az Új Nemzedék tudósí­tó játék — Mintegy félesztendővel ezelőtt hosszú Cik­ik­ben foglalkozott az Új Nemzedék azzal a béka-egérharccal, amely közel másfél éve dúl Kabay Kálmán dr., ügyvédjelölt, zenetanár és Bartos Géza dr., volt lakáshivatali ügyész kö­zött Az áldatlan viszálykodás kiindulópontja az a, joggal pikánsnak nevezhető manőver volt, amelynek során a zenetanár eladta a la­­ká­shivatali ügyész lakását, annak tudta és beleegyezése nélkül. Erre megindult a följe­lentések és pörök lavinája. A háborúság az elmúlt nyárig kerek számban huszonegy bűn­­tető följelentést eredménye­zett s ezek közül a legtöbb följelentés, zsarolás, közokirathamisí­tás, kormányzósértés, hamis címhasználat, életveszélyes fenyegetés és rágalmazás vétséget tüntette címén Kabay dr. ellen irányult. De­hát ez már mind ismert dolog. A nyár óta azonban olyan titokzatos és rejtélyes dolgok történtek a tengeri kígyóvá nőtt följelentések áradatában, hogy ezek ismét indokolttá teszik magy béka-egérharc szóvátételét. Az események hátterében ott áll a marakodás mindkét fő­szereplője, de különösen ott áll a híres tenor professzor, aki az ellene folyó ügyekben olyan mesterien operált és operál­­na is, hogy, ha a saját védelem ellátását kalkulussal osztá­lyoznák, ő méltán jel­est érdemelne. Kabay karrierje . Hogy­­ az a Kabay Kálmán hír­, előző cik­künkben részletesen megírtuk. Személyével kapcsolatban ezúttal, — hogy tökéletes legyen a fénykép — csak arról számolunk be, de pótlóan, hogy furcsa és kalandos élete során 1912-ben még Hajdúböszörményben láthattuk, mint egy ottani nem is kéteshírű éjszakai lokál zon­goristáját. A kommün lezajlása után, 1919-ben már Debrecenben élt, ahol apja egy kis fürdőnek a mestere volt s ahol a zenedoktor egyik kép­viselőjelölt főkortesének csapott föl. E mozgalmas szereplés után visszavonult Békásmegyerre, ahonnan azonban egy női be­csületbe vágó, botrányos ügy kipattanása után menyasszonyával együtt kénytelen volt tá­vozni. Ezért az 1922-ik közönséges évre már Budapesten ütötte föl a tanyáját s itt aztán debreceni főkertességét kiváló módon gyümöl­­csöztette. Akkor ugyanis, amikor a menekül­tek ezrei laktak vagonokban és pusztultak bele szenvedéseikbe, nőtlen ember létére, ki­kaparta magának a lakáshivatal nagy gesz­tenyesütőjéből a másnak sütött gesztenyét, egy kétszobás belvárosi lakást. Kabay ezután hat lakást cserélt el a lakás­­konjunktúrás időkben két esztendő alatt, amíg Bartos dr. lakásának suttyomban való eladá­sával középpontjába került annak a háború­ságnak, amely a mai napig összesen huszonöt büntető feljelentéssel dagasztotta a hatósági iktatóhivatalok munkáját. Kabay mester az ellene és körülötte folyó csetepatéban valóban dicséretes módon hada­kozott. Hogy mást ne említsünk: a büntető­ügyek nagy seregében rengeteg tárgyalás volt a másfél esztendő alatt, de sem ő, sem a háza­­népe soha idézést nem vett át, úgy hogy ideg nem jelenvén a tárgyalásokon, elővezetését sem lehetett kérni. Életének egyetlen álma lehetett: kimutatni azt, hogy ellene tényleg bűnszövetkezet ké­szült föl a nagy béka-egérharca. Ugyanis a vádtanácshoz még a nyárom intézett kifogá­saiban előadta, hogy az ellene irányuló föl­jelentések tömege mm egyéb, mint egy olyan bűnszövetkezet támadása, amelynek