Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-15 / 74. szám, szombat

Cyprián Maierník művészete meghódította Prágát Ritkán volt ed­dig Prága kis évadjának kultura­an­­nyi kimagasló kép­zőművészeti ese­m­­énye, mint az idén. A nagy, or­szágos jelentőségű tárlatok sorát Jo­sef Lada nemzeti művész életművé­nek kiállítása gyűjteményes meg, utána nyitotta Kremlickának, Rudolf a modern cseh festé­szet egyik megala­pítójának új értékelést egészen köve­telő emlékkiállítása következett, majd a februári győ­zelem tízéves fordulója alkalmá­ból rendezett tematikus kép- és szoborkiállítás vonta magára a közönség figyelmét, a múlt vasárnap pedig megnyílt a Vár lovardájában a modern cseh képzőművészet úttörői­nek minden bizonnyal sok vitát tisz­tázó tárlata , hogy csak a legna­gyobbakat és legjelentősebbeket említ­sük. Mert ugyanakkor tucat számra fu­tottak és futnak a kisebb-nagyobb egyéni- és csoportkiállítások, amelyek művészi mondanivalója gyakran meg­kapó. Ha mindehhez számbavesszük még azokat az érdekes és tanulságos külföldi kiállításokat, amilyen például a szovjet képzőművészet, lenkori lengyel festőművészet vagy a je­kiállítá­sa volt, vagy amilyennek a közeli na­pokban megnyíló magyar kiállítás ígérkezik, minden joggal és büszkén beszélhetünk a csehszlovák főváros képzőművészeti életének mozgalmas­ságáról, de arról is, hogy ez a moz­galmasság logikus következménye a közönség egyre fokozódó művészi ér­deklődésének és igényének, amit talán az bizonyít a legjobban, hogy Lada kiállítását több mint 70 ezer ember nézte meg, de ugyanakkor állítás is állandóan tele van a többi ki­látogatók­kal. Talán nem lesz érdektelen fel­jegyezni, hogy Prága idei rendkívüli művészi mozgalmassága sodrából kü­lön kiemelkedett egy méreteiben ki­csiny, de megrendezésében annál szebb kiállítás, mely mágnesként von­ta magára a közönség figyelmét. Cyprián Majerník, a tizenkét évvel ezelőtt tragikusan elhunyt fiatal szlo­vák festőművész hagyatékából meg­rendezett kiállítás volt ez, váloga­tott együttese prágai magángyűjte­ményekben őrzött festményeinek. A tárlat összefüggően mutatta be Majerník művészi fejlődésvonalát az akadémiai évek első kísérleteitől, melyekből még az otthon, a szlovák falu világa szól, a párizsi évek forma­keresésén át a második világháború borzalmaiban saját formanyelvére ta­lált festői nagy művészi kiteljesedé­séig. A húsvéti gyermekjátékok vidám té­maköréből hirtelen kapcsol városi élet zajos jelenségeibe, át a nagy­a cir­kuszok, az utazók, a megtépázottak és megalázottak életébe, hogy szim­bolikus Don Quijotejaiból erőt merít­sen nagy látomásaihoz, amelyek ti­tokzatos lovasok, üldözöttek és mene­külők csoportjaiban nemcsak az em­beri szenvedés kifejezését keresik, hanem sejtésszerűen jósolják meg a fasizmus szörnyű korhoz kapcsolódó, végét. E szorosan a mély humanizmus­sal telített művészet, mely az emberi magatartás, a felelősségvállalás nagy erkölcsi példáját mutatja, érdekes és tanulságos a tartalom és a forma szintézise szempontjából is, abból a szemszögből, amelyből ma a modern művészet törekvéseit értékeljük. Ma­jerníknak e téren kétségtelenül a