Új Pedagógiai Szemle, 2016. január-június (66. évfolyam, 1-6. szám)

2016-05-01 / 5-6. szám

NAPLÓ Hátrány — Iskola — Egyetem­ ­éből kifolyólag, sztereotípiáink alapján). Trencsényi László úgy érvelt, hogy ez talán az állampolgársági vizsga következménye: mivel ott ilyen ismereteket kérnek számon, ezt kell megtanítani a diákoknak. Horváth Zsuzsa elismerését fejezte ki a készítőknek, emlékeztetve, hogy Euró­pában 2013-ban csaknem 8 millió olyan gyerek járt iskolába, akinek a tanítás nyelve nem az anyanyelve volt. Csákó Mihály arról érdeklődött, hogyan mérik, ki számít kor­látozott nyelvi kódú tanulónak, azonban kiderült, hogy erre jelenleg nincsen teszt, az országos kompetenciamérés feladatlap­jait (például a tipikus hibákat) lehet ele­mezni. A tankönyveket elsőre négy olyan budapesti iskolában próbálták ki, ahová járnak migráns, illetve migráns hátterű (már Magyarországon született) tanulók, a legutolsó projektbe lehetett bevonni HH-s és SNI-s diákokat, tehát nem a nyelvi kód szerint szelektáltak. Villányi Györgyné is üdvözölte a tankönyvcsaládot, megerősít­ve, hogy nagy szükség van rá, hiszen az SNI-s gyerekek a nyelvi nehézségek miatt nem értik a tanórákat. Horváth Zsuzsa példaként Gósy Mária kutatásait hozta fel, mely szerint a beszédértés problémái már óvodáskorban kimutathatók, s a gyerekek beszéltetése óriási fejlesztő erővel bír. Knausz Imre azzal zárta a konferenciát: fontos lépés, hogy a tanítás technológiai innovációi felől kezdünk elmozdulni a kul­turális szemlélet formálása felé. Izgalmas annak belátása, hogy a technológiai váltás mellett a tantestület közös kultúrájával, a pedagógusok mentalitásával is foglalkozni kell. (GYIK40) „ Az »új képkorszak« (Peternák Miklós kifejezése) »gép­­kép«-korszak, amelyben megváltozott a képmás fogalma, alapvetően átalakult a kép és valóság viszonya. ’’Számítógépen tervezett, gépek által gyártott tárgyak­ból - damilos gurigából, joghurtos palackokból, távirányítókból - épült, fehérre festett panel. Önmagába kap­csolt, öntápláló, önérdekű szerkezet. Jó, hogy elkészült. „Élő” emlékmű lehet, korallzátony - meg nem értett gép-képek, zörejek, pittyenések mene­déke. Szegény gépek! Az „új képkor­szak határán” (ez P. M. 1989-es köny­vének címe) a képernyőn átsejlett a mindenség, érdek nélküli algoritmusok kezdtek rajzolni nekünk, de minket ez nem sokáig érdekelt. Megnöveltük a felbontást, hogy ne a törvényt lássuk, hanem megszokott magunkat - saját arcunkat akartuk csodálni az új felüle­teken is. (Ahogy az elektromosság friss, kozmikus énekébe is alig­se füleltünk bele, inkább hamar gyártani kezdtük régi altatóink és ritmikus ajzószereink digitális utánzatait.) Gyerekekkel gép­képmást alkotni: a figyelem lázadása. Retrográd pedagógia: 143

Next