az irányí­tója ellenfele, Bartos Géza dr. A volt lakás­­hivatali ügyész — szerinte — Conan Doyle mesteri tollára méltó zsenialitással és agya­fúrtsággal létesített ellene pokoli cselszö­­vényt s éppen ezért Bartos Géza dr. elmeálla­potának a megvizsgálását kérte. A zenetanár nyaka körül azonban — aki nem vetette meg a zsarolási jellegű egyéni akciókat sem — egyre jobban szorult a hurok, úgy, hogy amikor az egyik zsarolási és a kor­mányzó sértési ügyéből kifolyóan megkapta az ügyészség vádiratát, mesteri operációjának egy leleményes fordulat alakjában, kijátszotta a fő­ ütőkártyáját Ez a leleményes fordulat abban állott, hogy védője, Szilárd Imre dr. által éppen a saját maga elmeállapotának a megvizsgálását kérte. Június közepére Németh -s Bakody dr. tör­vényszéki orvosok meg is hozták szakértői véleményüket Az orvosi szakvélemény szerint Kabay Kálmán dr. paranoidos psichózisban és üldözési mániában szenved és szenvedett már a vádbeli cselekmények el­követésekor is. Fejalkatára nézve pedig hydro­­cephalico raektíteus-t (vízfejűséget) állapítot­tak meg a szakértők s mindezek alapján elme­beteggé nyilvánították. Kolbay elmebeteggé való nyilvánításával úgy látszott, hogy végleg elültek a hullámok. De nem. A zeneprofesszor ugyan elérte azt, hogy ügyei négy legkényesebbjét, a három zsarolási és egy kormányzósértési ügyet, elmebetegsége cím­én, megszüntették vele szemben, de ez nem akadályozta őt abban, hogy most már ő ne lépjen ki, elmebetegségi okmányá­val felszerelve, a pokrondra. Ki is lépett, csak úgy dongott a padló­s Bartos dr. ellen azon melegiben két följelentést tett, zsarolás és hamis tanúzás miatt. A baj csak az volt, hogy ez a két ügy miha­mar megszűnt. Az ügyészség ugyanis megtagadta Bartossal szemben a vád képviseletét. A zenedoktor fölfolyamodással élt akkor e ha­tározat ellen, de a főügyészség is hasonló ál­láspontra helyezkedett s így a­ szép remé­nyekre jogosító két följelentés már megtétele után a kútba esett. Ez azonban, a mesteri ope­ráció szempontjából, csak jelentéktelen kö­rülmény volt Történtek itt furább dolgok is, amelyek már bőven meghozták a kárpótlást de amelyekre ezúttal nem térünk ki Most már csak a nagy béka-egérharc ama rejtélyes részleteit, misztikus utójátékait említjük meg, amelyek csak a közelmúltban játszódtak le, hozzájuk illő, titokzatos körülmények között Bellevue Szálloda éttermei táj vezetés, kitűnő konyha, legváltozatosabb italok Délután és este tánc! Hétfőn, szerdán és pénteken délután ingyenes táncbemutatás, hivatásos táncművészek által Bálatársasvacsorák részéig kü­ön termek. * A legelőkelőbb közönség a Belevueben táncol. A magándetektív-iroda és a titokzatos telefonbeszélgetés Krausz Sándor dr. orvos elvált feleségénél, mint a Kabay—Bartos közt dúló háborúság egyik melékalakjánál, nemrégiben három különböző személy jelentkezett, három külön­böző időpontban s mindhárom úr Bakay néven mutatkozott be. Tudni kell, hogy a magyar születési anyakönyvekben tényleg előfordul a Bakay-név. Viselői ketten is vannak, két egytestvér: Zoltán és Jenő, akik a zeneprofes­­­szornak testi-lelki jóbarátai s a marakodásban szintén, mint mellékalakok szerepelnek. Nos, a három Bakay-néven jelentkezett úr közül kettő arra akarta bírni Krausznét, hogy a