Uj-Somogy, 1939. április (21. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-21 / 90. szám
1939. április 21. UJ.SOMOGY Az arcbőrt elcsúfító számos tisztátalanság, mint gyulladásos pirosságok, pörsenések és pattanások, amelyek elégtelen bélműködés és emésztési zavarok következtében támadnak, a természetes „Ferenc József“ keserűvíz használata által — reggelenként egy pohárral rendszerint rövidesen eltűnnek. Kérdezze meg orvosát. Búcsúsorok. Felkérettünk az alábbi sorok közlésére: Nagyfokú és sokoldalú, főleg szociális elfoglaltságom miatt képtelen vagyok minden jó ismerősömtől személyesen búcsút venni s még kevésbé tudok a hozzám intézett sok levélre külön-külön írásban válaszolni. Éppen ezért ezúton búcsúzom kedves munkatársaimtól és az én szegényeimtől s mindenkitől, akik bennünket szociális tevékenységünkben őszintén támogattak. A jó Isten mindnyájukat áldja meg érte. Meleg szívünk minden szerendével magunkhoz öleljük Kaposvárnak velünk együtt érző társadalmát. Verő (Udry) Ferencné. Elítélt verekedők: Vitéz Fazakas Péter rendőrkapitány, rendőri büntetőbíró Pap János pincért és Gyomoréi József cigányzenészt azért, mert március hó 19-én verekedtek és utcai botrányt okoztak. 55 napi elzárásra ítélte. Azélet még nem jogerős. Székács Imre szaküzletében, Kaposvár, Korona utca 17. Tel. 174. Puch kerékpárok és motorkerékpárok, F. A. G. golyóscsapágyak, 18118 Előleg nélküli részletfizetés! Kerékpárok Varrógépek Alkatrészek legolcsóbban Rádió-műsor. Péntek. 10.45: Torna, lemezek, étrend. 10: Hírek. 10.20: Felolvasások. 11.10: Vízjelzőszolgálat. 12: Harangszó 12.05: Zene. Kb. 12.30: Hírek 13.30: Hangv. 14.35: Hírek 15: Piaci árak. 16.15: Felolv. 16.45: Pontos időjelzés, időjárás]., hírek 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 17.10: Hangverseny. 18.00 : Időadás. 18.35: Cigányzene. 19.00: Szép magyarság. 19.40: Sportközlemények. 20.00 : Operaelőadás. Az 1. felv. után kb. 22.00: Hírek, időjárásjelentés. A II. felv. után kb. 23.15: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 23.35: Jazzzene. 0.05: Hírek. Tárgysorozat: 1. Az alapszabályok 12., 38., 19., 22., 24., 29., 33. és 34. §-ainak módosítása. 2. Esetleges indítványok 20998 Az igali kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 476/1939. tk. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Dr Ösztreicher Gyula igazi ügyv. ált. képviselt Fábry Ferenc végrehajtatónak özv. Klein Ádámné sz. Lotter Katalin végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 235 al. P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az igali kir. járásbíróság területén levő, Bonnya községben fekvő s a bonnyai 56. sz. tekvben A. 1. 3. sorsz. 746 hrsz. Szántó az öregbükkben, I. 4. sorsz. 1094. hrsz. Erdő a Kisbükkben I. 5. ssz. 1124. hrsz Szántó a Kisbükkben kikiáltási árban elrendelte Ház 61. sz. udvarral és kerttel 1200 P 930 P, valamint A 1 2. sorsz 87. hrsz. elnevezésű ingatlanokra együttesen Az árverést 1939. évi május hó 15. napján délelőtt 11 órakor Bonnya községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok közül a beltelkes ingatlanok a kikiáltási ár felénél, a kültelkes ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. tc. 42. § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908 : LX. t.-c. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 : XLI. 25. §). Igaz, 1939. január 31. Dr Horváth s. k. A kiadmány hiteléül: 21008 (Olvashatatlan) kiadó, az arany ékszer! Szolid árban nagy választék! Targa Imrénél Kaposvár, Teleky utca 10. sz. KELET KAVARJAJ* Irta: HARSHÁZI ISTVÁN 27 — Lajos, mikor először megéreztem, hogy szeretlek, tervem isteni szép volt. Akkor lángban égő lélekkel azt hittem, hogy le fogom győzni mindazt az akadályt, ami kettőnk élete közé tornyosult. Én es te meg fogunk küzdeni az emberek élei lététével, rossz szokásaival és szét fogjuk rombolni azt a válaszfalat, ami osztályokat létesített nemzetek határain belül s családokért elválaszt egymástól. Azt hittem, hogy képesek leszünk ily erőmegfeszítésre, de az