Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-19 / 67. szám, szombat

1955. március 7. fflISžfl Magyar nyelvi órán Nem írástudóknak, nem az úri rendnek De beszélek szűrös, gubás embereknek ... írja Petőfi egyik versében. Valóban, ha mélyen átérezzük a forradalmár­költő hitvallását, megértjük, hogy Pe­tőfi minden sora a haladást szolgálta, a néphez szólt. A dolgozó néphez szól ma is, magyarokhoz és mindenki más­hoz az egész világon. Azon az irodalmi esten, amelyen a prágai Magyar Kultúra rendezésében Petőfi, Arany és Ady géniuszét érzé­keltették cseh és szlovák nyelven, nagy sikert aratott Vlastimil Fišak, a Csehszlovák Hadsereg Színháznak tag­ja. A kiváló előadó az államdíjas Jan Smreknek az eredeti tartalom szépsé­gét, a formai hűséget és a hangulat közelségét visszaadó művészi fordítá­sában szlovákul szavalta a „Falu végén kurta t'xsma' című költeményt. A remek fordítás és a bensőséges átélés maradéktalanul visszaadta a vers min­den dacos szépségét, emberi gyengéd­ségét és ízes nyelvezetét. Jari Neru­dának, Petőfi nagy hívének mesteri tolla már 1871-ben ezeket a vallomást tevő szavakat írta a Petőfi-versek cseh gyűjteményes kiadásának megje­lenése alkalmából: „Nem tudom, hogy az egész világirodalomnak melyik köl­tője volna nekem kedvesebb Petőfi­nél, aki nem klasszikus, bizony nem az, hanem csak és csak Petőfi, tehát: a szerelem, a hazafiasság és a sza­badság legtüzesebb dalnoka." Nem különös csoda hát, ha azon a magyar nyelvórán, amin a napokban részt vettünk, Petőfinek ugyancsak ezt a versét olvasták a nyelvtanfolyam komolyan tanulni vágyó részvevői. Ördög bújjék az uradba, Te pedig menj a pokolba!... Húzd rá, cigány, csak azért is, Ha mindjárt az Ingemért is! — olvassa éppen a 18 éves felső-ipar­iskolás Michal Tilkovský. Ez a­­ 1817-ben írt életkép a job­bágyok és földesurak között tátongó szakadékot fejezi ki ugyancsak pártos módon. A kurjongató legények felhá­borodnak az uraság üzenetén és fel­háborodásukat egyáltalán nem­ rejtik véka alá, imir­t a jól ismert fenti versszakból kitűnik. Úrgyűlöletük nem isHier határt. De ha nem is különös csoda, mégis nagyon nagy fába vágta a fejszéjét az a nyelvmester, aki a Falu végén kurta kocsmát olvastatja tanítványaival Dr. Szedár Gyula, a prágai egyetem ma­gyar nyelv és irodalom szakán műkö­dő tanársegéd nyelvtanfolyamát a Ma­gyar Kultúra helyiségében a haladók látogatják. Hosszabb ideje tanulnak magyarul, sőt nyugodtan mondhatjuk, aránylag egész jól törik már a ma­gyar nyelvet. Mégis tovább képzik ma­gukat. Alapos munkát végeznek, lá­togatásunkkor 13 férfivel és 8 nővel ismerkedünk meg. Fiatalok és időseb­bek. Folyékonyan megy az olvasás és meglepően jó a je'legzetes magyar magánhangzók kiejtése. Ismerik az alanyi és tárgyas ragozást és a leg­több nyelvtani szabályt. A növendékek rendszeresen és szorgalmasan készül­nek és közös, önkéntes elhatározás alapján döntik el, mi legyen a lecke a következő találkozóra. Jelenlétünk­ben azt vitatják, hogy kevés a két strófa, három versszakot tanulnak meg legközelebbre a Petőfi -versből. Még az olyan ritkábban használt sza­vak, mint „kurtább", „bezzeg", „kihör­pintik" , — sem okoznak rendkívül­ nehézséget. A figyelmes oktató azt is megmagyarázza, mi a különbség az „Egyet kettőt kurjantottam" és „A le­gények kurjogatnak" között. Mert hát nagy a különbség, amikor egyetlen legény egyet-kettőt kurjant és amikor „A legények kurjogatnak". A felvilá­gosítással egyébként Petőfi sem ma­radt adós. Ilyenkor ugyanis: „Szinte reng belé az ablak". Dr. Bredár most a