Új Szó, 1962. március (15. évfolyam, 59-89.szám)

1962-03-01 / 59. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesül­jetek­! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁN­AK NAPILAPJA Bratislava, 19B2. március 1. csütörtök • 30 fillér * XV. évfolyam, 59. szám Megfontoltan, következetesen Az EFSZ-ek évzáró taggyűlésén rengeteg probléma vetődött fel, s mind az idei tervfeladatokkal kapcsolatban. Csak ott volt alapos és hatékony a vita, ahol jól elő­készítették a zárszámadást, ezt a ma már szövetkezeti ünneppé avatott eseményt, sok Sajnos, az ünnepi örömbe elég helyen üröm vegyült, mert amennyivel a tervezett áruterme­lésben adósai maradtak közellátá­sunknak, annyival csökkent a ter­vezett jövedelem. Az idei zárszám­adás eredményeivel csak azok­ban a szövetkezetekben volt elé­gedett a tagság, amelyekben már a korábbi években is megfontol­tan és következetesen vonták le a zárszámadások tanulságait a termelés továbbfejlesztésének és a terv teljesítésének érdekében. Netán például az idén sem számít­­­hattak sikeres évzárásra. Nem is lett az, hiszen a múlt években a problémák alapos megtárgyalása helyett személyeskedéssel telt el a zárszámadási vita. És sajnos, nem Šeňa az egyedüli példa, ahol gyenge eredményekkel zárták a múlt évet. A michalovcei járás­ban olyan szövetkezetek is akad­tak, melyek egy hektár mezőgaz­dasági területre számítva még 70 kilogramm húst sem adtak piac­­­ra. Piacunk múlt évi ellátottság­­a mezőgazdasági termékekkel azt bizonyítja, hogy jó néhány, mezőgazdasági üzem megközelítő­leg sem teljesítette tervét, s ezt a hiányt semmiképpen sem tudták kiegyensúlyozni azok a szövetke­­­zetek, melyek az előirányzott fel­­­adatokat jóval túlszárnyalták. Hiába termelt a prosenicei szö­vetkezet hektáronként 2300 liter tejet, közel 4 mázsa húst, ha a janíkyi EFSZ-hez hasonlóan sok kelet-szlovákiai mezőgazdasági üzemben a 100 kg hústól, vagy a 200 liter liter tejtől is messze jártak. Amint láthatjuk, nagyok, bos­­szantóan termelési nagyok az eltérések a eredményeknél. Éppen ez a tény figyelmezteti a szövet­kezeteket arra, hogy még ezer­nyi lehetőség van a termelés fo­­­kozására. A zárszámadási mérleg nemcsak az eredményeket hozta felszínre, hanem a fogyatékossá­gokat is. A mérleg megmutatta, miért termett kevés gabona, ku­­­korica, cukorrépa, miért volt ala­­­csony a tejhozam, a súlygyarapo­­­dás stb. Nos, bűnös felelőtlen­séggel vádolhatjuk az olyan szö­vetkezeti vezetőket, akiknek leg­­­messzebbmenő tevékenységük ezen a téren az, hogy a jegyző­könyvekbe foglalt gazdag tapasz­talatokra kulccsal zárják rá a fiókot, nehogy véletlenül napvilá­got lássanak, azaz megvalósulja­nak a társadalom és természete­sen a tagság javára. Ilyen felelőtlen eljárással elég gyakran találkozhattunk a múlt években. Ez meg is látszott a ter­­melési eredményeken. Most, a XII. kongresszus esztendejében a pártszervezetek és a nemzeti bi­zottságok nem engedhetik meg, hogy hasonló hanyagságok for­duljanak elő. Hiszen a mezőgaz­­­dasági termelés fejlesztésével népgazdaságunk egyik kulcsfon­tosságú kérdését kell megoldani, mégpedig egyrészt azt, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek ele­gendő jó minőségű és olcsó mező­gazdasági termékkel bőven ellás­sák piacunkat, másrészt a terme­lés további gépesítésével és auto­matizálásával már a harmadik, öt­éves terv éveiben megteremtsék a a feltételeket ahhoz, hogy 1970-ig mezőgazdaság elérje az ipar színvonalát. A mezőgazdasági termelés nö­velésének sok módja van. Az agrotechnikai követelmények, fő­képp a talajelőkészítés és vetés határidejének betartása már ma­gukban is mázsákkal növelhetik a hektárhozamokat. Példa erre a poprádi mozgalom is, melynek keretében a Veľký Slavkov-i szö­vetkezetesek főleg a helyes agro­technikai intézkedéseknek kö­szönhetik a közel 250 mázsás át­lagos hektárhozamot burgonyából. Vagy például a želovceiek több mint 60 mázsás kukorica hoza­mának mi a titka? A gondos és idejében végzett talajművelés, ve­tés és növényápolás. A murai szö­vetkezetesek tavaly mindössze 60 százalékra teljesítették a ga­bonatermesztés tervét. A pol­ányi­ak 110 százalékra, s így nem ke­vesebb, mint 12 vagon gabonát adtak el terven felül. A különbsé­get elsősorban a különböző agro­technika eredményezte. A hektárhozamokra legnagyobb hatással természetesen a talaj tápereje van. Nagyon gyenge ta­lajban a legjobb gondozás sem képes csodákat művelni. Ezért hangsúlyozzuk olyan gyakran a talajjavítás fontosságát. Túlzás lenne azt állítani, hogy a múlt évi hektárhozamok csakis azért voltak alacsonyak, mert száraz, kedvezőtlen volt az időjárás. Na­gyon jól tudjuk, hogy a kom­p posztkészítés tervét sem teljesí­tették a mezőgazdasági üzemek, az csak istállótrágyára és trágyalére kevés szövetkezet fordított olyan gondot, milyent azok meg­érdemelnek. A műtrágyának a legtöbb helyen még nincs megfe­lelő raktárhelyiség, néhol ide­genkednek is tőle, s ahol hasz­nálják, ott sem minden esetben előzi meg a műtrágyázást a meg­felelő talajelemzés, vagy a növé­nyek tápanyagszükségletének fi­gyelembe vétele A szovjet tudósok kiszámították, hogy mezőgazdaságukban 600 ezer rubel értékű műtrágya fel­használása 4 milliárd rubel érté­kű terméstöbbletet jelent. Amikor tehát mezőgazdasági dolgozóink a CSKP XII. kongresszusának évé­ben felkészülnek a terv sikeres teljesítésére, nem téveszthetik szem elől a hektárhozamok növe­­­lésének legfőbb tényezőit. A ta­­­vaszi vetés talajának előkészítése, helyes műtrágyázás (esetleg trágyázás) komposztozás és a trá­­­gyalé felhasználása, az idejében elhintett gyomirtószerek döntenek az idei hektárhozamokról. Őszi vetéseink, különösen az évelő ta­karmányok nem a legkedvezőb­ben teleltek át. Nos, ezek is fo­kozott gondot igényeltek­, meg­felelő fejtrágyázást, boronálást, hengerezést stb. Szövetkezeteseink az évzáró tag­gyűléseken foglalkoznak ezekkel a problémákkal, s legtöbb helyen kötelezettséget is vállaltak­ arra, hogy a CSKP XII. kongresszusá­­nak­ tiszteletére túlteljesítik a gazdaságukra előirányzott terme­lési feladatokat. Több mint 700 szövetkezet azt vállalta, hogy a harmadik ötéves terv feladatait négy év alatt teljesíti, ezer egyéni és kollektív szer és kötele­­zettségvállalást szentesítenek a jegyzőkönyvek. Most már az a fontos,­ hogy a pártszervezeteik, a nemzeti bizottságok