Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-26 / 296. szám, szerda

í visszhang...BS322E1 visszhang... MODERNSÉG, DIVATOSSÁG, SZNOBIZMUS Három fogalom, amelynek tisztázása és helyes alkalmazása rend­kívül fontos, hogy valós képet nyerjünk az egész művészi áramla­tokról, meg tudjuk ítélni, mi bennük a nemes­fém és mi a meddő kőzet. Ez annál is inkább szükséges, mivel a művek konkrét érté­kelésénél manapság sem tudunk gyakran megegyezni abban, vajon modern avagy divatos alkotásról van-e szó, amelyet csak a sznobok dicsőítenek. A kérdés megvilágítását Michal Hruškovič docens vállalta a PREDVOJ 42. számában megjelent cikkében. Magyarázatában abból indul ki, hogy a mai művészet is természetszerűen törekszik az új­szerűségre, az eredetiségre. Csakhogy ez nem lehet öncél, sem egyedüli értékmérő. Az új, az eredeti csak akkor válik modernné, avantgarde művészetté, ha esztétikai, értéket képvisel. S ez egyben annyit jelent, hogy beilleszkedik az eddigi fejlődési vonulatba, nem veti el a művészet immár klasszikusnak számító értékeit. A cikkíró ezen a ponton vitába száll azzal a nézettel, hogy az adott korban nem lehet tárgyilagosan felmérni a művészi alkotások rangját, ez csak „madártávlatból", bizonyos idő elteltével lehet­séges. Szerinte a komplex szociológiai, lélektani és esztétikai ku­tatás lehetővé teszi a korabeli egyoldalú szempontok kizárását, az alkotás tárgyilagos megítélését. Nem lehet minden áron törekedni a modernségre, mert ennek következtében előtérbe kerülnek az újszerűség felületi jegyei. A művészeti divath­ajhászás tulajdonképpen a 19. század első har­madától vette kezdetét, amikor az egységes művészi stílust fel­váltották a különféle új áramlatok. Ettől a pillanattól kezdve nemcsak a becsületes művészi törekvések, hanem bizonyos kom­merszionális meggondolások is ösztönöztek az újszerűségre. Nagyon érdekes megállapítás viszont, hogy nem iktathatunk ki a művé­szetből minden olyan alkotást, amely egyben divatosságra is tö­rekszik. Végeredményben csaknem rendszer lett belőle — álla­pítja meg M. Hruškovič — hogy a művészek érvényesülésük érdekében igyekeztek felhívni magukra a figyelmet. A divatosság népszerűsítője és hordozója a sznob. Felületes mó­don hajbókol minden új előtt, tekintet nélkül annak értékére, amit nem is tud felmérni, mert rosssz az ízlése, nagyon hézagos vagy egyoldalú az esztétikai felkészültsége. A művészet egészséges fej­lődésére gátlóan hat ez a negatív társadalmi jelenség. Ugyanakkor vigyáznunk kell arra — hangsúlyozza a cikkíró — nehogy okta­lanul ráfogjuk valakire, hogy sznob és csak a divatosságért rajong. Előfordul ugyanis, hogy a közízléstől eltérő, viszont művészi alko­tásokat és pártolóikat így intézünk el. Itt is döntő mérce az adott mű és a vele kapcsolatos jelenségek tudományos elemzése. A VARSÓI ŐSZ NÉHÁNY TANULSÁGA Varsóban immár tizedszer rendezték meg a modern zene feszti­válját. A nagy nemzetközi zenei seregszemle fő célja, tájékoztatni ennek a művészi ágazatnak legújabb alkotásairól, olyan kísérletek­ről, amelyek hivatottak továbbvinni fejlődési vonalát. A tizenhat hangversenyről szólva Jaroslav Volek a KULTURNÍ TVORBA 41. számában rámutat bizonyos válságjelenségekre. Három évvel ezelőtt is sok „selejt" került a közönség elé — írja — csak­hogy akkor nem hiányoztak sem a csúcsalkotások, sem az ugyan vitás, de mégis felfigyeltető művek. Most viszont tulajdonképpen csak egy szerzemény, Penderecky Szent Lukás passiói érdemlik meg az osztatlan elismerést. Különben három csoportba sorolja a bemutatott új kompozíciókat. Az elsőbe tartozók fő ismertetőjele a hamis avantgardizmus volt, amely a rutinra épül és mérhetet­lenül szürke, unalmas. A második csoport szerzeményei (főleg szovjet komponisták művei) nagy közönségsikert arattak ugyan, de kimondottan hagyományos jellegűek. Végül a harmadik cso­portban — néhány érdekes kísérlettől eltekintve — a formális zsonglőrködés volt a meghatározó tényező. Egy másik kritikus, Nada Hrčková, aki a Varsói Őszről a KUL­TÚRNY ZIVOT 43. számába írt ismertetést, ezzel kapcsolatban meg­állapítja: „Néhány zeneszerző, hiábavalóan törekedve az új zenei vagy hanghatásokra, különféle nem zenei „ötletekkel", például a hangszerek szétszedésével, a karmester bukfenceivel stb. akarta magára von­ni a figyelmet. Ezeknek a szerzeményeknek egyedüli »értéke«, hogy minden áron ki akarják váltani a feltűnést." Különben nagyon elismerő szavakkal méltatja a varsói közönsé­get, amely érti a modern zenét és mentes a sznobizmustól. Vélemé­nyének hangot ad és ez idén is előfordult, hogy ismétlődő tapssal akadályozta meg egy , a művészettel semmiképpen sem rokonít­ható „alkotás" előadását. A cikkíró egyben rámutat arra, hogy helyes lenne, ha nálunk is megtalálnánk a fejlett ízlésű közönség modern zenei próbálkozá­sokkal való megismertetésének módját. SZEMTŐL SZEMBEN A TÖRTÉNELEMMEL ÉS ÖNMAGUNKKAL A FILM A DOBA című cseh szaklap 10. számában Agáta Pilátová nagyon elismerő szavakkal szól a magyar filmgyártás legutóbbi sikereiről. A mérleget elsősorban két film, Kovács András Hideg napok és Jancsó Miklós Szegénylegények című műve alapján vonja meg. A többi között megállapítja, hogy a Hideg napok nagydíjat érdemeltek volna a Karlovy Vary-i fesztiválon és még érthetetle­nebb, hogy Cannes-ban semmilyen díjat nem kapott Jancsó kitűnő filmje. Pilátová nézete szerint ennek a két műnek közös nevezője, hogy bátran feltárják a nemzeti múltnak kényes, illetve a másik esetben eszményesített szakaszait s egyben kendőzetlen bepillantást nyúj­tanak az emberi magatartás szövevényes labirintusába. A Hideg napok nagy vallomás és nagy művészet — írja. A rende­ző bátran veti fel benne az emberi felelősség kérdését (a filmben tudvalevőleg az újvidéki 1942 januári, a magyar alakulatok által elkövetett vérengzés szolgáltatja a hátteret). Ez a film egyben olyan emberek tragédiájáról szól, akik nem tudják felmérni, felfogni bűnrészüket. A kritikus szerint szellemi és filozófiai síkon sok min­denben hasonlít ez a mű Kádár és Éles Üzlet a korzón című film­jéhez. Eltér tőle viszont abban, hogy elsősorban az értelemre hat. Jancsó filmje, amely a magyar szabadságharc bukása után a sze­génylegény­­sorsot vállaló emberekről szól, szintén merészen igyek­szik eltávolítani a romantikus eszm­ényesítés hordalékát. Lényegé­ben perbe száll benne a nemzeti mítoszokkal és deheroizálja azokat az embereket, akiket könnyelműen vagy nagyvonalúan hősöknek neveztek el. „Az erő és a gyengeség drámája ez a film. S egyben tanúbizonysága a magyar filmművészet megújhodott erejének, amely ismét a világ élvonalába tör" — állapítja meg A. Pilátová. Ugyanakkor leszögezi: semmiképpen sem véletlen, hogy az elmúlt évtizedben Magyarországon forgatott két csúcsalkotás éppen azért figyelmre méltó és erős, mert merészen keresi az igazságot saját országának történetéről és saját népéről. lg. Q A szovjet filmgyártás az ötéves tervben Az Új Szó számára írta :Alekszej Barinov,­­ a Szovjetunió Minisztertanácsa melletti Filmgyártási Bizottság elnökhelyettese A szovjethatalom fennállása óta a filmművészet valóban tö­megművészetté, az egyik leg­fontosabb művészeti ággá, mil­liók művészetévé fejlődött. Ezt tények bizonyítják. A szovjetorszában naponta 12 millió nézője van a film­színházaknak, évente pedig több mint négymilliárd személy tekinti meg a filmeket. Egy szovjet ember évente átlag leg­alább 19-szer megy moziba. A filmgyártás a szovjet kul­túra legnagyobb önálló ágazata, amely hatalmas műszaki bázis­sal: negyvenkét filmstúdióval, hét másoló gyárral, négy tudo­mányos kutató, tervező és tan­intézettel, három önálló szer­kesztőirodával rendelkezik. A szovjetországban 45 ezer film­színház és vetítőberendezés