Uj Nemzedék, 1929. március (11. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-17 / 63. szám

8 . (A Szociális Missziótársulat lelkigyakor­lata.) A Szociális Missziótársulat ez után is értesíti tagjait, hogy a szokásos évi lelki­gyakorlatot ezidén is megtartja az Egyetem­­templomban. A lelkigyakorlat P. Bangha Béla S. J. bevezető elmélkedéseivel március 20-án, 21-én és 22-én délután 4 és 6 órakor lesz. Közös szentáldozás 23-án reggel 8 órakor Elegendő ülőhelyről a rendezőbizottság gon­doskodik. Érdeklődni és jelentkezni lehet: I. Krisztina­ körút 125. szám alatt a Szociális Missziótársulat Központjában.­­ (Letartóztattak Bécsben egy galíciai áltanárt,­ Bécsből jelentik. Egy dorna­­vatrai kereskedő feljelentésére itt letar­tóztatták a Tarnopolban született 33 éves Wurzl Náthánt, aki a kémia tanárának és egy gazdag román földbirtokos fiának adta ki magát, aki nagyobb gabonaüzle­tek lebonyolítása céljából jött Bécsbe. Wurzl, bár nős ember, a dornavatrai ke­reskedőtől 14.000 schillinget csalt ki azzal, hogy leányát feleségül veszi. Az áltanárt ma átadták az országos bíróságnak.­­ (1200 ház leégett Japánországban.) Tokió­ból jelentik: Isioka városában, Tokióból 80 kilméterre északra ma reggel óriási tűzvész pusztított. 1200 ház a lángok martalékául esett. A tűzoltók támogatására nagyszámú ka­tonaságot veszényeltek ki. Az­­ oltási munká­latok a nagy szélben rendkívül lassan halad­tak előre. A tűz terjedését a vízhiány is elő­segítette. A környéken már hetek óta nem esett eső s a kutak teljesen kiapadtak. Egy­előre még nem tudni, hogy a tűzkatasztrófának hány emberélet esett áldozatul.­­ (Halálozás.) Vajda­hunyadi és dévai Szől­­lösy Istvánné, született hilibi Gál Juliska március 15-én, 64 éves korában, Budapesten meghalt. Temetése március 18-án, hétfőn dél­után 4 órakor lesz a farkasréti temető halot­­tash­ázából. —­­Balázs Antal vendéglője a hűvös­völgyi kirándulók legkedveltebb talál­kozóhelye. Kitűnő disznótoros ebéd és vacsora, napos üvegezett veranda. — (Meghűléses betegségektől), nátha, rekedt­ség, torokgyulladás, mentesül, ha állandóan szopogat Anacot-pasztillát . (Általános sztrájkra készülnek a bécsi újságírók.) Bécsből jelentik: A bécsi újságírók szervezete a kollektív szerződés meghosszabbítása ügyében megindult tárgyalása különböző követe­léseket támasztott, amelyek elsősorban az elhunyt újságírók özvegyeinek vég­kielégítésére és ötévenként eszközlendő automatikus fizetésemelésre vonatkoznak. Minthogy a lapvállalatok a követelése­ket nem voltak hajlandók teljesíteni, az újságírószervezet tegnap újabb javasla­tokat terjesztett be, amelyekben végső követeléseit fekteti le. A követeléseknek ebben az új memorandumban ultimatív jellegük van és amennyiben a lapkiadó vállalatok március 21-ig nem nyilatkoz­nak a követelések teljesítése ügyében, az újságírószervezet megfelelő intézkedése­ket foganatosít. Nem tartják kizártnak azt sem, hogy az újságírók általános sztrájkot kezdenek.