Uj Nemzedék, 1940. augusztus (22. évfolyam, 174-198. szám)

1940-08-24 / 192. szám

2 rtak, akkor Olaszország ha­sonló intézkedéssel válaszol. A T­ranscontinent Press né­met hírszolgálati iroda közlése szerint a görög hadügyminisz­térium fegyverbe szólította a műszaki és egyéb speciális fegyvernemek tartalékosait. Nő a nyugtalanság Egyip­tomban is, ahol — mint teg­napi beszámolónkban is kifej­tettük — olasz offenzívától tar­tanak. Favri pasa, egyiptomi miniszterelnök — jelenti a Transcontinent Press — a par­lament tegnapelőtti titkos ülé­sén közölte a képviselőkkel, h­ogy a legközelebb napokban nagyobb fegy­verszállítm­á­nyt várnak Angliából és a légi had­erő részére is útban van a meg­erősítés Palesztinából és Irak­ból. Közölte a miniszterelnök, hogy a legfontosabb stratégiai pontokat egyiptomi csapatok védik, változásokat, amikről tegnap tudósítottunk, általában a ja­pán kormánynak azzal az el­határozásával hozzák kapcso­latba, hogy ki akarja küszöböl­ni külképviseleteiből is az an­golbarát elemeket. Ma délelőtt érkezett jelentések megerősítik, hogy Japán egész politikai szerkezetét új alapokra fekte­tik, amennyiben Japán is rátér az egypárt­rendszerre. Némi figyelem terelődik a japán-kínai háborúra is. Csang- Kai-Csek ama sajtónyilatkoza­ta nyomán, hogy a kínai had­erő nemsokára ellentámadásba megy át. OLASZ FIGYELMEZTETÉS EGYIPTOMHOZ Ezzel kapcsolatban méltán kelt nagy fi­gyelm­et a félhiva­talos olasz Stefani-iroda közle­ménye. Eszerint Olaszország megállapította már álláspont­ját Egyiptomal szemben, amely szerint Olaszország nem szán­dékozik Egyiptomot­ megtá­madni, csupán az egyiptomi te­rületen levő angol csapatokat. Természetesen, h­a Egyiptom közösen lépne fel Angliával és síkraszállna Olaszország ellen, akkor a dolgok jelenlegi állása megváltoznék és erre Olaszor­szág ú­gy válaszolna, ahogyan kell. LONDON KÜLVÁROSAIT BOMBÁZTÁK A NÉMETEK A harctereken a ma reggelig ismertté vált jelentések szerint­­ sem csütörtökön, sem tegnap, folytak nagyobb Szabása "i^katonai''-n/ííveletek. A német »is g.y.epülök 'jxsijtörtökön^­toVárjbi ^''’fegyveres felderítéseket végez­tek Anglia fölött, tegnap pedig — mint a Német Távirati Iroda közli — Skóciában kikötőket, Közép-Angliában fontos hadi gyárakat, délen pedig néhány repülőgépgyárat és repülőteret bombáztak eredményesen. Az­­ angol Reader-iroda állítása szerint csütörtökről péntekre virradó éjszaka London lakosait hatalmas robbanások és a légvédelmi ágyuk tüzelésének zaja ébresz­tette fel álmából. London há­rom külvárosi negyedét bom­bázták a német repülők s több épületet rombadöntöttek. A né­met véderőfőparancsnokság az angolok csütörtöki veszteségét 11 repülőgépben állapítja meg, amivel szemben a németek 2 repülőgépet vesztettek. A teg­napi veszteség a Német Táv­irati Iroda angol részről 11, német részről 6 repülőgépre teszi. Angol repülőgépek­­péntekre virradó éjjel bombákat dobtak le Nyugat-Németországban, ezek azonban — közli a német véderőfőparancsnokság — nem okoztak különös kárt. Egy vá­rosban elpusztult egy lakóház, több épület megrongálódott és néhány polgári személy meg­sebesült. A Reuter-iroda is beszámol arról, hogy a német tüzérség csütörtökön este a francia par­tokról Dover vidékét lőtte. Az ellenséges gránátok — hangzik a jelentés — épületekben bizo­nyos károkat okoztak s néhány ember meghalt. Nagy érdeklődéssel tekinte­nek az Egyesült Államok és Kanada közös védelmi tanácsá­nak első ülése elé, amely egyes hírek szerint hétfőn, más hírek szerint még a mai nap folya­mán fog végbemenni. . A japán diplomáciai testület­ben foganatosított nagyszabású­­ EGY FRANCIA repülő­gép pénteken a gibraltári le­szállóhelyet kereste és közben La Linea fölé került. A spa­nyol géppuskák a gépet tűz­öitt­ -vették. A francia repülő­gépet a lövedékek nem találták el és simán földre szállt. A gép legénysége jelentkezett a brit hatóságoknál. (MTI.)