felszólító és fel­tételes módról beszél. Példának az is­mert népdal szolgál: „Szeretnék szán­tani". Ezt is többen ismerik a hallga­tók közül. Nagyon bevált ez a kedves szemléltető módszer. Látszik, hogy a f­atal, lelkes és jól felkészült Bredár elvtárs szívesen végzi nemes hivatá­sát. — Volna sok más dolgom az egye­temen is. De hogyan vonhatnám ki magam ebből a munkából, amikor oly örömmel tanulnak a hallgatóim és hét­­ről hétre láthatók az eredmények, — mondja közvetlen egyszerűséggel a ri­maszombati származású „tanító bácsi." Megkérdezzük a részvevőktől, miért tanulnak magyarul? — Tavaly óta tanulok rendszere­sen. Kassán születtem, tudok valamit magyarul, de biztos nyelvtani alapra szeretném helyezni ismereteimet — válaszol Emilie Dvoráková. František Vízner, az első köztársaság idején Bussán élt, a kékkői járásban. Most a Prága-északi járási nemzeti bizott­ság dolgozója. Munkaterületén, külö­nösen Čakovice környékén elég sok a magyar. Szívesen beszélget velük anyanyelvükön. E­zzel is sz­ firdítja né­pünk erkölcsi-politikai egységét. Van­nak, akik a magyar k­ortalanv­­­űvé­szet, sport iránti megbecsülésüket fe­jezik ki ily módon. Ez utóbbiak közé tartozik Josef Pokorný, a tanfolyam legjobb diákja. Mindnyájan örült­ek, h­ogy tanulmányaikban szépen halad­nak előre. Ősszel ötszázan jelentkeztek magyar nyelvtanfolyamra. Ennyi jelentkezőt tanerőhiány miatt nem lehetett felven­ni. Ezért elsősorban azokat vették fel, akik már az előző évkben is tanultak, vagy pedig hivatásuk, esetleg családi kapcsolataik indokolják, hogy magya­rul tudjanak. Havonként nyollc cso­portban folyik a tanítás; hat kezdő, két haladó csoport van; másfél óra a közös tanulásra szánt idő Bradár elvtárs, és a többi előadó rajongói a szép magyar szónak. Jó munkát végeznek. Köszönet jár erte. Bizony, nekünk is jobban kellene ápolnunk az irodalmi magyar nyel­vet És szlovákul, csehül, oroszul is többet kellene tanulnunk. Jó Sándor. Irodalmi álla­m Ipolyságon Március 13-án, vasárnap mozgalma­sak voltak Ipolyság utcái. Egri Vik­tor államdíjas író vitadélelőttjére ké­szülődtek a városka dolgozói. Rados Pál Csemadok-titkár és a helybeli 11­ éves magyar középiskola tanítói­ és ta­nulói a Csemadok helyiségéből pado­kat és székeket hordtak a helyi nem­zeti bizottság épületébe. Az utcán a helybeli állami birtok egy idősebb dolgozójával találkoztam. — Igaz, hogy Egri eljön Ipolyságra, — kérdezte tőlem. — Már nem jön, mert már itt is van — feleltem. — Én is elmehetnék arra a vitadél­előttre, mert tudod, én meg eleven szót nem láttam. Szeretném meghall­gatni, mit mond. És eljött ő is. Reggel 9 órakor már tele volt a községháza tanácsterme. Ott voltak az állami birtok és a járás EFSz-einek dolgozói, a helybeli és vidéki Csema­dok-csoportok vezetői és számos tag­ja, valamint a­ magyar tizenegyéves középiskola felsőbb osztályos tanulói. Minden fej érdeklődéssel fordult az emelvény felé, ahol az író helyet fog­lalt. Elcsendesedett a tömeg moraja. Fia­tal lány tartott az emelvény felé. Mráz Gizella, a magyar tizenegyéves közép­iskola kilencedik osztályos tanulója egyszerű, keresetlen szavakkal köszön­tötte az írót.