Uj Nemzedék, 1927. december (9. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-30 / 296. szám

Péntek, 1937 december 30. Ui Nemzedék 9 A RÉMOLETES ARC EDGAR WALLACE REGÉNYE — Dora Elton a nénje önnek, vagy sem? Audrey egy pillanatig hallgat Dtt — Pontosan véve nem néném, de az volt a benyo­másom, hogy az — mondta aztán. Dick elgondolkozva cirógatta az állát, — Akárhogyan van, mindenesetre becsületére válik, hogy most érdeklődik ön után. A lány csöndes nevetőssel felelt. — Azt akarja mondani, hogy npml Dick megállt és lenézett a lányra. — Dora és ón nem vagyunk többé beszédes viszony­ban — mondta Audrey — és ez igazán természetes is. Nem válnék javára Dórának, beszédes viszonyban lenni egy nővel, akinek olyan szomorúak az előzményei. Ko­molyan mondom. Shannon kapitány, nem kivánok be­szélni Dóráról. — Mi dolga van? — kérdezte Dick nyersen. — Daffrige üzlete felé voltam utón, de föltartóz­tattak és------— — Mondja meg egészen komolyan, milyen munka val yan elfoglalva1! A lány tétovázott. — Nem tudom, kivéve azt, hogy leveleket kell má­solnom egy igazán kellemetlen areti öreg dzsentlemen­­nek, és hogy szolgálataimért igazán hihetetlen bért kapok. A lány hangjának könnyedsége ellenére Is észre­vett« Dick, hogy derűs viselkedése mögött zavar és gond van. — A Hanover-tér igazán nem a világ legnyugod­tabb helye — mondta. — Elvinnéra magammal a Parkba, ott szivünk szerint kibeszélgethetnők ma­gunkat. Körülnézett bérautó után. Egy ott gördült mögötte, és a vezető arca meglepően ismerős volt neki. — Ó, Teremtőm! Elfeledtem — hebegte Dick. — Én nem feledtem el önt! — mondta a vezető mérgesen. — Hova óhajt menni! A Hyde Park pusztaságában két száraz székre és kívánatos magányra találtak. — Először arról a kellemetlen arcú öreg dzsentle­­menről szeretnék hallani — mondta Dick és Audrey röviden, elevenen elbeszélte neki Mr. Malpas-szal való történetét. — Ön bizonyára elitéli azt, hogy én igénybe vettem a pénzt, — de amikor egy lány kegyetlenül éhes és ke­gyetlenül fázik, akkor sem ideje, sem kedve ahhoz, hogy leüljön és elvont erkölcsi tételeket oldjon meg. Nekem igazán nem volt semmi szándékom, hogy bár­kinek is összetörjem a szivét, de mindaddig nem_ vizs­gáltam meg szigorúbban kötelességemet, amig kényel­mesen el nem helyezkedtem a ^Palace Hotelben, két nappali ruhával, három pár cipővel és egy csomó .más holmival, ami mind teljes rejtelem volna önnek, ha megnevezném! Csak másnap reggel kezdett az en lelki­ismeretem félelmetesen szorgalmas lenni. Előző este irtani Mr. Malp ásnák, ni égi Ham neki uj eimemet, reg­gel pedig már túl voltam a felén egy második levél­nek, amelyben megmagyaráztam, hogy szives készség­gel vállalkozók minden szolgálatra, ha mégolyán cse­lé di munka is, de fölfedeztem, hogy szivek összehúzá­sára nines tehetségem, — mikor üzenet jött tőle. Ha­talmas levélboríték volt. benne vagy tíz ceruzával iri levél, amelyeket — arra kért — másoljak le és küld­­jem vissza hozzá. — Miféle levelek? — kérdezte Dick kiváncsiam — Többnyire kártyák voltak, amelyek ebédre vagy egyéb társadalmi szerepre való meghívásokat utasítot­tak