Uj Nemzedék, 1928. november (10. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-28 / 270. szám
Szerda, 1928 november 28. Új Nemzedék Biztos bombaüzletet akar magának egy könyvkiadó a középiskolások szüleinek rovására Hogyan fest az a bizonyos „Ifjúsági Irodalmi Pályázat“ — Az Új Nemzedék tudósítójától — Motto: „Nem engedhetem meg, hogy az ifjúságot reklámcélokra felhasználhassák.“ (Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter az országgyűlés november 21-iki ülésén.) Terjedelmes levelet kaptunk egy budapesti családapától. A levél tartalma nemcsak önmagában érdekes, hanem a legnagyobb mértékben közérdekű is, azért egész terjedelmében közreadjuk. Íme: Mélyen Tisztelt Szerkesztő Úr! A minap azzal toppant elém negyedikes gimnazista fiam, hogy ő is részt akar venni az Ifjúsági Irodalmi Pályázaton. — Hát az miféle pályázat! — kérdeztem tőle. Felelet helyett elém tesz a fiú egy négyoldalas, kékszinű röpivet, amelynek homlokára az van írva: Ifjúsági Irodalmi Pályázat. Kezdődik pedig a röpiv azzal, hogy minden középiskolás fiú vagy leány — 14 éves korig — részt vehet a pályázaton, ha legalább egyet elolvasott a következő könyvek közül: Jókai Mór meséskönyve. — Magyar mesék rózsáskertje. — Rákosi Viktor: Bobby és Csiba. — Csengey Gusztáv: Mocsarak királya. — Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák. — Mikszáth Kálmán: Magyarország lovagvávai. — Mayne-Reid: Fiatal utazók. — Gail: Utazás a holdrakétán. — No fiam, — mondtam — ha csak ennyi az egész, hát eredj oda a könyvszekrényemhez, vedd ki onnan a Mikszáth-sorozatból A két koldusdiákot, olvasd el, aztán pályázz! A fiam megrázza a fejét: — Nem úgy verik ám a cigányt, akarom mondani a pályázatot, apám — felesé. — Csak az pályázhat, aki legalább egyet megvesz ezek közül a könyvek közül. "• Az a ravasz szelvény — Ugyan ne beszélj már bolondokat —förmedtem rá a fiúra. — Hogyan követelnének ilyesmit egy pályázaton! Hát nem mindegy az, hogy hogyan jutottál hozzá a könyvhöz! Meg hát az én Mikszáthomban talán nem úgy van megírva A két koldusdiák, mint a boltoséban! És hát hogyan tudja meg a bíráló bizottság, hogy az én könyvemből pályáztál-e vagy a boltoséból! — Hogyan tudja meg?; A szelvényből! — vágja a fejemhez fölényesen nagyreményű csemetém. És mutatja a röpiv harmadik oldalát, ahol a következők olvashatók: „Aki pályázik, mondanivalóját szépen, tisztán írja le egy iskolai dolgozat-füzetbe (irkába), írja alá nevét és lakását. Minden könyvben van egy igazolószelvény, azt vágja ki . A homlokomra ütöttem. Hohó, megvan a huncutság! A könyvkiadó cég így biztosítja magát, hogy a pályázók megvegyék tőle az említett könyveket. Igazolószelvényt tesz mindegyikbe és csak az pályázhat, aki ezt az igazolószelvényt — amelyre az igazgató úr ráírja, hogy a pályázó melyik iskola hányadik osztályának tanulója — mellékelt pályázatához. Az én Mikszáthomban nincs ilyen szelvény, az én Mikszáthom tehát hiába van a könyvszekrényemben, a fiú miatt meg kell vennem még egyszer azt a regényt, amely évek óta itt díszeleg könyveim közt. Hm, tűnődtem magamban, ez valahogyan nincs rendjén. Kezdett derengeni nekem, hogy itt nem is a pályázat a fontos, hanem az üzlet. Pontosabban: ez az egész pályázat csak lépressző egy kitűnő üzletbe. De hát már most lássuk csak, menynyibe kerül egy-egy ilyen könyv! Szereztem egy árjegyzéket, és megállapítottam belőle, hogy az említett könyvek mindegyikének három pengő 80 fillér az ára. Ha tehát csak a felét, tehát négy könyvet akarok megszerezni pályázatszomjas gyermekemnek, tizenöt pengő húsz fillért kell kihasítanom szegényes