­­ A SPANYOL KÜLÜGYMI­NISZTÉRIUM m­e­g­c­á­f­ol­t­a azt a hírt, mintha Spanyolország hat korosztályt mozgósí­tott volna. Mindössze az történt, hogy 1936-tól 1941-ig terjedő kor­osztályoknak ama tagjait hívják be, akik valamilyen okból eddig katonai kiképzést nem nyertek. Ezeket az embereket orvosilag újból felülvizsgálják és ha megütik a mértéket, kikép­zésre hívják be őket. A miniszté-­­­riu­m­ nyilatkozata szerint szó sinc­­­esen további mozgósításról, sőt, ellenkezőleg, jelenleg Spanyolor­szágban sokkal kevesebb ember áll fegyverben, mint bármikor a polgárháború megszűnése óta. (K. H.) — Megható áldozatkészségnek adták tanújelét a kisbéri állami ménesbirtok vasdinnyepusztai gazdaságában dolgozó zalame­­gyei munkások. Keresetükből szép templomi zászlót vásároltak és azt felajánlották a zalamegyei Kálózfa község új templomának. A zászlót az elmúlt vasárnap ál­dotta meg Torma Pál kálozfai plébános, aki Vasdinnyepusztán tábori szentmisét mondott. A zászlóanyai tisztséget Hill Béla jószágigazgató felesége töltötte b­e s az ünnepségen a jószágigaz­gató vezetésével részt vett a mé­­nesbirtok egész tisztikara. Káloz­­sa községből küldöttség érkezett, hogy a zászlót átvegye. A zászló­szentelés után felejthetetlen aratóünnepséget rendeztek, ame­lyen Hill Béla jószágigazgató nagy elismeréssel emlékezett meg a zalai munkások becsületes mun­kájáról. Az ünnepséget közös ebéd fejezte be.­­ AZ ELMÚLT HÉTNEK SOK ESEMÉNYE VOLT, de egyik sem maradt ki a Drótkefé­ből, népszerű magyar közéleti tréfás hetilapunk­ból. A „Gyöngyösbokréta“ kedves felvonulása és a többi időszerű tréfa egytől-egyig felderít. A lap kiadóhi­vatala: Budapest, IV., Veres Pálné­­u. 35. A román lakosságot só és petróleum tartalé­kolására hívta fel a kormány Bukarest, augusztus 24. A gazdasági minisztérium arra hívta fel a román lakosság figyelmét, hogy lássa el magát elegendő mennyiségű sóval és petróleummal. Ezt az intézkedést elővigyázatossággal indokolják. ... A román kereskedelmi minisztérium felszólította a maros­vásárhelyi kereskedelmi ka­marát, hogy szolgáltassa be a Csík-, Udvarhely- és Maros-Torda­ vármegyében lévő összes magyar kereskedelmi és ipari v­állalatok névjegyzékét. A rendelkezést nem indokolták. (NST). Hogy hívják be az amerikai Nemzeti Gárdát? Zürich, augusztus 24. (Az Új Nemzedék zürichi szer­kesztőségének telefonjelentése.) Washingtonból jelentik: A sze­nátus elfogadta azt a képviselő­ház által már jóváhagyott tör­vényjavaslatot, amely szerint Sbooseveltet felhatalmazzák, hogy a Nemzeti Gárda 395.000 tagját egyévi kiképzésre behívhassa és háború esetén az egész földgöm­bön bárhol harcba vethesse. Azt várják, hogy Roosevelt elnök szeptember és október közepén 50—50 000 embert, novemberben 65.000 embert, decemberben pe­dig 10.000 embert hív majd be. TTI HIHZEPÉK * XXII. évfolyam, 182. szám. Brazíliában: kávéból — tápszert, Norvégiában: gyaluforgácsból — fakavatányt gyártanak Brazíliában megkezdték a fö­lösleges kávé másirányú feldol­gozását. Ezzel kapcsolatban egy új találmány áll