vissza. Nyilván bizalmas barátainak szólhattak, mert csak a ne.ve kezdőbetűit irta alá. Azt üzente, hogy a szálló levélpapírjára is másolhatom és nem kell gép­pel írnom őket Dick Shannon gondolataiba mélyedt — Nem szeretem azt az embert — mondta végül, — Ismeri? — Hallottam róla. A napokban hosszasan beszél­gettem róla néhány — barátommal. Mi a fizetései Audrey a fejét rázta. — Arról nem is tárgyaltunk. Odaadta azt a jókora summa pénzt, azt mondta: jövő héten újra jelentkez­zem, és azóta nem tettem egyebet, csak másoltam az Írásait, amelyek minden reggel az első postával érkez­nek hozzám. A mai levelei hosszabbak voltak. Le kej­­lett másolnom a bermudai kormányzó egyik levelezé­sét az angol gyarmatügyi hivatallal. Az írások ezúttal nyomtatottak voltak, — nyilván valamelyik hivatalos Kék Könyvből valók. Mit tegyek, Mr. Shannon? — Kössenek föl, ha tudom — mondta Dick zava­rodottan. — Egy dolgot azonban nem kell megtennie Ne menjen egyedül abba a furcsa házba a jövő szom­baton, vagy melyik napra is szól a megállapodásuk. Tudnom kell a pontos időt, és én várni fogom a Port­­man-téren. Mikor az ajtó kinyílik önnek, én majd könnyen besurranhatok. Dick észrevette Audrey megrökönyödését és elmo­solyodott. — A kapualjban akarok maradni lőtávolon belül így hát nem kell attól tartania, hogy én önt gonosz Tendőri szándékaimra használom ki. Nekünk semmi kifogásunk Mr. Mnlpas ellen, csak az, hogy rendkívül , titokzatos ember. És dacára annak, .amit ellenkező értelemben összeirkáltak, — a rendőrség gyűlöli a rejtelmeket Mellesleg kérdem: nem volt azok között a levelek között amelyeket ön irt, egy sem Mr. Lacy Marshaltnak címezve! Audrey a fejét rázta. — Az az afrikai milliomos, nem? Malpas szom­szédja. A gépvezető mondta. Audrey elbeszélte a furcsa kis komédiát, amelynek szemtanúja volt Mr. Marshalt házának kapujánál. — Hm! — mondta D'clc. — Ez egészen úgy hang­zik, mint az öregnr szokott unaloműzői. Azt hiszem, a legjobb dolog, amit tehetek, megnézni Marshalt ba­rátunkat és megkérdezni, mi hala vele Malpasnak. Az, hogy kettőjük között ellenségeskedés van, világos. Hideg szél fújt és Dick észrevette, hogy Audrey — bár melegen volt öltözve — dHergeít. Fölugrott. — Önző kutya vagyok! — mondta bűnbánóan. — Jöjjön, igyák r ori: egy jó meleg kávét, s én maid folytatom ’• <-os eb"--! ’tomat, amelynek az lehetne n rime: ..?' ' ’ga/itás Londonban magánosán ólő lá­nyoknak“. — Talán inkább csak megkezdené — mondta Audrey hamiskásan. — Mert eddig inkább csak azt a szintén hires előadását tartotta meg, amelynek az le­hetne a cime: „Hogyan lehet adatokat szerezni meg­javult bűnözőktől?” XV. FEJEZET. A férfiú, akit Lacy nem ismert Tonger ajtót nyitott Dick Shannonnak. Tongernek kedvenc dolga volt játszani a lakájt és fogadni az olyan vendégeket, akik a legcsekélyebb mértékben is megkívánták a fontoskodást. Dick ráismert a lány el­beszéléséből. Audrey azt mondta róla. hogy madár­­formájú, és csakugyan: félrebillent fejével, villogó szemével, hirtelen és szaggatott mozdulataival erősen hasonlított ez a kis öregemberke egy fürkésző veréb­hez. Átható szeme éppen