­­ Utána Diósi Kornél, a magyar ti­zenegy éves középiskola igazgatója is­mertette nagy vonásokban Egri Vik­tor írói fejlődését. Különösen a „Kö­zös út" irodalmi és politikai jelentő­ségét emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a mi vidékünkön is kétnyelvű nép la­kik, szlovák és magyar. A dolgozó a nép mindig megértette egymást, csak lappangó reakciósok­­ halásztak a zavarosban, szították köztük az el­lentéteket. A „Közös út" komoly fegyvert adott a dolgozók kezébe a reakció ellen. Egri Viktor felszólalásában megkö­szönte Diósi Kornél dicsérő szavait és felhívta a részvevők figyelmét arra, hogy ő nemcsak dicséretet akar hal­lani, hanem bírálatot is, hogy mivel maradt adós, mit vár tőle az olvasó. Az elismerés jól esik, de a kritika el­engedhetetlen, mert ösztönöz és buz­dít — mondta az író. Beszélt könyvről, az íróról, az író felelősségé­­­ről és feladatairól. Hangsúlyozta, hogy olyan könyvek kellenek ma, amelyek segítenek mindennapi munkánkban és amelyek fokozzák a tömegek békéért vívott harcát. Ezért az író nem sza­kadhat el a tömegektől, hanem éppen a tömegek problémáit, a dolgozók éle­tét írja meg műveiben. Beszélt töb­bek között készülő új művéről is. „Márton elindul" folytatása lesz az új regény. Ebben a harag lángját gyújtja fel azok ellen, akik a fasizmust és a háborút akarták, akik hazug álkultú­rájuk nevében könyveket és gyerme­keket égettek el a máglyák tüzében. Ezt a könyvét a fiataloknak írja, akik nem ismerték ezt a kort. Egri Viktor beszédét a jelenlevők szívből megtapsolták, mert érezték, hogy őket is érintő dolgokról beszélt. Hozzászólások következtek. Rados Pál, Csemadok-titkár vezette a vitát, és bizony elég sok gondja-baja volt. Annyi volt a hozzászóló, hogy alig tu­dott sorrendet tartani. Peregtek a kérdések. Benyus Mária, a „Közös út"-hoz szólt hozzá. Gábor Ágnes a „Hajóépítők" című novellával kapcso­latban az író további céljai iránt ér­deklődött. Nagy Erzsébet az „Ötfülű korsjá” című novellát boncolgatta, és felvetette a szocialista tanító prob­lémáit, Oroszlányi Erzsébet pedig a szocialista falu kiépítésének problé­máiról érdeklődött. Illés Ilona, az író egyéniségét elemezve megkérdezte, miről ír szívesebben, vidám fiatalok­ról-e, vagy elesett emberekről, a régi társadalom hajótöröttjeiről. Lóska Ti­bor Márton jellemét kifogásolta. Szerinte a szocializmushoz vezető úton haladó ember nem kerülhet olyan er­kölcsi fertőbe, mint Márton került Zsolnán. Zsilka Tábor Márton további sorsáról érdeklődött. A tizenegy éves magyar középiskola tanulói egymás után szólaltak fel és ezzel bebizonyí­tották, hogy a mai fiatalságban van érdeklődés az irodalom iránt. Egri Viktor mosolygó arccal, meleg szere­tettel válaszolt a tanulók kérdéseire. Senkit sem hagyott válasz nélkül. Később már az idősebbeknek is megjött a szavuk, őszhajú tanítónők gyerekeknek való olvasmányokat kértek tőle. EFSz-tagok a közvagyon megbecsülésére való nevelésre kérték az író segítségét. Reggel 9 órától délután fél kettőig tartott a vita. A részvevők megelége­déssel tértek haza, mert érezték, hogy kaptak valamit. — No, hogy tetszett — kérdeztem hazafelé menet az idősebb elvtársat, az állami birtok — Úgy éreztem dolgozóját. — felelte —, hogy Egri Viktor nekem is beszélt, az ön problémáira is feleletet adott. Dr. Medgyesi László s ff­­ Jiettete tjtjéntCLni&k" A Csehszlovákiai Magyar Könyvkia­dó kiadásában legutóbb megjelent könyvek legértékesebbjei közé tarto­zik Jókai „Fekete gyémántok" című regénye. A „Fekete gyémántok" 1870-ben jelent meg folytatásokban a Hon hasábjain. A regény tárgyának meg­választásában Jókai egyik legjobb írói tulajdonsága mutatkozik meg: az, hogy a nemzet életének eseményei­vel lépést tudott tartani, és ez ese­mények közül­ ki tudta választani azt, ami a közönséget legjobban érdekli. A „Fekete gyémántok"-at Jókai a XIX. század derekán, a Magyarorszá­gon is kezdődő kapitalizmus idejében írta. Regényében bemutatja e kor