középosztálybeli büdzsémből. Igen ám, de hát nemcsak az én csemetémnek szotytyant kedve a pályázathoz, hanem sok más diákfiúnak és leánynak. Már most föltéve, hogy Budapesten és a vidéken összesen csak ezer pályázó akad, akkor, ha minden egyik csak egy könyvet vesz is meg, kerek, 3800 pengő üti a cég markát. Ha mindegyik kettőt megvesz, akkor 7600 pengős üzlet biztos a nevezett cégnek. Miután pedig akad majd olyan is, aki hármat-négyet, vagy hetet-nyolcat megvesz ezer pályázó jogos számítás szerint legalább is tíz-tizenkétezer pengőt jelent a kiadónak. Kik mögé bújik az üzlet? Mi ez, mélyen tisztelt Szerkesztő Úr, ha nem a legtipikusabb bombaüzlet? Ám itt még nincs vége a dolognak. Mikor így kivilágosodott előttem, hogy milyen üzlet rejtőzik a jámborképű „pályázat“ mögött, gondosabban szemügyre vettem a röpivet. Kiderült, hogy a cégnek sikerült igen előkelő állású és nevű urakat megnyernie a pályázat bírálóbizottságának tagjaiul. Ezek a nagy nevek nemcsak a röpiven szerepelnek, hanem a középiskolai igazgatókhoz küldött körlevélben is, amelyben e nevek ügyes felhasználásával lelkükre kötik nekik a pályázat támogatását. A cég tehát illusztris tanférfiak segédletével, azok nevének tekintélyével és súlyával jut busás üzletkezt Nem tudom elképzelni, hogy ezek az urak tudatában lettek volna annak, hogy mihez adják oda magukat, mert lehetetlen, hogy ilyen jeles férfiak tudatosan ügynökeivé szegődtek volna egy élelmes cégnek. A körlevélben ugyanis föl van sorolva az ő névsoruk, olyan látszattal, mintha ők mondanák azt, hogy: „Mindezt pedagógiai szempontból olyan fontosnak találjuk, hogy nem kételkedünk igen. Igazgató Urnak legmesszebb menő támogatásában“, — és a körlevél végén szinte olvashatatlanul kicsi betűkkel van odaírva, hogy ez a körlevél pedig a bíráló bizottság megbízásából íródott. De kisbetű ide, kisbetű oda: ha erre a körlevélre az illusztris bírálóbizottság megbízást adott, akkor vele közösséget is vállalt. Kérdem: szabad-e ilyet komoly, nagynevű uraknak megtenniük? Éppen a múlt héten, november 21-én mondotta Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter úr az országgyűlésen egy újság vidéki ifjúsági akciójával kapcsolatban: „Nem engedhetem, meg, hogy az ifjúságot reklámcélokra felhasználhassák.“ Márpedig, mélyen tisztelt Szerkesztő Úr, ebben az esetben egy cég nemcsak az ifjúságot, hanem a bírálóbizottságot és a középiskolai igazgatókat is egyszerűen üzleti reklámcélokra próbálja felhasználni. Nem kételkedem, hogy a bírálóbizottság tagjai is, az igazgató urak is, ha tudatára ébrednek annak, hogy milyen üzleti trükkre, akarták kizsákmányolni őket, azonnal megtagadnak minden közösséget ezzel a tisztán üzleti manőverrel. Mert ha a t. cégnek igazán csak az feküdne a szívén, hogy a középiskolai ifjúság olvasson és olvasmányairól beszámoljon, nem kötné pályázatát, a kiadásában megjelenő, éppenséggel nem is olcsó könyvek megvásárlásához. Világos, hogy ezt a pályázatot azért hirdette meg a cég, mert plajbásszal kezében kiszámította, hogy ő ezen csak nyerhet,, mégpedig igen csinos összeget nyerhet. Nagyon kérem mélyen tisztelt Szerkesztő Urat, világosítsa föl erről az Új Nemzedék hasábjain a bíráló bizottság tagjait, az igazgató urakat és a szülőket is, akik egyébként talán nem néznének olyan gondosan a pályázat mögé, mint ahogyan csekélységem tette. Hazafias üdvözlettel mélyen tisztelt Főszerkesztő Urnak, Budapest 1928 nov 26. Egy családapa, aki gyanakszik minden pályázatra. Százezer pengős reményei! Az óvatos családapa levelével kapcsolatban megállapítottuk a hozzá mellékelt kék