Uj Nemzedék, 1928. november (10. évfolyam, 249-272. szám)

1928-11-28 / 270. szám

Szerda, 1928 november 28. Új Nemzedék Biztos bombaüzletet akar magának egy könyv­kiadó a középiskolások szüleinek rovására Hogyan fest az a bizonyos „Ifjúsági Irodalmi Pályázat“ — Az Új Nemzedék tudósítójától — Motto: „Nem engedhetem meg, hogy az ifjúságot reklámcé­lokra­ felhasználhassák.“ (Kle­­belsberg Kunó gróf kultusz­miniszter az országgyűlés no­vember 21-iki ülésén.) Terjedelmes levelet kaptunk egy buda­pesti családapától. A levél tartalma nem­csak önmagában érdekes, hanem a leg­nagyobb mértékben közérdekű is, azért egész terjedelmében közreadjuk. Íme: Mélyen Tisztelt Szerkesztő Úr! A minap azzal toppant elém negyedikes gimnazista fiam, hogy ő is részt akar venni az Ifjúsági Irodalmi Pályázaton. — Hát az miféle pályázat! — kérdez­tem tőle. Felelet helyett elém tesz a fiú egy négy­oldalas, kékszinű­ röpivet, amelynek hom­lokára az van írva: Ifjúsági Irodalmi Pályázat. Kezdődik pedig a röpiv azzal, hogy­ minden középiskolás fiú vagy leány — 14 éves korig — részt vehet a pályáza­ton, ha legalább egyet elolvasott a követ­kező könyvek közül: Jókai Mór meséskönyve. — Magyar mesék rózsáskertje. — Rákosi Viktor: Bobby és Csiba. — Csengey Gusztáv: Mocsarak királya. — Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák. — Mik­száth Kálmán: Magyarország lovagvávai. — Mayne-Reid: Fiatal utazók. — Gail: Utazás a holdrakétán. — No fiam, — mondtam — ha csak ennyi az egész, hát eredj oda a könyvszekrényemhez, vedd ki onnan a Mikszáth-sorozatból A két koldusdiá­kot, olvasd el, aztán pályázz! A fiam megrázza a fejét: — Nem úgy verik ám a cigányt, aka­rom mondani a pályázatot, apám — fe­lesé. — Csak az pályázhat, aki legalább egyet megvesz ezek közül a könyvek közül. "• Az a ravasz szelvény — Ugyan ne beszélj már bolondokat —­­förmedtem rá a fiúra. — Hogyan köve­telnének ilyesmit egy pályázaton! Hát nem mindegy az, hogy hogyan jutottál hozzá a könyvhöz! Meg hát az én Mik­­száthomban talán nem úgy van meg­írva A két koldusdiák, mint a boltosé­­ban! És hát hogyan tudja meg a bíráló bizottság, hogy az én könyvemből pá­lyáztál-e vagy a boltoséból! — Hogyan tudja meg?; A szelvényből! — vágja a fejemhez fölényesen nagyre­ményű csemetém. És mutatja a röpiv harmadik oldalát, ahol a következők ol­vashatók: „Aki pályázik, mondanivalóját szépen, tisztán írja le egy iskolai dolgozat-füzetbe (irkába), írja alá nevét és lakását. Minden könyvben van egy igazolószelvény, azt vágja ki­­ . A homlokomra ütöttem. Hohó, meg­van a huncutság! A könyvkiadó cég így biztosítja magát, hogy a pályázók meg­vegyék tőle az említett könyveket. Iga­zolószelvényt tesz mindegyikbe és csak az pályázhat, aki ezt az igazolószelvényt — amelyre az igazgató úr ráírja, hogy a pályázó melyik iskola hányadik osztá­lyának tanulója — mellékelt pályázatá­hoz. Az én Mikszáthomban nincs ilyen szelvény, az én Mikszáthom tehát hiába van a könyvszekrényemben, a fiú miatt meg kell vennem még egyszer azt a re­gényt, amely évek óta itt díszeleg köny­veim közt. Hm, tűnődtem magamban, ez valaho­gyan nincs rendjén. Kezdett derengeni nekem, hogy itt nem is a pályázat a fontos, hanem az­­ üzlet. Pontosabban: ez az egész pályázat csak lépressző egy kitűnő üzletbe. De hát már most lássuk csak, meny­nyibe kerül egy-egy ilyen könyv! Sze­reztem egy árjegyzéket, és megállapí­tottam belőle, hogy az említett könyvek mindegyikének három pengő 80 fillér az ára. Ha tehát csak a felét, tehát négy könyvet akarok megszerezni pályázat­­szomjas gyermekemnek, tizenöt pengő húsz fillért kell kihasítanom szegényes középosztálybeli