Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-01 / 90 szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁK­IA KOMMÜN­IS­TA P­Á­R­TJ­A KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK Bratislava, 1967. április 1. 9 Szombat • XX. évfolyam, 90. szám • Ára 70 fillér Meghalt Rogyion Malinovszkij m­­a­r­s­a­ll Moszkva (CTK) — Rogyion Mali­novszkij marsall, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere pénteken hosszú és súlyos betegség után Moszkvában elhunyt. Az ukrán származású Malinovszkij marsall 1898-ban született, 1928 óta volt a Szovjetunió Kommunista Párt­jának tagja. A Frunze Katonai Akadé­mia elvégzése után a szovjet fegyve­res erők parancsnoki karában műkö­dött. A polgárháború idején a Vörös Hadsereg soraiban harcolt, a katonai akadémia elvégzése után az egyik ka­tonai körzet törzskara hadműveleti osztályának főnöke, egy hadtest törzs­karának főnöke, majd a katonai aka­démia tanára lett. A Nagy Honvédő Háború idején hadtestparancsnok, majd arcvonalparancsnok volt. Két­szer tüntették ki a Szovjetunió Hőse címmel. Malinovszkij marsallt hétfőn, ápri­lis 3-án 15 órakor temetik. Malinovszkij marsall halálhírét a Szovjetunió külügyminisztériuma hi­vatalosan közölte a moszkvai képvi­seleti hivatalokkal. Szergej Kagramanov kitüntetése (CTK) — ANTONÍN NOVOTNÝ köztársasági elnök SZERGEJ KAGRAMANOV mérnöknek 75. születésnapja alkalmából a munkásmozgalom­ban és a szocializmus építésében kifejtett sok­éves önfeláldozó tevékenysége elismeréséül az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetést adományozta. A kitüntetést és az SZLKP nyugat­szlovákiai kerületi bizottsága üdvözlő levelét František Dvorský, az SZLKP Központi Bizott­sága elnökségének póttagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára adta át a jubilánst"­ Bár a brit légierőknek sikerült felgyújtani a Torrey Canyon tartályhajóról kiömlött kő­olajat, az olajréteg tovább terjed és beha­tolt a porthelaveni kikötőbe is. (CTK felvétele) NAPILAPJA JÖN A HULLÁM (Mi lesz a 15 évesekkel? 8.-9. old.) EREDMÉNYEK ÉS KÉRDŐJELEK (A losonci járás problémáiról 5. old.) MAI SZÁMUNKBAN ELBESZÉLÉS - VERSEK REJTVÉNYEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK A testnevelésiöráttt: Megkezdődött a Csehszlovák Testnevelési Szövetség szlovákiai konferenciája Tegnap a Kultúra és Pihenés Parkjának nagytermében a CSTSZ 334 szlovákiai küldöttjének részvételével meg­kezdődött a Csehszlovák Testnevelési Szövetség szlová­kiai konferenciája SÁN ŠEDIVÝ, a szlovákiai bizottság elnöke üdvözölte a jelenlevőket az SZLKP KB és az SZNF küldöttségét, melyet JOZEF KRÍŽ, elvtárs, az SZNT al­elnöke vezetett, továbbá a CSTSZ KB küldöttségét, me­lyet FRANTIŠEK VODSLOŇ, a CSTSZ KB elnöke veze­tett, valamint a tömegszervezetek, a HESZ és a hadsereg képviselőit, s a meghívott vendégeket. Az üdvözlő beszéd után jóváhagyták a konferen­cia­ság napi­rendjét. A bizott­megválasztása után ismét Ján Šedivý, a CSTSZ Szlovákiai Bizottságának elnöke emelkedett szólás­ra. Beszámolójában elsősor­ban testnevelési mozgal­munknak az 1961. évi leg­utóbbi kongresszus óta el­telt hat év eredményeit, valamint a testnevelési dol­gozók és funkcionáriusok munkáját értékelte. Az egyes sportágakra — a labdarúgástól kitérve kezdve a jégkorongozáson, az at­létikán, az úszáson, a tor­nán át egészen a kér­ü­nk­­dáig — rámutatott arra, milyen eredményekkel di­csekedhetünk, mennyit fej­lődtek sportolóink. Nem feledkezett meg azokról a sportokról sem, ahol hiá­nyosságok észlelhetők. Vé­gül ismertette a jelenle­vőkkel a Testnevelési Szö­vetségre háruló feladato­kat melyektől testnevelési mozgalmunk továbbfejlő­dését várják. Ján Šedivý elvtárs beszá­molóját rövid szünet vette, majd sor került kö­vi­tafelszólalásokra. A vitá­ban felszólalt Jozef Kríž elvtárs, aki az SZLKP Köz­ponti Bizottsága és a Szlo­vák Nemzeti Front küldött­ségének nevében tolmá­csolta azon szervek elvtár­si üdvözletét, amelyeket a Csehszlovák Testnevelési Szövetség konferenciáján képvisel. Kríž elvtárs megállapí­totta, hogy az egész cseh­szlovák testnevelés fejlő­désével egyidejűleg figyel­lemreméltóan felvirágzott a testnevelés és a sport Szlovákiában is. Leszögez­te, hogy testnevelési rend­szerünk teljes mértékben bevált, s így a Csehszlovák Testnevelési Szövetség ma élenjáró társadalmi szer­vezet. A testnevelés további fejlődésével megállapította, foglalkozva hogy test­nevelési mozgalmunk ma tisztában van azzal, mit akar, spire van szüksége, mivel tartozik