Uj-Somogy, 1931. augusztus (13. évfolyam, 172-195. szám)
1931-08-01 / 172. szám
m. évfolyam, 172. (3537.) szám. Ara: $ fillér. Kaposvár, 1931. augusztus 1., szombat. Szerkesztőség és kiadóhivatal . POLITIKAI NAPILAP. KAPOSVÁR, KONTRÁSSY UTCA 6. SZÁM. ----——---— ■— Felelős szerkesztő: TELEFONSZÁM: IS 8. Dr. THÚRY ZSIGMOND. Előfizetési árak: Bej lrtra 2 pengő. — Negyed évre 6 pengő. — Fél évre 12 pengő Hirdetések Ára millimétersorönként 10 fillér, szövegrészben IS till Hivatalos és pénzintézeti hirdetések millimétersoronként 15 1111. FŐBB események A képviselőhöz mai ülését 10 órakor nyitotta meg Almássy László házelnök. Először ismertette a kormányzói kéziratot, amely szerint Scitovszky Béla belügyminisztert a szeptember 2-ig tartó szabadsága idején Wekerle Sándor pénzügyminiszter helyettesíti.Majd bejelentette a legújabban érkezett petíciókat. Elsőnek Mojzcs János szólalt fel és a földreform során kiosztott válságföldek árának a leszállítását kérte, mert a nehéz helyzetben levő gazdák nem képesek fizetni a részleteket. Mojzcs felszólalására Wekerle Sándor pénzügyminiszter mindjárt válaszolt. Kijelentette, hogy ismeri a bajokat, amelyek felmerültek és mindent el fog követni, hogy a földreform ne kerüljön veszélybe. Azoknál a gazdáknál, ahol megnyilvánul a fizetési készség, méltányos lesz, de azoknál, akik egyáltalán nem fizetnek, nem lehet elnéző. Krüger Aladár Fábián Béla ismert mentelmi ügyéről tett jelentést. A Ház a mentelmi bizottság javaslatát fogadta el és Fábián már a mai ülésen ünnepélyesen megkövette a Házat. Majd áttértek a felhatalmazási törvényjavaslat tárgyalására. Lázár Miklós a kiadott szükségrendeleteket készséggel szankcionálta, azonban a felhatalmazást, amely — szerinte — a parlament jogait sérti, nem adja meg. A javaslatot nem fogadta el. Szilágyi Lajos kijelentette, hogy politikai ténykedései során gróf Bethlen István miniszterelnök politikáját fogja támogatni. Az ellenzéki képviselők a felszólalásaik során nem tettek jó szolgálatot, hogy a helyzetet annyira sötétre festették. Majd élesen polemizált Gaál Gasztonnal, akivel végül is éles szócsatába került. Boris bolgár király az élete kockáztatásával Várna mellett egy hattagú társaságot mentett ki a tengerből. A detroiti Ford-művek erősen leépítik üzemeiket, a gyárak egy részét már bezárták és a munkásokat elbocsátották. Lindbergh ezredes, a világhírű óceánrepülő, a feleségével repülőgépen Oltárába érkezett, ahonnan tovább repül Szibéria felé. Egy francia konzorcium egymilliárd frank kölcsönt ajánlott fel Németországnak. Zálogul a német múzeumokban levő világhírű mesterek képeit kérik. A képeket Parisban ki akarják állítani a belépődíj mellett. Brüning kancellár és Curtius külügyminiszter a jövő hét végén, augusztus 6—8 között utazik Rómába. A kormány augusztus 14-ig meghosszabbította a pénzforgalmat korlátozó eddigi intézkedéseket. Kétezer pengő a kivehető legnagyobb összeg. — Köztisztviselők nem igényelhetik lakbérüket a betétjeikből. — Az augusztus 1-én esedékes lakbért augusztus 10-ig lehet megfizetni. A tárgyalás alatt álló szükségrendeletekkel kapcsolatban ismét előtérbe került az eladósodott gazdák sürgős megsegítésének szüksége. Gazdakörökből olyan törvényhozási intézkedéseket sürgetnek, amelyek a földteher-rendezésre vonatkozó törvényt megfelelően kiegészítenék, így elsősorban kívánják, hogy a földleher rendező bizottsághoz fordult gazdák ügyeiben az összes árverések, végrehajtások és zárgondnokságok felfüggesztessenek és a költségek, tárgyalások és végrehajtások díjai 40 százalékra szállíttassanak le. Sürgetik az uzsoratörvény megalkotását. Kívánják végül, hogy a gazdák részére, akiket a rendezésbe bevontak, 8 százalékos kamatot állapítsanak meg 3 esztendőre, melyből a gazda 5 százalékot fizetne, amíg az állam 3 százalékért garanciát vállalna. Ezt a gazdák 9 év alatt törlesztenék le. A fővárosi bankok vezetői a 7 millió fontos angol kölcsönben 1,4 millió angol font, vagyis 39 millió pengő erejéig részesednek. Ezt az összeget részben pengőben, részben devizában már fel is ajánlották a pénzügyminiszternek. A minisztertanács augusztus hó 14-ig fenntartja a korlátozó rendelkezéseket, azzal a