Uj Nemzedék, 1929. május (11. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-12 / 106. szám

10 tíj Nemzedék Vasárnap, 1929 májra XL MŰVÉSZET —­­ i wi,ij—bi,i m­­­ifii,mjiiia»— * (Az Elektra felújítása a Nemzeti Szín­házban.) A Nemzeti Színház hosszabb szünetelés után tegnap este Sophokles Elektráját mutatta be. A komor szépségű dráma címszerepét Hettyey Aranka ját­szotta, aki Jászai Mari után már alakí­totta a szerepet. Alakításában most is elsősorban a szerep klasszikus körvona­lait rajzolta meg, de sok helyen nagy sikerrel szólaltatta meg Elektra tisztán emberi fájdalmait is. Elektrája így meg­felelt Sophokles elképzelésének, egyben azonban, ha szabad ezt a szót használni, modern is volt. Az előadásban máskülön­ben is szépen érvényesült a Nemzeti Színház hagyományos klasszikus stílusa. Ez a címszereplőn kívül elsősorban is áll Fáy Szerénára és Környey Paulára, ki­nek Chrysothemise poétikus szépségű volt. Abonyi Géza Orestest férfias színek­kel rajzolta meg. Igen jó volt Lehotay Árpád, Petites Margit, Palágyi Lajos és Gömöry Vilma is. A Sophokles-tragédia után a Pathelin mester került színre. A két műfaj egy estén való találkozása nem éppen szerencsés gondolat . (Az Akadémia új tagjai.) A Magyar Tudo­mányos Akadémia tegnap tartotta Berzeviczy Albert elnöklésével tagválasztó ülését. Rendes tag lett Finkey Ferenc, koronaügy­észhelye­t­­tes, Hóman Bálint, a Nemzeti Múzeum főigaz­gatója és Szentpétery Imre, a Pázmány Péter Tudományegyetemen a címertan tanára. Leve­lező taggá megválasztották Balos Károlyt, a Pázmány Péter Tudományegyetemen az elmé­leti közgazdaságtan tanárát, Stand Lajos ny. kúriai tanácselnököt és Szentpétery Istvánt, a szegedi egyetem ásványtan és földtan tanárát. Külső tag lett Heisenberg Ágoston müncheni egyetemi tanár, Schwarrtz Ede müncheni egye­temi tanár, Kutrzeba Szaniszló krakkói egye­temi tanár. A tagválasztó nagygyűlés az el­hunyt Vargha Gyula helyére másodelnökül Herczeg Ferencet választotta meg. Az igaz­gatótanács új tagjai Zichy Gyula gróf kalo­csai érsek, Ilosvay Lajos és Popovics Sándor. Az Akadémia nagyhetét holnap délelőtt fél tizenegy órakor ünneplés közgyűlés zárja be az Akadémián. * (Rövid művészi hírek.) Pünkösd hétfőjén Rádió matiné lesz a Városi Színházban. A har­madik Rádió matinén a legelőkelőbb fővárosi művészek működnek közre , a rádió színját­szás legújabb fejlődését mutatják be. A Budai Zeneakadémia május tizennegyedi­kén este fél nyolc órakor (IL, Fő­ utca har­minc) hangverseny keretében ünnepli Fuchs Emi tanári működésének huszonötéves jubi­leumát. Renter István negyvenéves karmesteri ju­bileuma alkalmából, pünkösd hétfőjén díszelő­adás keretében ünnepli az Operaház és a Fil­harmóniai Társaság. Dohnányi Ernő vezetésé­vel a zenekar Erkel Ünnepi nyitányát adja elő, továbbá Mozart Török indulóját, Dohná­nyi Ernő pedig Beethoven B-dúr zongoraszo­nátáját játssza el. Ezután következik Kerner István sógorának, Poldini Edének Farsangi lakodalmából az első felvonás. Közreműködik Jeritza Mária is, aki mint komorna egy ma­gyar, egy német és egy angol dalt fog eléne­kelni, a kísérő cigányzenekart az Operaház zenekarának legkiválóbb szólistáiból toboroz­zák össze s a prímás maga