Új Pedagógiai Szemle, 2015. január-június (65. évfolyam, 1-6. szám)
2015-01-01 / 1-2. szám
Lapszámunk képei ezúttal egészen különlegesek: a Képzőművészeti Egyetem festőszakos hallgatóinak festményei. Azt gondoltam, mi sem illik jobban egy pedagógiai lapba képanyagként, mint a festőnövendékek munkái, melyek már izgalmas művek és egyúttal a tanulás dokumentumai. S persze a jövőről is szólnak, hiszen készítőik bizonyára az új művésznemzedék tagjaivá válnak. Illetve máris azok. Az alkotók kiválasztását esetlegesnek mondhatnám, hiszen egy személyes ismerős hallgató segítségével állt össze a bemutatott társaság. Másfelől mégsem volt esetleges, hiszen Balogh Ede Farkas egyetemi hallgató már szervezett tárlatot az egyetemen barátaival, vendégségbe hívva a zeneakadémistákat, jazz-zenekar alapításokkal is próbálkozott. Volt már nálam rajzórán, diákokat tanított az agyagformálás fogásaira, miközben esténként jegyszedő az Erkelben, vagyis máskülönben operarajongó, tehát sokoldalú, kíváncsi, cselekvő fiatalember. Természetes volt tehát, hogy őt kérem meg, természetes volt, hogy őt ismerve, előbb-utóbb eszembe jut ilyesmi. Az már örömteli meglepetés volt, hogy hallgatótársai vállalták a bemutatkozást a furcsa díszletek között, hiszen képeiknek pedagógiai szövegek közé kell vonulniuk. Remélhetőleg kialakul majd egy csendes párbeszéd. A hallgatók tudták, hogy lapunk képei kétszínnyomásosak, ennek ellenére elég bátrak voltak, és olajképeket küldtek. Az első sorozathoz kértem képszövegeket is, írjanak egymás képeiről. (TG) Lapszámunkban kiállító ifjú festők évfolyam szerint: Másodévesek: Gresa Márton (15., 99. old.), Imrei Johanna (118., 142. old.). Harmadévesek: Balogh Ede Farkas (72., 82., 99., 125. old., B/3), Barta Kristóf (15., 115. old.), Németh László (címlap, 72. old.). Negyedévesek: Dóra Ádám (100. old.), Kecső Endre (126. old.), Koczor Attila (143. old.). Ötödéves: Köbli Alexandra (101. old.). A címlapon: Németh László — Háló#03 olaj, vászon 140x200 cm Belemártani, ráhelyezni, húzni, kanyarodni, megállni, felemelni, nézni. Utakat járni le koncentráltan és megfigyelve valami olyasmit, ami az emberben önmagában megy végbe. Intuitív alkotásról van szó, ahol az alkotó magán keresztül automatikusan áramoltatva hagyja kibontakozni a formákat, színeket. A nyomhagyás öröme az ember ősi és ösztönös késztetése, ám mégis ez a cselekvés különböztet meg a pusztán ösztöni lényektől. A sárga térben kiáradó sávok és foltok összessége élő organizmus, találkozások és csomópontok, melyek véletlenszerűségéből az alkotóban jelentkező rend igénye formál képet. (Imrei Johanna)