Uj Nemzedék, 1928. november (10. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-28 / 270. szám
Szerda, 1928 november 28. Új Nemzedék *— (Brandenburgban csaltak a tüzkárbiztosító intézetnél.) Berlinből jelentik: Brandenburg tartomány állami tüzkárbiztosító intézeténél is óriási csalásoknak jöttek nyomára. Körülbelül 36.000 márkás sikkasztásról van szó. Ziemeyer Frigyes biztosítási kormánybiztost őrizetbe vették. A vizsgálóbíró ma kezdi meg kihallgatását. Tegnap este ismét szabadlábra helyezték Damm igazgatót, az állami tűzkárbiztosító intézeteik szövetségének vezetőjét, akit hűtlen kezelés vádjával két nappal ezelőtt őrizetbe vettek. A szabadlábra helyezést többórás kihallgatás előzte meg, amelynek lefolyásáról semmi sem szivárgott ki. (Szombathely nem végezhet új beruházásokat.) Szombathelyről jelentik Augusztusban egy miniszteriális bizottság vizsgálta meg a szombathelyi városháza ügyvitelét és a vagyonkezelését. A vizsgálat eredményéről a belügyminiszter most leiratban értesítette a város vezetőségét. A leirat szerint a vizsgálat megállapította, hogy a közigazgatási ágazatban igen nagy hátralékok vannak. A pénztárkezelés ellen is súlyos kifogásokat emel a belügyminiszter. Megtörténhetett a szombathelyi városházán az, hogy akkor, amikor állandóan rovancsolást tartottak, Hegedűs Antal dijnok harmincezer pengőt sikkasztott a városi pénztárból. A miniszteri leirat megállapítja, hogy ebben az esetben felelősség terheli a város polgármesterét is, mert neki a pénztárvizsgálatkor a szabálytalanságokat észlelnie kellett volna. Súlyos kifogása a miniszternek, hogy a vagyonkezelésnél is szabálytalanul jártak el. A városnál hat éve nem tartottak leltározást. A város olyan súlyos pénzügyi helyzetbe jutott, hogy ebből csak nagyobb összegű hosszúlejáratú kölcsönnel tudna szabadulni. A belügyminiszter utasítja a várost, hogy amíg pénzügyi helyzete nem javul, addig mindenféle beruházástól tartózkodjék. (Liturgikus konferencia az Egyetemi templomban.) A Magyar Katolikus Nőegyesületek Oszágos Szövetsége rendezésében ma, kedden este 6 órakor liturgikus konferencia lesz az Egyetemi templomban. A konferenciabeszédet Saly László egyetemi tanár mondja. A Sursum Corda énekkar pedig bemutatja az egyházi zeneirodalom néhány remekét, selmeczi Pöschl Vilmos vezetésével. (Magyar Házat avattak a Franciaországban dolgozó magyar munkások.) A Párisi Magyarság című lap, amely magyar nyelven szól Franciaországba szakadt véreinkhez, most érkezett legújabb számában részletes tudósítást közöl a hénin-liétardi Magyar Ház felavatásáról, amely az északvidéki magyar munkásság szervezkedésének első nagy állomása volt. A józan magyar munkások szives lélekkel támogatták a Párisi Magyar Egyesületet ennek az intézménynek létesítésében, amelyben társaskör, műkedvelő színpad és orvosi rendelők lesznek. Az avatási ünnepségen részt vett Manheim Lajos, a Párisi Magyar Egyesület elnöke, és Dvortsák Győző, volt nemzetgyűlési képviselő, az egyesület alelnöke, akik hatalmas beszédben lelkesítették összetartásra és nemzetükhöz való ragaszkodásra az idegenben dolgozó magyar munkásokat. Az iparvidék kommunista bérencei kétszer is meg akarták zavarni az ünnepséget, de a rendőrség végül is szétverte őket. (Visszarendelték Nicaraguából az amerikai tengerészeket.) Washingtonból jelentik: A tengerészeti minisztérium közlése szerint az amerikai tengerészzászlóalj, amelyet július 12-én Nikaraguába küldtek, parancsot, kapott, hogy térjen vissza az Egyesült Államokba. . . (Tizenhárom évig volt orosz fogságban és most tért haza egy szombathelyi ember.) Szombathelyről jelentik: Vanics Gyula szombathelyi lakos 1915 