előtérben, a­melynek segítségével a nyerská­­vét tápszerré alakítják át. Sao Paolóban állították fel az első ilyen tápszergyárat. Az új táp­szert Cafelin-nek nevezték el Egyelőre 37.000 zsák kávét, ame­lyet már el akartak égetni, bo­csátottak a gyár rendelkezésére. Rövidesen több hasonló gyárat akarnak létesíteni legalább négymillió zsák kávé feldolgo­zására. Norvégiában még a gyalufor­­­gácsból is takarm­án­yt készítenek. Sikeres kísérleteket folytattak cellulózó takarmány előállítására a szalmából és most a gyalufor­­gács hasonló feldolgozásán fára­doznak. Szakkörökből származó értesülés szerint ezek az újabb kísérletek is sikerrel végződtek. A gyaluforgácsot zárt gőzkazá­nokban nagy nyomás alatt főzik, mint a közönséges cellulóz-készí­tésnél. A kísérleteket azonban úgy végzik, hogy még a kisgaz­dáknak is lehetővé tegyék az ilyen takarmány házilag való előállítását. Megfelelő edények készítését­­ vették tervbe, amelye­ket a gazdák olcsón megvásárol­hatnak. (NST) ... Helyszíni tárgyalás az újpesti hitközség kasszafurói ügyében Négy börtönből szabadult kasszafuró néhány hónappal ez­előtt az újpesti zsidó hitközség irodájában a pénzszekrényt akarta kifosztani. László József házmester tetten érte őket és az ablakon kiugorva a menekülő kasszab­u­rókra revolverből több lövést adott le­ A bűnszövetke­zett tagjai, akik később kézre­­kerintek, nyolc lövéssel vála­szoltak, de a revolvercsatában a golyózápor ellenére senki sem sérült meg. A k­asszafúróbanda tagjait: Lázár Ferencet, Török Gyulát, Vantyán Józsefet és Galambos Pált, akik ellen az ügyészség szándékos emberölés bűntettének kísérlete és betöréses lopás miatt emelt vállat, ma reggel szuro­­nyos fogházőrök kísérték Új­pestre, helyszíni szemlére, ame­lyet a zsidó hitközség épületénél a pelvidéki törvényszék Boglucz László tanácsa tartott meg. A vádlottak Galambos Pál ki­vételével elismerték, hogy meg akarták fúrni az újpesti zsidó hitközség pénzszekrényét, azt azonban tagadták, hogy vissza­lőttek. — Nem is volt revolverünk, — mondották. — De hiszen itt vannak a go­­lyónyomok a falon, — jegyezte meg a tanácselnök — valakinek lőni kellett, az biztos... A kasszafuró banda tagjai megmaradtak tagadásuk mellett. A helyszíni szemlét nagy tü­­­meg nézte végig, úgyhogy a rendőrségnek kellett a rendet biz­tosítani. Pestre hozták a Peterdy­ utcai rablógyilkost Budapesti detektívek kísérték fel ma délelőtt Kecskemétről Datky Albert MABI-főtisztnek a gyilkosát, Kovács János ,27 éves péksegédet, akit a főkapitányság bűnügyi osztálya tíz napon át tartó sikeres nyomozással elfo­gott. Dr Juhász József rendőrkapi­tány, a gyilkossági ügy refe­rense és Nemes Sándor detek­­tívf­őfelügyelő, főcsoport vezető együttes munkája tegnap dél­előtt érkezett fordulat elé, ami­kor Pestszenterzsébeten egy pék­inas lakásán megtalálták a Pe­­terdy-u­tcái­ lakásból a gyilkos­ság után eltűnt sárga félcipőt. Ezen a nyomon elindulva meg­állapították a detektívek, hogy a pékinas ezt a cipőt Kovács Já­nos péksegédtől kapta ajándék­ba. Kovács János a gyikosságot követő napon nővére lakásán két bőröndöt hagyott, amely, mint utóbb kiderült, a Datky Albert lakásáról származott. Kinyomozták, hogy Kovács János Kecskemétre utazott Kecskeméti lakásán megtalálták Datky Albert piroscsikos pizsam­máját. A gyilkos beismerte a rablógyilk­osságot. A késő déli órákban helyszíni szemlét tart vele a rendőrség a Peterdy Auzcai lakásán.