büdzsémből. Igen ám, de hát nemcsak az én csemetémnek szoty­­tyant kedve a pályázathoz, hanem sok más diákfiúnak és leánynak. Már most föltéve, hogy Budapesten és a vidéken összesen csak ezer pályázó akad, akkor, ha minden egyik csak egy könyvet vesz is meg, kerek, 3800 pengő üti a cég mar­kát. Ha mindegyik kettőt megvesz, akkor 7600 pengős üzlet biztos a nevezett cég­nek. Miután pedig akad majd olyan is, aki hármat-négyet, vagy hetet-nyolcat megvesz ezer pályázó jogos számítás sze­rint legalább is tíz-tizenkétezer pengőt jelent a kiadónak. Kik mögé bújik az üzlet? Mi ez, mélyen tisztelt Szerkesztő Úr, ha nem a legtipikusabb bombaüzlet? Ám itt még nincs vége a dolognak. Mikor így kivilágosodott előttem, hogy milyen üzlet rejtőzik a jámborképű „pályázat“ mögött, gondosabban szemügyre vettem a röpivet. Kiderült, hogy a cégnek sikerült igen előkelő állású és nevű urakat megnyernie a pályázat bíráló­bizottságának tagjaiul. Ezek a nagy nevek nemcsak a röpiven szerepelnek, hanem a középiskolai igaz­gatókhoz küldött körlevélben is, amely­ben e nevek ügyes felhasználásával lel­kükre kötik nekik a pályázat támogatá­sát. A cég tehát illusztris tanférfiak segédletével, azok nevének tekintélyével és súlyával jut busás üzletk­ezt Nem tu­dom elképzelni, hogy ezek az urak tuda­tában lettek volna annak, hogy mihez adják oda magukat, mert lehetetlen, hogy ilyen jeles férfiak tudatosan ügynökeivé szegődtek volna egy élelmes cégnek. A körlevélben ugyanis föl van sorolva az ő névsoruk, olyan látszattal, mintha ők mondanák azt, hogy: „Mindezt pedagó­giai szempontból olyan fontosnak talál­juk, hogy nem kételkedünk igen­­. Igaz­gató Urnak legmesszebb menő támogatá­sában“, — és a körlevél végén szinte ol­vashatatlanul kicsi betűkkel van odaírva, hogy ez a körlevél pedig a bíráló bizott­ság megbízásából íródott. De kisbetű ide, kisbetű oda: ha erre a körlevélre az illusztris bírálóbizottság megbízást adott, akkor vele közösséget is vállalt. Kérdem: szabad-e ilyet komoly, nagynevű uraknak megtenniük? Éppen a múlt héten, november 21-én mondotta Klebelsberg Kunó gróf kul­tuszminiszter úr az országgyűlésen egy újság vidéki ifjúsági akciójával kapcso­latban:­­­ „Nem engedhetem, meg, hogy az ifjúsá­got reklámcélokra felhasználhassák.“ Már­pedig, mélyen tisztelt Szerkesztő Úr, ebben az esetben egy cég nemcsak az ifjúságot, hanem a bírálóbizottságot és a középiskolai igazgatókat is egyszerűen üzleti reklámcélokra próbálja felhasz­nálni. Nem kételkedem, hogy a bíráló­­bizottság tagjai is, az igazgató urak is, ha tudatára ébrednek annak, hogy mi­lyen üzleti trükkre, akarták kizsákmá­nyolni őket, azonnal megtagadnak min­den közösséget ezzel a tisztán üzleti ma­nőverrel. Mert ha a t. cégnek igazán csak az feküdne a szívén, hogy a közép­iskolai ifjúság olvasson és olvasmányai­ról beszámoljon, nem kötné pályázatát, a kiadásában megjelenő, éppenséggel nem is olcsó könyvek megvásárlásához. Vilá­gos, hogy ezt a pályázatot azért hirdette meg a cég, mert­ plajbásszal kezében ki­számította, hogy ő ezen csak nyerhet,, még­pedig igen csinos összeget nyerhet. Nagyon kérem mélyen tisztelt Szerkesztő Urat, világosítsa föl erről az Új Nemze­dék hasábjain a bíráló bizottság tagjait, az igazgató urakat és a szülőket is, akik egyébként talán nem néznének olyan gondosan a pályázat mögé, mint ahogyan csekélységem tette. Hazafias üdvözlettel mélyen tisztelt Főszerkesztő Urnak, Budapest 1928 nov 26. Egy családapa, aki gyanakszik minden pályázatra. Százezer pengős reményei! Az óvatos családapa levelével kapcso­latban megállapítottuk a hozzá mellé­kelt kék röpivből, hogy a