Danzinger Antal az Operaház hangversenymestere lesz. A Zeneművészeti Főiskola nagytermében ma, szombaton délután öt órakor magyar tehetségvédelmi hangverseny lesz. Bemutat­kozik Pintér Klárika, Sassy Iringó, Ragyócy Joli, Farnady Edit, Betegh-Huszágh Éva, Szécsi Magda és a Szilágyi Erzsébet leány­­líceum százötven tagú énekkara Sztojanovits Adrienne vezetésével. A záróbeszédet Kenéz Béláné mondja. A Baross Gábor Kör ma, szombaton este fél kilenc órakor (IX., Bakáts-tér tizennégy, II. emelet) szerzői estet rendez. Műveiből előad ifi Dezsényi Béla, Frank László és Kohárnyi Imre. Közreműködik Stoppel Antal és Seress László. A bevezető beszédet Krisits Frigyes mondja. A Magyar Tudományos Akadémia második osztálya május tizenharmadikán, délután öt órakor felolvasó-ülést tart. Előad Krisztics Sándor vendég. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyó­irata, az Irodalomtörténet legújabb száma Pintér Jenő szerkesztésében változatos és gaz­dag tartalommal most jelent meg. A Magyar Nők Szent Korona Szövetsége május 21-én este 11 órai kezdettel a Rádius­­szính­ázban (Nagymező­ utca 22—24) nagysza­bású előadást rendez, melyen a legelőkelőbb fővárosi művészek szerepelnek. Az estén fé­nyes műsor keretében, elsőrangú szereposztás­ban színre kerül Bibó Lajosnak „Érik a vetés“ című új színműve is. Tekintettel az előadás iránt megnyilatkozó nagy érdeklődésre, aján­latos minél előbb előjegyezni a szövetség köz­ponti irodájában (Baross-utca 32., telefon 379— 69. szám). A Magyar Aether Zene Társaság első nyil­vános hangversenyét holnap, vasárnap rendezi a Zeneakadémián. Délelőtt tíz órától este hét óráig bezárólag óránkint lesz hangverseny. Dohnányi Ernő Zilahy Lajos Zenebohócok című darabjához zenét írt. Az opera a jövő szezonban kerül színre. Szerémy Zoltán negyvenéves művészi jubi­leumát ősszel ünnepli meg a Vígszínház. Az Andrássy­ úti Színház most ünnepelte mű­sorának századik előadását.­­ (Hétfőn délelőtt az Akadémián lesz a Ma­gyar Könyv ünnepe.) Mint ismeretes, május tizenharmadikától huszadikáig a magyar Írók Magyar Könyvhetet rendeznek, amelynek az a célja, hogy a magyar közönség támogassa a magyar írókat. A magyar könyvhetet, ame­lyet az ország nagyobb városaiban külön mű­sorral ünnepelnek meg, hétfőn délelőtt tizen­egy órakor Horthy Miklós kormányzó fővédő­­ségével az Akadémia dísztermében ünnepség vezeti be. Az ünnepi beszédet Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter mondja. Vörös­marty Mihály Gondolatok a könyvtárban című költeményét P. Márkus Emilia szavalja el. Herczeg Ferenc A Magyar könyv című írá­sát pedig Gál Gyula olvassa fel. Surányi Mik­lós, a Nemzeti Újság főmunkatársa Irodalom és közönség címmel értekezik, Babits Mihály alkalmi versét olvassa fel. A záróbeszédet Voinovich Géza mondja, az Acélhang dalárda pedig Noseda Károly vezetésével a Himnuszt és a Szózatot énekli. Az ünnepi műsort a Stú­dió is közvetíti. • (Színészek egymás között) A Nemzeti Színház tagjaiból minden nyáron stagione­­ta remi at szokott alakulni, amely a pihenés he­lyett az ország nagyobb városait propaganda­­darabokkal járja végig. Ez az alkalmi társu­lat vitéz Garamszeghy Sándor vezetésével már több nyáron népszerűsítette a