Uj Nemzedék, 1929. június (11. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-04 / 123. szám

4 „Elgyengült, elernyedt, elszegényedett néppel nehéz útj hazát szerezni!** Boday Dezső a gazdasági rend megvál­toztatását követelte az Erne vasárnapi jubiláris közgyűlésén.­ ­ Az Új Nemzedék­ tudósítójától . Tegnap délelőtt tartotta meg ünnepies kere­tek között tizedik é­vi rendes közgyűlését az Ébredő Magyarok, Egyesülete. Feketeinges, darutollas ,­Sasoljfa álltak sorfalat a régi Or­szágháza folyosóin és a nagyteremben. A ha­talmas üléstermet zsúfolásig megtöltötték a budapesti és ■vidéki tagok és a különböző tár­sadalmi egy­esületek kiküldöttei. A magyar Hiszekegy eléneklése után dél­előtt tizenegy órakor Budai Dezső, országgyű­lési képviselő, az EME országos elnöke nyi­totta meg néh­ány­ szóval a rendes közgyűlést. Azután Gyalay Mihály olvasta fel a titkári jel­entést, amelyben kitért az EME tíz eszten­dejének legfontosabb mozzanataira. A közgyű­lés hozzájárult néhány alapszabálymódosítás­­hoz, majd az országos választmány tagjait vá­lasztották meg. A rendes közgyűlés befejezése után követ­kezett a jubiláris közgyűlés, amelyen Pálóczy­­i Horváth István felsőházi tag elnökölt. Az el­nöki megnyitójában üdvözölte az ösezosereglei­­■téket. Ezután Kádár T­ohál beszélt. — Minél több magyart, és minél több igaz magyart, — mondotta. — .Nem elég, ha va­laki ezt a nyelvet megtanulja és ebben az or­szágban keresi kenyerét, szerzi össze vagyo­nát, hanem azt is látni és tudni akarjuk, hogy klekben, vérsejtjeiben, idegszálaiban valóban ■magyar-e, együtt érez, együtt szenved és ál­doz-e a magyar célokért, a magyar hazaéri. Kádár Lehel beszéde után Pálóczy-Horváth István felolvasta a kormányzóhoz, Mussolini­­hoz és Rothermere lordhoz intézett üdvözlő táviratok szövegét. Majd Buday Dezső országos elnök mondotta el ünnepi beszédét. — Még virít a pünkösdi rózsa. — mondotta Buday Dezső — még közöttünk érezzük a Szen­tl­élek lángnyelvét és lelkünk az e­mléke­­zésnek szárnyán, visszaszáll tizenegy eszten­dővel ezelőtti időkbe, amikor Tisza István ki­hirdette, hogy elvesztettük a háborút. Mi min­dent vesztett el már a magyar nemzet? De megtartotta hitét a jövendőben. Ezt a hitet akarták elrabolni tőlünk azok a martalócok, akik sí­kra szállottak 1918-ban, hogy ebben az országban egészen más rendet teremtsenek, egy olyan rendet­, amely nem keresztény, mely nevű magyar, amelynek a Mammon, az anya­giasság, a meggazdagodás az istene. Buday Dezső ezután arról beszélt, hogy a magyar törvényekből kimaradt az a paragra­fus, hogy joga van a nemzetnek megvizsgálni, hogy honnan eredt is az a vagyon. Ebben az országban a gyengének, a k*c*'nynek védel­mére kevés történt, de ennek a gyengének, ennak a kicsinynek a kihaszndldsdra minden megvan, amit ötven esztendő alatt ki lehetett srdalni. Nálunk azonban mindent visszavezet­nek a politikára és elfeledkeznek arról, hogy a gazdasági renden kellene változtatni, mert e nélkül a változtatás nélkül csak rabszolga nép lakhat ebben az országban. Elgyengü­lt, elernyedt, elszegényedett néppel nagyon nehéz új hazát szerezni . A kormányzat szociális intézkedések te­kintetében sokat tesz. De mindenki érzi, hogy előbb rokkantnak, elesettnek, betegnek kell lennie, hogy az állam támogassa. De mi erő­sek, épek és egészségesek akarunk maradni, hogy megteremthessük a magunk