Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-10 / 41. szám, vasárnap

A CSEMADOK népművészeti csoportjainak losonci országos bemutatója után nem egy cikk jelent meg lapjainkban, amelyek felvetik a kérdést: mi a további teendő­­,, milyen úton tovább a népművészeti haladjon csopor­tok munkája, mit tegyünk, hogy megtartsuk, megmentsük és életünkbe szervesen be­olvasszuk népi kultúránk értékeit. Nem egy helyi népművészeti csoport e sereg­szemlén olyan műsort mutatott be, amelyben a maga falujának népi kultúráját, művészetét — illetve annak egy-egy kiraga­dott mozzanatát — vitte, a kö­zönség elé és láttán a beszámo­lók, bírálatok írói szinte kivétel nélkül felsóhajtanak: mennyi érték, mennyi szépség rejlik népünk művészetében, — és e sóhajtás a felfedezés, az elő­ször­ megismerés meglepetésé­vel lelkendezik: és mennyi min­den lappanghat még falvaink­ban, ismeretlenül és feltáratla­nul! A NÉPMŰVÉSZETI CSOPOR­TOK jelentik ma az lehetőséget, az egyetlen egyetlen érint­kezési felületet, amelynek révén népi kultúránk hagyományos értékei kapcsolatba kerülhetnek a mával, a szélesebb közösség életével. E megismertetés szán­déka kettős: egyrészt a még életes, eleven elemekkel dúsí­tani mai életünket, másrészt nevelni, fejleszteni az emberek ízlését, a népi művészet tiszta szépségével küzdeni az elbur­jánzott ízléstelenség, álművé­szet, giccs ellen. Nem lehet szándékunk a népi kultúra konzerválása, és ugyan­úgy nem törekedhetünk a népi művészet elemeinek kizárólago­sítására, egyeduralmára mai életünkben. Hiába vágyik valaki arra, hogy ennek vagy annak a falunak a lányai viseljék ha­gyományos helyi népviseletüket , idejét múlt kívánság ez, és a lányok a pruszlik, ingváll, ro­kolya és pamutharisnya helyett inkább húznak ma magukra selyemruhát és szifon-harisnyát. Ugyanígy hiú és meddő volt minden törekvés, amely a tánc­parketten a foxtrott és a tangó helyett a csürdöngölőt meg a karikás táncot akarta megho­nosítani. A népi kultúra nem megkö­vesedett, mozdulatlan jelenség, múltjában és jelenében csakúgy alakult, fejlődött, mint a tár­sadalmi élet minden más tar­tozéka. Ne kívánjuk tehát most sem rögzíteni egy ma már messze túlhaladott fejlődési fo­kon, amely múltbeli társadalmi és gazdasági adottságok eredő­je, függvénye volt és semmi­képpen sem felel meg mai, alapjukban megváltozott és módosult viszonyainknak. NÉPI KULTÚRÁNK értékeiből, emlékeiből csak azok figyelmet, csak azokkal keltenek foglal­kozunk amelyek felhasználha­tók a népművészeti csoportok munkájában. Népdalokat gyűj­tünk, népi táncokat, esetleg cselekményes népszokásokat, táncjátékokat. Ez se történik szervezetten, lelkes és önfelál­dozó "t egyének munkájának eredménye, hiányzik a központi irányítás, a hozzáértő igényes­ség. A Csemadok megtette, amit megtehetett. A további feladat — nép­­kultúránk számbavétele, tudományos igé­nyű, hozzáértő feldolgozása, ér­tékeinek megőrzése nem lehet immár a Csemadok feladata. A­­­ Szlovákiai Tudományos Akadémia keretében esztendők óta vajúdik egy magyar nép­rajzi kabinet létesítése. E hos­­szas halogatás miatt már sok érték ment veszendőbe­n ki­hal Au hordoMje. nemzedék, amely még ismerője volt népi kultúránk bizonyos szakaszá­nak, s