Uj-Somogy, 1944. február (26. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-26 / 46. szám

4 _-----------------:— Gyermekruha, kézimunka, függöny FRIED ANNA KAPOSVÁR, FŐUTCA 27. V_____________ szat mondott, inkább vártak más­napig. MÉG A WATERLOOI CSATÁT IS csak nappal vívták! Ezért kiáltott fel lord Wellington 1815. jilnius 18-án: — szeretném, ha leszabna az éjszaka a poroszok felett mert ezek nagyon szorongatták, s ha történetesen az éj leple alatt meg nem érkezik az erősítés, a csata okvetlenül Napoleon javára dőlt volna el. A rossbachi csatát másfél óra alatt bonyolította le Seydlich lo­vasrohama. A drezdai csatát Na­poleon már két éjszakán, s a lip­cseit három éjszakán át vivatta, jobbára tűzfegyverekkel. 1664-ben, mikor a Montecuccoli fővezérlete alatt álló magyar és osztrák csapatok megvívták a szentgotthárdi csatát, a Nádasdy­­huszárok 2—3 óra alatt verték szét a hatalmas török hadat, beleszo­rítva azt a Rába megáradt vízébe. Mire az este leszállt, a csatát már régen befejezték és a győztes csa­patok tábortüzei között vígan szólt a győzelmi tárogató , és járták a verbunkost. A KÖNIGE­RTZI CSATA már 32 óra hosszat tartott, s mint­­tudjuk, a poroszok hátultöltős fegy­­vertüze döntötte el az osztrákok terhére. Ettől kezdve a döntő üt­közetek időtartama egyre nő. A mukdeni csata (1904—5. orosz— japán háború) majdnem két hó­napi állandó rohamozás után ke­rült döntésre, s az első világhá­borúban a kimondott offenzívák 3 —21 napos folytonos pergőtüzelés­­sel voltak egyértelműek. Úgy a tannenbergi és marnei döntő üt­közetek, megfelelő előkészítés után 2­3 nap alatt hoztak végleges eredményt. Ma már nyári, téli, hosszú hó­napokig tartó csatákról beszélünk. Pontosan megfigyelhető, hogy a tűzfegyverek modernizálásával lé­pést tartva kapcsolták ki a küzdő felek az éjszakákat, mint pihen­tető időszakokat harcaikból. Az idő elszalad, Az üzlet megmarad S ha majd egyszer béke lesz, A vevőre szükség lesz. • Azért ki hirdeti cégét, Bízvást várhatja a békét, A közönség nem felejti, Vásárlással megtiszteli. HIRDETÉSEK FELVÉTELE az »UJ-SOMOGY« kiadóhivata­lában, Konk­ássy-utca 6. szám. Postafiók: 45. Telefon: 1­28 Hirdetés felvételi órák köz­napokon délelőtt 9-11 óráig és délután 3-5 óra között. ÚJ-SOMOGY Egy kis háborús emlékeztető: * Mit veszített volna és mit fog veszíteni Lengyelország? Ötödik éve folyik a második vi­lágháború. Sőt idestova már fél­éve lesz, hogy benne járunk az ötödik évben, tehát igazában min­­d márt négy és fél év múlik el azóta, hogy vasban áll és vérben gázol Európa és az egész világ. Tudvalévően 1939. szeptember 1-én volt az a nevezetes nap, amikor Hitler fegyverrel vála­szolt a lengyelek provokációjára, vagyis kiadta a parancsot a len­gyel háború megkezdésére. Az ok mindenki előtt ismere­tes: Danzig! Ezt a német lakos­ságú , várost ugyanis az antant hatalmak Lengyelországnak ad­ták, de csak külügyi képviselet és vámhatósági jog biztosításával, egyébként a Népszövetség szabad államnak nyilvánította. Tudnunk kell még, hogy Len­gyelországnak kijáró kellett a Balti-tengerhez észak felé,, illet­ve a halászfaluból kikötő város­sá fejlődött Gdyniához, amelyet a Népszövetség biztosított is szá­mára. Ezzel a kijáróval és Dan­­ziggal elzárták Németországot keleti tartományától, Kelet-Po­­roszországtól, amelyet Németor­szág ettől kezdve csak tengeren közelíthetett meg. A cél világos: éket