életlehető­ségét. — A baloldal egy részének még revízió sem lel­.. De mi revíziót követelünk nemcsak ki­felé, hanem revíziót befelé is. — Mi nem a csüggedés napjára ültünk össze, --mondotta az elnök — mi ezen a napon hisszük és reméljük, hogy a magunk erejére támaszkodva ki fogjuk vívni a magyar jöven­dőt.. Kém siratunk, siratni csak azt kell, aki többé vissza nem jön. Én nem siratom a ma­gyar nép mai helyzetét, mert hisz akkor gyáva és gyenge volnék. Nincs okunk siratni, nincs okunk csüggedni, de nincs okunk tizen­egy esztendő múltán a keresztény nemzeti gondolatot revideálni sem. A szónokok beszédét sokszor szakította meg a taps, a helyeslés, az éljenzés. Szontagh Tamás, a Társadalmi Egyesületek Szövetsége, Horváth Réxáné a Magyar Asszo­nyok Nemzeti Szövetsége, Weichsel Mihály a villamos­ szakcsoport és az Ébredő magyar mun­kások, Lendvay Béla pedig a főiskolai hallga­tók Turul szövetsége nevében üdvözölte a ju­biláló egyesületet. A Himmisszal végződött az Ohmbi diaakönyv­és. Uj Nemzedék Kedd, 1929 Június 1. A Jakubowski-per vádlottjai az esküdtbiróság előtt. Balról jobbra: Nogens Ágost, Blöcker Henrik, Kahler asszony és No­gen­s Frigyes, mirrmmirinni un mainiivri—i.................—»°~~rrsm­ir^-TiiimiTTT-iTTTW,tnr,»,rnr~~,‘Tr~t A kormányzó jelenlétében fényes ünnepséggel leplezték le Jókai Mór síremlékét — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Tegnap délelőtt féltizenegy órakor lep- ■ lez­lték le a Kerepesi-úti temetőben Jókai Mór­­síremlékét. Horthy Miklós kor­mányzó, a kormány, az irodalmi társa­ságok­, nagy ünneplő közönség és a ta­nuló ifjúság jelenlétében. A gyönyörű síremlék, amelyre a nagy halott már huszonöt éve vár, Lechner Jenő és Fü­redi Richard szobrászművész alkotása. Az emlékmű, amely köralakban veszi körül Jókai sírját és a melléje ültetett rózsáskertet, felső peremén Jókai követ­kező mondatát őrzi felírásként: „Ami bennem lélek, veletek, megy, ott fog köz­tetek lenni mindig, megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak, megtalálsz a falevélben, mikor lehull, meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik s mikor megemlékezel rólam, mindig arc­cal szemközt fogok veled állani.“ A le­leplező ünnepséget a kultuszminiszté­rium rendezte. A kormányzótól jobbra Herczeg Ferenc ült a felsőház képvisele­tében, balra Puky Endre, a képviselőház elnöke, ott volt még Karafiáth Jenő, a képvi­selőház háznagy- Berzeviczy Al­bert és Balogh Jenő az Akadémia kép­viseletében, Szabolcska Mihály és a Kis­faludy Társaság számos tagjai, továbbá a Jókai által alapított Petőfi Társaság népes küldött­sége Pekár Gyula elnök és Gáspár Jenő titkár vezetésével. Az ünnepséget a Himnusz vezette be, amelyet a Budai Dalárda adott elő, majd Klcbclsbcrg Ivunó gróf kultuszminiszter mondott beszédet. Azzal kezdte, hogy évtizedeknek kellett elmúl­­niok, amíg Jókai síremléke elkészült, majd igy folytatta: — Jókai a maga gyönyörű munkás­életét mindvégig következetesen élte le. Nagy szelleme, hatalmas poézise mind­végig egy irányban haladt. Utánna egy hatalmas, nagy életmű mara­dt, amely örök értéke a magyar nemzetnek. Ami­kor irodalmi munkásságát megkezdte, szerte Európában mindenütt a klasszi­cizmus után felébredt a romantikus kor­szak és benne­ a történelmi érzék. Német­országban, Franciaországban és másutt is mindenfelé építészek rekonstruáltat­ták a régi kastélyokat és