vele visszavonhatatlanul sírba szállnak a nem rögzített, fel nem jegyzett adatok. A fel­szabadulás óta hazánkban nem látott­­ napvilágot a csehszlová­kiai magyarok népművészetével, népi kultúrájával foglalkozó kiadvány — e kiadványok szá­ma a múltban is jelentéktelen volt. Tégla incognita számunkra e problémakör, s életünk tér­kép­enek nem ki­­t kell kitöltenünk, hisz idegen segítséget hiába vár­nánk. E feladat csakis a Szlovákiai Tudományos Akadémia irányí­tásával, keretében oldható meg. A lelkes műkedvelők, ön­kéntes gyűjtők sokat segíthet­nek, de a szintézis, összegezés munkáját csak hozzáértő tudo­mányos dolgozók végezhetik el Mi az, amire elsősorban figyel­met kell fordítanunk? A cseh­szlovákiai magyarok anyagi kul­túrája,­ az ezzel kapcsolatos adatok, tárgyak gyűjtése (épít­kezés, használati tárgyak, vise­let stb.); a népi társadalom alakulása, fejlődése, formái — ezzel kapcsolatban különös fi­gyelmet érdemelnek a falusi közösségek, az együttes gaz­dálkodás múltbeli formái, ame­lyekből nem egy mai társadalmi és gazdasági életünkben is fel­használható; végül pedig a nép szellemi, művészi kultúrájának emlékei. Itt hadd említsem meg, hogy gyűjtóink kevés fi­gyelmet fordítanak a mesékre, történetekre, tréfákra és anek­dotákra. Pedig a gyűjtésnek éppen ez az ága a legtanulsá­gosabb, legtöbb értéket hozó. Ma már a mesegyűjtés, szöveg­lejegyzés célja elsősorban az, hogy egy-egy mesélőnek teljes anyagát rögzítse, közölje; az így nyert anyag tájékoztat bennünket az illető mesélő té­magazdagságáról, művészetéről, formakészségéről, nem egyszer fontos adatokat tartalmaz az elmúlt évtizedek életéről, tár­sadalmi viszonyairól, helyi tör­ténetéről. A cél világosan áll előttünk: végre átfogó képet kapni a csehszlovákiai magyarok népi kultúrájáról. Elérésének egyet­len módja: lelkiismeretes, rész­letekre kiterjedő, az eredmé­nyeket összefoglaló és közlő tudományos munka. Tudomá­nyos Akadémiánk tegye végre magáévá ezt az ügyet, fogjon hozzá a sürgető feladat meg­oldásához. A PARASZTSÁGRA, a falusi lakosságra fordítottuk eddig fi­gyelmünket, ha népi kultúráról, népművészetről beszéltünk. Márpedig az egész nép kultú­rájáról van szó, nem csupán a faluról. Elhanyagoltuk, mellőz­tük a munkásosztály kultúrájá­nak, életmódjának tanulmányo­zását. Munkásosztályunknak komoly hagyományai vannak. A régi Magyarország területén a mai Szlovákia volt a legiparosítot­tabb vidék, a múlt évszázadban születő, kialakuló munkásosz­tály jelentős részben magya­rokból tevődött össze. Egész bányász­falvaink vannak Gö­mörben, a csallóközi parasztság évtizedek óta gyarapítja a nyu­gat-szlovákiai városok munkás­ságát és ez a munkásosztály bőven kivette részét a múlt küzdelmeiből, szabadságharcai­ból. Lehetetlen, hogy mindennek ne maradt volna nyoma a nép életében, hagyományaiban. Ész­revétlenül kallódik, feledésbe merül, mert nincs, aki foglal­koznék vele, feljegyezné, közöl­né. Éppen nálunk, Csehszlová­kiában érthetetlen ez a közöm­bösség, hisz a munkásosztály kultúrájának, életmódjának ku­tatásában a csehszlovákiai et­nográfusok, szociográf­usok pél­dát mutattak más, nagyobb né­pek tudósainak. A magyarázat elszomorító, önmagunkat kár­hoztató: nincs, ki