­­ (Meghalt Kaszab Aladár, a pesti izraelita hitközség elnöke.) Kaszab Aladár udvari taná­csos, a pesti izraelita hitközség elnöke. Sza­badság-tér 15. szám alatti lakásán pénteken reggel 64 éves korában mellhártyagyulladás­­ban meghalt. Kaszab Aladár vezérigazgatója volt a Kaszab-féle csavargyárnak s széles­körű közgazdasági és társadalmi tevékeny­séget fejtett ki. A zsidókórház mellett, lévő telken az ő több milliárdos adományából építették fel a „Kaszab Aladár és Józsa-poli­­klinikát“. Ismert műgyűjtő volt, Szabadság­téri palotájában vagyont érő műkincse és óra gyűjteménye volt. Az elmúlt évben, Lede­rer Sándor halála után őt választották meg a pesti izraelita hitközség elnökévé. Egy hét­tel ezelőtt meghalt, mellhártyagyulladást ka­pott s pénteken reggel hét óra után kiszen­vedett. Temetése vasárnap délelőtt tizenegy órakor lesz a, Dohány­ utcai, izraelita tem­pl­omból­.­­ (Házasság.) Barabás Mária és Csizm­a József március 17-én délután háromnegyed 1 órakor tartják esküvőjüket a Kálvin-téri ref. templomban. — (Eljegyzés.) Szemery János dr. pénzügyi főtanácsos, első kerületi adófelügyelő és neje, sz. Kruk Anna leánya, Margitka és Bartholy Róbert m. kir. honv. hadbiztos-százados jegye­sek. — (A Napkelet) március 15-iki számában Ta­mási Áron „Erdélyi csillagok“, Török Sán­dor „Az ember megtanulja a módját“ címmel novellát. Horváth Béla, Zsindely Ferenc, Mis­sik Endre és Mihály László verset írtak, Ne­metk László pedig folytatja „Emberi színjá­ték“ című regényét. Makkai János a prole­tárirodalom és proletárművészetről irt tanul­mányt. Gazdag irodalmi és kritikai rovat, színházi, művészeti és tudományos szemle egé­szíti ki a folyóirat új számának tartalmát. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhi­vatal. Budapest, I., Döbrentei­ utca 12. — (A vasárnap egyházi zenéje.) A budavári koronázó (Mátyás)-templom énekkara már­cius 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Sugár Viktor kormányfőtanácsos, karnagy vezényle­tével gregorián misét énekel.­­ A terézvárosi plébániatemplom énekkara vasárnap délelőtt 10 órakor Kunst Frigyes karnagy vezényleté­vel Pontpeo Canniciari A-moll miséjét adja elő, melynek offertóriumát Goller gyűjtemé­nyéből éneklik.­­ A belvárosi főplébániatem­­plom énekkara vasárnap délelőtt 10 órakor Felice Anerio (1560—1644.) Missa VIII. toni miséjét adja elő. Offertóriumra Goller Confi­­tebor-ját éneklik. A többi változó részt korall­­ter veszik. A déli 12 órai kismise alatt előad­ják: Palestrina­ Improperium-át, Krisztus Anyja című régi éneket, melynek dallama a Náray-kódexből való, Palestrina Benedictus-át az Assumpta miséből és egy magyar egyházi éneket. (A keresztfához megyek). — (Öt napig aludt egy influenzás gye­rek a miskolci kórházban.) Miskolcról jelentik: A Társadalombiztosító Intézet orvosi kara tudományos ülést tartott, amelyen Petheő János dr., a gyermek­­osztály vezető főorvosa érdekes előadást tartott az influenza betegségről. Ismer­tette az 1918-as év pusztító influenza­járványát és kimutatta, hogy ez a be­tegség még olyan elkülönített telepeken is tömegesen szedte áldozatait, amelyek a népes városoktól mérföldes távolsá­gokra feküdtek. Ez a betegség a levegő­ben terjedt és a legnagyobb óvatosság mellett is megkapták az emberek. Kü­lönösen a gyermekek közül szedte áldo­zatait az influenza és akik kigyógyul­tak a betegségből, azok közül is soknak maradt vissza másfajta betegsége. Igen érdekes esetet hozott fel az elő­adó orvos az előbbiek igazolására. Egy miskolci gyermek influenzában súlyo­san megbetegedett. Már a betegség első napján mély álomba merült és rövid, pár perces megszakításokkal egyhuzam­ban aludt öt napig. A gyermeket he­tekig tartó gyógykezelés után sikerült megmenteni, de hosszú alvásának nyo­mai még most is látszanak rajta. Állan­dóan bágyadt, izmai elernyedtek és mi­rigyei feltűnően megduzzadtak. Még több súlyos influenzás megbetegedést ismertetett Pét­hő főorvos, aki előadása során kétféle, orosz- és span­yol-influenza betegségről számolt be orvostársainak.