Kabay ellen, Krauszné anyja álta tett följelentést vonja vissza, illetve, az egyik Bakay ellen tett terhelő taná­vá Horn­ást változtassa meg. Krauszné mindezekre a­zzal felelt, hogy Sándor László dr ügyvédjével ismeretlen tet­tesek ellen följelentést tétetett magánlaksértés, zsarolás és végül hamis név használata miatt, mert, mint föl­jelentésében előadta, a titokza­tos ügyben úgy a Kabay, mint Bakay nevé­vel való visszaélést lát. A főkapitányság Geo Aris-csoportjában a nyomozással Kánya detektívet bizták meg, akinek Bakay Zoltánt sikerült is kihallgatnia. Bakay azt vallotta, hogy Krauszné magatar­tása felöl információkat akart szerezni s e célból megbízott egy magándetektív-irodát. Lehetséges, — mondotta — hogy az iroda ki­küldöttei jártait el Krausznénál az ő nevében.. Az ügyda­rab a rendőrségről az ügyészségre került, most is folyamatban van, mert sem Kabart, aki ezidőszerint Abonyban, sem a másik Bakayt, aki Szegeden van, kihallgatni még nem lehetett. A másik rejtélyes esetről szinte azt lehetne hinni, hogy a Kabay elleni bűnszövetkezet meg­lévőségének bebizonyítását célozta volna, úgy történt, hogy egy szép napon megszólalt Al­ter­­ay dr. ügyvédi irodájában a telefon. Az ügyvéd fölvette a kagylót. — Halló! — Van szerencsém, kedves ügyvéd úr! — hangzott a telefonból. — Itt Bartos Géza dr. beszél. Mondja, mikor teszünk Kabay ellen új följelentést! Azt hiszem, alapot találunk rá! Amire Altorjay szemrebbenés nélkül felelte: — Bájos ismeretlen! Vegye tudomásul, hogy először is, ott nem Bartos dr. beszél. Másod­i­gsor pedig: nem vagyok zenekar, hogy össze­játsszak, még kevésbé följelentések meg­tételére. És letette a kagylót Bartos Géza dr., amint értesült a történtek­ről. Trajtler Elemér dr. ügyvéd útján szintén följelentést tett ismeretlen tettesek ellen, anyakönyvi kihágás, illetve hamis név hasz­nálata miatt. Az érdekes följelentés ügyében azonban a büntető járásbíróság megtagadta az eljárást, azzal az indokolással, hogy pusztár, az, hogy valaki hamis nevel­ő násznál, még n­em bűn­cselekmény. Néhány szó egy elmebetegről És ezzel végére értünk a nagy háborúság titokzatos motívumai fölsorolásának — egy­előre. Most még csak Kabay elmebajához sze­retnénk valami megjegyzést fűzni. Érdekes, hogy ugyanakkor, amikor Frohreich — aki dühöng, őrjöng hogy a szája habzik — nem elmebeteg, csak korlátolt beszámíthatósága, ez a Kabay nevű egyén büntetőjogi szempont­ból beszámíthatatlan. Mert hiszen Kabay úr az ügyvédi gyakorlatot ma is igen jelesen látja el Domokos Leó dr. ügyvédi irodájában, a saját védelmében pedig egyenesen a zse­nialitás határán mozog. Sőt ezenfelül zeneta­nár működését is ki tudja fejteni, olyannyira, hogy időközben egy községi zeneiskolában ál­­lítóan zenetanári állást szerzett. Mindezek te­tejébe pedig csak a közelmúltban történt, hogy ez az elmebeteg ember filozófiai doktorátust tett! Hiába . . . furcsa és egyénenként változó egy dolog az az elmebajnokság! Dugulás, aranyeres bántatok, máj- és lépduzzadás, bál- és dezértájás ellen a természetadta »Ferenc József« keserűviz, naponként többször bevéve, biztos segítséget nyújt Tudományos megfigyelések beiga­zolták, hogy a Ferenc József víz alhasi meg­betegedések eseteiben is gyorsan és mindig enyhén hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és faszerü­letekben. MARGIT CREME, púder, szappan világhird. EGÉSZSÉGÜGY, A FEJPOR. A városi lakosság igyekszik táplálkozását olcsóbbá tenni s igy igen gyakran pótszereket használ. A pótszer, bármily lelkiismeretesen állítják elő, tápértékben és megbizhatóságár­ban sohasem lesz egyenértékű az eredeti álla­potban fogyasztott élelmiszerekkel.