röpivből, hogy a pályázatot a Révai Testvérek rt. (Vill. Üllői út 18) rendezi, bár a röpiven feltűnő diskrécióval elhallgatja nevét és csak postai címét közli. Viszont Révaiék könyvjegyzékéből megállapítottuk azt, hogy a pályázaton szereplő szelvényes könyvek a Révai cég kiadványai. Ami a bírálóbizottságot illeti, mi is meglepetve láttunk a névsorban bizonyos neveket, azonban abban a biztos tudatban, hogy nyilván jóhiszemű tévedésüket korrigálni fogják, a névsort most nem közöljük. Egyébként a levélíró felfogását mindenben osztjuk és helyeseljük, csak az ellen a bájos naivitás ellen van kifogásunk, amellyel a cég várható üzleti eredményeit kalkulálja. Miután ugyanis az országban az elmúlt iskolai évben 55.000 — pontosan 55.280 volt a középiskolai tanulók száma, nyilvánvaló, hogy legalább is tízezer diák pályázatára lehet számítani. Ebben az esetben pedig nem 10—12.000, hanem száz-százhúszezr pengős üzletre is lehet jogos reménysége a kétségtelenül élelmes Révai cégnek. Kodra-féle Zettisuigi. I. ker., Krisztina-tér 9. sz. (Nyári Színház mellett) teljesen modern, központi fűtéses éttermei megnyíltak! Kétszázötven személy befogadására hat díszes különterem bankettek, esküvők részére. Polgári árak. Cigányzene. 5 Bíróság előtt igazolódott be, hogy a szovjet bécsi kereskedelmi képviselete a bolseviki agitáció politikai középpontja A szovjetportás több mint tízezer „túlóra“ munkabéréért beperelte a kereskedelmi képviseletet — Az Új Nemzedék tudósítójától.• Bécs, november 26. Nem egy ízben rámutattunk már arra, hogy a bolsevikiek agitációs központja, amelynek a Magyarország és a balkáni államok ellen irányuló propaganda megszervezése a feladata, itt Bécsben székel. Ennek a megállapításnak a helyességéhez újabb bizonyítékot szolgáltat az alábbi eset: A múlt héten az egyik bécsi bíróság előtt érdekes pert tárgyaltak. Panaszosként az itteni orosz kereskedelmi képviselet portása szerepelt, míg az alperes a bolsevikiek bécsi kereskedelmi képviselete volt. Hat évig állott a portás a szovjet szolgálatában. Most 10.918 meg nem fizetett túlóráért 6158 dollárt követel. A szovjet-oroszok — mint ismeretes — a hét órás munkaidő mellett vannak. Épen ezért kelt méltó feltűnést, hogy Wosnitzky portást ennek dacára hat év alatt nem kevesebb mint 10.918 túlórán át dolgoztatták. Napi nyolc óra munkaidő az évi háromszáz munkanapnál 2400 órát tesz ki, napi hét órai munkaidő évente pláne csak 2100 óra. Ez hat évben összesen 13—15.000 óra. Ha a portás most 10.018 túlóra miatt perel, akkor neki a rendes munkaidőn túl csaknem mégegyszer anynyit kellett, dolgoznia. Ez az első pillanatra nagyon különösnek látszik, egyrészt azért, mert a szovjet uraknál mégis csak bajos napi tizenöt órás munkaidőt feltételezni, másrészt pedig és legfőképen, mert a bécsi szovjet kereskedelmi képviseletének az Ausztria és Szovjetoroszország között meglevő túlságosan laza kereskedelmi kapcsolat miatt valóban nincs és nem is lehet annyi dolga, hogy egy-egy alkalmazottját napi tizenöt órán át foglalkoztassa. Világos tehát, hogy itt egészen másról van szó. Ez a feltevés valóban be is igazolódott a per tárgyalása során, amikor rendkívül érdekes adatok kerültek felszínre. Ezek alapján a bíróság megállapította, hogy a szovjet bécsi kereskedelmi képviselete tulajdonképen semmi más, mint a bolseviki agitáció bécsi központja, propaganda-centráléja.. Ez persze nem újság, itt a dologban csak az, hogy ilyen kijelentést a bíróság előtt tettek meg. A tárgyaláson ugyanis a szovjet portál ügyvédje, Frey József dr„ aki egyébként maga, is kommunista, sőt az osztrák