Új Symposion, 1969 (5. évfolyam, 45-56. szám)

1969 / 45. szám

3 gion nándor. (részlet) Valamivel hat óra előtt ébredtem, kint már sötétedett. Ezt utálom legjobban. Amikor sötétben ébredek. Ha egyszer öngyilkos leszek, az holtbiztos olyan alkalommal lesz, amikor sötétben ébredek fel. Ezzel is csak azt akarom mondani, hogy szörnyen rosszkedvű vagyok ha délutáni alvás után, egyébként még sohasem jutott eszembe, hogy öngyilkos legyek. Fehér inget húztam, a galambszürke öltönyömet vettem fel és halványpiros nyakkendőt kötöttem. Ez a nyakkendő minden öltönyhöz jól áll. Sietnem kellett, mert pontosan fél hétkor Joób II.-nél akartam lenni, és ahhoz legalább fél órát kell gyalogolni. Már évek óta Joáb II.-höz járunk Bár, a Kovács Pali meg én majdnem minden este, pedig mind a hármunknak sokat kell gyalogolni odáig, és útközben rengeteg más kocsma is van. Nekem útba esik a Polyvás-féle kocsma, a Bilka-féle kocsma, az Ipartestület, ahol szintén mérnek italt, és ahol szombat és vasárnap este tánc van. Búrnak is útba esik a Bilka-féle kocsma és az Ipartestület, a Kovács Pali pedig mindennap elmegy a „Száraz kút” nevű kocsma mellett, amelynek egy Aranka nevű, negyven év körüli asszony a tulajdonosa, és egy fiatal pasas segédkezik neki, állítólag a szeretője is ez a fiatal piasas, és rengeteget lop, aztán el kell még neki mennie a Lakatos-féle kocsma mellett, ahol cigányok játszanak, és a Jarac-büfé mellett is. Ezenkívül a központban ott van még a Zagreb, a Balkan és a Korzó vendéglő, de mi mindig csak Joáb II.-höz megyünk. Joáb II.-nek különben semmi köze sincs Joáb I.-hez, a városelnökhöz, és tulajdonképpen egyiket sem hívják Joábnak. De élt itt nálunk a háború előtt egy Vanski Joáb nevű földbirtokos, aki rettenetesen gazdag volt, azt mondják, hogy dadogott, mert gyerekkorában leesett a szekérről és a küllők közé szorult a feje, azt mondják, hosszú forradás volt a homlokán, és dadogott, de ha beszélni kezdett, mindenkinek türelmesen végig kellett hallgatnia, akármilyen kínos volt is, nem szólhatott senki se közbe, mert Vanski Joáb volt a leggazdagabb ember a kerlyiségben gramofon is van lemezekkel, itt szoktunk mi ülni. Azért is ragasztották rájuk ezt a nevet. Joáb I.-nek persze nem szokták ezt a szemébe mondani, őt mindenki Milacski elvtársnak szólítja, de Joáb II.-et mindenki így hívja. Kezdetben haragudott ezért, de most már megszokta. Joáb II. vörös hajú és vörös bajuszú, idősebb ember, úgy ötven éves lehet, eléggé barátságtalan, nemigen szokott a vendégekkel beszélgetni, de a kocsmáját nagyszerűen berendezte, két helyiségből áll: egy kisebből és egy nagyobból, a kisebb helyiségben gramofon is van lemezekkel, itt szoktunk mi ülni, hallgatjuk a zenét, legtöbbször a Green, green grass of home-ot hallgatjuk, amit Tom Jones énekel. Már több mint fél éve folyton ezt hallgatjuk. Az udvaron is vannak asztalok, Joáb II. vagy Vörös Joáb, így is szoktuk nevezni vörös haja és hosszú vörös bajusza miatt, kiaszfaltoztatta az udvart és nádból valami tetőszerkezetet készített; a nádfedél alatt vannak az asztalok. Mi azonban mindig a gramofonos helyiségbe járunk, kinn a nádfedél alatt az utóbbi időben én szoktam üldögélni, ha a garázsépítőket jöttem megnézni, szerettem itt üldögélni, különösen, ha esett az eső — majdnem minden délelőtt esett az eső —, és rettenetesen kopogott a vékony nádtetőn. Itt beszélgettem néhányszor Akijevvel, ha éppen nem volt ott Török Ádám, de ez csak ritkán történt meg, mert Török Ádám úgyszólván egész nap Joáb II.-nél üldögél, ingyen eszik, napjában kétszer, akkor még nem tudtam, hogy Joáb II. miért eteti ingyen Török Ádámot, mert csak nemrégen kezdtem megbarátkozni a Törökkel, sokat beszélgettünk, de azt még nem kérdeztem meg tőle, hogy tulajdonképpen miért ehető napjában kétszer is ingyen Joáb II.