élet, a rideg valóság másképpen döntött. Nincs középút, csak ábrándok vannak, amik olykor félrevezetnek bennünket. Látod, én ott születtem abban a büszke kastélyban s mégis lejöttem hozzád a félútra. Kihoztam a szívemet, a szerelmem őszinte érzését hozzád, hogy boldog lehessek. Te pedig lent a völgyben, a kis malomnál születtél, fele útját te is megtetted, feljöttél ide, hozzám. És mégis olyan gyarlók az emberek. Ilonka szavait néma csend és könnyeső követte, azután megszólalt Lajos: Ilonkára, édes reménységem! Az én szívemben a hit még csak most kezd kibontakozni. Akaraterőm meg fog acélosodva s én hiszek abban, hogy a mi utunkat követni fogják mások is. És ha a nehézségektől nem riadnak vissza, törekvésüket teljes boldogság fogja koszorúzni. Igaz, hogy te gazdag, úri család gyermeke vagy, én pedig szegény család sarja, s mi mégis egymásra vagyunk utalva. Nemzetünk odáig jutott, hogy ha most kezet nem fog egymással bír és szegény, mindnyájan elveszünk s mi ketten is. A nemzetek nagy harcában el fogunk merülni, mint a rozoga hajó a nyílt tengeren. Bár vannak osztályellentétek köztünk, mik fogva tartanak bennünket, de köztem és köztött már leomlott a válaszfal. Engedd meg tehát, hogy szeresselek! (Folyt, köv.) • Biztosítsa vetését jégkárra Gépjárművezetőigazolvány tulajdonosok figyelmébe! Vitéz dr Lengyel István rendőrkapitány, a kaposvári gépjárműkerület vezetője felhívja a gépjárművezető igazolványok tulajdonosait, hogy a belügyminiszter által elrendelt gépjárművezetői igazolványok kicserélése megkezdődött és a Jelentkezési lap nála átvehető, melynek kitöltése után kicseréli a gépjárművezetői igazolványt. AJelentkezési lap a délelőtti hivatalos idő alatt nála átvehető. A TURUL étteremben minden este VÖRÖS JANCSI és jazz-zenekara hangversenyez, REJTŐ JOLÁN énekel. A KORONA-grifiben minden este JÓNÁSSANYI jazz-triója játszik, KIRÁLY MÁRIA énekel, öngyilkosság. Miklay Pálné kaposszentbenedeki 30 éves asszony felakasztotta magát és meghalt. Tettének oka ismeretlen. Divatkelmék, selymek nagy választékban kaphatók Gömbös és Gáspár divatüzletében. Fő u. 31. „THE KING“ a kerékpárok királya legolcsóbban részletfizetésre KALENDÁNÁL Kaposvár Széchhenyi tér 10. (Volt Vidor palota.) Az „összetartás“ tagja. Mindent ragaszt a Rükcsepp! Üveget, porcelánt, kerámiát, fát, kaucsukot stb. 1 üveg ára 1 P. Kapható: kizárólag özv. Präger Józsefné illatszertárában. Koronaszálló épület. Tel. 83. Összetartástag. Wälder férfikalap divatos! Időjóslás. Mérsékeltszél, egyes helyeken záporeső, zivatar, a felhőzet csökkenése. éjjel erős lehűlés, talajmenti fagy várható. Wälder férfikalap tartós! Bútort akar vásárolni ? Forduljon bizalommal Kárpelesz László bútornagyraktárához. Kaposvár, gr. Tisza István utca. — Kárpitos- és paplan-üzem. Telefon 398. sz. Wälder férfikalap Korona u. 5. Elfogott tolvajok. A csendőrség elfogta és a kaposvári kir. törvényszéki fogházba kísérte Lakatos József és Góman András, valamint Góman Imre felsőiregi lakosokat, akik ott lopásokat követtek el. Wonder, H. H. B. Johmon- Optimus stb. kerékpárok körzetképviselete, részletre legolcsóbban Boskovicz Lászlónál Eredeti Puch kerékpárok és motorkerékpárok körzetképviselete Székács cégnél, Kaposvár, Svorona u. 17. sz. alatt. Tavaszi újdonságok előnyös beszerzési forrása Gömbös és Gáspár divatüzletében Fő-u. 31. Tűzhelyek, zománcozott és fekete kivitelben, legolcsóbb árakon Geiszler János Fiai vaskereskedésében vásárolhatók. Fő-u. 15. Bármely anyagból legkitűnőbb stílusú legnagyszerűbb kivitelű emlékkövek 2072 REMETŐMŰVÉSZET kőfaragó üzemben, Kő-utca 56., Fő-utca 98. ÖZV. SCHWARCZ JÓZSEFNÉ Sodronyfonatokat Geiszler vasüzletében vásárolhat legjobban. Fő u. 15. Meghívó. Épületla éa Építőanyag Kereskedelmi Rt. Barca 1939. évi április hó 30-án délelőtt 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melyre a részvényesek meghivatnak. Az Igazgatóság. Vásároljon ékszert, órát ezüst evőeszközt, ezüst dísztárgyat CSAJÁGHY- nál Kaposvár, Korona - u. 1. Olcsó Árak! Óriási választék! 18737