hogy keresztül nem fúródott a detektiven. — Mr. Lacy itthon van. — igen, — mondta, elébe állva a kapualjában. — De nem beszélhet vele, ha nincs megállapodásuk. Senki sem beszélhet Mr. Lacy Marshalttal megállapodás nélkül, amig én itt vagyok körülötte. Dick Shannont mulattatta a tiszteletnek ez a teljes hiánya. Ez az ember nyilván több egyszerű cselédnél. — Talán fölvinné hozzá a névjegyemet? — Talán fölvinném — mondta a másik hidegen. De ez éppen annyit jelentene, mintha nem vinném! Mindenféle fura népség keresi Mr. Lacy Marshaltot, mert udvarias, bőkezű és gazdag. Ilyen ez a ml dél­afrikai fajtánk: nyiltszivü, nyilt.kezü — — Elhallgatott, átvette Dick névjegyét és elolvasta. — Ö! — mondta kissé zavarodottan. — ön tehát detektív, ugy-o bár? Kendben van, tessék besétálni, kapitány. Talán azért jött, hogy elcsípjen valakit! — Lehetséges volna, hogy valakit el kellene csipni egy ilyen pompásan rendezett házban, ahol még a laká­jok is olyan udvariasak és alázatosak, hogy szinte kínos zavarni őket? Tonger vihogott. — Nem vagyok lakáj — mondta. — Ön egy kissé tévedett — Talán a ház gyermeke? — találgatta Dick jó­kedvűen. — Vagy talán ön Mr. Lacy Marshalt? — Isten ments! — vigyorgott az öregemberke. — Nem szeretném sem a pénzét, sem a gondját. Erre tes­sék, kapitány. Betuszkolta a látogatót a társalgóba, aztán Dick meglepetésére utána ment és behúzta az ajtót. — Nincs semmi baj, ugy-e? — kérdezte, és a hang­jában néöíi aggod&löih' féölt t: ? — Az éri tudtommal nincs — mondta Dick. — Tisz­tán barátságos látogatásról van szó, és önnek nem kell kinyitnia az ebédlőszekrényt és megolvasnia a kana­lakat. — Nem vagyok szakács sem — igazította ki Ton­ger. — Majd beszélek a házigazdával. Kisurrant a szobából és néhány pere mulva vissza­tért: Mr. Lacy Marshalt mögötte. Tonger maradt volna, de Marshalt hangsúlyozottan ajtót nyitott neki — Remélem, az öreg nem volt udvariatlan, Shan­non kapitány? —- kérdezte- Marsha.lt, mikor _ egyedül maradtak. — Tonger velem nőtt föl, következőleg soha nem civilizálódott ki egészen. — Inkább igen mulattatott —• felelte Dick. Mr. Lacy Marshalt összeráncolta a homlokát­— Engem néha egyáltalán nem mulattat — mondta hasznsán. — Az ember gyakran nagy árat fizet a hű­ségért, — vannak esetek, amikor Tonger ugyancsak kemény próbára teszi türelmemet. Marshaltnak a kezében volt a detektív névjegye Most újra elolvasta. — Ön Scotland Yardból jött, úgy látom. Mivel lehetek szolgálatára? — Mindenekelőtt azt szeretném tudni, ismeri-e ön Mr. Malpast, a szomszédját? Marshalt a fejét, rázta. — Nem — mondta. — Az ön látogatása talán össze­függésben van azzal a panasszal, amelyet néhány hó­nappal ezelőtt tettem-----­— Nem. Úgy tudom, azt elintézte a kerületi rendőr­ség. Azért kerestem föl önt, mert bizonyos informá­cióm szerint ez a Malpas nevű ember valamiféle össze­esküvést, sző ön ellen. Ön azt állítja, hogy nem isméri őt? — Soha életemben nem láttam, így hát azt sem tudom megmondani önnek, hogy ismerem-e vagy nem? Annyi bizonyos, hogy senkit sem ismerek, akinek Mal­­pns a neve. Parancsol helyet foglalni és egy pohár­­kát — —- — Drick