leg­jelentősebb szerep jutott az új szlovák festőművészet fejlődéstörténetében, de mivel életművét legnagyobbrészt Prágában alkotta, az szerves része a modern cseh festészet is, így érthető azután, hogy törekvéseinek hagyatéka egyformán tartozik úgy a szlovák, mint a cseh képzőművészet legjobb újkori hagyományai közé. Ezt a kü­lönös szimbiózist finoman érzékeltette már a kiállítás katalógusa is, melynek előszavát Martin Benka szlovák nem­zeti művész és Jan Zrzavý, a modern cseh festészet egyik legmarkánsabb egyénisége írták. A megnyitón ott volt mindenki, akinek Prágában valaha személyes kapcsolatai voltak a művészhez, vagy aki gyűjteményéből odakölcsönözte képét a kiállításnak. A megnyitó kö­zönségét mélyen áthatotta Majerník életművének retrospektívája, de a ki­állítás folyamán is nagyon sokan za­rándokoltak el a meghitt Károlytéri kiállítóhelyiségbe, hogy hódoljanak Majerník műve elő­tt és gyönyörköd­jenek művészetének múlhatatlan ere­jében és szépségeiben. (T) A bohóc — olaj Fehér ló — tempera 'J­l&é&filnek­­ A Mojszejev-együttes Amerikába utazik nagyobb tavasszal körútra, 1959-ben pedig a moszkvai Nagy Színház balettkara vendégszerepel az Egyesült Államokban. A látogatás vi­szonzásául a Philadelphiai Szimfoni­kus Zenekar és egy amerikai balett­együttes lép fel a Szovjetunióban. Bratislavában szovjet drámai alko­tásokat mutatnak be a legjobb mű­kedvelő színiegyüttesek. (CTK) A kínai kulturális dolgozók csúcs­szervének elnökségéből pártellenes jobboldali tevékenysége miatt kizár­ták Ting Ling írónőt. (ČTK) jet Szvjatoszlav Richter világhírű szíp­zongoraművész nagy sikerrel vendégszerepel Bulgáriában. (ČTK) Olga Hanáková és dr. Papp Gustáv, a bratislavai Nemzeti Színház opera­énekesei március 26-án Budapesten lépnek fel a Carmenben. Orosz Júlia, a magyar Operaház művésznője már­cius 15-én Bratislavában a Traviata címszerepét énekli. (d. f.) Dr. Ivan Stodola szlovák drámaíró 70. születésnapját ünnepelte e napok­ban Szlovákia. (ČTK) róság előtt: „A szeretet tanítása sze­rint élek, s azt vallom, hogy az ellen­ség is testvér." De hisz ez már több mint naivitás, ez már vakság. Albert doktort azok a bírák, az a rend, amelynek szeretetről prédikált, a ha­lálba üldözi, elpusztítja. Olyan ez, mintha valaki lándzsákkal és kardok­kal indulna támadásra a modern pán­célos szörnyetegek ellen. A küzdelem kimenetele nem lehet kétséges. Al­bert doktor a tárgyalás folyamán a továbbiakban többek között ezeket mondta: „Bűnömül egyedül azt ró­hatják fel, hogyha valaki megkérdezte véleményemet a háborúról, én mindig és határozottan a vértelen negáció elvét hangoztattam, vagyis azt, hogy nem szabad vérontásra vérontással felelni: rosszra rosszal". Ilyen és ehhez hasonló kitételek alapján azt kell mondanunk, hogy az elmúlt húsz évben L. Kiss Ibolya messze állt a mindennapi élet sodrától. Nagyon ké­tes értékű valóságlátásról tanúskodik ez a morális tételekben való gondol­kodás. Az írónő szeretet-programja össze­függ L. N. Tolsztojért való rajongá­sával. Tolsztoj ebben az esetben az eszmei tudatosságot helyettesítő író­ideál. A tolsztoji életszemlélet polgá­ri hasonmását legjobban Albert