lovagvárakat, történészek pedig a levéltárakból feltá­masztották a nemzeti múltat. Nálunk ez nem volt lehetséges. Magyar hazánkban a műemlékeket feldúlta a török, a levél­tárakat is elpusztította, sem az építész­nek,, sem a levéltárak kutatójának nem volt módja a történelmi múltat feltá­masztani. Nálunk ezt a rekonstruáló pim­yt,az építész helyett is, a történész­­­helyett is Jókai hatalmas szelleme vé­gezte el. Elvégezte történeti regényeiben,­­amelyek feltárják Magyarország histó­riájának különböző korszakait és ezeknek a korszakoknak történeti emlékeit. A Jó­kai szelleme, azonban nem állt itt meg: a múlt, a történet vázolásán túl is el­ment és bepillantást nyújtott a magyar jövőben is. Tetranyi Dávid hatalmas alakjában a magyar ideált állította elénk, azt a magyar embert, aki a tudás, a művelődés, a kultúra erejével veszi fel a harcot a magyar nemzet ellenségei­vel szemben. — Ez lesz a mi eszményünk, ezt fogjuk követni mi és a mi utánunkk eljövendő magyaron, a munkára, ha kell áldozatra kész magyar nemzedék. Kiebelsberg Kunó gróf kultuszminisz­ter beszéde után Zsipocz Jenő polgármes­ter szép beszéd kíséretében vette át a műemléket, illetve annak kulcsát, mint szimbólumát a Jókai világába, a leeédott Magyarországba vezető útnak. A polgár­­mester után Berzeviczy Albert az Aka­démia és a Kisfaludy Társaság nevében beszélt, majd Pekár Gyula, a Petőfi Tár­saság elnöke tette le koszorúját Jókai sírjára költői lendületű beszéd kíséreté­ben. Megemlékezett arról, hogy Jókait és Petőfit igen meleg barátság fűzte egy­máshoz, de ez a barátság tartott a sír után is, hisz Jókai éppen ezért alapította Petőfi emlékére a Petőfi Társaságot. A Jókai-család nevében Hegedűs Lóránt mondott köszönetet mindenkinek, aki közreműködött a síremlék elkészítése kö­rül. A beszédek után a Szilágyi Erzsébet leánylyceum énekkara, Sztojanovits Ad­rienne vezetésével Kodály Pünkösdölőjét énekelte el, majd a különböző előkelősé­gek és küldöttségek tették le koszorúi­kat a síremlék elé. A szép ünnepséget a Szózat akkordjai fejezték be a Budai dalrott előadásában. Az ünnepség után a kivonult tanulóifjúság oszlopai tiszte­legve vonultak el a síremlék előtt. V. György angol királyt a múlt héten újből meg kellett operálni. . (Barátságosan fogadták Bécsben a BESZKÁR keresztényszocialista alkal­mazottait.) Bécsből jelentik: A budapesti közúti vasút keresztényszocialista al­kalmazottainak egy csoportja Heffinger elnök és Szabó József volt képviselő ve­zetésével Bécsbe érkezett, ahol az osztrák keresztényszocialista közlekedési alkalma­zottak szakszervezetének csoportja fo­gadta őket igen szívélyesen. A magyar vendégek ma folytatják útjukat Mária- Celibe, Északamerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Mexikóba „Italo Radio“ vagy „Transradio“ jelzéssel olcsó díj mellett rádió levelek küldhetők. Ha az elegáns hölgy gorombáskodik a rendőrségen... Hogyan fogták el Nizzában egy hét év­vel ezelőtt elkövetett gyilkosság tettesét? — Az Új Nemzedék tudósítójától — Páris, május Az emberek azokról a gyilkosságokról beszél­nek legtovább, amelyeknek tetteseit a rendőr­ség ki tudja nyomozni. A felderítetlen bűn­cselekmények csak egynapos szenzációk. Fran­ciaországban átlag minden tíz gyilkosság közül nyolc­nak kerülnek meg a tettesei. Öt esetben a rendőrség munkájának, másik három esetben a véletlennek köszönhető ez. Ilyen véletlen juttatta most a rendőrség ke­zére egy hét évvel ezelőtt elkövetett gyilkos­ság szereplőjét. Hét éve annak, hogy egy Petre Julianna nevű hölgy megölt és kirabolt egy dúsgazdag párisi ékszerészt, akinek a barát­nője volt. A nyolcvankét éves ékszerészt, Four­­nolt, megfojtva találták a lakásán és a gyanú mindjárt a barátnőjére irányult, de a rendőr­ség hasztalanul kutatott utána. A közvélemény néhány napig foglalkozott az üggyel, majd az egész bűncselekmény egy aktacsomóvá zsugo­rodott, amely azóta is ott sárgult a párisi rendőrprefektúra levéltárában az elintézetlen ügyek között. A minap csinosan öltözött hölgy jelent meg Nizzában a rendőrség hivatalában és az­ ügye­letes tisztviselőnek felmutatva egy idézőleve­­let, ingerült hangon kérdezte, hogy mit akarnak tőle. A rendőrtisztviselő rossz kedvében volt, csak intett a hölgynek, hogy várakozzék az elő­szobában. Vagy egy óra múlva engedte be aztán azzal, hogy tévedés történt, az idézés nem neki szólt, tehát a rendőrségnek semmi dolga vele. Benard asszony — ezen a néven szerepelt az elegáns hölgy — megkönnyebbült szívvel távozhatot volna, de hát a nőkben nincs sok logika. Éktelen haragra gerjedt, rácsa­pot­t az asztalra s nem éppen hízelgő szóáradat után megfenyegette rendőrtisztviselőt, hogy panaszt fog emelni ellene a felsőbbségnél, amiért min­den ok nélkül elrabolta az ő idejét és olyan udvariatlanul bánt vele. A rendőrtisztviselő sem hagyta magát, hasonló nyerseséggel felelt és csakhamar durva patália tört ki köztük. Végül is a rendőrtisztviselő kijelentette az asszonynak, hogy jegyzőkönyvet vesz fel az esetről és eljárást­ indít ellene. Hogy pedig a jegyzőkönyvet fel lehessen venni, követelte a paprikavörös­­hölgytől, hogy igazolja magát. A hölgy kénytelen-kelletlen odaadta a nála­ lévő bejelentőlapot, amely Benard asszony sze­mélyi adatait is tartalmazta. — Nem e­lég — felelte a rendőrtisztviselő, aki haragjában elhatározta, hogy igeybosz­­szantja a kellemetlen ügyfelet. — Taréi: meg­mutatni a keresztlevelet és az eg­féb személyi okmányokat. Az asszonynál természetesen nem volt semmi ilyen okmány s most már kissé zavartan kez­dett összevissza beszélni. A rendőrtiszt­viselő elbocsátotta a hölgyet, de szöget ütött fejébe a dolog. Itt mindjárt Irar-le-Duc-be. Bénaul asszony állítólagos szülőhelyére. Néhány nap múlva megkapta az asszony keresztlevelét, de mindjárt mellette — egy halott­ kivonatos is. A rendőrtisztviselő most már félreérthetet­lenül Benard asszonyt idézte be és keresztkér­­dések alá vette. A hölgy végül is bevallotta, hogy hamis néven jelentette be magát, sőt az elhunyt Benard asszony okmányait is megszerezte. A hölgyet erre letartóztatták, de a „bosszú­vágyó rendőrtisztviselő most már nem elége­dett meg ezzel. Vizsgálatot indított a vele in­­dulatoskodó hölgy igazi kilétének megállapí­tására s ennek során kiderült, hogy a nőnek Petje Julianna a valódi neve. A rendőrtisztvi­­selő átlapozta ekkor évekre visszamenően a ki­adott körözőleveleket s­­ meg is találta az 1922. év aktái között a Petje Juliánna, mint Pournol párisi ékszerész valószínű gyil­kosa ellen kiadott, letartóztatási parancsot. Hogy mindezek után milyen megelégedetten dörzsölhette kezét, a rendőrtisztviselő, könnyű elképzelni. Szőrszálait karjáról, lábáról stb. tfz. Morisson szertelenitével kiirthatja. Ára­m 9.40 drogériában, patikában.

Next