lényeges enyhítéssel, hogy augusztus 8-tól kezdve bankbetéteikből további 5 százalékot vehetnek igénybe a betevők. A ma megjelent rendelet az öszszesen igénybevehető összeget 2000 pengőben maximálja. A rendelet intézkedik a lakbérfizetések tekintetében is. Azok a közszolgálati és magánalkalmazottak, akik lakbéreiket fizetésükkel együtt készpénzben kapják meg, tartoznak lakbérüket készpénzben augusztus 6-éig megfizetni. Ha lakbérük nem fedezi a tényleg fizetett lakbért, úgy jogukban áll a differenciát betéteikből megfelelő igazolás ellenében igényelni. Akiknek nincsen illetményszerű lakbérük, betéteikből igényelhetik és a bankok tartoznak ezeket az igényeket honorálni. Ezek a szabad kereseti pályán működők augusztus 10-éig kötelesek a lakbért megfizetni. Biztosítási kötvénydíjakra a kivét korlátlan, átutalás útján. Nem esik hitelnyújtási tilalom alá, ha az adós lejárt váltója helyett újat ad az adósság növekedése nélkül. Kettőt vett fel, miután a többi felszólamlók nem mellékeltek felszólamlásukhoz olyan okiratot, amely felvételüket indokolttá tette volna, így végeredményében csak 2 választóval gyarapodott a névjegyzék. Meg kell említenünk, hogy Kaposvár választóinak 1932-es névjegyzékével a város központi választmánya fog külön foglalkozni. Lényegében változatlanul maradt a Somogy vármegyei kerületek választóinak 1932. évi névjegyzéke. i— Mintegy 90 felszólamlás érkezett be, de csak két választó volt a névjegyzékbe felvehető. — Ma tartotta ülését a vármegye központi választmánya. Somogy vármegye Központi Választmánya ma délelőtt 11 órától 12-ig tartotta meg Stephaich Pál alispán elnöklete alatt azt az ülését, amelynek feladata volt a vidéki kerületek választópolgárainak az 1932. évre összeállított ideiglenes névjegyzéke ellen beérkezett felszólamlások felülbírálása. A bizottság tagjai közül Hannig István, Szandház Ferenc, dr. Berger Samu és dr. Kicsinics Sándor voltak jelen. A bizottság előadói tisztét pedig dr. Ondrejovits László közig gyakornok töltötte be. A bizottság az előadó javaslatai alapján egyénenként foglalkozott a mintegy 90 felszólamlás elbírálásával, hogy korrigálhassa az ideiglenes névjegyzékbe becsúszott hibákat. Feltűnő volt, hogy egyedül Berzence községből nem kevesebb, mint 78 felszólamlás érkezett be a kimaradottak részéről. A bizottság azonban a felszólamlók közül az egész vármegye területéről csak Közérdekű akciókat folytat a gazdaközönség érdekében az Alsódunántúli Mezőg. Kamara. Ismeretes az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara azon szervezése, hogy, egész kerületében forgalmasabb helyeken megbízható minőségben s olcsó árban juttat el a gazdaközönség részére a kamarai egyezményes kereskedők útján különböző gazdaszükségleti anyagokat. Fontos szervezés ez s különösen napjainkban megbecsülhetetlen előnyöket jelent, mert ezeket a bevásárlási helyeken ellenőrzött jó minőségben s a legolcsóbb napi árakon juthat hozzá minden gazda szükségleteihez. Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamarának jelenleg három fontos akciója indul meg. A műtrágyáknak kedvezményes áron történő beszerzése végett műtrágyaakciót indított azon célból, hogy az együttes rendelésekkel kapcsolatosan a kisebb rendeléseknél is a nagybani vásárlás kedvezményét biztosíthassa a gazdaságoknak. A gazdaközönség műtrágyaigénylését a lehető legrövidebb időn belül jelentse be. A műtrágyabeszerzési szervezés lehetővé teszi, hogy a kisgazdák is a nagyobb tételekre érvényes kedvezményes áron juthatnak hozzá a műtrágyázáshoz. A csávázószerek legolcsóbb gyári áron, portóköltség nélkül szerezhetők be a körzeti kereskedőknél. Ha egy-egy községben legalább 25 kg. porcsávázóanyagot rendelnek a gazdák, úgy ingyen ad a kamara egy csávázódobot részükre. Foglalkozik a kamara a takarmányhiányon való segítés céljából az abraktakarmány rendelések legkedvezőbb feltételek szerinti megoldásával. Állandóan nagy érdeklődéssel folyik már az ősz óta az olcsó lábbeli akció s már több, mint 10.000 pár lábbeli került forgalomba. Értesülésünk szerint a Kaposvári Cipészszövetkezet a somogy megyei kisiparosoknak ezen akció során néhány hónap alatt 20.000 pengő munkadíjat fizetett ki.