októberében az orosz fronton eltűnt. Hozzátartozói mostanáig azt sem tudták, hogy él-e, vagy meghalt és már senki sem számított arra, hogy Vanics Gyula valaha visszatérjen. A minap azonban Vanics Gyula beállított tizenhárom évvel ezelőtt elhagyott hozzátartóihoz. Elmondotta, hogy Szibéria szénbányáiban szenvedett. Ez az oka annak, hogy nem tudott életjelt adni magáról. Elmondotta még azt is, hogy nagyon sok magyar sínylődik még az orosz szén- és vasbányákban. Szívesen jönnének haza, de nincs, aki Oroszországban a magyarokkal törődnék. • A „Zephir“ kályhákban oly nagy a kereslet, hogy Héber Sándor kályhagyáros, Vilmos császár ut. 39. óriási üzemét, ismét megnagyobbította, személyzetét tetemesen megszaporította, úgy hogy a legnagyobb rendeléseket is azonnal teljesíti. —öngyilkosságba kergette a szerencsés nyerőket a montecarloi démon.) Egy párisi lap foglalkozik azzal az érdekes könyvvel, amelyben Ashton Wolfe, a montecarloi játékkaszinó titkosrendőrségének főnöke, írta meg visszaemlékezéseit. A könyv, amelynek sok fejezete szenzációs filmekre adhat anyagot, elárulja a hírhedt Pilar Concepcion Gonzalez ,,grófnőnek“, igazi nevén Varonov Szonjának a titkát. Az álgrófnő volt Monetcarlo legveszedelmesebb démona, akit szépségéért és eleganciájáért körülrajongtak a játékbarlang látogatói. Varonov Szonja csak a szerencsés nyerőkkel kötött barátságot. Hosszú ideig tartott, amíg a titkos rendőrségnek feltűnt, hogy azok a szerencsés nyerők, kik megismerkedtek az algrófnővel, alig néhány nap múlva, minden különösebb ok nélkül egymásután öngyilkosok lesznek. Diszkrét nyomozás indult, amelynek során megállapították, hogy a ragyogó szépségű orosz nő kivételes hipnotizáló erővel rendelkezik s ennek az erőnek segítségével kergeti öngyilkosságba a barátait. Előbb azonban valamennyit rávesz arra, hogy minden pénzét és értékét neki ajándékozza- A játékkaszinó igazgatósága nem akarta, hogy az ügy kirobbanjon s ezért a francia rendőrség segítségét kérte. Egyik nap megjelent egy detektív az álgrófnő lakásán és felszólította, hogy utazzék vele nyomban Parisba. A szép Szonja engedelmeskedett, de útközben, nem sokkal páris előtt, egy óvatlan pillanatban felrántotta az ajtót és levetette magát a robogó gyorsvonatról. Szörnyethalt. Másnap a rendőri jelentés rövid néhány sorban beszámolt a „szerencsétlenségről.“ A bűnügyre pontot tettek. (Kétszer hozott termést egy almafa.) A hosszú, enyhe ősz különös termési eseményeket produkált. Amint Kecskemétről írják, az egyik környékbeli szőlőbirtokos almafája négy héttel ezelőtt erős virágzásnak indult s bár a virágok egy része lehullott, a fa késő ősszel — bőséges nyári termés után — szépen fejlett gyümölcsöket termett. (Hamisított érettségi bizonyítvány használatáért kéthónapi fogház.) Kaposvárról jelentik: A kaposvári királyi törvényszék Kelemen-taxtácsa, hamis közokirat felhasználásának vétsége miatt kéthónapi fogházra ítélte Balogh József volt ipkei községi írnokot. Balogh egy másik személy által a részére kiállított hamis kereskedelmi érettségi bizonyítványt használt fel állás elnyerésére. Epekő-, vesekő- és hólyagkőbetegek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporodásában szenvednek, a természetes „Ferenc József“ keserűvíz használata mellett az állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József víz biztos és rendkívül kellemesen ható hashajtó s ezért prostatabetegségeknél is ajánlják kapható gyógyszertárakban, drogériáikban és Sűszaru életükben. EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI ÉLET. A Katolikus Népszövetségnek Lampel Vilmos nyugalmazott miniszteri tanácsos, helyi igazgató vezetése alatt álló