dok­tor élete példázza. A szerző így jel­lemzi őt: „Életének vezérmotívumát a jóság alkotta és semmi olyat nem tett, ami a szeretet törvényével ellen­kezett volna. Meggyőződése volt, hogy alapjában minden ember jó, s hogy nincs a bűnnek olyan foka, melynek eredendő okát kutatva nem találnánk elkövetésére enyhítő mentséget. „Tol­sztoj ezeket mondja magáról: „Hi­szem, hogy életünk értelme csupán a bennünk élő szeretet művelése." E két gondolat hasonlóságához nem kell különösebb magyarázatot fűzni. " Tolsztoj a társadalmi viszonyok megjavításában különös fon­tosságot tulajdonít a vezető rétegek pozitív személyi példaadásának. Nem véletlen, hogy Kiss Ibolya írói maga­tartásának alapköve saját életének példamutatása. Ezzel azonban Tolsztoj mechanikus továbbfolytatójának sze­repét veszi magára. Az eredmény: az epigonok sorsa. életmű következetlen ok: a tolsztoji végiggondolása. Ugyanis: a szeretetnek mint írói programnak a vallása utópia volt ak­kor is, ma még inkább az. S a sze­mélyi példa szerepének túlhangsúlyo­zása a tolsztoji életmű egyik legna­gyobb tévedésének számít. A személyi példa társadalmi értékét mindig az osztályviszonyokkal összefüggően kell felfogni és magyarázni. Másként csak hamis következtetéseket és ítéleteket szülhet, mint például az idősebb és fiatalabb Orbis beszélgetése a munká­sok életének megjavításáról. Tolsztoj segítségül hívásának a re­gényben van egy pozitív része. Német katonák elfoglalják az Orbis ház egy részét. A lakók érthetően ellenszenv­­­vel nézik tolakodásukat. Anna ebben hangulatban naponta ismételgette az orosz íróapostol mondását: „Én nem nemzeteket szeretek vagy gyű­lölök, hanem embereket szeretek és gyűlölök. És ha csak egy is akad egy nemzetben, akit becsülni tudok, már nem ítélem el azt a népet." E gon­dolat mélységes igazát és értékét alá­húzta az elmúlt negyven év történe­te. A háromszoros Tolsztojra hivatkozás kemény figyelmeztetés. Egy nagy mű­vész életszemléletéből nem lehet ki­ragadni csak azokat a részeket, ame­lyek a magam szájaíze szerint valók és igazolják írói elképzelésemet. Nem lehet a múlt esztétikai mechanikus aktualizálásával téziseinek ábrázolni egy teljesen más kor viszonyait. Ez visszaüt, mint ahogy megbosszulta magát L. Kiss Ibolya esetében is. A szeretet hirdetése és példázása Kiss Ibolyánál írói programmá válik. Ebből logikusan következik az erköl­csi elkötelezettség, a személyes pél­damutatás. Kiss Ibolya regényes élet­rajza a személyes példamutatás szol­gálatában áll. Ezen van a hangsúly. Laky Anna életútja a szlovák-magyar együttélés lehetőségét és szükségét példázza egy jól sikerült vegyesházas­ság pozíciójából. A szándék nemes. De az út, amit megmutat, csak szükség bizonygatása, de az együtt­­­élés problémáját távolról sem sike­rült alapvonásaiban megragadnia. Miért? Mert az események logikáját és összetettségét csak nagyon kevés­sé lehet a magánélet érzelmi motívu­maival megmagyarázni. (Nem köthet mindenki vegyesházasságot.) L. Kiss Ibolya regénye nem egyér­telmű alkotás. Az együttélés szüksé­gének bizonyításán kívül a dzsentri polgári élet alkonyának dokumentá­lója is. András úr és háza