vállalja e teendőt, nincs gazdája a fel­adatnak. E téren a népművészeti cso­portok is sokat tehetnek. Ne csupán a tarka népviseletben előadható táncok csábítsák őket, kutassák fel és vegyék műsorukba azokat a dalokat is, amelyek munkásságunk múlt­beli harcainak tanúi, a közel­múlt népi kultúrájának érté­kei. SOK SZÓ ESIK mostanában egy hivatásos, vagy félig hiva­tásos népművészeti együttes szervezéséről. Úgy vélem, nem hivatásos táncosokra, éneke­sekre, szavalókra van szükség, hanem elsősorban hozzáértő szakemberekre, akik foglalkozni fognak népi művészegyütte­seinkkel. Helyes, ha legnagyobb figyelmünket olyan, zömében műkedvelőkből álló együttesre fordítják, amelynek tagjai ké­sőbb, iskoláik elvégzése után mint tanítók, tanárok szerve­zői, fejlesztői lehetnek az egyes városokban, falvakban működő népművészeti csoportoknak. De a népművészetből ne csinál­junk professzionalizmust! Azok, akik annyira hivatkoznak népi kultúránk hagyományaira, gon­dolják meg, hogy ilyen profes­­szionalizmusnak éppen népünk művészetében nincsenek hagyo­mányai. Népművészeti csoportjaink arra törekednek, hogy megis­mertessenek bennünket népi kultúránk hagyományaival, né­pünk múltjával. A kép, amit elénk tárnak, színpompás, ra­gyogó és szórakoztató. Igen, része ez is a népi kultúrának. De önmagában véve torzít: el­sikkadnak a robotos, hétközna­pok és csak a bajokat erővel felejtő ünnepet ismerjük meg belőle. Az anyagi kultúra, a népi társadalom alakulása és fejlődése, a prózai hagyomá­nyok gyűjtése, számbavétele, közlése teljessé és hitelessé teszi a képet, történeti-társa­dalmi összefüggéseiben tárja fel népünk múltját, kultúráját. E megismerő munka sürgős és megismertető halogatást im­már nem tűrő feladat. Tóth Tibor Népművészet és népi kultúra HUSZEVES A MOMJEV-EGYÜTTES Néhány megjegyzés Dobos László Hogyan tovább című cikke ürügyén ­•i­ii:iuii:!i!;iii»i­ ii;iuii­ i;­i!>ii:iui!!iuii:iiii!ii- A Bajazin bég bemutatója előtt ki gondolta volna a kis Szlovákia mennyire hogy mékeny új zeneművekben, ter­de különösen operákban. Még csak néhány éve kerültek színre Emil Suchoň: Örvény és Ján Cikker: Juro Jánošík című ope­rái. Most pedig egy opera bemutatója előtt állunk. Február 16-án kerül színre Ján Cikker államdíjas, új operája a Bajazid bég, melyet már a múlt hónap óta készít elő a­ bratislavai Nemzeti Színház opera-együt­tese. Az opera librettóját Ján Smrek államdíjas költő írta. Az opera tárgyát a XVI. szá­zadbeli török időkből merítette, melyben az alapgondolat egy parányi részénél Samo Chalup­ka, Turčin Poničan ismert bal­ladáját, valamint a Raboltak a törökök c. régi szlovák nép­balladát használta fel a librettó szerzője. Az opera központi gondolata: a szülőföldhöz való hűség és az emberek közti nemes kapcsola­tok ápolása.