tipikus alakjait. Állást foglal az ipa­rosodás s a belőle fakadó demokrati­kus fejlődés mellett, elítéli a nagy­birtok, az egyház, az osztrák abszo­lutizmus támogatta gyarmatosító­ kül­földi banktőke spekulációját. Mint Jókai legtöbb regényében, a „Fekete gyémántok"-ban is megtaláljuk a kor fonákságainak, ellentéteinek bemuta­tását és az őszinte vágyat egy bol­dog nemzeti függetlenséget, kultu­rális felemelkedést biztosító társada­lom után. Jókai tudja, hogy a kor ellentétei nagyok, s hogy társadalmi, politikai, gazdasági ingoványából ki kellene és ki is lehet lábalni, azonban a kivezető utat csak egy utópiszti­kus, erősen ellentmondásos elmélet­ben látja. A „Fekete gyémántok" megírására Jókait megtörtént esemény ösztönöz­te. 1866-ban Lagrande Dumonceau, a németalföldi pénzpiac egyháztámoga­tó alakja huszonnégy részvénytársa­ság tőkéjével meg akar vásárolni min­den katolikus egyházi birtokot Ma­gyarországon. Az egyházfők, félve az eladósodott Ausztriától, hajlandók az üzletre. A bécsi kormány sem volt ellene, hiszen részesedett volna a ha­szonból. Egyedül a magyar parasztság számára jelentett volna kárt, az pe­dig akkor nem számított. A regény azonban nem csupán az események riportszerű megírása. Jó­kai nagyobb művész ennél. A regény alakjainak jellemzésében a romantikus, gyakran a valóság fölé emelkedő Jókait látjuk. A jellemek ábrázolásában sokszor követi el azt a hibát, hogy rokonszenves vonás­okkal ruházza fel a kapitalista fejlődés ko­rának egyes tipikus képmutató, pénz­es hataloméhes alakjait. Sámuel apát eléggé sikerült jelle­mében nem nehéz felismerni a pa­rasztságot félrevezető klerikális poli­tika megtestesítőjét, a haladás ellen­ségét, aki a regény főhősét, Berend Ivánt, már csak azért is gyűlöli, mert az természettudós. Sámuel apát jel­leme ábrázolásának ama nagy pozití­vuma mellett, hogy mint éleseszű el­lenséget mutatja be, hiba, hogy ro­­konszenvessé teszi az „ördög­űzést"4 jelenettel. Berend Ivánnak, a regény főalak­jának, jelleme sok tekintetben új a ma­gyar irodalomban. Gyakorlati természet­tudós, materialista, szorgalmas kás, akinek jellemvonásait Jókai min­két magyar tudósról mintázta: Hantken Miksa híres geológus az egyik s a másik Zsigmondy Vilmos bányamér­nök. A két tudós élete számos pon­ton egyezik Berendével. Zsigmondy részt vett a szabadságharcban, bebör­tönözték emiatt. Híressé vált bánya­tűzoltó gépével. Berend vonásaiban az úri vonások gyengék, és inkább a demokrata, a tudós áll előttünk. A „Fekete gyémántok"-ban világosan látjuk, milyen szeretettel fordul Jó­kai a nép felé. A nép életét máskép­pen ábrázolja, mint más írók, s mint­egy hálául, hogy annyi szépet, érté­keset, művészit meríthet annak éle­téből, a pépből való szereplőit telje­sen egyenrangúvá teszi a többi sze­replővel. A kis bányászlaíiyból mű­vésznővé magasodott Evila alakjába ön­ti írói vágyódását a tisztaság, szép­ség s az erényesség után. A népme­sék optimizmusával lesznek fel minden bajon, akadályon Berend­keresz­tül egymáséi. A bondavári munkásküldöttség tag­jainak jelleme, tiszta erkölcsi érzé­ke, természetes őszintesége, szinte kiáltó ellentét Kaufmann-nak, a ti­pikus tőkésnek mérhetetlenül pénz­sóvár alakjával szemben. Jókai " nem ismerte fel a munkás­osztály döntő szerepét a süllyedő ta­lajból kivezető út megépítésében, de ösztönösen sejtette. Bizonyítja ezt az, hogy a megoldást egy — bár rémre­gényszereplővé alakított, torzítva raj­zolt — munkás kezébe adja. (Szaff­ran gyújtja fel a bányát.) Ezzel ön­tudatlanul is bizonyítja, hogy a ka­pitalizmus