­­ Ma délelőtt gazdasági mi­­niszteri értekezlet volt a minisz­terelnökségen Teleki Pál gróf miniszterelnök elnöklésével. A megbeszélésen résztvett Re­­mény-Schneller Lajos pénzügy­­miniszter, Varga József kereske­­delem- és iparügyi miniszter, Lukács Béla földmivelésügyi ál­lamtitkár, Teleki Mihály gróf képviseletében és Kacsók Bálint államtitkár, alkormánybiztos. Termésértékesítési és gabonafel­vásárlási problémákat, vitattak meg. — A BALATONI SPORTHETET szeptember 1—8. között rendezi meg a Balatoni Intéző Bizottság. Siófokon és Balatonfüreden, a két központban már folynak az előkészületek a so­rozatos ünnepségek lebonyolítására. Siófokon a sportesemények, Balaton­füreden pedig a szintén hagyomá­nyos Borhét keretében foglalják össze a társadalmi, kulturális és né­pies ü­nepségeket.. Az előző eszten­dők tapasztalatai alapján kialakult programmon a 12 legfőbb balatoni sportág versenyei szerepelnek. Ezek közül a vízilabdázó, úsző és tennisz­­versenyeket Balatonfüreden, a lovas, galamblövő, kerékpáros, stb. verse­nyeket Siófokon tartják meg és első­­ízben bonyolítják le Tihanyban a Balaton nagydíjáért folyó motorke­rékpáros versenyeket a 7 és fél kilo­méteres gyönyörűen megépített ü­­­­körpályán. Minden­­ fel­világosí­tássa­l a Balatoni Sporthét irodájában (Vö­rösmarty tér 8.) szolgálnak. •­ Az amerikai katonai kül­döttség, amely mint a KH elsőül jelentette, tárgyalások folytatása céljából Costarica fővárosába érkezett, többnapos tárgyalás után pénteken megegyezéssel fe­jezte be feladatát. A tárgyalások befejezte alkalmából Costarica elnöke, Calderon, beszédet mon­dott, amelyben nagy örömmel üd­vözölte az Egyesült Államokkal most már létrejött katonai együttműkö­dést. Aziameriesi ka­tonai­ küldöttség,a­z üaetepélyes aláírás után San Joséból Nica­ragua fővárosába, Managuába utazott, ahol a costaricaihoz ha­sonló tárgyalásokat folytat majd Nicaragua kormányával. Az ame­­rikai katonai bizottság további útirendje is ismeretessé­­ vált San Joséban. Az USA katonai megbízottai Nicaraguából a többi közép- és délamerikai fővá­rost keresik fel hasonló tárgya­lások céljából. (K. H.) — A CSÁKY­ UTCA 18. SZ. HÁZ ELŐTT pénteken délután az A. J- 057. szám­i személyautó, amelyet dr. Semsey Gézáné vezetett, elütött egy idős magánzónőt, Albertovics Edé­­nét. A súlyosan sérült asszonyt a Szent István kórházba szállították. Mi újság az élelmiszerpiaca? A nagyvásártelepen szombaton reggel lanyhán indult a forga­lom. A zöldség és főzelékfélék piacán egyes cikkekből­ bőséges volt a felhozatal s ezért több cikk ára csökkent. Olcsóbbooott a kelkáposzta (8—­12), az apró­ he­gyes zöldpaprika (20—30), a töl­teni való zöldpaprika (20—46), a közönséges paradicsom (8—16), a sárgarépa­­csomója (4—8), a pet­rezselyem­­csomója 5—10) és a cékla (10—16), drágult ellenben a fejes káposzta (5—14), a tök (5— 7), a sóska (16—30), a zöldbab (8—20) és az uborka (14—35) is. A gyümölcsfélék piacán a közön­séges almát (20—90), a nemes körtét (65—130), a görögdinnyét (20—28), az áfonyát (120—160) drágábban árusították, míg a na­gyobb mennyiségben piacra ho­zott szőlő (75—120), továbbá a magyaváló szilva (34—36), a ringló (35—75) és az őszibarack (50—150) olcsóbban volt kapható. A ba­romfipiacon csak az élőkacsa (200—210) és a tisztított tyúk (200) olcsóbbodott néhány fillér­rel, a többi baromfi­fajta öt—tíz fillérrel drágább volt. A tojás­piacon folytatódott az áremel­kedés. A ládatojást (205—210), a selejtes tojást (195—200) öt­ fillér­rel drágábban jegyezték.

Next