Nemzeti Színház nemes stílusát az országban s igy egészen ter­mészetes, hogy a társulat az idei nyáron is útnak indul. Ez idén színjátszó művészetüket a Nemzeti Színház tagjai a tüdővész ellenes küz­delem szolgálatába akarják állítani s erre a célra a magyar államtól hetvenezer pengős szubvenciót kérnek. A kérvényt be sem adták, máris megindult ellene az aknamunka. Bizo­nyos körök egyszerre fölfedezték, hogy milyen nagy nyomorban van a vidéki színészet s til­takoznak a Nemzeti Színház tagjainak turnéja ellen és a hetvenezer pengőt a vidéki színészek megsegítésére kérik. Való­­igazság, hogy a vidéki színészet na­gyon elhanyagolt állapotban van, de ez nem lehet ok arra, hogy a Nemzeti Színház tagjai­nak egy nemes szándékú és igen gyakorlati jelentőségű turnéját megakadályozzák. Az il­letékesek találjanak rá módot és főleg pro­gramot, hogy a vidéki színészetet talpra állít­sák, de ugyanakkor ne irigyeljék a Nemzeti Színház turnéjának hetvenezer pengőjét, hi­szen ez a turné azzal, hogy a tüdővészellenes propagandát szolgálja, végez olyan nemzet­­mentő munkát, mintha vidéki társulatok olcsó értékű operetteket adnak elő. Hetvenezer pen­gőből úgy sem lehetne a vidéki színészetet talpraállítani, viszont a tüdővészellenes pro­paganda az országnak is megér hetvenezer pengőt. A Nemzeti Színház tagjai, akik nyári vakációjukat is feláldozva, akarják szolgálni a nemzet érdekeit, igazán többet megérdemel­nének, mint gáncsoskodást. Korpás fejbőrnél, hajhullásnál ||| | Dr. MORISSON hajen­xirt | fV■,$ hawnáljon, mely a hajuövést in elteríti. Cokis Murisioo márkát fog­ad Jón­ei Városi Színház csemd színháza A F9 HUnáll3 _ Budapest leiS- m­an­ypaVil nagyobb sikere A színházak hírei LIBAVÁSÁR minden este a BELVÁROSI SZÍNHÁZBAN. A legvidámabb szöveg! A legszebb muzsika! A legfényesebb előadás! Jegyek 1.A pengőtől. Elővételi díj nincs. Most és jövő vasárnap délután (mérs. hely­ár) DARÁZSFÉSZEK. Pünkösd hétfő délután (mérsékelt helyárral) HARAGSZOM RÁD. Hit susog a fehér akác?... A fiiulai Színkör operettújdonsága. — Bemutató május 18. szombat. Erdélyi Mihály, a „Hazudik a muzsikaszó“ szerzőjének uj, nagy operettje. Zenéjét sze­rezte: Szántó Mihály. A Budai Színkör idei szezonját is eredeti magyar bemutatóval nyitja meg. Két fiatal magyar szerző operettje kerül bemutatóra. Az operett kedves, hangulatos szövegért a Budai Színkörben nagy sikert aratott „Hazudik a muzsikaszó“ szerzője­, Erdélyi Mihály írta. Az operett zenéjét Szántó Mihály, a Városi Színház fiatal karmestere írta, aki megint melódikus frisseséggel és bőséggel fog mint zeneszerző bemutatkozni A nagyszerű újdonság főszerepeit Somogyi Nusi, Fabinyi Káté, Hamvas Józsa, Kőműves Erzsi, Ferenczy Károly, Kertész Gábor, Érck­övy László, Bé­­kássy, Horti, Pallós és Sós játsszák. A rende­zés Sik Rezső munkája, a zenei betanítás Szántó Mihály kezében van. A premier jegyárusítását holnap, szombaton kezdi a Budai Színkör pénztára és az összes jegyirodák. Legdrágább hely 5 pengő. Mosdásnál Dr. Morisson mosdóvíztablettát használjon. GIGLI partnerei: Leonora Corona, a new-yorki Met­ropolitan opera tagja és Ada Sari, a csikágói Operaház, nálunk is ismert művésznője. A Gigli-előadások sorrendje: május 