van. A filmstúdiók 25 ezer sze­mélyt foglalkoztatnak, köztük 8 ezer alkotóművészt. Mind a 15 szövetségi köztár­saságban nemzeti filmstúdiók működnek, amelyek az utóbbi években jelentősen bővültek, új berendezést és szélesvásznú filmek gyártásához szükséges felszerelést kaptak. Az ország három legnagyobb stúdiójában, a Moszfilmben, a Lenfilmben és a kijevi Dovzsenko Stúdióban minden anyagi-műszaki felté­tel megvan széles formátumú, 70 milliméteres filmszalagra rögzített filmek gyártására. Filmszalagokat, felvevő­­vetítőgépeket és egyéb felsze­­­­­elést gyártó üzemek tucatjai állnak a szovjet filmgyártás szolgálatában. Tavaly a Szovjetunióban 167 játékfilmet, 900 tudományos és népművelő filmet, több mint 1300 híradófilmet gyártottak. A játékfilmek zömét a szovjet­ország népeinek nyelvére szin­kronizálják. Az utóbbi években a filmesek főként szélesvásznú és széles­formátumú (70 milliméteres) filmek gyártására törekedtek. Tavaly 64 szélesvásznú és 8 szélesformátumú játékfilm szült, többnyire színesfilmek­­kél A legutóbbi öt évben több mint 1300 szélesvásznú és 70 széles formátumú filmszínház épült a szovjetországban. A leg­utóbbi két évben egyes szövet­ségi köztársaságok fővárosai­ban, például Frunzéban és Tal­linban, Dusanbéban és Asha­badban, Kisinyovban és Vilnius­ban ezer férőhelyes, Alma-Atá­ban 1600 és Taskentban 2500 férőhelyes filmszínházak épül­tek. Az SZKP XXIII. kongresszusa az ötéves népgazdaságfejleszté­si tervre vonatkozó határozatá­ban feladatul jelölte meg a la­kosság kulturális ellátásának további általános javítását. A filmszínházak száma 1970-ig eléri a 160 ezret. Az új ötéves tervben több mint kétezer mozi épül a városokban, összesen egymillió férőhellyel. A nagy­városokban és az iparközpon­tokban túlnyomórészt nagy filmszínházak épülnek. A leg­közelebbi két-három évben pél­dául Szocsiban egy óriási, két vetítőtermes filmszínház léte­sül, amelyben nemzetközi és országos filmfesztiválokat fog­nak rendezni. Az új mozikat a korszerű városépítési követel­ményeknek megfelelő új típus­tervek szerint építjük, úgy, hogy a legkülönfélébb gyártási technikával előállított filmek bemutatására is alkalmasak le­gyenek. A közeljövőben a falusi mo­ziépítésben is gyökeres válto­zások történnek. A falvakon komplex klub- és mozihelyisé­gek épülnek, amelyekben a né­zőtermen kívül kávéház, tánc­terem és esztrádterem is lesz. Az új ötéves tervben legalább 13 ezer falusi filmszínház nyí­lik. Óriási szerepük van a város és a falu kulturális színvonala közötti különbségek megszünte­tésében. Új mozik építésével egyidejű­leg nagy gondot fordítanak a meglevő mozihálózat műszaki korszerűsítésére, a berendezés kicserélésére, plasztik vetítő­vásznak, kényelmes bútorzat be­szerelésére. A filmgyárak megfelelő mennyiségű alkotással el tud­ják látni a jelenlegi moziháló­zatot, ezért az ötéves tervben a fő kérdés a filmek eszmei­művészi, valamint tudományos ismeretterjesztő színvonalának emelése, a műfaji sokrétűség bővítése lesz. 1970-ben több mint húsz szé­les formátumú filmet tervezünk. Több mint másfélszerte nő a népművelési, tudományos mű­szaki és mezőgazdasági szak­filmek száma. Az új ötéves tervben bővül a moszkvai Központi Gorkij Gyer­mek- és Ifjúsági Filmstúdió, el­készül a Mosznaucsfilm tudo­mányos filmstúdió új épület­komplexuma a főváros közelé­ben, Himkiben, befejeződik a kijevi Dovzsenko Filmstúdió és a tudományos filmstúdió, to­vábbá a Turkmenfilm és az Armenfilm stúdiók korszerűsí­tése. 1965 és 1970 között kétszere­sére bővül a filmberendezés-és szalaggyártó üzemek kapa­citása. Nagy figyelmet szentel­­­nek minőségük javításának. 