és nem utol­sósorban a szövetkezetek vezető­sége megfontoltan és következete­sen ellenőrizzék" a határozatok és vállalások teljesítését, s tegyenek meg mindent annak" érdekében, hogy a kongresszus évében min­den mezőgazdasági üzemünk ma­radéktalanul teljesítse feladatát. A februári fogyatékosságok figyelmeztetnek Rendszeresen teljesítsük a mezőgazdasági termékek felvásárlásának tervét TOVÁBB NŐ AZ ADÓSSÁG * KETTŐS VESZTESÉG * A KOMÁRNÓI JÁRÁS AZ ORSZÁGOS ÁTLAGON IS ALUL * JOBB ÉS KÖVETKEZETESEBB SZERVEZŐ MUNKÁT A NEMZETI BIZOTTSÁGOK RÉSZÉRŐL Mezőgazdasági nagyüzemeink elkészítették az 1962-es év termelési és­mányt vásárolja a szövetkezet. Leg-: pénzügyi tervét s ezek alapján a mezőgazdasági termékek eladására alább egymillió korona kellene ab­S emellett még fennáll a kérdés, vajon honnan vesz­nek annyi gabonát, kukoricát? Előrelátó szövetkezetesek szerződést kötöttek az állammal, illetve a felvásárló központokkal. Az raktakarmányért, előzetes tervek és irányszámok mellett elsősorban ezekre a szerződések­­re épül az élelmiszerellátás tervezése. S mivel a lakosság élelmezése olyan komoly probléma, amelyet nem lehet egyik napról a másikra ha­lasztani, a terv teljesítését és a szerződés betartását a legszigorúbb tör­vénynek kell tekinteni. Az okoci és padászi szövetkezete­seknek (Dunajská Streda-i járás) nem fő azon a fejük, hogyan telje­­s a helyzet? üzemben. De nem néznénk a fogya­tékosságra kommunista felelősségre­ Országos méretben a marhahús fela­dattal, ha elsiklanánk az olyan kö­­rftsék" "sertfishúsből feladataikat, vásárlása még úgy ahogy, kielégítő rülmények fölött, melyeket nem a ugyancs­ak már a múlt évben gon­lenne, mert néhány kerület (így az szárazság okozott, voltak az idei tervteljesítésre. Az észak-morvaországi, közép-csehország vegyük fontosóra Zatykó Istvánnak, idén átlagosan 100 kilón felüli súly-a szövetkezet elnökének szavait: ban adták el a sertéseket és termé­k­­ Szövetkezetünk úgy zárta a múlt szeresen a dekádtervet is rendszere­­­­­sen teljesítik. Az okoci szövetkezete­gi, dél-morvaországi, stb.) valamics­kével többet adtak el az utóbbi de­kádban a tervezettnél, de ez a men­­nyiség még arra sem elég hogy ki- ^t hogy eladott sok hasonlóképpen jól állnak a tej elégítse az e téren fennálló tartó- Az 1962-es év elején csak 40—si mflrhahíis teljesítésével is zárt. Ugyanis a legproduktívabb me­ kilós sertéseink voltak. Ilyenekből és a marhahús teljesítésével is tőgazdasági kerület (a nyugat-szle- pedig nem lehet a dekádtervet rend­ Másutt is követhetik példájukat, ha­váksai) február második dekádjában szeresen teljesíteni. Számukra most a pártszervezetek a nemzeti bizott­. . . . . . ..... . ..^„inc­ ňn urinxt a mrtlt CV­­Qŕiartlf PC a <37n VPtkfí7 PtPK VP7.Ptni ala-442 tonna hússal maradt adósa köz- kettős a veszteség, hogy a múlt év ellátásunknak. ben a vezetőség nem a jövőt nézte. A többi állattenyésztési terméket hanem az év végi részesedést, illetően még sokkal rosszabb a hely­ságok és a szövetkezetek vezetői ala­posan és rendszeresen foglalkoznak az állattenyésztési termékek termei.