-nél. Egy biztos: Joáb II. nem fog tönkremenni azért, mert valakit ingyen etet. Mindig sok vendége van, különösen azóta, hogy kuglipályát is csináltatott az udvaron. Mi nem szoktunk kuglizni, én nem is próbáltam még soha. Ha már Joáb II-nél vagyok, akkor inkább a nádfedél alatt ülök, vagy pedig a gramofonos teremben. Pont fél hétkor értem oda, ahogyan azt megígértem. Bár és a Fehér Ló már vártak, hallgatták a zenét. A Fehér Ló felkelt az asztal mellől, megöleltük egymást, és én azt mondtam: — Szervusz, Ló! Ő pedig azt mondta: —■ Szervusz, Tom! Aztán leültünk, és egy ideig csak néztük egymást. A Fehér Ló nem változott sokat tavaly óta, csak sápadtabb lett valamivel, biztosan lázért, mert a kórházban feküdt. Ahogy vigyorogva nézett engem, az állán most is rettenetesen megfeszült a bőr. — Meghíztál — mondta a Fehér Ló. — Nem túlságosan, de azért meghíztál egy kicsit. Remélem, azért még mindig sikereid vannak a nőknél. — De még mennyire — mondta Búr. — Zsuzsa, a pénztárosnőnk csak azt várja, hogy füttyentsen neki. — Láttam ma az Önkiszolgálóban — mondta a Fehér Ló. — Isteni feneke van annak a nőnek. Nevetett, aztán hirtelen elkomolyodott az arca, és megkérdezte tőlem: —• Mária? Láttam az arcáról, hogy tud már mindent. Bár egész biztosan elmesélt már neki mindent. Ezért röviden csak ennyit mondtam: —• Kórházban van. Idegösszeroppanás. — Szegény lány —• mondta szomorúan a Fehér Ló, és most már egészen biztosan tudtam, hogy Búr elmesélt neki mindent. —• írsz neki? — írok — mondtam. Pedig nem írtam Máriának, amióta a kórházba vitték. Ő írt nekem háromszor. Először egy levelezőlapot. Betűi összevissza dülöngéltek, és olyanok voltak a betűk, mintha mindegyiket kétszer írta volna le, csak éppen nem tudta másodszor is ugyanazon a vonalon végighúzni a tollat. Könyörgött nekem, hogy hozzam ki a kórházból, mert neki nincs semmi baja, és hogy erőszakkal hurcolták oda. Akkor elhatároztam, hogy írok neki. Napokig készülődtem, hogy írok neki levelet, de nem tudtam, hogy mit írjak, fogalmam sem volt, hogy mit kell írni egy lánynak, akinek idegösszeroppanása van. Akkor elhatároztam, hogy előbb írok az orvosoknak, akik kezelik, és megkérdezem tőlük, hogy mit is írhatok Máriának. Közben kaptam Máriától egy hosszú levelet. Itt már nem dülöngéltek annyira összevissza a betűk, de megint könyörgött, hogy menjek el érte és hozzam haza. Azt írta, hogy rettenetesen bánnak vele, injekciózzák és a gerincéből is vettek valami váladékot. Akkor elhatároztam, hogy meglátogatom az anyját, de végül mégsem mentem el, mert tudtam, hogy az asszony majd sírni fog. Egész biztosan sírt volna. Mária apját, az öreg Buzsellát ötévi börtönre ítélték, amikor leégett az asztalosüzem egyik részlege. Az öreg Buzsella volt az asztalosüzem igazgatója, és azt mondták, hogy szándékos gyújtogatás történt, mivel a vállalat nagyon rosszul állt, és hogy az öreg Buzsella így akart felvakarni egy rakás pénzt a biztosító intézettől. Amikor az apját elítélték, Mária idegösszeroppanást kapott, és be kellett szállítani a kórházba. Tudtam, hogy egész biztosan sírt volna az anyja, ha meglát engem, így hát nem mentem el hozzá, és az orvosoknak sem írtam. Később még egy levelet kaptam Máriától, az üres boríték belsejére írt, mert állítólag elvették tőle a levélpapírokat, panaszkodott, hogy a leveleimet nem adják oda neki, és hogy reméli, most már rövidesen hazaengedik, mert ő már teljesen egészséges. Kissé kellemetlenül éreztem magam Mária miatt, a Fehér Ló szerencsére nem kérdezett többet semmit róla, rumot rendeltek nekem is, mert vacsora előtt mindig rumot ittunk. Nem szeretem túlságosan a rumot, de valaki, azt hiszem, a Kovács Pali egyszer azt mondta, hogy a tengerészek is rumot isznak, és a tengerészek az igazi férfiak, és azóta mi is mindig rumot iszunk vacsora előtt. Háromnegyed hétkor megérkezett a Kovács Pali is. Megszoktuk már, hogy ő örökké késik, nem emlékszem, hogy valaha is időben érkezett volna valahova. Ő volt a legidősebb közöttünk, a homloka két oldalt már kopaszodott is, amikor én még technikumba jártam, a Kovács Pali már állatorvos volt a sző-