28-án: Tesco, május 31-én: Bohémélet. Jegyek mind­két előadásra a Városi Színház pénztáránál és az összes jegyirodáikban. • (A Budai Szinkör) vasárnapi előadásai: délután mérsékelt helyárakkal a Szupécsdidás, este pedig a Denevér kerül színre. Jegyek a Budai Színkör pénztáránál és az összes jegy­irodákban. Legdrágább hely 5 pengő. * (Rozgonyi bérmálás! képei jutányosak.) VETÉLYTÁRSAK A Magyar Színház nagy drámai premierje Péntek, május 17. A Magyar Színház május 17-én, pénteken este mutatja be az európai és amerikai szín­házi szezon legnagyobb, legérdekesebb drá­mai szenzációját. Ez a Vetélytársak (Rivalen), amelyet Anderson és Stallings amerikai szín­művéből Karl Zuckmayer, a mai legnagyobb német színpadi és irodalmi sikerek szerzője irt meg az európai színpadok számára. Ve­­télytársak érdekes és mai darab. Mai nyelven íródott, mai embereknek. Történik a világ­háborúban a francia-amerikai fronton, szem­ben a német lövészárkokkal. Felvonul előt­tünk a világháború, annak összes emberi motívumaival. Ez a darab a világháború drámai szintézise, olyan érdekes, oly igazi, oly erős, hogy mindenkinek meg kell nézni. Ez a darab hozza a színpadra azt, amit könyvben a német Remarque és a magyar Markovits Rodion írtak le. A Magyar Színház a rendkívüli feladatot a legméltóbban oldja meg. Tőkés Anna játssza a darab egyetlen női szerepét, Germainet, a francia korcsmáros­­leányt. A két férfi vezető szerepét: Somlay Artúr, a Magyar Színház illusztris vendége és Kiss Ferenc játsszák, a legmélyebb és legiga­zibb emberiséggel. Ezenkívül hatásos szere­peket játszanak: Jávor, Z. Molnár, Dénes, Stella, Bánóczy, Dávid, Balassa, Vándory, Harsányi, Boray, Martinék és még vagy húsz szereplő teszi színessé és mozgalmassá a Magyar Színház színpadai, amely ebben az előadásban a legújabb és legmodernebb szín­padi technika vívmányait produkálja. Maga az előadás parádénak készül Rendező: Vágó Béla. A díszleteket a berlini Caspar Neher és Gara Zoltán tervezték. » Jegyek már válthatók Pénz nélkül 12—18 havi törlesztésre vehet rali, disz- és téépé V/ÉRTCCQINÉI Vili., Jeisai­k&rut 43. VCnltCOintL Telefon: 460­BS. A SZÍNHÁZAK mai műsora Operaház: Faust (Angerer Margit, Pataky Kálmán és Schalk Ferenc vendégszereplése, bérletszünet, hét órakor). — Nemzeti Színház: A tábornok (fél nyolc). — Kamaraszínház: Most jelent meg (háromnegyed nyolc). — Víg­színház: Topáz (nyolc óra). — Magyar Színház: Agglegény apa (nyolc óra). — Belvárosi Szín­ház: Libavásár (nyolc óra). — Új Színház: Sze­relmi ABC (nyolc óra). — Városi Színház: Aranypáva (fél nyolc). — Király Színház: Diákszerelem (fél nyolc). — Fővárosi Operett­­színház: Kikelet-utca három (nyolc óra). — Andrássy­ úti Színház: Nagy cipőben kis­fiú, stb. (Gaál Franciska vendégjátéka, kilenc óra). Teréz­ körúti Színpad: Vonósnégyes, stb. (kilenc óra). — Royal Orfeum: Jackson görlök, stb (nyolc órakor). Hanglemezcsere! Egy öreg vagy törölt lemezért Djat ad három pengi ráfizetéssel WAGNER hangszerkirály KA A SZÍNHÁZAK HOLNAPI, VASÁR­NAPI MŰSORA: Operaház: Francesca da Rimini (E. bérleti 27. sz., félnyolc). — Nemzeti Színház: Nem élhetek muzsikaszó nélül (három óra). Este: Narcisse (E. bérlet, félnyolc). — Kamaraszín­ház: A