Uj Szó, 1954. május (7. évfolyam, 105-131.szám)
1954-05-05 / 108. szám, szerda
1954. május 4. m $10 5 Jókai Mór életműve méreteinél és hatásánál fogva egyaránt a rendkívüliség bélyegét hordozza magán. Termékenységben a 19. században nemcsak a magyar, hanem általában az európai írók közül aligha múlta őt felül bármelyik. Jókai halálakor Prágában azt írták róla, hogy Petőfi mellett ő a" legismertebb magyar író Csehországban, s ez a megállapítás más vonatkozásban is érvényes volt. Írói tevékenysége hat évtizedre terjed, első művei 1844-ben jelentek meg. Félszázados írói jubileuma alkalmából 1894-ben az úgynevezett jubiláris kiadás 100 kötetében rendezték sajtó alá válogatott műveit, ezekhez járult hátrahagyott műveinek halála után megjelent 10 kötete. Jókai regényeken, hosszabb és rövidebb elbeszéléseken, színdarabok egész során és két kötetet betöltő költeményeken kívül mint publicista és újságíró rengeteget dolgozott. Szerkesztett politikai lapokat, (Magyar Sajtó, Hon, Nemzet), élclapokat (Nagy Tükör, Üstökös) és szépirodalmi folyóiratokat (Életképek, Délibáb, Vasárnapi Újság), azonban publicisztikai tevékenységének termékei, komoly és humoros tárgyú apróbb közleményei, cikkei, karcolatai nincsenek még összegyűjtve. Az 1904 május 5-én elhunyt nagy írót, Petőfi Sándor és Arany János, Széchenyi István és Kossuth Lajos kortársát, impozáns részvét kísérte sírjához, azonban halálának időpontja nem volt a legkedvezőbb Jókai jelentőségének felmérésére, mert életének utolsó évei sem az írónak, sem a politikusnak, sem a publicistának pályáján nem jelentettek emelkedést Az egykorú kritika, élén Gyulai Pállal, túl szigorú, sőt igazságtalan volt hozzá és az iskolák irodalomtörténeti óráin, amikor Jókai tárgyalására és méltatására került sor, érezhetővé vált ennek az akadémikus vaskalaposságú kritikának hatása a tanító szavain Temetése idején úgy látszott, mintha a 79 évében elhunyt író önmagának epigonjává vált volna oly korban, amelyet irodalmi szempontból szürkévé tettek Petőfi és Arany klaszikus és népies hagyományát elköznaposító, vulgarizáló apró író-utódok Ma kétségtelenül megállapítható, hogy a mű túlélte az embert, hogy az idő — amely Vajda János szerint a halhatatlanok bírája — pontosabban szólva, a halála óta letelt félévszázad, Jókai javára döntött. Ennnek igazolására elegendő azt a tényt említeni, hogy 1954-ben Jókai 15 műve jelenik meg új kiadásban összesen negyedmillió példányban És ez egy új világban történik, amely gyökeresen más, mint az, amelyben Józeü a 19 század második felénen kedveltségének és sikereinek csúcspontját elérte Az olvasók társadalmi vigenézete megváltozott, viszonyulásuk az iodalomhoz, a népi demokráciában mintségi mennyiségi tekintetben tökéletesen eltér az osztálytársadalmak olvasótáborának nagyságától és magatartásától, azonban mindezen változások mellett Jókainak maradtak és vannak olvasói, méghozzá nem kevesen. Az irodalom iránt érdeklődő dolgozó Tiegek magatartása pedig végső fokon hozott kollektív ítélet a Jókai művek életképességéről, s lezáróan kiegészíti azt a kritikát, amelyet Jókai kortársai mint egyéni bírálók gyakoroltak az ő alkotó raunkjának módszere és eredményei felett. Amikor az Eppur si mouve végén a magyar kultúra jövőjén egy Kisfaludy Károly, és egy Katona József egyesített energiájával munkáló Jeney Kálmánt házigazdája és gondozója, Tseresnyés uram kikíséri a pesti ferencvárosi sírkertbe, hogy ott Jenőy sírhelyet szemeljen ki és vásároljon magának. Jókai a sírja szélén álló nagybeteg művésszel gyönyörű vízióról mondat beszámolót, amely kitekintés a társadalom jövőébe a 20. század derekáig. Jenőy láza szépségű és prófétai erejű szavaiba