­­ Különö­sen ügyelnünk kell a csecsemő táplálásnál, a különböző tehéntej kivonatok használatára. A tejpor előállítása a leghigiénikusabban történik. A tejport tehéntejből 10 percnyi pás­­törözés után, meleg levegőben történő porlasz­­tással állítják elő, melyből 325 gram hétannyi vizáét hígítva, egy liter teljes tejet ad. Hámora hónapon túl állott tejpor már megbízhatatlan, könnyen romlik.­­ Német és svájci orvosok gyakran ajánlják, mint csecsemő tápszert, ter­mészetesen kissé befolyásolja őket az a körül­­mény, hogy hazájukban számos ipari vállalat foglalkozik előállításával s igy az ipar érde­­kében áll, termékeiknek piacot keresni Hazánkban, különösen a háborús évek alatt, kísérleteztek a tejpor használatával s arra az eredményre jutottak, hogy bár a késziromány az egészségre nem ártalmas, tápértéke jóval alatta ál a friss és tis­ztán kezelt tehéntejnek. A SPORTORVOS. Utóbbi években a sport olyan nagy mérték­­ben lendült fel, hogy a németországi egyesüle­tek és szövetségek szükségesnek látták, hogy a sportolókat szakszerű orvosi felügyelet alá vegyék és hogy őket orvosi tanácsokkal ell lássák. Feltétlenül szükséges­ hogy az ifjúság neve­lését a pedagógus és orvos együtt eszközöljék s hogy az orvosok megfelelő tapasztalatokat szerezzenek e téren, már az egyetemen, mint orvosnövendékeket rendszeres tornagyakorla­tokon kell erre kiképezni, hogy saját ma­gukon észlelt hatások alapján irányíthassák az ifjúság nevelését és felül tudják bírálni a sportolóknak egyes sportágakra való alkal­masságát. Tudomásunk szerint, egészségügyi kormányzatunk már régebb idő óta fogla­ko­zik a sportorvosi intézmény felállításának kérdésével.­­ (Előadás a képességmegállapításról.)­dja Országos Közegészségügyi Egyesület tagár egészségügyi szakosztályának ülésén Proger Márton dr. a képességvizsgálatról tartott elő­adást. Kimutatta, hogy nemzeti és gazdasági érdek kívánja a képességvizsgálatnak legszé­­lesebb körű alkalmazását. Az előadás egyéb­ként hű képét adta a magyar iparegészségügy mai állásának.­­ (A nemibetegek kötelező orvosi kezelése,­ mely szigorú büntető rendelkezésekkel ellen­őrizhető, képezi gerincét annak a törvényja­­vasatnak, mely a német birodalmi gyűlés előtt fekszik. A kiskorú betegek kezeléséért a szü­­lők, gyámok, sőt esetleg a tanítók, tanárok fokozatosan felelőssé tehetők. A javaslat felett a közeljövőben döntenek. — KISZEL ÉTTEREM - SÖRÖZŐ IV. KOSSUTH LAJOS­ UTCA 12. SZÁM • Telefon: 88—88* A félemeleti étteremben, ma és minden este kolozsvári BALOG JANCSI tánczenész teljes zenekarával, speciális hangszerekkel HANGVERSENYEZ 4 Mos Kivita vacsora 33.000 K Kis palack bor 12.000, nagy palack 25.UOO K Szombaton korám­ reggel­­nyitva Vasárnapi a. 5 órai to ifind­a! 2 A sörözőben 1­5 zene­rendszer g «-Rináló menü S" 19.000 H úgy a félemeleti étterem, mint a söröző Budapest lesfeldvelteb­b szórakozóhese. * *

Next