budavári szervezete vasárnap ,a budavári leánygimnázium termében sikerült kulturestet rendezett. Vécsey Aurél báró tb. kanonok nagy beszédben ismertette a már valóságos epidémiává fejlődött válások ijesztő szaporodásának okait, valamint ennek a nagy társadalmi és erkölcsi veszedelemnek szűkebb határok közé való szorításának lehetőségeit. Közreműködött még Moiser Imréné, Lász Béla, Pribill Margit, Horváth Lajos, Lohwengard Guido és Nagy Dezső. A helyi igazgató konferált. A komárom megyei Baj község negyvennégy hősi halottjának emlékszobrát vasárnap leplezték le nagy ünnepséggel. Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet Klotz Ignác tatai esperes plébános mondott. A szentmise után az iskolások énekkara a Himnuszt énekelte el, majd Huszár Aladár főispán mondott megható ünnepi beszédet. A szobrot Seedoch Károly prelátus, tatabányai plébános áldotta meg és utána németül beszélt. A leleplezett szobrot a vármegye képviseletében Palkovich László alispán koszorúzta meg. A szobrot Gergye szombathelyi szobrászművész készítette. Az ünnepséget Jonisch főjegyző nyitotta meg és zárta be. A Kassai és Abaújtornavármegyei Egyesület november huszonkilencedikén, csütörtökön délután hat órakor tartja évi rendes közgyűlését a Felvidéki Egyesületek Szövetségének helyiségében (V., Géza utca 4., félemelet). A Magyar Jogászegylet és a Budapesti Ügyvédi Kör november 28-án, szerdán délután hat órakor a Budapesti Ügyvédi Kamara dísztermében, IV., Szemere utca 10., I. em.) együttes ülést tart, amelyen a magyar magánjogi törvénykönyvről szóló javaslat ismertetését folytatják. Napirend: Tiltott cselekmények. Törvényből folyó kötelmek (III. rész. 15—16. cím.) Előadó: Almás Antal dr. kúriai biró Az előadáson Vendégeket szívesen látnak. Az Országos Tőlebtermelési Liga november 29-én (csütörtökön) délután 6 órakor a Hefter üléstermében (V., Mária Valéria u. 11.) előadást tart, amelyen Bertsch Ottó gazdasági tanár értekezik „A szántóföldi permetező öntözés idei eredményei. A mutatkozó bajok és azok orvoslásának módjai“ címmel. A Magyar Numizmatikai Társulat november 29-kén, csütörtökön, délután hat órakor a társulat helyiségében (VIII., Csepreghy utca 4. 1I. 15 ) felolvasó estét rendez. Előadó: Alföldy András egyetemi tanár: „Egy nagy római pénzhamisító műhely Magyarországon Kr. után 320 körül“ címmel. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet geodéziai szakosztálya holnap, szerdán délután hat órakor ülést tart, amelyen Rédey István beszámol a Nemzetközi Fotogrammetriai Társaság német csoportjának ezévi berlini fegyűléséről. A Józsefvárosi Keresztény Községi Párt minden szerdán este 8 órakor előadásokat rendez a párttagok részére a VIII., Kálvária tér 22. szára alatti helyiségeiben. Holnap, szerdán este Ilovszky János, törvényhatósági bizottsági tag tart előadást a gazdasági válság okairól. A Regnumi Szimfonikus Zenekar vasárnap délután tartotta meg első kamara hangversenyét a Regnum Marianum dísztermében. A hangversenyt nagyszámú meghívott közönség hallgatta végig és gyönyörködött Bach, Beethoven, Schubert, Strauss és mások műveiben. Polgár község ma, kedden iktatja be új plébánosát, Kiss Péter dr. esperesplébánost, ünnepi keretek között. A templomi ünnepség után a kalocsai iskolanővérek zárdaiskolájának megáldása következik. Az Egyetemi Nőhallgatók Mária Kongregációja december 2-án délután 5 órakor tartja a Sophianumban (VIII., Mikszáth Kálmán-tér 1.) szokásos Szent Katalin ünnepélyét. P. Hemm János 8. J. megnyitója után Jászay Margit, Hidy Gyulai Mária és Hidy Lászlóné előadja Bizet .,Agnus Dei“-jét. Utána szinrekerül „Alexandriai Szent Katalin“ című öt felvonásos