szövődik be a következő nyilatkozat: „...az utókor írójának nem kell költeni, csak a valót hirni" — és ez valóságos előrepillantás a szocialista realizmus munkájára — mert ama jövőbeli korszakban a buzgalommal munkálkodó dolgozókra „az örök világosság- a népek szabadsága" világít. Jókai kora ezt a felszabadulást és szabadságot nem ismerte ezért tájékozódott az ő képzelete egy másfajta, boldogabb világ felé, amelyben - ahogy ő a maga találó módján mondotta hatalmas üzemekben a gépek zúgása fogja képezni a föld szívdobogását Ezt a hitvallást a társadalom és a kultúra új építésének bizonyosságához, ezt a bizakodó életigenlést érzik meg a dolgozók, akik Jókai műveihez nyúlnak, természetesen fokozott mértékben akkor, ha legkiválóbb alkotásait olvassák, de általánosságban el lehet mondani, hogy kevesebb műgonddal megírt elbeszéléseiben, regényeiben és színműveiben is napfényt terjeszt s ezzel válik a mai életben a dolgozók számára nevelőerejűvé, a szocialista haza szeretetének élesztőjévé. Jókai Mór életrajzában a következő esztendők alkotnak határpontokat: tizenhét éves korában," 1842-ben feltűnik már mint író a pápai református liceum önképzőkörében. Ekkor barátkozik ősszé Petőfivel s a következő évben, 18 éves korában már drámát ír, 19 éves korában ismertté teszik nevét nyomtatásban megjelent elbeszélései, 20 éves korában regénnyel lép fel, 22 éves korában, 1847-ben átveszi egy szépirodalmi lapnak, az Életképeknek szerkesztését, 23 éves korában, amint önéletrajzában írja, forradalmat csinált, mint vezető tényező vett részt forradalmi 1848 március 15-én a pesti nép cselekvésének irányításában. 1849-ben Debrecenben működik mint újságíró, a függetlenségi nyilatkozat kihirdetése után kitart Kossuth mellett, Aradig. Hogy megmenekült az ellenforradalom megtorló erőszakosságától, annak végtelen sokat köszönhet a Bach-korszak elnyomott magyarsága, mert Jókai a forradalom hősi küzdelmeire emlékeztető és a forradalom előjátékát, a reformkort megelevenítő műveivel, továbbá az elnyomatás kínjait, enyhítő nagyszerű humorával rendkívüli szolgálatokat tett erkölcsi és irodalmi tekintetben egyaránt 1861-ben, a februári pátens kibocsátása után összeülő országgyűlésre egy dunántúli kerület megválasztja képviselőinek, s 1875-ig, mint ellenzéki képviselő először az úgynevezett határozati pártnak, 1867 után pedig a Tisza Kálmán által vezetett balközépnek volt a tagja Ekkor bontakozik ki közírói tevékenysége az általa szerkesztett Hon című napilapban ben a balközép feladta még mérsékelt 1875-ellenzékiségét is beolvadt a kormányzó Deákpártba, s bár műveiben Jókai ápolja a forradalom emlékét, közéleti tevékenysége elhajlást jelent az 1848—49-es hagyományoktól. 1896-ban a karcagi kerületben épett fel kormánypárti programmal, de elvesztette a választási csatát A megalkuvások és az erőszakos úri politika elriasztt Ísban hatott a Nagy-Kunságban, mint Jókai nevének csillogása és vonzóereje Miután a 16., 17. és 18. században játszó történeti regényekben a magyar történelem eseményit dolgozta fel, s a 19 század életéből a napoleoni háborúk korának, a szentszövetség és az ellene harcba vonuló reformkornak, a forradalom nagyszerű küzdelmeinek, Bach és Schmerling kormányzatának, sőt a kiegyezés utáni "kornak szentelt "regényeket alkotó lendületének elapadása mutatkozik, ami bizonyára összefüggött a parlamentből való kimaradás felett érzett keserűséggel. Jellemző, Jókainak az a levele, amelyet a választási kudarc után a karcagi szabadelvű párt elnökének írt. Ebben arról beszél, hogy az agrárkérdés és az ipar problémáinak megoldása, „e két együttes feladat az egész szocializmus elméletét vonja maga után." Ezt