tájának rajzában a nemes földbirtokos világ kel életre. Laky Anna ebből a lég­körből indul útjára. De ő már több, mint földbirtokos kisasszony, polgár. A polgári élet normái szerint élő or­vos. Laky Annában a kifinomult pol­gári humanizmus ölt formát. Esze­rint él, ítél, alkot véleményt az em­berekről és a világról. Ily módon Laky Anna életszemléletének két for­rása van: egyrészt András úr vilá­gának pusztulása fölött érzett fájda­lom. Ez az édes-keserű ízű vissza­emlékezés. A másik: a polgári életből nőtt humánuma, s ezzel fejezi ki ön­magát. Ezzel bizonyít. Kétségtelen, hogy vannak értékei ennek a példa­mutatásnak, pl. a hivatásszeretet. De történelmileg elkésett sorakozó. L. Kiss Ibolya őszinte szándéka ellenére régi fegyverekkel elkésve ért a csa­is­tába. Egy letűnt világ érzéseivel, er­kölcsi normáival, egyszóval polgári életszemlélettel nem lehet sem meg­érteni, sem pedig megmagyarázni mai életünket. Különösen nem olyan szét­ágazó problémát, mint az együttélés. Laky Anna a tegnap egyoldalú bizo­nyítása, egy múltba vesző világ vis­­szaemlékező dokumentálója. M­­­eglepő, hogy a könyv ilyen for­májában a könyvkiadó és a könyv felelős szerkesztőjének bele­egyezésével, tudtával látott napvilá­got. Minek lehet ezt nevezni? Esz­mei következetlenség, gyökértelen eszmeiség, felületesség, vagy egy gyékényen árulás? Szerintem mindez együttvéve. DOBOS LÁSZLÓ ÚJ SZÓ 498 Sf 1958. március 25. HOL V­O­L­T, hol nem volt, volt valahol egy szép nagy erdő, benne sok kis erdei állat. Vidá­man és elégedetten éltek ott egymás mellett. Ügyesek, okosak voltak, mert iskolába is jártak a kis erdei tisztásra, ahol megtanulták az erdő lakóinak törvé­nyeit, ügyességet mindenféle és mást megbecsülni, egy-Együtt ültek a selymes füvön nyu­szik, rókák, őzikék, mókusok. Illedelmesen hallgatták taní­tójukat, az öreg medvét. Mindennap pon­tosan megjelentek a tisztáson, tanulni, csak egyetlen kis mókus szerettek kerülte el az erdei iskolát, ő inkább játszogatott, a fákról kukucskált le a tanulókra, csú­fondárosan beleszólt feleleteikbe, mogyo­róval dobálta őket, egyszóval még a töb­bieket sem hagyta nyugodtan tanulni. DITTRICH ANNI VI. oszt. tanuló írja Zselizről: Iskolánkban van pionírszervezet, csak az a baj, hogy mindeddig nem sike­rült helyiséget szerezni, ahol rendszeresen összegyülekezhetnénk. Iskolánkban a pio­nírszervezet szépen dolgozik. A múlt hó­napban textilhulladékot gyűjtöttünk. Ami pénzt kaptunk érte, abból sátrakat ve­szünk, mert a nyáron nagyon sokat sze­retnénk kirándulni, szeretnénk megismerni szép hazánk gyönyörű tájait, vidékeit. Mi is reméljük, hogy a zselízi pionírok szép terve sikerül és kellemes napokat töltenek majd a maguk szerezte sátortá­borban. ÚJRA EGY összerakós fejtörő: Készít­setek egy hatágú csillagot a fenti fekete figurákból. MEGFEJTÉSEK: így kaptok vízszin­tesen, függőlegesen és átlósan is össze­adva 34-et a négy­zetben. EGYETLEN vonás­sal le tudjátok-e raj­zolni az alábbi körö­ket. (Beküldte: Kása Gábor, Csarnaho.) Az idő telt-múlt: akik az erdei iskolába jártak, már sok min­dent megtanultak, csak a kis mókus maradt buta. El is nevezték buta