verni a két nemzet közé, hogy ellenséges ál­lamokká legyenek egymás szom­szédságában, ebből kifolyóan Lengyelország rendőrállam le­gyen Németország keleti hatá­rán. Igazi évszázados angol poli­tika, amely mindig abban látta és élvezte erőforrását, ha más nemzetek egymással haragban éltek s egymást marták és gyön­gítették. Danziggal és a Gdyniához ve­zető sávval a surlódó felületet valóban el is érte az angol politi­ka, amely végül is háborút ered­ményezett. Lengyelország, amely Pil­­sudszky vezetésével aránylag elég hamarosan megerősödött, eleinte párhuzamosan haladt Né­metországgal és úgy látszott, hogy a vitás kérdések elrende­zése háború nélkül is sikerülni fog valamelyes megegyezés alak­jában. Pilsudszky halála után azonban az angol befolyás erősö­dött meg, amelynek eredménye az lett, hogy a lengyel politika hallani sem akart területi egyez­kedésről. Ezt az ellenállást ter­mészetesen Anglia ügynökei szí­tották s az angol ígéretek nagy­ban megnövelték a lengyelek ön­bizalmát, annyira, hogy a len­gyel vezérkar már arról tanács­kozott, hogy a német hadsereget Berlin előtt, vagy Berlinen túl verjék-e tönkre. Ugyanakkor megindultak a lengyel atrocitások s a németek üldözése a lengyel területeken már elviselhetetlenné vált. Közben Anglia és Franciaor­szág szavatosságot vállalt Len­gyelország területeinek sérthe­tetlensége m­ellett, sőt rábírta ezzel a lengyeleket arra is, hogy a danzigi kérdésben szóba se áll­janak a németekkel. 1939. augusztus hó 28-án Anglia tudomására hozta Hitlernek, hogy Anglia nem hajlandó cser­benhagyni Lengyelországot. Más­nap Chamberlein angol miniszter­­elnök a parlament lelkes tapsai között bejelentette, hogy­­Lengyel­­ország irányában vállalt kötelezett­ségeinket végre fogjuk hajtani«. 1939. szeptember 2-án a francia kamara rendkívüli ülésén Daladier miniszterelnök kijelentette, hogy »Franciaország és Anglia nem tud­ná végignézni egy baráti nép pusz­tulását... Lengyelország segítségé­re kell sietnie...« 1939. szeptember 3-án az angol és a francia nagykövet jegyzéket nyújtott át Hitlernek, amely sze­rint »ha Németország nem vonja vissza csapatait Lengyelországból, úgy Anglia és Franciaország telje­sítik Lengyelország irányában vál­lalt kötelezettségüket«. Mindezekből az világlik ki, mennyire fájt Angliának és Fran­ciaországnak a lengyel területek épsége.. Most, amikor már ott tar­tunk, hogy Anglia a lengyel terüle­tek miatt indult háború ötödik évé­ben éppen e területeket ígérte oda Szovjet-Oroszországnak, elképedve nézzük ezt az erkölcstelen politikai színjátékot és feltehetjük a kérdést, volt-e Anglia és Franciaország eljárásában egy szemernyi be­csületesség, vagy csupán azért ugrálták be Lengyelországot, hogy ezzel okot találjanak a háború kitörésére? Mit veszített volna Lengyelor­szág, ha békésen kiegyezik Német­országgal ? Mielőtt e kérdésre felelnénk, em­lékezetünkbe kell idéznünk Hitler 16 békepontját, a megegyezés fel­tételeiről: ... Danzig megszűnik szabad ál­lam lenni, megszűnik a lengyel protekturátus és Danzig visszatér a birodalomba. A korridor terüle­tén népszavazás döntse el a hova­tartozás kérdését. Ha a korridor népe Lengyelország mellett dönte­ne, úgy Németország a korridoron keresztül utat épít Kelet-Poroszor­­szágba, melyen át szabadon közle­kedik, míg ha a népszavazás Né­metország javára szólna, úgy Len­gyelország kap szabad utat a gdy­­niai kikötőhöz, amelynek