színmű. A m. kir posta üzemi és műszaki üzemi tisztviselők országos egyesülete Vili., Szentkirályiutca 40. alatt, saját helyiségében december 3-án, délután 5 órakor, választmányi ülést tart, melyre a választmány tagjait ezúton is meghívja az elnökség. Az esztergomi érseki római katolikus tanítóképző igazgatósága, az intézet jövő év tavaszán felavatásra kerülő új épületében a tanítóképző hősi halált halt egykori növendékeinek emlékére márványtáblát akar elhelyezni. Bartos Alajos igazgató ezúton kéri az Esztergomban végzett és hősei halált halt tanítók és növendékek hozzátartozóit, barátait, kartársait és közvetlen főnökeit, hogy az elhunyt nevét, elhalálozási évszámát és utolsó működési helyét, levelezőlapon vele közöljék A Keresztényszocialista Magántisztviselők Országos Szövetsége (VIII., József utca 61 Telefon: József 455—30.) felhívja a munkaadók figyelmét állásközvetítő osztályára. Minden munkakörre szakképzett férfi és női munkaerőt telefonértesítésre is azonnal, hijtalanul közvetít. Az Ébredő Magyarok Egyesületében tömörült hazafias érzésű munkásság most tartotta közgyűlését az ÉME székházában. Kimondotta a közgyűlés, hogy hatalmas felvilágosító munkát indít a magyar munkásság minden rétegében, hogy megalakítsa a nagy nemzeti munkástábort. Ezután megválasztották a szakcsoport új tisztikarát. — A diósjenői ébredő magyarság vasárnap délután nagy népgyűlést tartott. A népgyűlésen Buday Dezső, az ÉME országos elnöke ismertette a nemzeti szervezkedés sürgős szükségét. A keresztényszocialista munkásság meleg ünneplésben részesítette Tobler János országgyűlési képviselőt abból az alkalomból, hogy német kitüntetést kapott. A munkásság nevében Lillin József üdvözölte az ünnepeltet. A pomázi kisgazdák és mezőgazdasági munkások vasárnap nagygyűlést tartottak. Schurger esperes-plébános beszéde után Fekete Pál foglalkozott gazdasági kérdésekkel és a földmunkások helyzetével. Beszéde végén megalakult a keresztényszocialista földmunkások helyi csoportja. Elnökké Bulik Jánost választották. Kócsa Lajos a szervezkedés szükségességéről beszélt. Szakmai értekezletet tartottak a pomázi textilmunkások is. Az értekezlet előadója Madarász József volt. Az Emericana Urbana corporatiója holnap, szerdán, este 8 órakor kariális ülést tart Bakáts-tér 14 alatt (Ferencvárosi Ker. K.) Napirend: Mikulás-est, bál és Mező László előadása Mexikóról. Kedden a Rádióban a m. kir. Operaház „Figaro házassága" előadása. „Zephir“ kályhával füt ma már a Makk-Ász is. Ha jó kályhát akar, szerezze be ön is! 1 kiló FÜT órán is A fával EGY NORMÁL SZOBÁS mbx Nagyobb típusok 8—4 szobás lakást is egyenletesen fűtenek. Leggazdaságosabb, leghigiénikusabb, 10 éves garancia ! Világszabadalom! ŰrREKORD szén-, koksz és fatüzelés és folytonégő kályhák. Vegyestezelésű „ZEPHIR“ kályhák, ELITE takaréktűzhelyek Kéménytoldék óriási raktára.^ HC* Arlapot készséggel küld: *388 £2ssá.M.cg.d. kályha és tűzhelygyára Budapest, VI., Vilmos császár ut 80. A „Zephir“ kályháit hót állandó lerakat majdnem az összes vidéki városokban. 7 MŰVÉSZET — ■■ a* * (A kultuszminisztert meghívják a miskolci Reményi ünnepre.) Miskolc városa december nyolcadikén és kilencedikén ünnepli a híres magyar hegedűsnek, Reményi Edének centennáriumát Az ünnep rendezősége, amelynek élén Mikszáth Kálmán főispán és Hodobay Sándor polgármester áll, Klebelsberg Kunó gróf kultuszminisztert is meghívja a centennáris évfordulóra s valószínű, hogy a kultuszminiszter ebből az alkalomból Miskolcra utazik. A december nyolcadik hangversenyen Sugár Viktor kormányfőtanácsos, a Mátyás templom karnagya Liszt Ferenc egyik művét játssza el, amelyet a világhírű művész