­­Az utolsó képben a költő kifejezi:­­ „Nem vesz­hetsz el ember, ha hű maradsz szülőföldedhez és ha mindig jót cselekszel, óvakodj másokat rabigába hajtani. Aki maga is szabadságra született, az soha­sem lehet boldog, ha másoktól elrabolták a szabadságot." Erről a szülőföld iránti hű­ségről így nyilatkozik Ján Smrek a librettó szerzője: ... Úgy éreztük, hogy az ilyen magas etikai gondolatok­nak nemcsak nevelő­ hatásuk van, de nemzetközi visszhangra is találhatnak. A zeneszerző, akit eddigi te­vékenységéért a Klement Gott­wald államdíjjal, Bratislava vá­ros díjával, a Szlovák Nemzeti díjjal és a Békedíjjal tünte­ttek ki, nem tagadta meg most sem önmagát. Izzó hazaszeretete, békevágya, humanizmusa új operájában a „Bajazid bégben" is kifejezésre jut. Cikkeinek van miért gyűlölnie a háborút. Hisz már gyermekkorában meg­ismerte a háború okozta éh­séget és nyomort, apja is az imperialista háborúban esett el. A zeneszerző a népből ke­rült ki és sohasem szakadt el tőle, amit ékesen fejezett ki Ju­ro Jánošík című operájában és számtalan más művében. Felkerestük a zeneszerzőt otthonában, hogy elbeszélges­sünk vele új művéről. Érdekes mozzanatot mesélt el arról, amikor Drezda városában járt, amelyet tudvalevőleg elpusztították a háború teljesen alatt. A romok között meglátott egy gyermekkézzel írott feliratot: „Anyuka téged keresünk!" Ez is nagyon inspirálta, őt, Hogyan került sor a librettó megírására ? — kérdem. — Smrek egyszer séta köz­ben felvetette, hogy a török időkről írna valamit a Raboltak a a törökök című balladából, vagy Chalupka: Turčín Poničanj című ballada motívumának fel­használásával. Beleegyeztem és akkor megírtam a történet­­ vázlatát. Tetszésemet rögtön nagyon megnyerte a bevezetés­­­­ben levő jelenet az öreg Has­­szán béggel és az éneklő ka­­­­tonával. Smreknek voltak az isztanbuli segítségére jelenetben helyi ismeretei, mert az első világháború idején fél évig tar­tózkodott Isztanbulban. — Meddig tartott a librettó megírása és a hangszerelés? — Két hónap alatt elkészült a librettó, a hangszerelés pe­dig egy évig tartott. Ebből nem egészen nyolc hónap alatt ké­szült el a teljes zongorakivo­nat. — Halottuk, hogy az opera iránt másutt is nagy az érdek­lődés. Hol készülnek még elő­adni? — Egyelőre Kassán és Prá­gában. Külföldön is érdeklődtek új művem iránt. — Mi indította mester, en­nek a témakörnek kiválasztá­sára? — Mi lehet szebb, mint amikor az anya egyetlen fiá­nak visszatértére vár messze idegenből és ő visszajön hazá­jába elhurcolt honfitársaival együtt. Ott hagy pompát és ha­talmat, a gyönyörű Isztanbult és palotáját, hogy felcserélje szülőfalujának szalmafedeles kunyhójával. Ez a lángoló ha­zaszeretet engem teljesen megragadott. Hisszük, hogy a bemutató előadás nagy sikert arat a kö­zönség körében. GREK IMRE Ján Cikker zeneszerző munka közben. ­­íUur<^ nMMol' Ma húsz éve annak hogy megalakult a világ­hírű Mojszejev - együttes, a Szovjetunió Állami Népi Táncegyüttese Az együttes létrehozá­­­sában nagy érdemei van­nak Igor Alekszandrovics Mojszejevnek, a Szovjet­unió népművészének. Mojszejev a koreográ­fiai főiskola elvégzése után a Nagyszínház ba­­lettmestere lett és művészi formákat hono­­sított meg a színpadon. Ő kezdeményezte a Szov­­­­­jetunióban a népi tánc­bemutatók szokásos ren­dezését, melyeknek rész­vevőiből később, 1957. február 10-én megalakí­totta mai híres együtte­sét. Mojszejev azóta is a világ­szerte nagy sikert és hírnevet lUiuiiitiEitiiiiiiiiiiaiiiua iiüiüiiiiiuiiiiiiiuiilii Yves Montand Prágában aratott együttes igazgatója. Több táncszámot szerzett és műsort állított össze együtte­se számára. Ezekben a