Új Pedagógiai Szemle, 2000. július-december (50. évfolyam, 7-12. szám)
2000-10-01 / 10. szám
Kritikafigyelő A reformpedagógia száz éve A különböző reformpedagógiai irányzatok magyar nyelvű szakirodalma az elmúlt tíz évben hatalmas méretűvé nőtt, a publikációk nyomon követése szinte lehetetlen feladat. Ezek sorában sajátos és kitüntetett hely illeti meg Németh András és Ehrenhard Skiera szerzőpáros Reformpedagógia és az iskola reformja című könyvét. Az ELTE TFK Neveléstudományi Tanszékén folyó Reformpedagógiai irányzatok összehasonlító vizsgálata című nemzetközi OTKA-kutatási programhoz kapcsolódó kiadvány több tartalmi újdonsággal szolgál. A könyv első két gondolati egysége a reformpedagógia kibontakozásának történeti hátterét mutatja be, illetve legfontosabb iskolakoncepcióit elemzi, míg másik két fejezete a tanári munka és az iskola tárgyi környezetének változásaival és a reformpedagógia módszertani kérdéseivel foglalkozik. A kötet végén válogatott bibliográfia segíti a további tájékozódást. Az első fejezetben Ehrenhard Skiera összefoglalja a hagyományos iskola legjellegzetesebb elemeit és problémáit. A szerző szerint a hagyományos iskola tanítási-tanulási folyamatát egyrészt a tanári előadás, magyarázat, az oktatási tartalmak tanárok irányításával történő elsajátítása, másrészt a felelés, másolás, utánzás, a tananyag kívülről való megtanulása jellemzi. Mindezekhez társul az ismeretek és a megkövetelt teljesítmény szintjének tanári felülvizsgálata, valamint osztályozással történő értékelése, a tanulók meghatározott teljesítményhierarchiába sorolása. A hagyományos iskolára korántsem jellemző a reformpedagógia alapgondolata, a „félelemmentes tanulás”. Skiera áttekinti a régebbi korok iskolakritikáját és az „emberbarát iskola” eszméjének változásait az ókortól Comeniusig. Ezt követően Németh András a reformpedagógia előfutáraként tárgyalja Rousseau, Pestalozzi, Jean Paul és Fröbel munkásságát. Új tartalmi egység veszi sorra a 19. század főbb iskolaügyi és nevelési reformtörekvéseit, továbbá a nevelés és a gyermekfelfogás változásait. Németh András rámutat: a gyermekkor sajátosságainak újbóli fölfedezése a múlt század végén gyökeresen új pedagógiai-pszichológiai szemléletet alakított ki, amely döntő módon befolyásolta a századforduló után kibontakozó „új nevelés” gyakorlatát, a későbbi időszakok neveléstudományi gondolkodásának és pedagógiai gyakorlatának megváltozását. A 19. század új pedagógiai és pszichológiai törekvései, illetve a reformpedagógia létrejöttének közvetlenebb előzményei ismertetésekor elsősorban Spencer és Dewey munkássága, továbbá a gyermektanulmány és a kísérleti pedagógia (Claparode) kap hangsúlyt. A reformpedagógia kialakulásának és fejlődésének két szakaszát - a múlt század végétől a második világháborúig terjedő időszakot — tekinti át a könyv újabb alfejezete. (Ebben az anyagrészben a reformpedagógia magyarországi fejlődése, Nagy László és követőinek tevékenysége is helyet kapott.) A reformpedagógia hatását napjaink iskolareformjaira Ehrenhard 101 A REFORMPEDAGÓGIA SZÁZ ÉVE