Uj-Somogy, 1921. április (3. évfolyam, 74-98. szám)

1921-04-09 / 80. szám

2 Az ország közállapotai. Irta: Tóbl József. III. A vihart jelző szeizmográf már 1910-ben nyugtalanul mozgott, s 1914 ben kirobbant. Jól emlékszem, mikor 1913 ban március ti­zenötödikét a városházán ünnepeltük és ak­kori beszédemben rámutattam a bekövetke­zendő eseményekre, de úgy vélekedtek er­ről, mint a háború elején Szerbiába, egy egy hónap alatt disznótorok közötti bevonu­lásról. Jósoltam, sőt tettem is a kommuniz­mus előtt, de nem lehetett az embereket felébreszteni. Isten verése e rajtunk, hogy a komoly, szakértő emberek hangját mindig elnyomja a humbugosok kloákája ? Arról beszélnek, hogy nincs ma nagy emberünk, nincs, aki a gyeplőt kezébe ragadná. Hát hallgattak itt valaha és hallgatnak itt most is komoly, intő szóra ? Nem úgy van-e, hogy tizen százfelé húzunk ? A komoly, művelt emberek ideje nem a mindennapi kenyérért folyó kétségbees­ő harcban őrlő­dik e fel, s a többi nagyhangú elem nem kávéházban, moziban éli e­l a kulturéletét s adja a meggazdagodott, hatalomra jutottak­kal a közvéleményt ? Kiáltó szó vagyunk a pusztában. Már Machiavelli megmondotta, hogy előbb utóbb tönkremegy az az államférfiú és a közért küzdő, aki eltökéli azt, hogy minden viszo­nyok között jó és becsületes lesz. Ritkák azok, akik ez alól kivétetnek. A mi törté­nelmünk lapjai fényes bizonyságait szolgál­tatják Machiavelli tételének. Például emlí­tem Rákóczit, Kossuthot, akiknek nem kellett amnesztia, nem kellett birtok, inkább a becsü­letes, keserű száműzetést választották, mint az édes kegyelemkenyeret. De hagyjuk ezeket ! Termelésünk tényezői: a természet, a munka és a tőke. Hazánk mind a háromban bővelkedik. Árpád apánk bölcsessége olyan helyes érzékkel választotta meg a helyet számunkra, hogy szaktudással állíthatjuk: nincs széles Európában még hely, mely a a természeterő kincseiben annyira bővelked­nék, mint Magyarország. Van munkáskezünk is annyi, hogy — sajnos — a kivándorlás ezreket és ezreket csa­k évente Amerikába. A termeléshez szükséges tőkénk, eszközünk annyi volt, hogy külföldre szállítottuk, nem­hogy bent a hazában dolgoztuk volna fel. így azután az történt, hogy vasunkat kiszál­lítottuk külföldre, fizettük kifelé a szállítási költ­éget és vásároltuk háromszoros költség­gel terhelten — a saját munkát. Hogy milyen államalapító bölcsességgel választották meg őseink e helyet, csak ko­­moly­ körültekintéssel vesszük észre. Hogy e legjobb földünk van, hogy a legjobb ég­hajlat a mienk, hogy világforgalmi útvonalak tengelyében vagyunk, nem lehet elvitatni. S mégis e nemzet — kivéve a szerencse kis időre felkelő csillagát — mindig a nyo­mor, viszály, pusztulás rettenetes korszakait élte át. Dehát miért? Micsoda démonok űzték játékaikat velünk? Igen sokszor közöttünk voltak a dé­monok. Ha nyomorúságos volt állapotunk, azon sírtunk, hol van a magyarok Istene, hol vannak nagyjaink. Ha nagy embereink voltak, visszakivántuk a tehetetlen, kis bá­bokat, ahol a szemetet a szemétdombon úgy kaparhatták a szélkakasok, hogy min­él több jusson a mások szemébe. Példa reá Mátyás király, utána Dobzse László. Kelet Nyugat kapujában vagyunk. Hi­vatva volnánk Kelet és Nyugat kereskedel­mét közvetíteni. Magyarországon nem volt a nyugatival versenyképes ipar, de elhelyez­hettük volna kevésbbé jó áruinkat is a Bal­kánon. Lett volna ipar. Dehát ha ti elzárjátok határaitokat előlünk — mondották a szer­­bek — mi bojkottáljuk a ti iparcikkeiteket, így is történt. A többit tudjuk. Rideg számokat fogok leközölni, unal­mas egy kicsit, de ezek igazán a tanul­ságosak. — Ezüstnyelű, vastagfejű sétabot, az ezüstnyélben „Holló“ b­ottbelűs jelzéssel elveszett. Aki e botról felvilágosítást tud adni, vagy megtalálja, igen magas jutalomban ré­szesül. Értesítést a kiadóhivatalba kérünk. UJ -SOMOGY 1921. április 9.