pályázatot a Révai Testvérek rt. (Vill. Üllői­ út 18) rendezi, bár a röpiven feltűnő diskrécióval el­hallgatja nevét és csak postai címét közli. Viszont Révaiék könyvjegyzékéből megállapítottuk azt, hogy a pályázaton szereplő szelvényes könyvek a Révai cég kiadványai. Ami a bírálóbizottságot illeti, mi is meglepetve láttunk a név­sorban bizonyos neveket, azonban abban a biztos tudatban, hogy nyilván jóhiszemű tévedésüket korri­gálni fogják, a névsort most nem közöljük. Egyébként a levélíró felfogását mindenben osztjuk és helyeseljük, csak az ellen a bájos nai­vitás­ ellen van kifogásunk, amellyel a cég várható üzleti eredményeit kalku­lálja. Miután ugyanis az országban az elmúlt iskolai évben 55.000 — pontosan 55.280­­ volt a középiskolai tanulók száma, nyilvánvaló, hogy legalább is tízezer diák pályázatára lehet számítani. Ebben az esetben pedig nem 10—12.000, hanem száz-százhúszezr pengős üzletre is lehet jogos reménysége a kétségtelenül élelmes Révai cégnek. Kodra-féle Zettisuigi. I. ker., Krisztina-tér 9. sz. (Nyári Színház mellett) teljesen modern, központi fűtéses éttermei megnyíltak! Kétszázötven személy befogadására hat díszes különterem bankettek, eskü­vők részére. Polgár­i árak. Cigányzene. 5 Bíróság előtt igazolódott be, hogy a szovjet bécsi kereskedelmi képviselete a bolseviki agitáció politikai középpontja A szovjetportás több mint tízezer „túlóra“ munkabéréért beperelte a kereskedelmi képviseletet — Az Új Nemzedék tudósítójától.­­• Bécs, november 26. Nem egy ízben rámutattunk már arra, hogy a bolsevikiek agitációs központja, amelynek a Magyarország és a balkáni államok ellen irányuló propaganda meg­szervezése a feladata, itt Bécsben székel. Ennek a megállapításnak a helyességé­hez újabb bizonyítékot szolgáltat az alábbi eset: A múlt héten az egyik bécsi bíróság előtt érdekes pert tárgyaltak. Panaszos­ként az itteni orosz kereskedelmi képvi­selet portása szerepelt, m­íg az alperes a bolsevikiek bécsi kereskedelmi képvise­lete volt. Hat évig állott a portás a szov­jet szolgálatában. Most 10.918 meg nem fizetett túlóráért 6158 dollárt követel. A szovjet-oroszok — mint ismeretes — a hét órás munkaidő mellett vannak. Épen ezért kelt méltó feltűnést, hogy Wosnitzky portást ennek dacára hat év alatt nem kevesebb mint 10.918 túlórán át dolgoztatták. Napi nyolc óra munkaidő az évi háromszáz munkanapnál 2400 órát tesz ki, napi hét órai munkaidő évente pláne csak 2100 óra. Ez hat évben össze­sen 13—15.000 óra. Ha a portás most 10.018 túlóra miatt perel, akkor neki a rendes munkaidőn túl csaknem mégegyszer any­­nyit kellett, dolgoznia. Ez az első pillanatra nagyon különös­nek látszik, egyrészt azért, mert a szov­jet­ uraknál mégis csak bajos napi tizenöt órás munkaidőt feltételezni, másrészt pe­dig és legfőképen, mert a bécsi szovjet kereskedelmi képviseletének az Ausztria és Szovjetoroszország között meglevő túlságosan laza kereskedelmi kapcsolat miatt valóban nincs és nem is lehet annyi dolga, hogy egy-egy alkalmazott­ját napi tizenöt órán át foglalkoztassa. Világos tehát, hogy itt egészen másról van szó. Ez a feltevés valóban be is igazolódott a per tárgyalása során, amikor rendkí­vül érdekes adatok kerültek felszínre. Ezek alapján a bíróság megállapította, hogy a szovjet bécsi kereskedelmi képvi­selete tulajdonképen semmi más, mint a bolseviki agitáció bécsi központja, pro­­paganda-centráléja.. Ez persze nem új­ság, itt a dologban csak az, hogy ilyen kijelentést a bír­óság előtt tettek meg. A tárgyaláson ugyanis a szovjet­ por­tál ügyvédje, Frey József dr„ aki egyéb­ként maga, is kommunista, sőt az osztrák kommunista párt