már az akkori osztályparlamenten kívül mondotta Jókai, bent a parlamentben ilyesmiről nem akartak hallani Bánffy miniszterelnök ebben az időben a munkásmozgalmat rendőri és csendőri karhatalom elintézhető közigazgatási ügynek tekintette. Jókai más véleményen volt: „A gyakorlati élet feladványai ütik fel csíráikat a földből", „letárgyalást követelnek nemzetgazdászati feladványok" . Igen érdekesek és tanulságosak Jókainak azok a cikkei, amelyeket 1848—49-ben különböző lapokba írt, Pesten és később Debrecenben. A jubiláris kiadásba nem vette fel ezeket, a hátrahagyott művek sorozatában jelentek meg. A cikkekhez írt bevezetésben azt olvassuk, hogy soha olyan őszintén, a szíve szerint nem írt, mint a forradalom alatt. És mégsem engedte, hogy valamennyi forradalmi írásaiból, azt megsemmisítettnek nyilvánítja, mert „egy rémkorszak vészkiáltásainak visszhangja". Míg egy régebbi életrajzában büszkén hivatkozik arra, hogy 23 éves korában forradalmat csinált, utóbb úgy nyilatkozik a forradalom alatti tevékenységéről, hogy: „Semmi nagy tettet nem követtem el, mentem, amerre az események vittek". Jókai kétségtelenül már a múlt század negyvenes éveiben Kossuth mellett a legkiválóbb tollú publicista. Nyelvi tekintetben övé az elsőség Nem volt irányadó politikus, ha nem szolgált bizonyos politikai irányt , és tollával pompás agitativ munkát végez. Nem gazdasági vagy politikai elemzéseket ad, hanem mint a l élek mérnöke, mint általa megfigyelt tipikus magatartások kommentálója végez felvilágosító munkát. Kiváló éleslátásra vall, ahogy bemutatjai a "forradalmi mogalomban betolakodó oda nem való elemeket: " .. .azon vettük észre, hogy a konzervatív Bánffy Pál báró kilép a kaszinó erkélyére és a papi jószágok elvételét indítványozza tizenharmadik pontnak, a hű katolikus Török János a forradalmi klubban a respublika melett agitált, s a jámbor helytartósági titkár Vancák, a múzeum lépcsőkorlátjáról a kommunizmusra harangoloz. Az egyiket belöktük, a másikat killöktük, a harmadikat lelöktük; ez volt legnagyobb érdemünk." Azután ott van egy nagyon találó karcolat a diplomatikus barométerekről, amiken azokat az embereket érti, akik ha valami jó hírt hallanak mindjárt a fellegekre kapaszkodnak s nem lehet szóhoz jutni tőlük. Ha pedig valami sikertelenségről jön értesítés, akkor lamentálnak úton-útfélen, j s ijesztgetik azokat is, akik nem akarnak félni. Igen éles köronalú az a jellemzés, amit Jókai 1848 május 21-én az Életképek-ben a pesti polgárságról ad. A polgárok már szeretnének zavartalanul a forradalmi napokat keresni és ezért unják Jókai megállapítja a polgárságról, „hogy a nemességet szereti előjogaitól megfosztva látni, de saját előjogait a néppel megosztani nem. Örül az arisztokrácia bukásán, s azt hiszi, hogy ez örökségben reá marad." Ebben a jellemzésben benne rejlik az a megállapítás, hogy az egyik fajta osztályuralom helyére törekszik a másik. Ugyanekkor azonban kikel a tábabirók gúnyolása elen. Mily jellemző Jókaira amikor a forradalmi átalakulás középpontjában a nemességnek előjogairól való önkéntes lemondását állítja. „Nálunk — írja — a nemesség, hogy a népnek, mely jogat követelni nem tudta, azokat megadhassa, vérén kívül mindent feláldozott." Jókai a mult század negyvenes éveiben a haladó középnemesi értelmiség tagja, anyagi érdek nem foglalkozással fűzte a feudális rendhez, polgári kereste kenyerét, válalta a polgári demokrácia elveit, s 1848 március 15-én valóságos plebejus népmozgalomban vesz részt. Ez a márciusi nekilendülés számára egy életre szóló élmény és lángoszlop maradt; mint író a forradalmi küzdelmek felé soha nem fordult máskép, mint csodálattal és tisztelettel, de mint