Új Pedagógiai Szemle, 2000. július-december (50. évfolyam, 7-12. szám)

2000-10-01 / 10. szám

Kritika­figyelő A reformpedagógia száz éve A különböző reformpedagógiai irányza­tok magyar nyelvű szakirodalma az elmúlt tíz évben hatalmas méretűvé nőtt, a publikációk nyomon követése szinte lehetetlen feladat. Ezek sorában sajátos és kitüntetett hely illeti meg Németh András és Ehrenhard Skiera szerzőpáros Reformpedagógia és az is­kola reformja című könyvét. Az ELTE TFK Neveléstudományi Tanszékén fo­lyó Reformpedagógiai irányzatok össze­hasonlító vizsgálata című nemzetközi OTKA-kutatási programhoz kapcsolódó kiadvány több tartalmi újdonsággal szolgál. A könyv első két gondolati egysége a reformpedagógia kibontakozásának történeti hátterét mutatja be, illetve legfontosabb iskolakoncepcióit elemzi, míg másik két fejezete a tanári munka és az iskola tárgyi környezetének válto­zásaival és a reformpedagógia módszer­tani kérdéseivel foglalkozik. A kötet végén válogatott bibliográfia segíti a további tájékozódást. Az első fejezetben Ehrenhard Ski­era összefoglalja a hagyományos iskola legjellegzetesebb elemeit és problémáit. A szerző szerint a hagyományos iskola tanítási-tanulási folyamatát egyrészt a tanári előadás, magyarázat, az oktatási tartalmak tanárok irányításával törté­nő elsajátítása, másrészt a felelés, má­solás, utánzás, a tananyag kívülről való megtanulása jellemzi. Mindezekhez társul az ismeretek és a megkövetelt teljesítmény szintjének tanári felül­vizsgálata, valamint osztályozással tör­ténő értékelése, a tanulók meghatáro­zott teljesítményhierarchiába sorolása. A hagyományos iskolára koránt­sem jellemző a reformpedagógia alap­­gondolata, a „félelemmentes tanulás”. Skiera áttekinti a régebbi korok isko­lakritikáját és az „emberbarát iskola” eszméjének változásait az ókortól Co­­meniusig. Ezt követően Németh András a reformpedagógia előfutáraként tár­gyalja Rousseau, Pestalozzi, Jean Paul és Fröbel munkásságát. Új tartalmi egység veszi sorra a 19. század főbb iskolaügyi és nevelési reformtörekvé­seit, továbbá a nevelés és a gyermekfel­fogás változásait. Németh András rá­mutat: a gyermekkor sajátosságainak újbóli fölfedezése a múlt század végén gyökeresen új pedagógiai-pszichológiai szemléletet alakított ki, amely döntő módon befolyásolta a századforduló után kibontakozó „új nevelés” gyakorla­tát, a későbbi időszakok neveléstudo­mányi gondolkodásának és pedagógiai gyakorlatának megváltozását. A 19. század új pedagógiai és pszi­chológiai törekvései, illetve a reformpe­dagógia létrejöttének közvetlenebb előz­ményei ismertetésekor elsősorban Spencer és Dewey munkássága, továbbá a gyermektanulmány és a kísérleti pe­dagógia (Claparode) kap hangsúlyt. A reformpedagógia kialakulásának és fej­lődésének két szakaszát - a múlt század végétől a második világháborúig terjedő időszakot — tekinti át a könyv újabb alfejezete. (Ebben az anyagrészben a re­formpedagógia magyarországi fejlődé­se, Nagy László és követőinek tevékeny­sége is helyet kapott.) A reformpedagógia hatását nap­jaink iskolareformjaira Ehrenhard 101 A REFORMPEDAGÓGIA SZÁZ ÉVE

Next