területe még a Németországnak kedvező népszavazás esetében is lengyel fel­ségjog alatt marad. Amennyiben a népszavazás Németországhoz való csatlakozás mellett döntene, erre az esetre Németország felajánlja Lengyelországnak a lakosságcserét. A javaslat elfogadása esetén mind Németország, mind Lengyelország megszünteti a mozgósítást és had­seregét békelétszámra szállítja le. Vezető államférfiú soha becsü­letesebb ajánlatot nem tett még ennél az ellenfélnek. Bizonyára eredménye is lett volna, ha nem dolgoznak London ügynökei s ha nem ülteti lóra a lengyeleket a nagyhangú angol és francia ígé­ret a terület sérthetetlenségéről. De akkor nem lett volna háború, amit Anglia és Franciaország akart Közben meg kell még jegyez­nünk, hogy amikor a német se­regek három oldalról behatoltak Lengyelország területére és a len­gyel csapatokat döntően megverték, a varsói sajtó nagy betűkkel ordí­totta, hogy közelednek az angol és francia seregek repülőgépe­ken. Danzig mindössze kétezer négy­zetkilométer, lakossága összesen 400.000, csaknem száz százalékban német. A Hitler, által ajánlott és a korridoron át vezető út nem lett volna több 25—30 négyzetkilomé­ternél. Viszont az a terület, melyet Oroszország 1939-ben leszakított Lengyelországból (hol az angol francia garancia?!) kitett összesen 185.000 négyzetkilométert, tehát 90- szer nagyobb területet, mint egész Danzig. Viszont kitett 11 és fél­millió embert, tehát harmincszor annyit, mint Danzig lakossága, nem is beszélve arról, hogy Danzig népe német volt, az Oroszország által bekebelezett 11,5 millió em­ber pedig teljes egészében szláv és jelentős részben — lengyel. Köz­ben Oroszország a megszállt terü­letről még el is hurcolt másfél­­millió lengyelt, akiknek a végtelen szibériai pusztaságon nyomuk ve­szett — talán örökre. És azok, akik 1939-ben kijelen­tették, hogy »elfogadhatatlan felté­telnek tekintik Danzig elszakítását Lengyelországtól«,­­ és azok, akik a parlamentben jelentették ki, hogy »...hogyan léphetne vissza Anglia tisztességesen egy olyan kö­telezettségtől, amelyet oly gyak­ran és olyan világosan megismé­telte, ugyanazok a hatalmak 1911-ben, amikor a Szovjettel szövetségbe léptek, egy pilla­natig sem gondoltak arra, hogy a Szovjettel szemben megvéd­jék annak a Lengyelországnak a határát, amelynek védelmé­re háborúba léptek, s amely háborúba Lengyelországot ma­guk előtt élharcosként küldték. Van azonban Hitlernek ezzel a kérdéssel kapcsolatban egy klasz­­szikusan érdekes kijelentése, amely jóslatnak is beválik: »Tisztában vagyok azokkal a következményekkel, melyeket ilyen összetűzés magával hoz. Azt hiszem azonban, hogy a legnehezebb kö­vetkezményeket viseli majd, mert egészen mindegy, hogyan végződik ez a háború: a lengyel állam min­denképpen elveszett.. ." Mindenképpen! Egyik eset az, ha Németország győz. Másik eset az, ha az angolszászok, illetve a Szovjet győz, amikor érvényesül­nie kellene a beígért területi sért­hetetlenségnek a becsület törvé­nye szerint. Még a győzelemtől távol állunk, de a Szovjet már bejelentette kö­vetelését 185.000 négyzetkilométer lengyel területre és 11 és fél mil­lió szláv, illetve lengyel lakosra. És Anglia ezt szemrebbenés nélkül fogadja, sőt elfogadhatónak is tart­ja-Ez a most folyó háború meg­indulásának rövid története és az angol politika becstelenségének hű tükre! 1944. FEBRUÁR 26 óvakodjunk­­ a kémektől!

Next