Reményi esküvőjére írt Föllép Reményi Ede unokahúga, Farkas Márta is, aki Hubay Jenő egyik legtehetségesebb tanítványa. * (Rövid művészi hírek.) Tornay Gyulát, az elhunyt kiváló festőművészt tegnap délután három órakor temették el a rákoskeresztúri temetőben . Lehár Ferenc Friderika című operettjét még ebben a szezonban bemutatják Budapesten. Esaiás Tegnér, a kiváló svéd nyelvész Stockholmban nyolcvanöt éves korában meghalt. Az elhunyt unokája volt a hasonló nevű világhírű költőnek. Schalk Ferenc, a bécsi állami operaház igazgatója tízéves működése után lemondott. Utódja valószínűen Furtwaengler Vilmos lesz, Schalk Ferenc mint főzeneigazgató működik tovább az operaháznál. Hosszú Zoltán dr., a Nemzeti Színház tagja (Dani bá’) december negyedikén este fél hat órakor tartja a Zeneakadémia nagytermében estjét. Közreműködik Vándory Margit, Barcsay Cecil, Palló Imre, Bodnár Jenő, Matány Antal, Pethes Sándor, Turay Mihály és Sovánka Nándor cigányzenekara. A Magyar Országos Táncmesterképző vizsgálóbizottsága előtt, amelynek tagjai Tömcsényi Kálmán és Koncz Ede miniszteri tanácsos, továbbá Brada Ede és Róka Gyula volt, most szerezte meg a ballettmesternői képesítést Párdyné V. Juci, aki ezidőszerint az első és egyetlen államilag képesített ballettmesternő. Mór Ferencné Bilincsek címmel társadalmi regényt írt, amely legközelebb megjelenik a könyvpiacon. A regény címlapját vitéz Pataky Ferenc, a kiváló grafikusművész tervezte. A gyulai ügyészség elkoboztatta Kenéz Miklós, igazi nevén Schwarz Miklós huszonkét éves sátoraljaújhelyi író Mámor és arany címü regényét szeméremsértés miatt. Az ügyészség meg is indította az eljárást és a gyulai törvényszék Schwarz Miklóst kétszáz pengő pénzbüntetésre ítélte. Várkonyi Ignácné egyik vidéki lapban Péczeli József gyulai iró Kupaktanács címü darabjáról kritikát irt, amelyet az író magára nézve sértőnek talált. Az ügy bíróság elé került. Az elsőfokú bíróság Várkonyi Ignácnét fölmentette, a szegedi Ítélőtábla azonban az ítéletet megváltoztatta, a kritika íróját kétszáz pengő pénzbüntetésre ítélte. Most a Kúria jóváhagyta az ítéletet. Novák Erzsi, a kiváló festőművésznő a Lipótvárosi Társaskör termeiben 25-én nyitotta meg érdekes képekből álló kiállítását.. Szeretnek Anna operaénekese december másodikán este fél kilenc órakor mutatkozik be külföldi hangversenyútja után a Zeneakadémián. A Fáklya Kultur vállalat Új magyar szépírók címmel irodalmi est-ciklust rendez, amelyben a legfiatalabb magyar írógárdát mutatja be. A jelentkező fiatal szerzőket a legkiválóbb előadóművészek interpretálják. Jelentkezési határidő december 1íz, A Fáklyánál (VIII., Baros utca negyvenhárom). A Magyar Színház teljesen készen van már Lakatos László Pajtásházasság című darabjával. A darab főszerepeit Simonyi Mária, Tőkés Anna és Kiss Ferenc játsszák. Fricsay Richárdnak, a magyar királyi honvédség zenei igazgatójának tanítványai december tizenegyedikén Székesfehérvárott gyűl- nek össze és a Szent István-teremben nagy ünnepi hangversenyt adnak. A szegedi színtársulat kamaraszínházat akar szervezni, amely a Tisza-szálló nagytermében tartaná előadásait januártól áprilisig. A szegedi városháza anyagi okokból a tervet ellenzi. Pevny Károly bécsújhelyi bányamunkás A kellemetlen sodrófa címmel négyfelvonásos vígjátékot irt, amelyet most Szabolcs megyében a különböző műkedvelő társulatok előadnak. * (Saljapin két este föllép a Városi Színházban.) Feodor Saljapin, a világhírű bassbaritonista minden esztendőben ellátogat Budapestre. Ez idén december első felében lép fel a Városi Színházban, még pedig december tizedikén, mikor a Faust Mefisztóját énekli. Faust Crooks