saját sírásóit is magával hozza. Csanta Ferenc történetével még világosabban állítja elénk a ka­pitalizmus másik törvényét, hogy a nagy halak elnyelik a kis halakat. A „Fekete gyémántok" újabb bizo­nyítéka Jókai tehetségének, nagysá­gának, néhol Verne-vel vetekedő jö­vőbelátásának. Berend delejországa Sok téves nézet ellenére is a szocia­­lizmust rajzolta meg A­delejország­ban az államé — tehát­ a népé — a bánya, a gyárak, a közlekedés, még az ipar is. Eltűnik a falu és a város közötti különbség. Nincsen igazán szegény, nincsen zsarnok. A „Fekete gyémántok" fogyatékossá­gai ellenére is haladó mondanivalójú, lebilincselő könyv. Jókai gazdag írói nyelvével érdekes, izgalmas cselek­ményfűzésével, fejlett íróművészeté­vel sok szép órát, tanulságot művet adott az olvasók kezébe nyújtó Hegedűs József Új könyvek a kön­yvhónapra A Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó a márciusi könyvhónap alkalmából­ több új, ízlésesen kiállított könyvet ad a magyar olvasók kezébe. Most a napok­ban jelent meg Fábry Zoltán: A gon­dolat igaza című tanulmánykötete, mely az író legújabb értékes irodalmi tanulmányait foglalja magába. Fiatal­­ prózaíróink közül Mács József: Vég­nélküli gyűlés című kötetével mutat­kozik be az olvasóknak. Ízes és mulat­ságos szatírái a mai falu életének fo­nákságait teszik nevetségessé. Két fiatal költő, Dénes György és Gyurcsó István verseskötete a cseh­szlovákiai magyar irodalom lírájának újabb gazdagodását jelenti. Dénes György: Kék hegyek alatt című vers­kötete méltán kelt feltűnést. Költemé­nyeiben kitűnően rajzolja meg szocia­lista életünk eredményeit, de nem fe­ledkezik meg a szerelem meleg­­ lírai hangjáról sem. Nemsokára megjelenik Gyurcsó István: Anyám mosolyog című első verseskötete is.­ Derűs hangú, őszinte egyéni élményekből fakadó költeményei bizonyára megnyerik az olvasók tetszését. A Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó ezenkívül még cseh és szlovák írók műveit is kiadta kitűnő fordításban, így T. Svätopluk: Főnök nélkül című regényét, mely az egykori Klim Baťa­­vállalat felszabadulás utáni életét, a dolgozók győzelmes harcát mutatja be. Továbbá Jan Neruda: Régi Prága — régi Pest című válogatott karcolatait és elbeszéléseit, valamint Stezáč: Ria­dalom a Kovács utcában című ifjúsági regényét és Štorch: A mammutvadá­szok című könyvét, mely a morvaor­szági őskori leletek nyomán gazdag fantáziával megírt színes, ifjúsági ka­land-regény az ősember életéről és szokásairól. O. Ä. Százd kultúrélete Százd községben a nagy, világos kultúrházon lassan az utolsó simí­tásokat végzik. Részben már alkal­mas is a használatra. Talán ez csá­bítja ide a környékbeli kultúrcso­portokat. Az elmúlt napokban a szom­szédos déméndi, Ipolyviski és alsó­szemerédi kultúrcsoportok vendég­szerepeltek itten. A vendégek mindig telt házak előtt játszottak. Ez bizo­nyítéka annak, hogy a százdiak sze­retik és kedvelik a kultúrát. Ezt azonban még csak a szomszédok nyújtották nekik. Hol van Százd kultúrcsoportja? A tánccsoport ugyan — mely a CsISz. tagjaiból tevődik össze — egypárszor már fellépett. A fiatalság egy színdarab betanulá­sát is megkezdte. Sajnos azonban, itt nem volt meg az egyetértés. Nem szabad, hogy ez elvegye a fiatalok kedvét a további munkától. A Csemadok helyi csoportja most kezdi Gárdonyi Géza „Bor" című da­rabjának betanulását. Irodalmi vitát rendeztek Gárdonyi­­ „Egri és Móricz Zsigmond „Boldog csillagok" ember" című regényéről. A felszólalók helye­sen értékelték irodalmunknak e két nagy alakját. Repicky Rezső

Next