társadal­munknak, s miképpen já­rulhat hozzá a szocialista ember formálásához. Kríž elvtárs ezután így folytatta beszédét: — A testnevelés és a sport közügy, mert vala­mennyiünk ügye. (Folytatás a 2. oldalon) ~ gMl K.: v — * ^ Komáromban épül országunk els­ő csapóhídja. Az építőmunkákat a Doprastav végzi, a híd acélszerkezetét a Vítkovicei Klement Gottwald Vasművek készíti és szereli össze. A híd 80 méter hosszú felüljáróját 10 vasbeton pillér fogja tartani. A fényképen a pil­lérek építése. (M. Puškár felvétele) A mezőgazdaság időszerű kérdéseiről A CSKP KB márciusi plenáris ülésén fontos határozatot hozott a mezőgazdaságnak és az élel­­miszergyártásnak az új gazda­ságirányítási feltételek kereté­ben történő irányításáról. Teg­nap Prágában Štefan S­á­­d­o­v­s­k­ý mérnök, a CSKP KB titkára a határozat fő célkitűzé­seiről, a belőle eredő mezőgaz­daságpolitikai intézkedések lé­nyegéről, a járási mezőgazda­sági társulások, valamint a Föld­művelés- és Közellátásügyi Mi­­nisztérium feladatairól, koncep­ciójáról tájékoztatta a cseh­szlo­vák sajtó, rádió és televízió ve­zető munkatársait. Hangoztatta, hogy a pártnak a mezőgazdasá­gi termelés irányítása terén fo­ganatosított legutóbbi gazdaság­politikai intézkedései azt a célt szolgálják, hogy a a meglevő eszközök leghatékonyabb fel­használásával, a mezőgazdasági termelés fokozottabb belterjesí­­­tésével elérjék a közellátás és mezőgazdaság gyors ütemű korszerűsítését. (sraj; Kitüntetés Antonín Novotný köz­társasági elnök dr. Ladislav Borovanský tanárnak, a prágai Károly Egyetem általá­nos orvostudományi katedrája vezetőjének az anatómia terén kifejtett tudományos tevékeny­ségéért, valamint a csehszlovák orvosképzés fejlesztésében szer­zett érdemekért születése 70. évfordulójának alkalmából Munkaérdemrendet adományoz­ a­ta. A kitüntetést dr. J­i­f­í Há­j­e­k oktatásügyi miniszter pénteken nyújtotta át a jubi­lánsnak a prágai Rohan-palotá­ban. Próbaüzemben a harmadik konvertor A Kelet-szlovákiai Vasműben a tervezett határidő előttt négy nap­pal megkezdték az acélmű har­madik konvertorának próbaüze­meltetését. A próba sikeresnek mondható. Az olvasztárok jó mun­kát végeztek, közel 900 tonna acélt gyártottak. Az eddigi ered­mények alapján remélni lehet, hogy ez a siker tartós lesz, s a Vasmű tovább növelheti eddigi acélgyártását s a hengerelt áruk termelését. Ezzel tulajdonképpen befejeződött az acélmű építése.­­k. A Bratislavától alig 25­­­ kilométerre eső Szene városkát nem sok olvasónak kell bemutat­nom. Ami nevét az egész országban — újabban már külföldön is — ismertté teszi, az kitűnő fürdője, a Napfényes tó. Jozef Schmidt, a Szenei Közszolgáltatás Rekreációs Központjának vezetője tü­relmesen válaszol kérdé­seimre. Bevallom, azt hit­tem, hogy csak a fürdő­idény idején sok a gond­ja. Így annál jobban cso­dálkozom, amikor megtu­dom, hogy a nyáron ren­delkezésre álló napi 400 ágy egy része már most foglalt. — Az ország mely részé­ből érkeznek a legtöbben? — Elsősorban Ostrava, Opava, Liberec és Gottwal­dov­­ környékéről. De szíve­sen keresik fel Szencet a Karlovy Varyiak, a vsetí­niek és a prágaiak is. Bra­tislavából főként olyanok járnak ide, akik autóval rendelkeznek. A környék lakosai közül majdnem kizárólag csak a fiatalok használják ki a lehetősége­ket. — Sokan azt mondják, h­ogy gyógyhatású a Nap­fényes-tó vize. — Ezt nem tudom, de nem egy olyan levelet ka­punk, amelyből az derül ki, hogy „segített" a vizünk. A külföldiek is elsősorban a víz miatt keresik fel Szencet. Méghozzá egyre többen, hiszen amíg 1964-ben csupán 625 külföldi vendéget szállásoltunk el, addig 1066-ban már 1144-et. — Mennyibe kerül a strand­jegy? — Ebben az évben ma­gasabb lesz a ára. Eddig ugyanis belépőjegyek mi vol­tunk az ország legolcsóbb fürdője. Ezután a felnőttek 2 koronát, a gyermekek pe­dig egy koronát fizetnek. Az autókért az eddigi 2 korona helyett 2,5- et, a motorkerékpárért a korona helyett korona ötvenet kell fizetni. A bérletjegy ára 10 koronával emelkedik. A helyi lakosok 19.00— 22.000 óráig díjmentesen­ fürödhetnek. — A szenes fürdő el sem képzelhető víkendházak nélkül. Van még hely újab­bak építésére? — A tó partján 150 magán s néhány mintegy üzemi víkendház áll. Egyelőre — a távlati terv elkészítéséig — továbbiak nem épülnek. K­ M­ielőtt távozom, elné­zem a hatalmas tó kristálytiszta vizét. Bár a nap még csak csalókán süt, a fák már rügyeznek, s a parton buja fű zöldell. Várja a pihenni s szórakoz­ni érkezők ezreit. FÜLÖP IMRE, A Napfényes-tó

Next