Új Pedagógiai Szemle, 2004. július-december (54. évfolyam, 7-12. szám)
2004-07-01 / 7-8. szám
/ОогА-сл^ Néhány évvel ezelőtt néhány nagy tekintélyű, a magyar közoktatást átvilágító európai uniós szakértővel beszélgettünk - pedagógiai újságírók, szerkesztők - egy festőién szép borsodi település hat tantermes iskolájának igazgatói szobájában. A szakértői csoport oktatás-gazdaságtannalfoglalkozó angol tagja hosszan beszélt arról, hogy ezeknek a kisiskoláknak milyen drága és egyben ésszerűtlen a fenntartása, mivel a létezésükhöz szükséges többletnormatívák a hatékonyan működő intézményektől vonják el a forrásokat. Egyikünk megpróbálta elmagyarázni a brit kollégának, hogy az aprófalvas magyar településszerkezet mellett nem olyan egyszerű ezeknek a kisiskoláknak a megszüntetése. Az iskola ugyanis településmegtartó erővel bír. "Miért nem központosítják az iskolákat, a kistelepülési normatíva összegén miért nem vesznek speciális iskolabuszokat? Mennyivel hatékonyabb lenne a kistelepülések kisiskoláiban tanuló gyerekek képzése - mondta egyre hevesebben -, ha reggel egy iskolabusz bevinné őket a körzetközponti iskolába, ahol korszerűen felszerelt szaktantermek, számítógéplaborok, jól felkészült tanárok várnák őket." Közben egy holland iskolaszociológus hölgy mindehhez hozzátette, hogy a 15-20 gyereket tanító kisiskola nem valódi iskolaközösség, nem jelent olyan szocializációs közeget, mint amilyet egy átlagos méretű iskola nyújt az odajáró tanulók számára a maga sokszínűségével, sokféle tanulási színterével, tanórán kívüli ismeretszerzési lehetőségeivel. Az iskolaigazgató - tiszteletben megőszült, szinte egész életpályáját a falu iskolájában eltöltő vidéki tanító - egy ideig aggodalommal, de kellő visszafogottsággal hallgatta a szorgalmasan fordító tolmácsot. Egy ponton túl nem bírta fegyelmezni magát, s indulatosan ezt mondta: "Mi itt élünk, itt próbáljuk megadni a gyerekeinknek mindazt, amire szükségük van. Kérdezzék meg kedves vendégek a falubeli embereket, mit szólnának, ha elvinnék a falu iskoláját!" A tolmács pontosan fordította az idős igazgató szavait, de heves gesztikulációja fordítás nélkül is érthetővé tette mondanivalójának lényegét. A feszült hangulatot egy fiatal francia szakértőasszony törte meg, aki elmesélte, hogy a francia kistelepülések milyen ádáz küzdelmet folytattak iskoláik megtartásáért. A hosszú parlamenti és társadalmi vita eredményeként arra a következtetésre jutott az oktatáspolitika, hogy azokat az intézményeket nem zárják be, amelyek készek olyan innovációra, szervezetfejlesztésre, amely esélyt ad a felzárkózásra, a színvonal javítására. "A kisiskola nem eleve életképtelen intézmény, csak meg kell találni azokat a működési formákat, amelyek lehetővé teszik, hogy a szükséges többletforrások valóban a gyerekek érdekeit szolgálják, valóban növeljék az esélyeiket" - mondta a francia szakértő. folytatás a hátsó borítón...