egyik vezéralakja, a következő feltűnést keltő kijelentést tette: — A bécsi szovjetképviselet székházá­ban hetenként három-négyszer bizalmas üléseket tartottak, amelyek biztonságá­ról, arról, hogy azokat kívülről meg ne zavarják, a­ portálnak kellett­ gondos­kodni. De kötelessége volt az is, hogy az éjjel érkező szovjetkur­rokat a pályaudva­ron megvárja, őket a kereskedelmi képviselet székhá­zába, vagy egy szállóba kísérje. Épp úgy reája hárult az a feladat is, hogy a szovjet futárokat elutazásuknál a pálya­udvarra kiksérje és ez szinte kivétel nél­kül éjjel történt meg. Ilyenformán a por­tás munkaideje rendszerint hét órakor kezdődött és másnap hajnali két-hárora óráig tartott. Így keletkeztek a portal ezrekre menő különórái. A bíróság újabb bizonyítékok beszer­zése végett elnapolta a tárgyalást, Frey Jr. előbbi szenzációs kijelentését még a következő megbízható helyről szerzett információkkal egészíthetjük ki: A kereskedelmi képviseletnél nappal és éjjel egyaránt nagy forgalom van, de úgy lát­szik, hogy az éjjeli forgalom még a nappalinál is élénkebb. A kereskedelmi képviselet hivatalnokai ugyan a hivatalos órák után elhagyják a házat, de azért a munka az épületben tovább folyik. Egész a hajnali órákig különféle egyének járnak ott ki és be. Néha csoportokban jönnek és mennek. Az utca csendjét a folytonos magyar, szerb, bolgár és csak néha német hangos beszélgetéssel zavarják meg. Gyakran előfordul, hogy bizonyos személyek, akik késő éjjel érkeznek a szovjetházba, ezt nem hagyják el az éjszaka, tehát előre­láthatóan ott szállást is kapnak. Ezek a bizalmas ülések és konferen­ciák az éjjeli látogatásokkal kapcsolat­ban elég világosan mutatják, hogy en­nek a képviseletnek semmi köze a kereskedelmi forgalom­hoz. Itt kommunista agitációs megbeszélé­sek folynak és innere küldik ki képvise­lőiket Magyarország és a Balkán felé. A Seitzgasse-i szovjetház központja a szovjetdelegációnak és kémkedésnek és a hatóságoktól üldözött elemek itt talál­nak menedéket. E kereskedelmi képvise­leten őrzik az agitációs anyagot és a bi­zalmas aktákat. Berlinben és Londonban a rendőrség annak idején megállapította, hogy az oroszok úgynevezett kereskedelmi képvi­seleteiken agitációs központjukat rende­zik be. Hogy a bécsi képviselet hivatása is csak ez, azt a következőkből is láthat­juk: Az 1927. július 15-iki lázadás után a „képviseletben“ felhalmozott anya­got a házkutatástól való félelmükben a bolsevikiek elégették. Az aktaégetés a Seitzgasséban csak­nem két hétig tartott. Ez is mutatja, hogy mily hallatlan mennyiségű agitá­ciós anyag volt ott felhalmozva. Ideje volna, ha az osztrák kormány fokozottabb mértékben fordítaná figyel­mét a bécsi szovjetház működésére. Mert semmi kétség az iránt, hogy a bolsevi­­kiek bécsi központjukból nem csupán a Magyarország és a Balkán ellen irá­nyuló agitációt szervezik meg, hanem egy újabb július 16-re is készülődnek. ♦«♦♦»♦♦«♦♦♦♦♦♦♦♦»»♦♦♦♦♦«♦♦♦♦♦♦♦♦♦«■♦♦♦♦»«»♦MS összeolvasás kikötésével biztosíthatja, hogy távirata hibátlan szöveggel érke­zik címzetthez. mwm részletre wB 8 S n 0 P —20 hónapra készpénzárbim 11 )|J| | RRjB» ®e?bízható minőségben Royal tow A síi “ bútorcsarnok Baross-utca 84 T, ,„i, és 42 (Klinikával szemben) HQr* Közalkalmazottak állandó szállító­sa Csilláron résn­dre előleg nélkül, olcsón, havi 10—20 pengős törlesztésre árban Uránia szgkiSzlgt u Itáclávsl d­erahaa OPERA -CSARNOK fü vi..An-hrá«, MiftH 01 23. „im.i Patorok * Ics^ur.vsterfibbt«) » iesdienezebb kivitelir. H me yen mérsékelt árak mellett. lsen kedvezd tírb­en- ■ tési feltételek. — Köztisztviselőknek külön f fizetési könnyítés.

Next