­ ­ HÍREK. — Vegyvizsgáló állomást Kapos­várnak ! Ez a fogatom bizonyára nem ide­gen az olvasó előtt, annak dacára, hogy ilyen még Kaposváron nincs. De hogy a vegyvizsgáló állomásra mennyire szükség van, az nyilvánvaló abból, hogy már évek­­ óta sürgetik az állomás felállítását. A kapos­vári vizsgálatra szoruló anyagokat jelenleg a székesfehérvári vegyvizsgáló állomás végzi s a leletek csak hónapok múlva érkeznek vissza, úgy az ottani nagy munkaanyag, mint a rendezetlen közlekedési viszonyok miatt. A kaposvári vegyvizsgáló állomás felállítását már csak azért is sürgetni kell, mert Dom­bóvár is szorgalmazza, már­pedig Kaposvár inkább jogosult erre, mint Dombóvár. A város és a minisztérium között már hosszú, aktaszerű tárgyalások voltak, mindeddig azonban eredmény nélkül. Az itteni állomás felállítása pedig — mint értesülünk — az államháztartás minden nagyobb megterhelése nélkül megtörténhetne. Felhívjuk tehát az illetékes közegek figyelmét — ne hagyják figyelmen kivül e módfelett fontos intézményt s ne nyújtsák létrehozásának lehetőségét addig, míg a szomszéd városok, Zalaeger­szeg, Nagykanizsa vagy Dombóvár meg­előznek. — A gimnázium Kisfaludy ünne­pélye. A kaposvári m. kir. állami főgimná­zium „Virág“ önképzőköre, amint már meg­írtuk, április hó 25 én, hétfőn d. u. ponto­san fél 4 órakor a városi színházban jóté­­konycélú Kisfaludy ünnepséget rendez. A helyárak a következők : Földszinti nagy pá­holy 300 K, földszinti páholy 250 K, eme­leti nagy páholy 250 K, emeleti páholy 200 K, földszinti ülőhely az I —VI. sorban 50 K, a VII-XI. sorban 40 K, a XII -XVI. sor­ban 30 K. I. emeleti erkélyszék az I—II. sorban 40 K, a III—IV. sorban 30 K, az V—VII. sorban 25 K. Karzati ülőhely az I—II. sorban 16 K, a III-IV. sorban 14 K. Emeleti oldalerkély I. sor 12 K, II. sor 10 K. Karzati ülőhely 6 K. Este fél 9 óra­kor a Turul-szálló nagytermében zártkörű táncmulatság lesz, melyen csak a meghívó előmutatása mellett lehet megjelenni. A tánc­­mulatságra a belépőjegy ára felnőttek ré­szére 30 K, tanulók részére 15 K. A jegyek a gimnázium igazgatói irodájában elője­gyezhetők. — Magyar név. Honig Aladár má­gocsi születésű, gomogyapáti-i illetőségű és ugyanollani lakos, nagybérlő, családi nevé­nek „Hovány“ névre kért Átváltoztatása bel­ügyminiszteri rendelettel megengedtetett. — Napfogyatkozás. A reggeli órák alatt sötét felhők borítják az egész horizon­­tot. Hálálkodnak az emberek, hogy végre lesz egy kis eső. Tíz óra előtt szakadoznak a felhők, s az emberek egyszerre megáll­nak. Eszükbe jut, hogy ma napfogyatkozás van... Olyan a délelőtt, mint egy nagyon világos holdas éjszaka. Különös hangulat... Mintha a hold bátyja úszna méltóságosan a felhőfoszlányos égen... A nap egy hatal­mas, csúcsos ivó kifli, előtte a sötétbarna hold Mintha a nappalok ragyogása s az éj­szakák homálya összeolvadtak volna s aka­ratlan eszünkbe jut, milyen lenne az élet egy el nem muló, halvány világu nappal­éjszakában. Nézem az emberek kezét. Hol maradtak a kormos üvegcserepek ? Sehol sem látok. Talán, mert az üvegcserép is el­fogyott ? Vagy spórolják a gyufát ? Vagy teljesen elfeledkeztek ? Nem csoda. A mi napunk már évek óta fogyatkozik, ragyo­gása elhalványult — fogyatkozunk... Egyre fogyatkozunk... — A tanulóifjak politizálása ellen. A komáromi rendőrkapitány közhírré tette a teljhatalmú miniszternek 4285 920 számú rendeletét, melynek értelmében a fiatalkorú­aknak pártpolitikai küzdelmekbe való bevonása tilos. Az ipari fiatalság (tanoncok) házi fe­gyelem alatt állanak és nincs megengedve, hogy bármiféle szervezetet alkossanak vagy olyanban részt vegyenek. Kötelesek a tanonc­iskolákat látogatni és ott rendesen viselkedni. Az ezen rendelet ellen vétőket szigorúan büntetik. — Pályázat: A Somogy megyei Állami Tanítóegyesületnek a Budapesti Tanítók Há­zában levő szobaalapítványa 1921/22 tanévi kedvezményeiért folyamodhatnak s évi április 20 ig oly tanítófiuk, kik egyetemi (főiskolai) tanulmányaikat Budapesten folytatják és szüleik úgy a fenti egyesületnek, mint a Ma­gyarországi Tanítók Eötvös alapjának tagjai. Az Eötvös-alap elnökségéhez címzett és (születési, iskola, községi, orvosi bizonyít­vánnyal s tagsági igazolójeggyel) kellően okmányolt kérvények felbélyegzett válasz­­boritékkal ellátva, Lengyel István e. elnökhöz Kaposvár, Fő utca 101. küldendők. — Elbocsájtják a felesszámú ál­lami tisztviselőket. Teljesen megbízható helyről vett értesülésünk szerint a kormány azzal a tervvel foglalkozik, hogy a köztiszt­viselők létszámát — Hegedűs Lóránt pénz­ügyminiszter intencióinak megfelelően — a legközelebbi időben tetemes mértékben redu­kálni fogja és ezt a redukálást a költség­­vetési év végéig, 1921. június 30 ig a gya­korlatban is végrehajtja. A minisztériumból az összes közhatóságok vezetőihez leérkezett már a sürgős rendelet, amely utasitást tar­talmaz az egyes állami hivatalokban alkal­mazott tisztviselők pontos összeírására és szolgálati minősítésére. A minősített köz­­tisztviselőket a minisztérium két főcsoportba osztja. Az első, az úgynevezett A) csoportba kerülnek mindazok a tisztviselők, akiknek a szolgálati ideje a harminc, illetve a harmincöt esztendőt meg nem haladja és akik mint nélkülözhetetlen munkaerők, sem ilyen tekin­tetben kifogás alá nem esnek. A B) cso­portba azok a tisztviselők tartoznak, akiket az állami szolgálatból — az eltöltött szolgá­lati időhöz képest — nyugdíjjal, illetve vég­kielégítéssel elbocsájtanak. Kivételt képeznek azonban a csoport ötödik osztályába sorolt közhivatalnokok, akiket a belügy és a pénz­ügyminisztérium rendelkezésére bocsájtanak. Ezek az önhibájukon kívül elbocsátandó tisztviselők a határrendőrségnél, a pénzügy­őrségnél és a felállítandó új adóügyi szer­veknél fognak elhelyezést nyerni. A létszám­­redukció a magyar államvasutak tisztviselőire és a nemzeti hadsereg aktív tisztikarára is kiterjed. — Nyugtázás. A Kaposvári Máv. Testedző Egyesület március 28 áta tartott zártkörű táncestélyén felülfizettek: Mayer Berci 300 K, Ring Vilmos, N N 200-200 K Biró Pál, N. N., N. N. 150-150 K, Valics Sándor, Magyar Sándor Lőcser Mi­hály, özv. Pogány Józsefné, Blecher Kál­mán, Bokor Ferenc, N. N. 100—100 K, Rózsa János, N N. 50 -50 K, Havlicsek Ferenc, Varga Péter 30—30 K, Komáromi József 35. K, Kelemen Ferenc, N. N. 50-50 K Ismeretlenektől 5 és 10 K-os felülfizeté­­sek 193 K, összesen 2488 K. A nemeslelkü felülfizetőknek ezúton mond köszönetet a rendezőség. — Adomány az árváknak. A Mária Valéria Árvaháznak tév­ői Móricz Kálmán ezredes neje 200, a Néptakarékpénztár 500, a Somogy megyei Takarékpénztár 1000 és az Ár­ufogyasztási és Terményértékesítő Szövet­kezet 3000 koronát adományozott, mely ado­mányokért itt is köszönetet mond az árvaház elnöksége. — Betiltott táncok. A belügyminisz­­­­ter a fox trott, one step és a rassz táncokat­­ az egész ország területén betiltotta.­­— A selyemtenyésztés érdekében.­­ A belügyminiszter az eperfák védelme tár­­­­gyában közrendeletileg hívta fel a hatósá­­­­gokat arra, hogy a községeket az eperfák­­ védelmére szigorúan utasítsák és tegyék­­ kötelességükké, hogy a nagyfontosságú gaz­­­­dasági érdeket szolgáló eperfák pusztítását fokozott éberséggel gátolják meg, továbbá vessék latba befolyásukat avégből, hogy a törvényhatósági közutak mentének eperfával való beültetése fennakadás nélkül folytattas­­sék, nehogy az e téren jelentkező mulasz­tások miatt selyemtenyésztésünk évekre visz­­szavettessék Végül gondoskodjanak arról, hogy mindazok ellen, akik a közvagyont alkotó eperfák különös védelmét célzó szabályok ellen vétenek, a megtorló eljárást haladék­talanul tegyék folyamatba. P i■ a b k P s u i t I 1 I I 1 Q Eg ela­ S hal, nal Raj VJ kér a k­i 2 me Jó ki , cse kas áll! ajk­a 5 bar hál a 1. In azo kia 2-csa kia El hel ese aze a mn B pa! Cii I le­ zal ko ro fel op tai iis ze n* sl ki fo de

Next