túlbuzgó fiatalember (félnégy). Bate: Gyunkovics-lányok (háromnegyednyolc). —­ Vígszínház: Különös közjáték (három óra). Este: ördög (nyolc óra). — Magyar Színház: Agglegény apa (három óra). Este: Rasputin (nyolc óra). — Belvárosi Színház: Darázsfé­szek (félnégy). Este: Libavásár (nyolc óra). — Új Színház: Tüzek az éjszakában (félnégy). Este: Szerelmi ABC (nyolc óra). — Városi Színház: Carmen (három óra). Este: Arany­páva (félnyolc). — Király Színház: Pista néni (három óra). Este: Diákszerelem (félnyolc). — Fővárosi Operettszínház:­­Miss Amerika (fél­négy. Este: Kikelet-utca három (nyolc óra). — Budai Színkör: Szupécsárdás (három óra). Este: Denevér (fél nyolc). — Andrássy-úti Színház: Nagy cipőben kisfiú, stb. (Gaál Fran­ciska vendégjátéka, négy és kilenc óra). — Teréz-körúti Színpad: Vonósnégyes, stb. (fél­­négy és kilenc óra). — Royal Orfeum: Jack­­son-görlök, stb. (fél négy és nyolc órakor). Mimé ellen Jódot ! Kiválóén elkalmee Cigelke „Lajos*- rendkívüli Jódtertalmú forráevis. Kapbitó mindenütt. Vezérképvizelet: V., Sae­ntea 29 zz. Telefon : 120-90. A SZÍNHÁZAK JÖVŐ HETI MŰSORA. OPERAHÁZ. Hétfőn nincs előadás. — Kedd: Salome, Parasztbecsület (Jeritza Mária vendégjátéka, bérletszünet). — Szerda: Tra­­viata (B. bér., 27. sz.). — Csütörtök: Fran­cesca da Rimini (C. bér., 28. sz.). — Pén­tek: A végzet hatalma (A. bér. 28. sz.). — Szombat: Tesco (Jeritza Mária vendégjá­téka, bérletszünet). — Vasárnap: Hunyadi László (díszelőadás, a Monti-emlékoszlop felavatása alkalmából, bérletszünet). — Hétfő: Díszelőadás Kerner István jubi­leuma alkalmából, a Farsangi lakodalom első felvonása (Jeritza Mária vendégjátéka, bérlőszünet). NEMZETI SZÍNHÁZ. Hétfő: Elzevir (B. bér­let). Kedden: Tábornok. Szerda: Elektra— Pathelin mester (D. bérlet). Csütörtök: Tá­bornok. Péntek: Nagymama (A. bérlet). Szombaton: Narcisse (K. 35. bérlet), éjjel féltizenegy órakor a Magyar Írók Egyesü­letének díszelőadása. Pünkösd vasárnap este: Tábornok. Pünkösd hétfőn: Fain rossza (B. bérlet.) KAMARA SZÍNHÁZ. Hétfő: Krétakör. Kedd: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Szerda: Most jelent meg (K. 33—34. bérlet). Csütör­tök: Most jelent meg. Péntek: Tartuffe. Szombat: Krétakör. Pünkösd vasárnap: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Pünkösd hétfő: Most jelent meg. MAGYAR SZÍNHÁZ. Hétfő: Agglegény apa. Kedden, szerdán nincs előadás. Csütörtö­kön: Vetélytársak főpróbája. Pénteken: Vetélytársak (először). Szombat, vasárnap, pünkösd hétfőn: Vetélytársak. Pünkösd vasárnap és pünkösd hétfőn délután: Agg­legény apa. ÚJ SZÍNHÁZ. Hétfő, szombat: Vakablak. — Kedd és vasárnap délután: Tüzek az éjszakában. — Szerda, péntek és hétfő: Szerelmi ABC. — Csütörtök és hétfő dél­után: Tériké. KIRÁLY SZÍNHÁZ. Minden este: Diákszere­­lem. — Vasárnap és hétfő délután: Pista néni. FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ. Minden este: Kikelet­ utca 3. — Vasárnap és hétfő dél­után: Miss Amerika. . K BELVÁROSI SZÍNHÁZ. Minden este: Liba­­vásár. — Vasárnap és hétfő délután: Da­rázsfészek. BUDAI SZÍNKÖR. Vasárnap este: Denevér. Délután Szupécsordás. — Szombat (aSÁ* szőr): Mit susog a fehér* akáét — Vasár­­nap és hétfő: Mit susog a fehér aMát '

Next