1970-ben a 35 filmkópiák hossza milliméteres meghaladja az egymilliárd métert, a 16 mil­limétereseké pedig körülbelül 400 millió méter lesz. Ez szük­ségessé teszi, hogy 1965 és 1970 között Rjazanyban fel­épüljön egy új filmmásoló gyár, Kijevben és Novoszibirszkben pedig modernizálják az ottani filmmásolók berendezését. A filmgyárakban és filmstú­diókban megszervezik az összes fokú iskolák, valamint a nagy­közönség számára készülő 8 milliméteres filmek gyártását. A további tudományos-műszaki kutatás főként két irányban bontakozik ki: a kép és a hang minőségét lényegesen javító új műszaki berendezések szerkesz­tésére, illetve a meglevők tö­kéletesítésére, továbbá új film­gyártási eljárások kidolgozásá­ra, hogy n­agyobb lehetőségek­hez jusson a filmművészet. Ugyancsak tökéletesítik a film­szalag feldolgozásának techno­lógiáját. Jobb előhívó és szárító gépekkel fognak dolgozni, au­tomata aggregátok szerkesztését tervezik. Különös gondot fordí­tanak a színesfilmek technoló­giájának tökéletesítésére. Fél­vezetős műszerek és kisméretű rádiókészülékek alkalmazásával kialakítják a hangreprodukto­rok új blokktípusait. A mozi­gépeknél különöleges optika alkalmazására fognak töreked­ni; tervbe vették 70 milliméteres térhatású filmek gyártására al­kalmas technikai berendezés szerkesztését. A kutatások során mozitele­vízió-rendszerek célszerűségé­nek gyakorlati ellenőrzésével is foglalkoznak. (APNI Magyar nyelvű zsebszínház Bratislavában Bratislavában új külsőt kapott a Csemadok Központi Bizottsá­gának Május 1. téri előadóter­me. Ahol egykor az Ifjú Szí­vek tartották próbáikat és kü­lönféle tanácskozások zajlottak le, ott most zsebszínház alakult. A folyosón ízléses tablók, a teremben színpad és barátságos nézőtér. A Csemadok Kis Szín­pada, amely a napokban nyílt meg, mintegy 120 nézőt befo­gadó. A megnyitón Janda Iván, a bratislavai általános mű­veltséget nyújtó középiskola igazgatója mondott rövid beszé­det. Üdvözölte a megjelenteket, a bemutatkozó együttes tagjait és elismerését fejezte ki mind­azoknak, akik lehetővé tették, hogy megszülessen a Csemadok Kis Színpada, a bratislavai kul­turális életnek ez a jelentős és sokra hivatott együttese. Szín­házavató előadást a Forrás Iro­dalmi Színpad tartott. Az együttes a műsor első részében Csokonai Vitéz Mihályt és vígjátékának hősét, Karnyó­nét elevenítette fel. A Kulcsár Tibor írta és összeállította ke­retjáték egy színpadi szerző­ként kevésbé ismert író, és egy méltatlanul elfelejtett jeles víg­játék előnyeit csillogtatta meg. A műsor második részében az együttes Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné... című vígjátékát mutatta be. A gyak­ran hangos kacagásra késztető darab hol a humor, hol pedig az irónia hangján veszi célba és ítéli el az álszemérmet. A szereplők mindannyian tu­dásuk legjavát adták és kel­lemes estét szereztek a Kis Színpadot zsúfolásig megtöl­tött közönségnek. A sikerült rendezésért Kulcsár Tibor, a korhű díszletekért Lőrincz Já­nos érdemel dicséretet. Annak ellenére, hogy Az öz­vegy Karnyóné­t hivatásos szín­házak is többször bemutatták, Csokonainak ez a műve a ma­gyar irodalom alig ismert víg­játéka. A Forrás Irodalmi Szín­pad azzal, hogy a darabot mű­sorra tűzte és már több mint tíz alkalommal bemutatta, kis­sé felfedező munkát is vég­zett. Ezért külön elismerés jár. A Forrás nemcsak az iskolai színjátszás legjobb hagyomá­nyait ápolja, hanem az iroda­lom népszerűsítésének ügyes, például szolgáló formá­nó­ját választotta. A Csemadok Kis Színpada há­rom műkedvelő együttesre: a Forrás Irodalmi Színpadra, a Déryné Színjátszó Együttesre és a József Attila Ifjúsági Klub mellett működő színjátszó együttesre épül. A csoportok (minden héten pénteken) egye­lőre külön-külön lépnek fel és a már régebben betanult mű­sorszámaikat viszik színre. A jövőben azonban — egységes dramaturgiai terv alapján — a három­ együttes közösen tart majd bemutatókat. (»>) 1988. X. 28. Jelenet Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné... című, m a Csemadok Kis Színpadán bemutatott vígjátékából. (Prandl Sándor felvétele) ^

Next