visszautasította az italt, de leült egy székbe és a másik követte példáját. — Miből, gondolja ön, hogy Malpas boszut tervez ellenem? — kérdezte Lacy, — Nagyon is meglehet, mert panaszt tettem ellene, mint ahogy ön is jól tudja. Olyan lármás egy szomszéd volt, hogy nem tudtam tóle aludni. — Miféle zajt csinált! — Legtöbbször kalapált. Úgy hangzott, mintha a falon kopogatna, de lehet, hogy ebben tévedtem, és talán inkább az történt, hogy podgyász-ládákat szögeit, — Nem látta őt soha? — Nem. — Léirást sem kapott róla, — kérdezte Dick — amelyből ha mégolyán halványan is, de azonosíthatná valakivel, akit ön ismert Dólafrikában? — Nem, én nem ismerek senkit — mondta Lacy Mar­shalt, fejét rázva. — Az embernek meg vannak az ellenségei, kétségtelenül: senki nem viheti valamire anélkül, hogy életéhez ilyen kényelmetlen nyúlványok no ragadnának. Dick egy pillanatra elgondolkozott. Nem látta egészen tanácsosnak, hogy a millomos­­sal teljesen bizalmasan beszéljen, — de ejhatározta, hogy ha később talán sajé tm agának is zavarai lenné­nek miatta, mégis elmond Marshaltnak mindent, amit tud. — Malpas alkalmaz vagy alkalmazni szándékozik valakit, hogy önt bosszantsa, bogy gonosz kellemetlen­ségeket okozzon önnek. Például: nekem az a benyomá­som. hogy azt a. részeg nőt, aki néhány napja itt volt, ö küldte — Nő? — Marshalt lehúzta szemöldökét. — Nem hallottam semmiféle részeg nőről, aki itt járt volna. Hirtelen fölugrott, csöngetett, és Tonger nyomban besietett. _ * — Shannon kapitány azt_ mondja, hogy néhány nappal ezelőtt egy részeg nő zavargóit itt a házban. Erről nem szóltál nekem. — Szólok én mindenről? — kérdezte Tonger unott hangon. — Egy nő csakugyan járt itt, és csakugyan meg volt olajozva, — Olajozva? — Úgy értem: be volt sózva, — durván szólva: részeg volt. De micsoda egy hölgy! Beesett a haliba, aztán nyomban ki is esett. Azt mondta, hogy ő Mrs. Lidderlev Fourteen Streams bői — — — Amig Tonger beszélt. Shannon a gazdáját nézte és egyszerre csak azt látta, hogy Lacy Marshalt arca elszürkül. XVI. FEJEZET. Shannon sikertelen látogatása. — Mrs. Lidderley — mondta Marshalt csöndesen. — Miféle egy nő volt? — Afféle alacsony termet. — Tonger szeme a de­­tektivre szegeződött. — Hanem, szavamra, izmos egy dáma volt! Marshalt megkönnyebbülten sóhajtott, — Alacsony nő volt? Csaló volt. Valószínűen ismerte a Lidderley eket. Mikor legutóbb hallottam hirt Délafrikából, Mrs. Lidderley nagyon beteg volt. — Marshalt erősen ránézett Tangerre. — Ismerted a Lidderleyeket, Tonger? — Nem ismertem Mrs. Lidderleyt Az öreg cim­bora azután nősült meg, hogy mi eljöttünk Capé Townból — mondta Tonger. — Ha Julius Lidderley az, akire ön gondol. Én mindenesetre kituézkoltam őnagy­­ságát. — Megkaptad a címét, — hol lakott? —- Ki vagyok én, hogy címet kérjek egy besózoft hölgytől? — kérdezte Tonger, fölhúzva szemöldökét. — Nem, Lacy---------­— Mr. Marshalt, az ördögbe is! — dühöngött a másik. — Mióta mondom már ezt, Tonger? — Kicsúszott a számon — mondta a másik meg sem rendülve. — Csússz ki te is — mormogta Lacy Marshalt, és becsapta az ajtót tiszteletlen szolgája