­­ (Jövő héten megtartják a fővárosnál a tanügyi választások jelöléseit.) Hónapok óta tartó előkészítés után jövő héten összeülnek a városházán a közoktatásügyi albizottságok és megtartják a jelöléseket a most már rövi­desen megtartandó tanügyi választásokra. A választásokkal kapcsolatban kialakult az az elv, hogy elsősorban az ideiglenes és helyettes tanerőket fogják a végleges állásokba meg­választani és kívülről pályázó jelölteket nem vesznek figyelembe.­­ (Perzsia is támogatja Amanullaht?) Kor­ácsiból (India) jelentik: A Rama­zan-ünnep lezajlásával Amanullah ki­rály most minden előkészületet megtett a Kabul ellen indítandó offenzivára. Csapatai egy része már elhagyta Kanda­­hart és útban van Ghazni felé s itt fogja felütni főhadiszállását is. A király tel­jesen újjászervezte hadseregét s rövi­desen döntő támadást kezd Habibullah csapatai ellen. A perzsa hadsereg vezér­kari főnöke az­ utóbbi napokban repülő­gépen Kandaharba jött és hosszasan tárgyalt Amanullah-val. Kandaharban úgy tudják, hogy a perzsa kormány tá­mogatni fogja Amanullaht Habibullah ellen vívott harcában.­­ (Seagrave most a motorcsónak-világrekor­dot akarja megjavítani.) Parisból jelentik: A Newyork Herald jelentése szerint Seagrave őrnagy összecsomagoltatta Arany Nyíl nevű autóját és visszaküldi Angliába. Ezzel szem­ben kijelentette, hogy nem mond le­ arról, hogy Miss Anglia nevű motorcsónakján meg­javítsa a motorcsónak világrekordot . (Gallina Frigyes egyhangúan vá­lasztják tanácsnokfőjegyzővé.) Lamotte Károly pénzügyi tanácsnok megválasztá­sával megüresedett a főváros tanácsnok­főjegyzői állása, amelyet a szerdai köz­gyűlésen töltenek be. A kijelölő választ­mány a megüresedett állásra első helyen Gallina Frigyes főjegyzőt jelölte, aki már két év óta vezeti a főváros elnöki ügyosztályát s itteni működésével kivívta valamennyi közgyűlési párt, valamint a főváros vezetőségének elismerését. A pár­tokban megnyilvánult az a kívánság, hogy Gallina Frigyest a szerdai közgyű­lésen egyhangúan válasszák meg, s ennek következtében Gallina ellenjelöltjei való­színűen visszalépnek a választás előtt. Gallina megválasztásával ismét megüre­sedik egy főjegyzői állás, úgy hogy leg­közelebb három főjegyzőt fognak válasz­tani. A múltban a tanácsjegyzők a rang­sor alapján automatikusan léptek elő fő­jegyzővé a legújabb intézkedések értel­mében azonban most már a főjegyzőket is választani fogják.­­ (Sopronban fogtak el egy szegedi sik­­kasztót.) Sopronból jelentik: Közel másfél év­vel ezelőtt sikkasztott a Suhajda csokoládé­­gyárban Szegeden Trenka László cukrászsegéd és azután megszökött. Budapesten letartóz­tatta a r­endőrség, a cuk­rászlegény azonban megszökött a­ fogságból. A hét elején Sop­ronba érkezett és a népszállóba sikerült né­hány éjszakára bejutnia, azonban a d­etektí­­vek harmadnap felismerték és letartóztatták. Trenka kihallgatása során beismert még né­hány bűncselekményt a Suhajda csokoládé­gyári sikkasztáson kívül is. A szegedi tör­vényszék kérésére Szegedre kísérték.