­Természetesen másik oldala is van sének és dekádtervek teljesí'é­s­ek­­­e­t." "te­j­bő­l &csak" eg­ye­t lesz"ke­r­ü­le­t"a­z a dolognak. Az, hogy a szemestakar­­problémáival. H. Gy. észak-morvaországi teljesítette fel­adatát. Sertéshúsból és tojásból va­­­lamennyi kerület adóssággal zárt. Például február második dekádjában (az utolsó dekád tervteljesítéséről még nem érkezett jelentés) a húsfel­vásárlást mindössze 90,4 százalékra teljesítették a mezőgazdasági üzemek és ebből a sertéshúst csak 86,3 szá­zalékra. A tejfelvásárlás tervteljesíté­­­se 95,1, a tojásé csak 71,7 százalék. A mezőgazdasági üzemek adósságai te­hát az utóbbi időben nem csökkent, hanem nőtt. Akik az átlagosnál is rosszabbul állnak A komárnói járás egyike azoknak, amelyek a legtöbb sertéshúst adják közellátásunknak. Náluk tehát az ál­lat­tenyésztési termékek felvásárlásá- Román parlamenti küldöttség Prágában N. Sz. Hruscsov és W. Ulbricht A NÉMET BÉKESZERZŐDÉSRŐL ÉS NYUGAT-BERLINRŐL TÁRGYALTAK Moszkva (TASZSZ) — Nyikita Hruscsov és Walter Ulbricht eszmecserét folytattak a német békeszerződés megkötésének és ennek alapján a nyu­gat-berlini helyzet normalizálásának kérdéséről. Tárgyaltak a Szovjetunió és az NDK közötti együttműködésről is. A Szovjetunió az NDK-nak utóla­gos áruhitelt nyújt. Az eszmecsere megmutatta a Szovjetunió és az NDK álláspontjának tel­jes egységét a tárgyalt kérdésekben. N. Sz. Hruscsov és W. Ulbricht február 26-án és 27-én találkoztam Moszkvában. Az alábbiakban a hivatalos közle­­ráti, szívélyes légkörben folytak le, nak teljesítésében a fő súly a ter­­mény teljes szövegét közöljük: minden megtárgyalt kérdésben teljes téshason van. Sajnos ezen a téren ők Walter Ulbricht elvtárs, a Német egyetértés és egységes álláspont nyil­ roszabbul állnak az országos átlag- Szocialista Egységpárt KB első titká­­nál. Mindössze 69 százalékra teljesí­­ra, a Német Demokratikus Köztársa- vonult meg. A megbeszélésen részt vettek, tették a tervet.­ság Államtanácsának elnöke február Szovjet részről: L. I. Brezsnyev, az A lemaradást a legtöbb szövetke- 26—28-án Moszkvában tartózkodott. SZKP KB elnökségének tagja, a Szov­jet a múlt évi szárazsággal, a sze­ Február 26-án és 27 én tárgyalások jétunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­ges takarmányhiánnyal indokolja. Ezt folytak N. Sz. Hruscsov elvtárs, az gének elnöke, F. R. Kozlov, az SZKP mondták Vojnicén is, a több mint SZKP KB első titkára, a Szovjetunió KB elnökségének tagja az SZKP KB 3000 hektáros mezőgazdasági nagy­ Minisztertanácsának elnöke és Walter titkára, A. M. Koszigin, az SZKP KB Ulbricht elvtárs, az NSZEP KB első elnökségének tagja, a Szovjetunió fi­titkára, az NDK Államtanácsának ei­­nisztertanácsának első alelnöke, V. Sz. nöke között. A találkozókon részletes Szemjonov, a Szovjetunió külügymi­eszmecserét folytattak a német béke- niszterhelyettese és M. G. Pervuhin, szerződésről, és ezen az alapon a nyut a Szovjetunió NDK-beli nagykövete, gaz-berlini helyzet normalizálásával Német részről: B. Leuschner, az (CTK) — Szerdán, február 28-án kapcsolatos kérdésekről, valamint NSZEP KB politikai irodájának tagja, Prágába érkezett a Román Népköztár­­más, mindkét államot érintő, nemzet- a Minisztertanács