gazdag orosz népművészeti elemeket művésziesen feldolgozta. Leg­ismeretebb műve A szláv népek táncai. Művészi érdemeinek elisme­réséül három ízben: 1947-ben és 1952-ben 1942-ben, Sztálin-díjjal tüntették ki. Mojszejev nevét hazánkban is jól ismerik. Együttese több­ször járt nálunk, legutóbb a múlt év decemberében. Népünk mindig igaz szeretettel fogadta tagjait és igazi nagy művésze­tükért örökre szívébe zárta őket. (1) új § n rr'in'm­in­ňnnr'^ľliTi" ^"ľIMTIMMÍNÍ mn | | i| Yves Montand február 7-én lépett fel előszö­ P­ágában. STEFAN MÁRY: Büszke leányzó Farsangok, nem messze farsangok a tavasz, szeretőt ily bús lány vajon honnan akaszt. Elmúlik a húsvét, a pünkösd is éppen, hogy menjek én férjhez ha nincs aki kérjen. Talán még akadna, de ha válogatok, nős embert ugratok, özvegy után futok. Kerülne, jutna is kövérre, soványra, de hát nincs mit tennüük a ládafiába. Ford.: Monoszlóy M. OTTHONA A NAGYVILÁG AZ AKARAT és kitartás tehet­séggel párosulva eléri kitűzött célját. Ez az alapmotívuma az „Ott­hona a nagyvilág" című közös ausztráliai-angol filmnek. Egy ausztráliai aranyásó bá­jos lánykájának életútját mu­tatja a film, attól a pillanattól kezdve, mikor felébresztik ben­ne a zeneművészet iránti olt­hatatlan szeretetet, egészen ad­dig, míg elindul a világsikerek­hez vezető úton.­­ Érdekes összehasonlításra ad alkalmat ez a film, a „Hangver­seny egy könnycseppért" című film felfogásával. Mindkét eset­ben szegénysorsú zongoratehet­ségekről van szó. A Hangver­seny egy könnycseppért teljesen valószínűtlen életutat mutat. Az ausztráliai filmben ezzel szem­ben nem látunk egy elképzelt gazdag milliomost, aki segítene a tehetséges lánykán, hanem sokkal reálisabb és természete­sebb a megoldás. A SZEREPLŐK közül a kis Suzanne Parrott bűbájos Jojce­ja természetes játékával hite­lessé teszi e kedves alakot, akit mindenki szeret és becsül. Ér­deme még a filmnek, hogy nem­csak a leányka családjának szűk körét, hanem a környeze­tet, a bányavidék dolgozóit is hitelesen megeleveníti a nézők előtt. Jelenet az Otthona a nagyvilág c. filmből. Az indiai film egyik jelenete. MÉG KEVÉS indiai filmet láthattunk, de az eddig bemu­tatottak is ízelítőt adnak az in­diai filmgyártás fejlődéséről. A Devdas című film érdekes témájával és szép feldolgozásá­val, továbbá a jó színészi tel­jesítményekkel mélyebb bete­kintést nyújt az indiai viszo­nyokba, melyekről eddig arány­lag még keveset tudunk. A hosszú évezredek óta kasztokra osztott, indiai társadalomban DEVDAS csaknem minden foglalkozási ágnak megvan a maga külön kasztja, és szinte áthághatatlan akadályokba ütközik az, aki más kasztba akar Természetesen kerülni. a fiatalok pár­választása is szigorú kasztfe­gyelem mű film­ alá esik és a Devdas éí­az indiai társadalmi ranglétra különféle fokain álló szerelmespár megindító történe­tét tárja elénk. Devdas és sze­relmese már gyermekkoruk óta ismerik és szeretik egymást. A vagyon és rangkülönbség válás­ra kényszeríti őket, de szívük nem képes beletörődni az erő­szakos szakításba. Devdas bús­komorságba esik, ivásban keres feledést és csak a halál váltja meg szenvedéseitől. A SZEREPLŐK finom játé­kukkal hitelessé teszik a film­történetet. Breuer lg £

Next