Új Symposion, 1970 (6. évfolyam, 57-68. szám)
1970 / 57. szám
. A világon nagy visszhangot keltett. A hatvanas évek közepén kevés európai mozgalomról írt annyit a világsajtó, mint a provókról. Éppen ezért, elkéstem már azzal, hogy üdvözöljem a mozgalmat, de elkéstem azzal is, hogy búcsúztassam. Két évvel ezelőtt a provók kimondták, hogy megszűnnek. Erről a gesztusról egyszer azt írtam, hogy a provók a teljes jelent választották, mindennemű rögződés helyett. Ez az attitűd természetesen kizárja azt, hogy a provoizmus mint koncepció kialakuljon, hisz — amint ezt Heidegger megállapítja — pontosan a jelen az, ami eltűnik a történésben. A teljes jelenben való egzisztálás olyan magatartás körülbelül, mint amit Herbert Read „pragmatikus anarchizmus”-nak nevez, mely ellentéte a koncepciónak mint létezési formának, és mely természetessé és elkerülhetetlenné teszi azt az álláspontot, melyet a provók precízen és egyszerűen egyik legismertebb jelszavukban fogalmazták meg: AZ IGAZI PROVO NEM PROVO! Ez a magatartás magyarázza azt a tényt is, hogy a provo-jelenség, a provo mozgalom mint történés, továbbra is égetően aktuális maradhatott, mint téma is. A provók alapálláspontja és alaptevékenysége a provokálás. Lucas van der Land szerint, a provók „elvszerűen és folyamatosan provokálnak”. Rudolf de Jong holland politokológus hozzáteszi, hogy e provokálás „ ... nem old meg problémákat, de napvilágra kényszerít kérdéseket, melyek ezáltal elkerülhetetlenekké válnak”. A provokálás politikai akció, mellyel a „provotariátus provolúciót hajt végre”. Politikai akció, mely része az új baloldalnak és lényegesen hozzájárult az új baloldal szellemiségének kialakulásához. A forradalom egészen következetesen etikus, mert a forradalmi módszerekben és akciókban közvetlenül manifesztálódik és megvalósul az az embertípus, melyet a forradalommal teremteni akarnak, a HOMO LUDENS. Ideállá téve a játékot és a játszó embert, a provók azonban túlmennek a huizingai koncepciókon. Huizinga szerint, „a játék különbözik a közönséges élettől”. A provók azt vallják, hogy a játék az egyedüli emberi életforma. A provo-stílus kialakítását egy kívülálló magántüntető is segítette: Robert Grootveld, amszterdami ablakmosó, bűvész és dohányzás elleni harcos. Grootveld a Hét Lieverdje (Kis Gézengúz) szobornál rendezett happeningeket, mely szobrot egy cigarettagyár ajándékozta Amszterdamnak. A helyet „DOHÁNYZÁS ELLENI TEMPLOM”-má deklarálta, a szobrot pedig — mely egy kis utcagyereket ábrázol — A HOLNAP MEGMÉRGEZETT FOGYASZTÓJÁ-nak nevezte. Minden szombaton éjfélkor valami melodikus szöveget mormogott a szobor körül. A provók belekapcsolódtak ebbe a szertartásba, lelkesedve mormoltak abszurd jelszavakat, a Hét Lieverdje rendszeres happening központjává lett, és a happeningek egyre határozottabb politikai tartalommal telítődtek. A provók választási jelszavát hatalmas plakátok hirdették Amszterdamban: EGY RÖHÖGÉS KEDVÉÉRT SZAVAZZ A PROVO JELÖLTRE! Ezen a platformon 1966-ban 1300 szavazatot kaptak, és képviselőt a városi parlamentben. Ezzel az eredménnyel több régi politikai pártot túlszárnyaltak. Mindezt annak ellenére, hogy a provokarálok nagy többsége nem volt még szavazó korban. A politikai akciókhoz hozzátartozott az is, hogy villamossíneken ültek egy fél napig, mazsolát osztogattak az utcán mindenkinek, vagy rendőrellenes röpiratokat a rendőröknek, szerenádot adtak politikusoknak, írtak, rajzoltak, szavaltak. Műfajilag a legtisztább abszurd protestálás az volt, amikor a tüntető menet élén parolaként egy fehér lepedőt hordoztak végig a városon. Feltehetjük persze a kérdést, hogy miért abszurd és miért játék a politikai akció, miért kell egy mozgalomnak, mely RP SZUGI za OVORP MEN OVO küzd a Vietnami háború ellen, küzd a holland építőmunkások jogaiért, harcol egy etikus társadalomért, miért kell egy ilyen mozgalomnak konkrét szavak nélkül, fehér lepedővel tüntetni? Ehhez a kérdéshez kapcsolódik, azt hiszem, az a probléma is, hogy hogyan lett Mao eszménykép az európai és amerikai új baloldalban, és miért vetik el a szovjet marxizmust és kommunizmust, amely a nyugati szellemiség és civilizáció koncepcióival mérve, sokkal racionálisabb és reálisabb? Nehéz lenne persze egész következetesen védeni és minden kétség nélkül mint az igazit elfogadni a provo-típusú politikai akciót. Van azonban néhány érv, mely mellettük szól: — Irracionális önmagában nem létezik. Az irracionális csak mellékterméke a struktúrában, rendszerben egzisztálásnak. Az nem racionális, ami összeegyeztethetetlen egy szisztémával, mely befogja egész létezésünket. Ezért minden teljes elvetése egy rendszernek szükségszerűen irracionális. A fennálló politikai és kultúrstruktúrák építményének ma már része valamilyen oppozíció, az ellenvélemény ténye vagy veszélye. Ezért lehetetlen konvencionális módon ellenszegülni, mert ez csak odáig vezethet, hogy alamizsnaként kimondják, hogy „vannak még hibák”. Az embertelen döntéseket nem mindig intervenciók szülik. Ahhoz, hogy például ártatlanul elítéljenek valakit, rendszerint nincs szükség arra, hogy a Diktátor, vagy Sztálin, vagy a Titkosrendőrség Főnöke, vagy más, vagy valaki egészen más közbenjárjon. Erre csak akkor lenne szükség, ha minden állami tisztviselő, minden pozíciót betöltő ember forradalmár lenne, aki megkockáztatja az ellenállást. Enélkül, maga a rendszer termeli ki, személytelenül, az egyedi döntéseket. Emellett, a rendszer, struktúra, az establishment, nemcsak elhallgattatni képes a kérdéseket, az igazságtalanság tényét, hanem belső logikájában fel is olvasztja és eltünteti azokat. Ezért kell provokálni, elvetni a „logikát”, fehér lepedővel kivadítani rendes medréből, a szabványozott utakról és napvilágra rántani az ELLENFELET. Újra kell kreálni eredendő szituációkat; visszaadni érvényét a kérdéseknek; visszaforgatni az életet a kiindulópontokig egy merőben új, a megállapodott logikát feldöntő gesztussal. — Le kell jutni a dolgok gyökeréig, megelőzve azt az elágazást, melynél az embertelenséget, elidegenedettséget beleillesztik a rendszerbe, és így minden ra- AZ IGAZI PROVO NEM PROVO az IG nz p