mögött — Ez az ember mérhetetlenül bosszant — mondta. — Annyi espteiyleje pál^m van már, és tagadhatatlan, hogy „Lacy“ ék „Jifit""voltunk egymásnak1 a^fégTTaők-* ben, és ez persze megnehezíti a dolgot Rettenetesen filiszterdolognak érzem, mikor ennyire ragaszkodom ahhoz, hogy mutasson irántam egy kis udvariasságot, de ön maga is láthatta, milyen mértéktelenül tud ide­gesíteni ez az eievenkéneső Mr. Tonger! Dick nevetett Mulattatta az egész jelenet Tonger az a típus volt amelyet gyakran látott más házakban is, — a kedvenc kutya, amelyet senkinek sincs szive elpusztítani, da­cára rettenetes tulajdonságainak. — Ami Malpast illeti, — folytatta Marshalt — nem tudok felőle semmit Lehet, és valószínűen úgy is van, hogy olyasvalaki, akinek életem valamelyik korszaká­ban a búzájába gázoltam, de ha az ilyeneket mind eszembe idézném, vagy száz emberre gyanakodhatnék! Nincs önnek sem leírása róla? — Semmi olyan, amelyről ön ráismerhetne — mondta Dick. — Az egyetlen dolog., amit tudok, az, hogy éltesebb ember, nagyon csúnya, és hogy meg­bízott egy kabaréénekesnőt, hogy kellemetlenkedjék önnek, — az egész cselekedet szerintem nem érte volna meg a fáradságot, ha csak önnek nincs különösebb ki­­f< gása kabaréénekesnők ellen. Lacy Marshalt föl-alá járt a tágas társalgóban, kezét hátrafonva, álla a mellén. — Az egész dolog érthetetlen előttem — mondta, nagyobb nyugalommal fogadva a hallottakat, mint­sem Dick várta volna — és nem tudok elképzelni eßyebet, mint, azt, hogy valamikor régen olyasmit kö­vettem el Malpas ellen, amit nem tud megbocsátani. Miért nem megy el hozzá, ó miért nem nézi meg, Shannon kapitány? — kérdezte, majd hirtelen hozzá­tette: — Ugyancsak merészség tőlem, hogy én adjak ta­nácsokat önnek! De kiváncsi volnék ami, hogy ki is hát ez a dzsentlmen? Dick Shannon már ngyis eszébe vette, hogy meg fogja látogatná a titokzatos Mr. Malpast, — a tanács tehát fölösleges volt. Tonger a kapu aljában várta, amikor lement, .és kinyitotta előtte a főajtót. — Van valaki, akit el kell csípni? — kérdezte tfé­­fásan. — Kaptunk egy szakácsot, akit igazán nem nél­külöznénk. Jöjjön el egyik nap és kóstolja meg a pás­tétomát! Dick vihogva lépett ki a Portman-férre. Átballagott a szomszéd ház kapujához és föltekin­tett az üres ablakokra. Nem ez volt az első látogatása, amely a különc Mr. Mnlpas rezidenciájának szólt, — de azelőtt soha nem kereste az alkalmat, hogy az öreggel beszéljen Csengő után kutatott, de nem találván, kopogni kez­dett az ajtón. Semmi felelet. Hangosabban kopogott, és megrökönyödött, mikor egy hang valósággal a fülénél szólalt meg: — Ki a.z? Dick elképedve nézett körül. Húsz yardnyi kör­zetben senki sem volt körülötte, és a hang mégis . . . Ekkor megpillantotta a keskeny rácsot a kapualj kő­oszlopában, és rájött a rejtelem nyitjára. A rács mö­gött erősbangu távbeszélőnek kell lennie. — Richard Shannon kapitány vagyok Scotland Yardból és Mr. Malpas-szal szeretnék beszélni — mondta a rejtelmes műszer felé fordulva, —■ Nem lehet! — morogta a hang, és halk csatta­nás hallatszott (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék