Uj Nemzedék, 1932. június (14. évfolyam, 119-143. szám)

1932-06-02 / 120. szám

8 Uj Nemzedék Csütörtök, 1932 június 2. Közgazdaság Az őszi hónapokban egymillió mázsa búzát akarnak a külföldön értékesíteni — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — A gabonapiacon állandóan napirenden van az uj búza értékesítésének ügye. Az októberi búza forgalmának megindításá­ról még nem történt­ intézkedés s ennek tulajdonítják azt, hogy a magánforga­lomban kialakult új búzajegyzés néhány fillérrel olcsóbb a júniusi búzánál. Beha­tóan foglalkoztatja a piacot az i­s, hogy ősszel,­­ amikor szokás szerint nagyobb arányú a kínálat, miképpen oldják meg a búzaértékesítést és hogyan akadályoz­zák meg a nagyobb kínálattal kapcsola­tos áresést. A piacon elterjedt hírek sze­rint a kormány külföldi képviseletei útján már az őszi hónapokban egymillió méter mázsa búzát szándékozik a külföldön értékesíteni, hogy ezzel elejét vegye a búza árlemor­zsolódásának. Az utóbbi napokban a búza ára kisebb mértékben javult, ami első­sorban arra vezethető vissza, hogy a kí­nálat már nem olyan jelentékeny, mint május első felében. Az áralakulásnál a legszembetűnőbb az, hogy egyes búza fajták ára között csökken a különbség, amely röviddel ez­előtt az egy-két pengőt is túlhaladta. A tiszavidéki búzát 12.60—13.50, a felsőtiszai és a jászsági búzát 12.50—13, a­z egyéb származású búzát pedig 12.60—13­.0 pengő­vel jegyzik. A rozs ára 13.50—13.80 pengő. A liszt- és őrleménypiacon a­ helyzet egyelőre változatlan, csupán a takarmánylisztet drágították meg a malmok húsz fillérrel. A tak­armánycikkek piacára a tengeri iránt megcsappant a kereslet, mert most annak a külföldi tengerinek az érkezését várják, amelyre a földmivelésügyi mi­niszter a legutóbb engedélyt adott. A ten­geri ára 16.40—16.50 pengő. A különféle termények piacán egyes burgonyafajták ára újból 20—30 fillérrel drágult. Nagy áresés az amerikai tőzsdéken — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Newyork, június 1. Az amerikai tőzsdéken a hétfői ünnep miatt csak kedden éreztette hatását a Brüning-kormány bukása. A részvénypiacon ez a körülmény, továbbá egyéb lany­­hító momentumok is újabb besszmozgalmat okoztak, sigy hogy a jegyzések túl­nyomó része további mélypontot ért el. A devizapiacon folytatódtak a dollár­stabilizáló vásárlások. A német márka árnyalatnyi gyengülést tüntet fel. Az árutőzsdéken szintén általános lanyhaság uralkodott. Különösen­­ a gyapotárak esése érdemel említést, amelyet egy veze­tő ügynöki cég fizetési nehézségeivel ma­gyaráznak. Villámhirdetése^ Ebbe a rovatba 10 óráig fogadunk el hirdetéseket, fiókkiadó hivatalaink fél 10 óráig. A legkisebb hirdetés 10 mm., ára 2 pengő. ^rigkosir és vasit ^llNflasitalosok || kovácsolt vasból és bronzból. Saját _. .... az összes hangsze­ryárt- CffMiiftt.)] müla- DBrSKTäfOZaSSuQ! SZSTRISZÓ rek és rádiók, mány. jUrVürV JUIiUj katos , .­­, . . . Ov­­r Gramofonok Budapest, Üllői­ ut 3. szám. ér12kgS kUtOfok legjobbak ____________________________- és garnitúrák PéSSletr® is ! Kiadó OlÍZS! ív., sörház-u­tca 1. Mogitorossy r’ hölgynek különbejárata nagy ud- raktárhelyiségben (Fer­enc József- Budapest, Rákóczi-ut 71. vari szoba előszobával, konyha- rakpart sarok) Junius 2., 3., 4. és 6-án , .. . . ..... találattal, bútorozva vagy üresen ... , , A negyzeket ingyen küld. tatar^vegyéné^ megtekinthető. ^ EjpiUt3fl MH§ 01303513 ^fUllM “ ----“-----------­I Kivételes vásárlási alkalom! i1 önvpuKJBufl^ZQuJUul­UUCDMEUUnrflU gyermek­­fa asztalosmesternél, uycnncnnuuin,igyák u­d _ 1a _ .. sí lóin vu.,pohány.utcao­csóbbak Prohászk­a­ gyúrából, fiöPFmplffpIon háza?pár ajánlkozik -Javítást, festést, nikkelezést készítek VI., ma?anJr°8 ur.1°z . . . ...... . . „ m­inóhéz — villa gondozására uradalmi instruktor­ állást Gróf Zichy Jenő­ utca 46. kőművesnek, Józsa Lajos, Tompa, Bács- ■■ Istit vállal a nyárra egy bodrog-roegye........................■-- Ivixi V­V. éves róm. kath. A német, francia és mmm———mm——— theológus. Cím a U Ci a ■ (ÍJ EH 9 angol tudással fél- kiadóhivatalban. Családiházak,villák,telkek [ügyfelem-----------1 Központi Ingatlanforgalmi és keres parcellázásra alkalmas föld-Háztartásban Jártas Pénzkölcszönközvetítő Iroda | süket dr.­ Kerekes Endre ügyvéd- I intelligens árvaleány ajánlkozik gyér- Budapest, V., Honvéd-utca 10. hez, Budapest, Ráday-utca 4. Te­rmekek mellé, vagy idősebb házas- . . . , , ,,n n.­lefon: Aut. 842—33. párhoz, özvegyhez. Mindenben meg- velef on ■ Ant- 127~*7- »30-06. L——-—-—J bízható, éves bizonyítványai vannak. Irodai órák 9-től 2-re. a . . . Vidékre is elmennek ,Gyermekszeretői PlklKIÍPUflK jeligére kér értesítést a főkiadóba, RÓZSADOMB déli lejtőjén, autó­­i”fcB.“”U^aUgXIII'l,ÍO®s,*2y*? busznál, hétszobás főúri villa 350 legolcsóbban Proh­ászka.gyárból. H­ales parkban: 80.000 P. Javítást, festést, nikkelezest készítek. HIDEGKUTI-ÚTNÁL és a Pasa VI" Gr- "'«by-utca 46. Hók­ ü­lői-út 9. réten 300 ülés villatelkek ölenként 1B^gaSataitfiaBe«B3BB»fek»d 52 pengőjével eladók. MATYASFÖLDÖN 3 szobás kom­ ...... . . , forros villa 14.500 P. ifi AllAV POTZ KARO! Y.CTCANAL kb [1012!/KlV VBiZBlB JoO öles villatelek uleukeut 50 P. 0]csl. és jó CSILLAGHEGYEN 3 szobás adó­ _ _ _ mentes m­ellékhelyiséges villa. Km. pn U AfHVt fürdőszobával, 300 öles kerttel 16 |fft ff 1 K 9IX Vf ezer pengő. laWW—l A szomszédos államok vasútigazgatóságaival tárgyalnak a magyar gyümölcs szállításának olcsóbbítása érdekében — Az Új Nemzedék tudósítójától. — A földmivelésügyi miniszérium­ a gyümölcs­és főzelékkivitel lebonyolításával összefüggő időszerű kérdéseket a Máv­ igazgatóságával letárgyalta és — mint az Új Nemzedék már megírta — a Máv. különböző könnyítéseket léptetett életbe. A könnyítések részint a fu­­varkedvezmény kiterjesztésére, részint a szál­lítás gyorsítására vonatkoznak. A Máv. kü­lönleges kocsikat bocsát a gyümölcs- és zöld­ségexportőrök rendelkezésére, ezenkívül haj­landó olcsóbb bérösszeg mellett gyümölcs­válogatási és csomagolási célokra a vasút raktárait bérbe adni, úgyhogy még a kisebb bevásárló- és termőhelyeken is pormentes, hű­vös helyen lehessen a gyümölcsöt válogatni és csomagolni. A kivitel megkönnyítése céljából azonban fontos volna, ha a magyar gyümölcs- és zöld­ségféle a szomszédos országok vasutain is ol­csóbb tarifával volna szállítható. Értesülésünk szerint a Mezőgazdasági Kivi­teli Intézet a MÁV igazgatóságával együtt már tárgyalásba is bocsátkozott a szomszédos államok vasútigazgatóságaival, elsősorban a cseh, osztrák és német vasúti­g­azg­at­óságokkal, hogy átmenetben a magyar gyümölcs- és zöldségfélék szállítására fuvardíjkedvezményt és refakciót adjanak. A tárgyalások kedvező mederben folynak és így remélhető, hogy a tranzitó gyümölcsre és főzelékfélére megadják a kedvezményt. Zöldségféléink kivitele most aránylag cse­kély, mert még nem áll rendelkezésünkre olyan zöldségfajta, amelyből nagyobb mennyi­séget helyezhetnénk el a külföldön. A saláta­­kivitel befejeződött. Az idén általában a salátaexport alig egyötöde-egyhatoda volt a tavalyinak. Külföldre, még­pedig Bécsbe most kisebb mennyiségben csak uborkát szállítunk, amelyért a bécsi piacon kg-ként 1,80­2 schil­­linget fizetnek. A régi tőzsdések kivonulnak a Fábián-féle politikai párthelyiségből Föltámasztják a régi Tőzsde Clubot — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Három évvel ezelőtt Fábián Béla de­mokrata képviselő összekülönbözött a sa­ját pártjával, kivonult az anyapárt Te­­réz-körúti központi köréből és új hajték után nézett, lehetően a Terézvárosban. Kapóra jött, hogy ugyanakkor anyagi nehézségek közé került a nagymező­ utcai Magyar tőzsde Club, amelyet a tőzsde­tagok alapítottak a nagy inflációs kon­junktúra alatt, de amelyet a tőzsdei összeomlás után a tagok már nem tudtak fönntartani. f ■ •É­v Vi -Ide vonult be Fábián Béla, miután meg voltak az anyagi eszközei a klub szaná­lására. A Tőzsde Club összeolvadt a Fá­bián elnöksége alatt álló Liberty Clubbal, felvette a Magyar Gazdasági Club nevet és elnökül megválasztotta Fábián Bélát. Csakhamar kiderült azonban, hogy a he­lyiségre és az egyesületre azért volt szük­sége, hogy politikai pártkör céljaira használja föl, bár a bevonuláskor meg­ígérte, hogy a politikát továbbra is távol­tartja a klubtól. Egymásután vetette föl újpesti és kis­pesti párthíveit a klub tagjai közé, nem törődve azzal, hogy a régi Tőzsde Club tagjai sehogy sem­­ tudnak megbarát­kozni a tagfelvételnek ezzel a „tuliberá­­lis“ módjával. Három év alatt sikerült is elérnie, hogy ezek a kültelki tagok nagy többségbe kerültek, a klub vezetőségében és igazgatóságában domináló szerephez jutottak, bárha részben tagdíjat sem fizettek. Az utolsó közgyűlésen már a régi Tőzsde Club tagjai egyáltalában nem jutottak szóhoz. A viszonyoknak ez az alakulása most már annyira elkese­rítette a klub régi tőzsdés tagjait, hogy fölmerült az a gondolat, újra fel kell tá­masztani a régi Tőzsde Clubot. A tervez­­getésnek az lett a­ vége, hogy a minap a régi Tőzsde Club egyik volt funkcio­náriusa a következő körlevelet küldte szét a régi tőzsdés tagokhoz: „Kedves Barátom! A Magyar Gazdasági Club legutóbbi esemé­nyei folytán a Club tőzsdés tagjainak nagy része azon az állásponton van, hogy a régi Magyar Tőzsde Club­ot újra fel kell támasz­tani. Ezek az urak arra kértek engem, hogy az e tárgyban május 31-én délután 6 órakor a „Royal-szálló“ külön termében tartandó meg­beszélésre meghívjalak, amit ezúton örömmel meg is teszek és arra kértek, hogy erre a megbeszélésre eljönni szíveskedjél. Aláírás. A meghívó alapján száznál több régi tőzsdés tag össze is gyűlt kedden este a Royal Szálló különtermében. A megbeszé­lésen igen élesen bírálták a Fábián-féle rezsimet, amely politikai pártkörré sülyesztette a valamikor előkelő nívójú klubot. Elha­tározták, hogy a szervezkedést tovább folytatják és a Magyar Gazdasági Club­ból kivonulva újra megakatják a Ma­gyar Tőzsde Clubot. Mind a bankokban, mind a tőzsdén legnagyobb szimpátiával találkozott a mozgalom, s így a tervet rövidesen meg is valósítják. A zürichi devizaárfolyamok. A zürichi meg­nyitó-devizaárfolyamok a következők (záró­jelben a tegnapi zárlat): Berlin 120.40 (120.40), Newyork 510.50 (510.62 és fél), London 18.84 és fél (18.72), Pária 20.16 (20.16), Milánó 26.22 és fél (26.20), Prága 15.15 (15.15), Belgrád 9.05 (9.05), Bukarest 3.06 (3.06), Amsterdam 207.05 (207.10). Kiterjesztik a tejfogyasztás propagandáját. Az Országos Tejpropaganda Bizottság ülésén elhatározták, hogy előadások, háztartási tan­­folyamok, kiállítások és röpiratok útján to­vábbra is felhívják a fogyasztók figyelmét a tejre és tejtermékekre. Az iskolai ifjúság és munkásság körében fokozott propagandate­vékenységet fejtenek ki, ezenkívül tudomá­nyos szakértekezletet hívnak össze. A buda­pesti Klára gyermekotthonban rendezett vaj táplálási kísérlet a margarinnal szemben olyan rendkívül kedvező volt, hogy a fogyasz­tók széles körében folytatják a vajfogyasztás propagandáját. A bizottság ebben az évben is rendez tejtisztasági versenyt. Végül meg­­állapították, hogy a súlyos viszonyok ellenére olyan körökben is terjed a tejfogyasztás, ahol eddig feltűnően csekély volt a valuták ára. A Magyar Nemzeti Bank a következőképen állapította meg a valuták ár­folyamát: Egy angol font 21.15—21.55, száz cseh korona 17—17.10, száz dinár 9.96—10.08, száz dollár 570.50—573.50, száz francia frank 22.30— 22.50, száz hollandi forint 231.45—232.85, száz lengyel zloty 64—64.50, száz lej :3.46—3.56, száz lira 29.20—29.50, száz német márka 135.70— 136.60, száz* svájci frank 110.70—111.40 pengő. A­ Magyar Cukoripar hat pengő osztalékot fizet. A Magyar Cukoripar Részvénytársaság ma tartott közgyűlése az osztalékot 6.5 pengő­ben állapította meg, mely f. é. június 1-én kerül kifizetésre. Az igazgatóságba új tag­ként Scitovszky Tibor dr. ny. miniszter, a Magyar Általános Hitelbank vezérigazgatója választatott meg. Felelős szerkesztő: CAVALLIER JÓZSEF Kiadja a Központi Sajtóvállalat R.-T. Felelős kiadó: BARANYAY LAJOS vezérigazgató. PALLAS r.-fc nyomdája, Budapest, V. Honvéd­ utca 10. Távbeszélő Aut. 205—67, 205—68, 205—69 Felelős vezető: TIBIN­GER KÁROL TI­ Z műszaki igazgató, „ .

Next