kommunista párt egyik vezéralakja, a következő feltűnést keltő kijelentést tette: — A bécsi szovjetképviselet székházában hetenként három-négyszer bizalmas üléseket tartottak, amelyek biztonságáról, arról, hogy azokat kívülről meg ne zavarják, a portálnak kellett gondoskodni. De kötelessége volt az is, hogy az éjjel érkező szovjetkurrokat a pályaudvaron megvárja, őket a kereskedelmi képviselet székházába, vagy egy szállóba kísérje. Épp úgy reája hárult az a feladat is, hogy a szovjet futárokat elutazásuknál a pályaudvarra kiksérje és ez szinte kivétel nélkül éjjel történt meg. Ilyenformán a portás munkaideje rendszerint hét órakor kezdődött és másnap hajnali két-hárora óráig tartott. Így keletkeztek a portal ezrekre menő különórái. A bíróság újabb bizonyítékok beszerzése végett elnapolta a tárgyalást, Frey Jr. előbbi szenzációs kijelentését még a következő megbízható helyről szerzett információkkal egészíthetjük ki: A kereskedelmi képviseletnél nappal és éjjel egyaránt nagy forgalom van, de úgy látszik, hogy az éjjeli forgalom még a nappalinál is élénkebb. A kereskedelmi képviselet hivatalnokai ugyan a hivatalos órák után elhagyják a házat, de azért a munka az épületben tovább folyik. Egész a hajnali órákig különféle egyének járnak ott ki és be. Néha csoportokban jönnek és mennek. Az utca csendjét a folytonos magyar, szerb, bolgár és csak néha német hangos beszélgetéssel zavarják meg. Gyakran előfordul, hogy bizonyos személyek, akik késő éjjel érkeznek a szovjetházba, ezt nem hagyják el az éjszaka, tehát előreláthatóan ott szállást is kapnak. Ezek a bizalmas ülések és konferenciák az éjjeli látogatásokkal kapcsolatban elég világosan mutatják, hogy ennek a képviseletnek semmi köze a kereskedelmi forgalomhoz. Itt kommunista agitációs megbeszélések folynak és innere küldik ki képviselőiket Magyarország és a Balkán felé. A Seitzgasse-i szovjetház központja a szovjetdelegációnak és kémkedésnek és a hatóságoktól üldözött elemek itt találnak menedéket. E kereskedelmi képviseleten őrzik az agitációs anyagot és a bizalmas aktákat. Berlinben és Londonban a rendőrség annak idején megállapította, hogy az oroszok úgynevezett kereskedelmi képviseleteiken agitációs központjukat rendezik be. Hogy a bécsi képviselet hivatása is csak ez, azt a következőkből is láthatjuk: Az 1927. július 15-iki lázadás után a „képviseletben“ felhalmozott anyagot a házkutatástól való félelmükben a bolsevikiek elégették. Az aktaégetés a Seitzgasséban csaknem két hétig tartott. Ez is mutatja, hogy mily hallatlan mennyiségű agitációs anyag volt ott felhalmozva. Ideje volna, ha az osztrák kormány fokozottabb mértékben fordítaná figyelmét a bécsi szovjetház működésére. Mert semmi kétség az iránt, hogy a bolsevikiek bécsi központjukból nem csupán a Magyarország és a Balkán ellen irányuló agitációt szervezik meg, hanem egy újabb július 16-re is készülődnek. ♦«♦♦»♦♦«♦♦♦♦♦♦♦♦»»♦♦♦♦♦«♦♦♦♦♦♦♦♦♦«■♦♦♦♦»«»♦MS összeolvasás kikötésével biztosíthatja, hogy távirata hibátlan szöveggel érkezik címzetthez. mwm részletre wB 8 S n 0 P —20 hónapra készpénzárbim 11 )|J| | RRjB» ®e?bízható minőségben Royal tow A síi “ bútorcsarnok Baross-utca 84 T, ,„i, és 42 (Klinikával szemben) HQr* Közalkalmazottak állandó szállítósa Csilláron résndre előleg nélkül, olcsón, havi 10—20 pengős törlesztésre árban Uránia szgkiSzlgt u Itáclávsl derahaa OPERA -CSARNOK fü vi..An-hrá«, MiftH 01 23. „im.i Patorok * Ics^ur.vsterfibbt«) » iesdienezebb kivitelir. H me yen mérsékelt árak mellett. lsen kedvezd tírben- ■ tési feltételek. — Köztisztviselőknek külön f fizetési könnyítés.