politikus hosszú élete folyamán átkerül annak a megakavó kiegyezéses politikának vonalára, amely a forradalom hagyományával szakított és ennek megkezdett művét: a feudaizmus teljes és következetes felszámolását, a belső és a külső elnyomatás megszüntetését, a nemzeti önrendelkezést és a dolgozóknak nemcsak formális politikai jogokat, hanem gazdasági boldogulást biztosító demokráciát nem akart megvalósítani. Mi az, amit a mai nemzedék írói tanulhatnak Jókaitól? Először is fáradhatatlanságot az alkotó buzgalomban. Ő szakadatlanul dolgozott. Naponta kora reggel ült íróasztalhoz, s tíz órát töltött mellette. A nép embereit figyelte, a juhásztól a kocsistól, a dajkától tanult beszélni, mégpedig friss tősgyökeres nyelven. Derűt és életkedvet áraszt pozitív hősök ábrázolásával. Mivel szárnya,a képzelete mindig valami meglepőt akar nyújtani az olvasónak, nem időz hosszasan a jellemrajznál. Azonban nyoma sincs nála hatásvadászó nyers naturalizmusnak. „Én is megtalálom a rútat, a rosszat, fel is mutatom, de nem csinálok az árnyékból alapszínt, nem használom célnak az eszközt, nem veszem etikának a pesszimizmust. Lehet-e engem ezért idealistának szidalmazni?" Az élet komoly jelenségeinek ábrázolását változatossá teszi humorával, mely kis tényekben is talál felemelőt és a legkomolyabb helyzeteken és cselekedeteken is észlel valami derűt keltő vonást vagy sajátságot. Az optimizmus Jókainál is az ember becsülését jelenti, a munkájához, törekvéseihez való bizalmat, a humor pedig a kritikának bátorságát, bár szelídebb, mérsékeltebb formában csupán. Ha Jókai derűlátása nem is azonos a forradalmi romantika szocialista optimizmusával, s humora nem a társadalom alapvető konfliktusaira és hibáira világít, a mai olvasót a korszerű feladatokkal való megbirkózásra hangolja és serkenti. Amint a népmesék hasonló sajátságait megbecsüljük és szeretjük és nevelő célra alkalmasnak tartjuk, ugyanígy kell értékelnünk Jókai műveinek analóg sajátságait. Jókai rendkívül érdeklődött az orosz társadalom élete és története iránt, úgy érezte, hogy a cári uralom hótakarója alatt a szabadságos demokratikus mozgalmak telelőgyökerei megtartják életerejüket, s végül minden osztályelnyomatás ellenére is kihajtanak. Megírta a dekabristákról szóló regényét, középpontjában Puskinnal, akit mint költőt és haladó szellemet Petőfi mellé állított a Fischer Sándor nagy Petőfi-életrajzához írott bevezetésében. Az orosz munkásmozgalom hős, vihar • madarairól a nyolcvanas években azt írta, hogy nem lehet megtagadni tőlük a bámulatot A csendes politikus, akinek bizonyos népszerűtlenséget szerzett meghúzódása a kormány táborában, szókimondóvá vált, ha tolat fogott. A forradalom gondozatlanul hagyott veteránjáról írta: Utca szegletén ül a csanka hős, nem mondja bár, de fázik s tán ehetnék. Gazdag lehetne, hogy ha nek: mindent, mivel tartoznak, egykor megfizetnék Olvasni szép hírünk hőskölteményt, mik fennmaradtak ama dicső korból de a kezek, mik e regéket írták — egyik levágva és a másik koldul. Az úri mentalitásnak éles elítélését tartalmazza Döbrögi című 1867 után irt szatírája. Ha a gavallér két-három szeretőt tart, azt mondják rá: megteheti, anyagi eszközei megengedik. De ha paraszt lesz nazarénus deres neki mivel erkölcstelen. Annak nem szolgál mentségül Vénus s jó huszonötöt rá nagy hirtelen! Ha egy gentleman fogatja legázol egy filisztert, megfizeti a kártérítési díjat, s ezzel a dolog rendben van. De. hogyha italos mesterlegények az utcán még dalolni mernének, azokat is le kell mindjárt fiúzni s legyen kiporolva a rajthúzni. Ha egy úr összevész barátjával és párbajban lelövi, a segédek megállapítják, hogy mindez a lovagiasság