Új Pedagógiai Szemle, 2015. január-június (65. évfolyam, 1-6. szám)
2015-03-01 / 3-4. szám
NAPLÓ A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kargyermekkultúra-konferenciájáról legfontosabb könyveket és folyóiratokat, illetve kiemelte a gyermekjátékok világát, a gyermekkor szakaszolásának változatait, valamint a művészi és hétköznapi gyermekábrázolást mint színes, gazdag — és intenzíven kutatott terepeket. Ezt követően a spanyol gyermekkortörténet kiemelkedő alakjait idézte meg, a kora középkortól egészen a 20. századi Miguel Unamuno megjelenéséig. A bemutatott példák jól alátámasztották az előadó állítását: az egymással viaskodó, de egymással kommunikáló zsidók, keresztények és muszlimok lakta Ibériai-félsziget írott neveléstörténeti forrásai sokszor világtörténelmi szempontból is egyediek, emellett jól tükrözik népek, vallások, szokások és korszakok egymásra hatását. Kéri Katalin a reneszánsz-kori Juan Luis Vives munkásságával és személyével foglalkozott a legtöbbet. Saját fordításban, hosszan és átéléssel idézett a gyermek boldogságát alapvetőnek tartó, hazájából távozni kényszerült humanista legismertebb művéből, a páratlan forrásértékű Exercitatio linguae latinae-bó (Latin nyelvi gyakorlatok), mely meghökkentően életszerű párbeszédeken keresztül gyakoroltatja a gyermekekkel a latin nyelvet. Be kell vallani - írta volt Vives egy Erasmushoz címzett levelében -, hogy a gyerekek nem szeretnek iskolába járni. Ha ez így van, akkor a latinkönyvbe ezt a tényt olvasmányként kell bevezetni... A későbbi korokból több más szerző mellett megismerkedhettünk az első ismert női pedagógiai gondolkodóval, a lányok testi és erkölcsi neveléséről író Josefa Amar y Borbónnal. A 19. és 20. század spanyol gyermekkortörténetét az előadó inkább jelenségek - az intézményesülő óvoda, a kötelező iskoláztatás, a gyermekgyógyászat, a gyerekeket célzó lap- és könyviadás, továbbá a gyermekmunka elleni fellépés - mentén vázlatolta. Élvezetes zárásként Kéri Katalin tréfásan a neveléstörténet jelenbeli képi fordulatára hivatkozva — jó pár kivetített festményt, fotót és karikatúrát elemzett röviden, illusztrálva a spanyolországi gyermekkép, gyermekszemlélet és gyermekábrázolás változásait a 16. századtól napjainkig. Másodikként prof. dr. Forray R. Katalin, a Neveléstudományi Doktori Iskola Nevelésszociológiai Programjának vezetője tartott romológiai témájú előadást Életutak a felsőoktatásban címmel. Állítása szerint, ahol a cigány csoportok ragaszkodnak a tradíciókhoz, ott a kamaszkor éles váltást igényel a gyerekektől. A kisgyermek azt csinál, amit akar, lehet szutykos és meztelen — a kamasz azonban átmenet nélkül ápolt, normakövető fiatal fiúvá vagy nővé kell legyen. Ugyankkor van fejlődési folyamat és egységes identitástudat a váltás mögött. Ezt jelzik 7-8. osztályos cigány kamaszok fogalmazásainak részletei, melyeket egy 2005-ben rendezett országos cigány népismereti verseny gyermekszövegeiből idézett az előadó. A „Mit jelent neked az, hogy cigány?” kérdésre adott válaszaikban a gyerekek saját népcsoportjukat többségükben pozitívan ítélik meg: a cigányok általában „barátságosak, gyerekszeretők, vidámak, dolgosak, erős akaratúak, szabálytisztelők”. Emellett több hosszan és átéléssel idézett a gyermek boldogságát alapvetőnek tartó, hazájából távozni kényszerült humanista legismertebb művéből . A verseny anyagát alapul vevő vizsgálat eredményei és az idézett részletek az Ebbe a dolgozatba beleírtam a lelkemet c. szövegben szerepelnek. Forray R. Katalin (2013): Az idő fogságától szabadon - Tanulmányok a cigányság iskolázásáról és felemelkedéséről, Új Mandátum Könyvkiadó, Pécs, 110-124. o. Letöltés: http://issuu.com/emesekarsai/docs/ forray-az-ido-fogsaga (2015.03.18.) 139