­­ (Május harmincadikán szavaznak Angliában, június negyedikén összeül az új parlament.) Londonból jelentik: Az angol választási határidők parla­menti folyosó-hírek szerint a követke­zők lesznek: ház-feloszlatás május 10., je­lölési határidő május 20, szavazás május 30. Az új parlament összeillésének napja június 1. lehet. A legtöbb kerület kon­zervatív jelöltje a választási előestéken szokásos ülések céljaira május 29-re bé­rel termet. Egyébként nyilvánvalóan lát­szik már a választások közeledése. Az alsóház látogatottsága a­ minimumra csökkent és jóformán az összes képvi­selők kerületeikben vannak és elárasz­­szák a környéket propaganda- és kortes­­irodalommal, amely túlnyomórészt az új női szavazók megnyerésére irányul. A liberális párt 500, a konzervatív és mun­káspárt megközelítőleg 600—600 jelöltet állít fel, vagyis az utóbbiak majdnem minden kerületben fellépnek. Körülbelül 70 női jelöltre lehet számítani, akik kö­zül körülbelül 20-nak megválasztása igen valószínű. Az összes választók szá­mát 27 millióra becsülik.­­ (Lezuhant és szénné égett egy spanyol pilóta.) Madridból jelentik: A getafei repülő­téren tegnap délután 1200 méter magasságból lezuhant egy katonai repülőgép. A repülőgép esés közben kigyulladt és égő tűzcsóvaként zuhant a földre. A repülőgép pilótája szénné égett.­­ (Már Blumenstein is sajtópörölni akar.) Párisból jelentik: A fiatal Blu­menstein Károly kijelentette, hogy szán­dékában van sajtópert indítani mindama lapok ellen, amelyek a tárgyalás ismer­tetése során róla és apjáról, mint cím­­lethamisítókról emlékeztek meg, mint­hogy az ügyész a hamisítás miatti vádat ellene elejtette. Szándékukban volt az egész ügy kezdete óta sajtópert indítani mindama lapok ellen, amelyek ily módon aposztrofálták őket, feljelentésüket azon­ban elutasították azzal, hogy az ügy már elévült.­­ (Nagy erdőtűz Svájcban.) Lucarnóból be­­jelentik­ Locarnótól északra, az Orselina felett fekvő erdőségekben szerdán nagy tűz keletke­zett, amely csütörtökön este még tartott. Az egész lakosság kivonult a tűz elfojtására, amely Orselina falut is veszélyezteti. (Az uj tábori püspök felszentelése.) Husz István dr.-t, az uj tábori püspököt a győriek általános óhajára és az ille­tékes ,hivatalos körökkel már megtör­tént tárgyalás alapján Győrött fogják felszentelni. A felszentelés időpontja­ még bizonytalan, mert függ a felszen­telésre felkérendő püspökök elfoglaltsá­gától, valamint attól, hogy a szükséges okmányok mikor érkeznek meg Rómá­ból. Felmerült az a terv, hogy a felszen­telés május első vasárnapján történjék.­­ (Tizenkét napig tart majd az út a London —Fokváros repülőszakaszon.) Londonból jelen­tik: tioare légügyi miniszter az alsóházban közölte, hogy a London és Fokváros közötti légi kereskedelmi vonalra vonatkozó tárgyalás befejeződött. Londonból Fokvárosba az út ti­zenhét napig fog tartani. Ez lesz a világ leg­hosszabb kereskedelmi légiforgalmi vonala.­­­ (Százával jelentkeznek a fővárosi tisztviselők a közös házépítő akcióra.) Néhány hónappal ezelőtt az Új Nemzedék számolt be elsőnek a fővárosi tisztvise­lők nagyszabású házépítő akciójáról. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzed Szövet­sége beadványt intézett a főváros taná­csához, amelyben házépítésre alkalmas telkek részletfizetéses átengedését kérte Kérték a tisztviselők azt is, hogy a fővá­ros a telkek átengedésénél mondjon le az első helyen való bekebelezés jogáról, mert így könnyebben kaphatnak építési kölcsönt. A tanács megértéssel fogadta ezt a mozgalmat s ennek alapján a FANSz felszólítást intézett a tisztvise­lőkhöz, jelentkezzenek a házépítési ak­cióra, egyben pedig jelöljék meg, hogy családi házakat, vagy pedig öröklakásos bérházcsoportot akarnak-e építeni. A je­lentkezés határideje hétfőn jár le, de már eddig is több száz tisztviselő jelent­kezett az akcióban való részvételre. A tervek szerint Kelenföldön, a Horthy Miklós-út és a Vérhalom-utca környé­kén, a Villányi-uton, valamint a Thö­­köly-út meghosszabbításánál, lévő An­­drássy-féle telkek állnának rendelke­zésre. A Fővárosi Alkalmazottak Nem­zeti Szövetsége a jelentkezési határidő lezárása után összeállítja a pontos ki­mutatást a jelentkező tisztviselőkről s újra megindítja a tárgyalást a telkek át­engedésére vonatkozóan. Ezzel egyide­jűen megindulnak a tárgyalások az épitő­­kölcsön felvételét illetően.­­ (Kaposvárott felmondtak a városi házak nem fizető lakóinak.) Kaposvár városnak több kislakástelepe van. Öt telepen vannak a vá­rosi kislakások, ahol kétszáztíz család, leg­­többnyire egészen szegény emberek, húzták meg magukat. A tanács valóban minimális házbért állapított meg és a szobakonyhás la­kásokért hat-tizennégy pengőt kellene a la­kóknak fizetniük havonként. De ezt a kis lak­bért sem tudják megfizetni és körülbelül száz­hetven olyan lakó van, aki már öt hónap óta egy fillér lakbért sem fizetett. A városi tanács nem akarta a télen kilakoltatni a kis bérhá­zak lakóit, de most május elsejére valamennyi nem fizető lakójának felmondott.­­ (Összedőlt egy épülő párisi ház.) Párisból jelentik: Parisban a Boulevard Davou­ston ismét összeomlott egy épülőfélben lévő ház és két munkást maga alá temetett. Másfélórai munka után sikerült a két munkást kiszabadí­tani a romok alól. A munkások csodálatoské­pen csak egészen könnyű zúzódásokat szen­vedtek. si Nemzedék Stresemann megérkezése a Riviérára. Vasárnap, 1929 március 17. h­ajvígítgépek (wupúri, trurutva ,•-1­3 pentrotó) Zsebkések, ollók; o, konyha topok 1 pengőtől felfelé kaphatók, mil­cén darabnak anyagáért és szűkMéséért telten «avatossas mellett. Eredeti „Kunde“ ollókések, acél­­ból­­készült metszőollók. Valódi fen Aktivek és fenoszilak dn« valasz. T A­ipti 7«ál»?Qn borotva és kosárapyárában, tekban UCUCi lidlllidii Budapest, Rákóval-ot 61. se! Te­.: ■­, 58­09 Alap. 1889. Speciálisan berendezett fi­zeni todrása szerszámok köszörülésére és nikkeledére. A­lapkivonata k­imentesen és vidéki megrendeléseket kívánságra egy monka­nan alatt továbbítunk leste BUTORHITEL! Bútorszükségletét minden 800 pengő után 5 pengős havi törlesztésre vásárolhatja - váltó nélkül és e­gy éven belüli törlesztésnél a kamatokat visszatérítjük. KARDOS TESTVÉREK bútoráruházában, Vll., Wesselényi­ utca 18. szám. (Kazinczy-utca sarok) Alkalmi vétel a Hidegkuti-uton! , Gyönyörű fekvési!, minden közüzemmel ellátott, fásitott 100 öles villatelkek, közvetlen villamos megállónál, telkenként 11, 15 és 16 ezer pengős áron a legmesszebbmenő fizetési kedvezménnyel. Közp. Ingatlanforgalmi Iroda­­­j­a­i V., Honvéd­ utca IO. I. 18. 16/17) 6 I ft 0 0 K. BÚTOR HITEL Kisipari ŰBSUí®®SeeBJff Butorcsarnok garantált V­BE , tH Vll.k. r.. __ sas?** LUK Vili 3$ Ötödik kerületben 28 évig adómentes sarokbérpalota teljesen komfortos lakásokkal, a legmoder­nebb masszív építkezésben, 71.810 pengi bérjövedelemmel, amortizációs kölcsön ii el, értéken alul sürgősen eladó. Három­­százezer pengével átvehető. „Xetto 120­0 bérjövedelem“ Jeligés leveleket a fakiadóba, fa. P* Kisipari garantált minőság csak

Next