ügyvezető elnöke, sajág Nagy Nemzetgyűlésének kül­­közi problémákról Winzer, az NDK külügyminisztere­dettsége, amely hazánk fővárosában Megtárgyalták a Szovjetunió és a nők első helyettese és R. Doelling, az tett rövid látogatás után Indonéziába Német Demokratikus Köztársaság Kö- NDK szovjetunióbeli nagykövete, utazik. zötti szoros baráti kapcsolatok to- N. Sz. Hruscsov, az SZKP KB első A küldöttséget Stefan Nicolaunak, a­vábbfejlesztésének kérdéseit, elsősor- Rom­án Népköztársaság Nagy Nemzet- ban a két ország közötti gazdasági titkára, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke Walter Ulbrichtnak, az gyűlése alelnökének vezetésével a ru- együttműködés, a műszaki-tudományos NSZEP KB első titkárának, az NDK zenói repülőtéren dr. Václav Škoda, fejlesztés, valamint a kulturális kap­ Államtanácsa elnökének tiszteletére a Nemzetgyűlés alelnöke, a külügymi­­csolatok kérdéseit, ebédet adott.­nisztérium képviselői és a Nemzetgyű­ Megegyezés jött létre a kölcsönös Február 28-án Walter Ulbricht kísé­rés képviselői üdvözölték. áruszállítások növeléséről az 1962. év­ retével és M. G. Pervuhin, a Szovjet-Jelen volt továbbá Gheorghe Nites- ben a Szovjetunió és az NDK között, unio NDK-beli nagykövete visszatért­en, a Román Népköztársaság prágai és arról, hogy a Szovjetunió utólagos Berlinbe, rendkívüli és meghatalmazott nagy­ áruhitelt nyújt az NDK-nak. • követe: A találkozó és a megbeszélések ha­­ iiiiiniiiiiiiiiniiiiiiiiiiiilHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiitiíiii.iiiiiiiiiiiiiiií.iiaiiui A hlohoveci Slovakofarma gyógyszergyár 8 szocialista és 8 kapitalista or­szágba szállítja termékeit Mindez kétségkívül a gyárban készített 300 gyógyszerfajta kiváló minőségét biztooítja Az üzem ez évi feladatai a múlt évinél 18,7 százalékkal napynb­ ,ritkön: Mária Bencajová és Etela Kopanyová, az üzem két kivá­­­r­ rn oka közben. [­ :­­••;, ČTK — felvétele) Az Algériai Forradalom Nemzeti Tanácsa felhatalmazta a kormányt a tárgyalások folytatására Franciaországgal az Tunisz (CTK) — Mohammed Jazid, Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának tájékoztatásügyi mi­nisztere február 28-i sajtóértekezletén felolvasta az Algériai Forradalom Nemzeti Tanácsának tripoliszi ülésé­ről kiadott közleményt, amely így hangzik: Az Algériai Forradalom Nemzeti Tanácsa Tripoliszban 1962. február 22-től 27-ig rendkívüli ülést tartott. A Francia Köztársaság kormányával folytatott eddigi tárgyalásokkal kap­csolatos vita után az Algériai Forra­dalom Nemzeti Tanácsa felhatalmazta az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányát a tárgyalások folytatására. A közlemény szövegéből kitűnik, hogy az Algériai Forradalom Nemzeti Tanácsa, amely az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front legfőbb szerve, felhatalmazta az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányát a fegyverszüne­ti egyezmény aláírására és a francia kormány képviselőivel folytatott tár­gyalások befejezésére. A hivatalos algériai-francia tárgya­lások határidejét még nem tűzték ki. Általános vélemény szerint legkésőbb a jövő hét folyamán sor kerül a be­fejező tárgyalásokra.

Next