mó­kusnak. Egyszer csak azon vette magát észre, hogy már sen­ki sem szereti, szóba sem állnak vele az erdő lakói, így érkezett el az ősz. Minden állat me­leg téli szállást ké­­­szített magának, csak buta mókusnak nem jutott eszébe, hogy már küszöbön a tél. Pedig ha tanult volna rendesen, nem hitt volna a csalóka napsütésnek, számolt volna azzal, hogy vá­ratlanul beköszönthet a hideg, zord idő és jaj annak, akit készületlenül ér. Bizony a buta mókus megjárta, mert egyik reggelre vastag dél lepett be min­dent és fagyasztó, szúrós hideg szél fújt. Most már nem is gondolhatott meleg téli lak építésére. Dermedt tagjait dörzsöl­getve sietett szállást kunyerálni az álla­toktól. De azok bizony elutasították. Sem a vakond, sem a sündisznó, sem a tarka erdei nyúl nem fogadta be. Most érezte csak, milyen rosszul tette, hogy tanulás helyett játékkal és bo­londságokkal töltötte idejét. Sírva kért bocsánatot az állatoktól és bevallotta, hogy nagyon megbánta könnyelműségét és szé­gyelli magát ostobaságáért. Most már jobb szemmel néztek egyik mókuscsalád­ra az erdő lakói és az be is fogadta odújába a vacogó buta mókust. Mikor pedig kitavaszodott és elérke­zett újra a tanulás ideje, nem szégyellte magát, a legkisebbekkel járt az erdei is­kolába. Mindennap pontosan megjelent a nagy tudós medve óráin és igyekezett megtanulni azt, amit elmulasztott, amit tudnia kell minden mókusnak. Azóta már el is felejtették az erdő lakói, hogy vala­mikor butának hívták az ügyes kis mó­kust. összetettek két szóból, rám ismersz, ha gondolkodol. Az első az én vagyok, a másik az sokkal nagyobb. Az elsőt mindenki szereti, ha a másodikat nem is ismeri. És minden szombaton együtt van e hasábon. Mi az? (Beküldte: Tömösközy Viola, Garamgyörgy.) Nem madár, nem féreg, nem állat. Mégis őrzi a házat — mi az? (Beküldte: Király Dezső, Lelesz.) Szövőmester vagyok én, a szövetben la­kom én, a­ gazdasszony nem szeret, pedig fogom a legyet. (Beküldte: Vámos László, Janik.) MÚLT HETI találós kérdéseink megfejté­se: 1. Mák, 2. Kasza. A VÁNDOR előbb átvitte a kecskét, majd a káposztát, de visszahozta a kecs­két. Aztán a farkast vitte át a túlsó partra, a kecskét otthagyta, és végül is a kecskével kelt át a keskeny pallón. KEDVES GYEREKEK! Sokan azt kérde­zitek tőlünk, miért nem válaszolunk külön­külön leveleteikre. Sajnos, annyi időnk nincs, hogy minden héten választ adjunk a beérkező sok száz megfejtésre. Ezt feles­legesnek is tartjuk, hiszen minden héten közöljük a helyes megfejtéseket. De min­den levelet elolvasunk (bár néha gondot okoz egy-két rendetlen levél megfejtése). Kiválogatjuk a jó megfejtéseket és azok között sorsoljuk ki a nyerteseket. Bekül­dött találós kérdéseiteket és fejtörőiteket is figyelembe vesszük, ha eredetiek és nem valamelyik gyermeklapból vagy könyvből másoltátok ki. E héten könyvet nyertek: Szegi Irén, (Bátorkeszi), Planka Mária (Várgede), és Fehérvári Emília (Kulcsod) ta­nulók. Dicséretet kapnak: Balázs Erzsébet, korláti, Nagy Ilona mulyadi, Bajnok Katalin borsi, Kahler József komáromi és Jilka Éva rimaszécsi tanulók. A legrövidebb út a labirintuson át: (Beküldte: Giák István, Görgő)

Next