szabályai szerint, történt. Hanem ha a parasztság a kocsmában bottal, bicskával harcol ocsmányan, no mán annak csakugyan deres kell, máskor aztán verekedni reszel. Ha az új színházban túl hangosan beszélget, vagy belefütyül az előadásba, azon mulatnak. De ha paraszt nem köszön az úton, botoz neki, becsületet tudjon. A népforradalommal szemben a reakciós ellenséghez átpártolt arisztokratát nem állítják bíróság elé, nem üldözik, nem kap büntetést. Ha egy főúr szolgált ellenségnek, bagatelle! Ezt vesszük csekélységnek; legfeljebb ha példaadásképpen penziót kap s hazamehet szépen. De ha egy paraszt mond: „Éljen Kossuth", az rebellis s von magára bosszút. S ha még pláne baloldalra szavaz, hazaáruló, száz botot kap az. Hosszú életpályája folyamán nem volt Jókaitól semmi idegen, amit a társadalom fejlődése magával hozott. Mikor Magyarországon 1868-ban megalakult az általános munkásegyesület ,amely úgynevezett Schulze-Deuitsch féle ökonomista irányban készült dolgozni, Jókai tagként csatlakozik hozzá, azonban mint a parlament tagja, nem volt a munkásság követeléseinek szószólója. A párizsi kommünról terjesztett gyalázatos rágalmak, amint A lélekidomárból látható, annyira hatottak rá, hogy a proletariátusnak dicsőséges felkelést a rágalmak szemüvegén át nézte, azonban amikor a francia ellenforradalmi vérbíróság által halálra ítélt és a bécsi rendőrség által elfogott Franke Leónak sorsáról volt szó, amellett foglalt állást, hogy őt a magyar hatóságoknak adják át, s lapja, a Hon ekkor azt a humánus álláspontot hangsúlyozta ki, hogy Magyarországon politikai tevékenységért nem szabnak ki olyan büntetéseket, mint a forradalmi hagyományaival szakító francia brazsoá köztársaságban. Mindenre figyelt Jókai, ami az életben történt, látta a proletariátus kialakulását, ellenszenvvel töltötte el a kapitalista spekuláció bűnössége, a főurak és az egyház bekapcsolódása a börzézésbe, azonban tapasztalatai és élményei nem hatoltak mélyen lelkébe, igaz éleslátásra nem képesítették. Szelleme bámulatos fényszóró volt, sugárkévése állandóan mozgott, kereső buzgalommal söpri végig a társadalom és a kultúra egész horizontját, játéka vakít és kápráztat, de csak a felszínt világítja meg, s nem időzik tartósan az egyes pontokon, amelyeket felkeres. Jókai azzal az írói adományával, amely őt a XIX. század második negyedében kétségkívül a legnagyobb olvasótáborral bíró magyar íróvá tette, erősen hatott a magyar szépprózának utána következő művelőire Mikszáth Kálmántól Móricz Zsigmondig. Móricz, aki a jelen század társadalmi és népi problémáinak feltárásában mint elbeszélő új utakon haladt, elismeri, hogy Jókai volt az a varázsló, aki őt az írás hatása által megérintette, s ezzel a hatással hosszas belső küzdelmet kellett megvívnia, míg végre önmagára talált, s a maga módján épp úgy futtatta tollát, amint azt Jókai tette. A komoly és megfontolt Arany János 1861-ben azt írta Jókairól, hogy a magyar szépprózának olyan frisseséget és tősgyökeres zamatot kölcsönzött, amilyenre addig csak néhány lángeszű versírónál volt példa A magyar író Arany szerint a jelenben és a jövőben Jókait választhatja iskolájául, műveihez járhat nyelvtanulási szándékkal, leckéket venni. Kifejezésmódja annyira festő, plasztikus és természetes, hogy aki műveinek sikerült helyeit olvassa, szinte újra tanulja anyanyelvét. Amit Arany Jókai tüneményes és nép, mesemondásra emlékeztető elbeszélőképességére, mond, az minden időkre elégtételül szolgá hat Jókai emlékének Gyulai Pál al szemben, aki mint súlyos szavú kritikus mnvi elméllei de még több elfogultsággal és megértésre való képtelenséggel foglalkozott Jókai műveivel. SAS ANDOR: JÓKAI MÓR 1825—1904