Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-09 / 249. szám, szombat

A ROSSZ ÚTRA TÉVEDT FIATALOK HELYZETÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG A KORMÁNY TANÁCSADÓ SZERVEKÉNT EZ ÉV FEBRUÁRJÁBAN KEZDTE MEG MŰKÖDÉSÉT. FELADATAIRÓL, CÉLJAIRÓL DR. KAREL S­I­E­G­L ÁLLAMÜGYÉSZ, A PRÁGAI BIZOTTSÁG TITKÁRA ADOTT FELVILÁGOSÍTÁST. ELSŐRENDŰ FELADATUNK: a bűnözés megelőzése • Mi a bizottság célja és küldetése? — Röviden: az ifjúsági bűnö­zések megelőzése, illetve szá­mának csökkentése. Tisztában vagyunk azzal — és ez hathó­napos működésünk során bebi­zonyosodott —, hogy a felté­telek megteremtése óriási ne­hézségekkel jár. Az első lépést az üggyel foglalkozó központi szervek és szervezetek munká­jának közös nevezőre hozatala jelentette. Fontos, hogy a jobb kéz minden esetben tudja, mit csinál a bal. • Mely szervekkel működik együtt a bizottság? — Tevékenységünket a Fő­államügyészség irányítja. Bi­zottságunk elnöke Dr. Ján Bar­tuska főállamügyész. A bizott­ság tagjai a hosszú éves ta­pasztalatokkal rendelkező szak­embereken kívül az Oktatás­ügyi, az Egészségügyi, az Igaz­ságügyi, és a Belügyminiszté­rium miniszterhelyettesei, to­vábbá a Legfelsőbb Bíróság el­nökhelyettesei és a főállam­ügyész szlovákiai valamint a társadalmi helyettese, szerve­zetek elnökhelyettesei, illetve titkárai. • Milyenek a bizottság munkamódszerei? A differenciálás elvéből in­dulunk ki. A fiatalokra koruk, nemük, műveltségük, értelmük figyelembevételével igyekszünk hatni. A nevelő módszernek tehát ehhez az elvhez kell iga­zodnia. A lelkileg még romlatlan „kezdőket" jobb belátásra sze­retnénk bírni. Kilengéseikre, hibáikra felhívjuk szüleik és tanítóik figyelmét. Megbeszél­jük velük a fiatalok helyes ne­velésével kapcsolatos elveket. Segítségükre vagyunk a nehéz­ségek leküzdésében. Csak ha minden igyekezetünk eredmény­telen maradna, helyezzük el a fiatal bűnözőket bírósági ha­tározat alapján javítóintézetek­ben. • Értesüléseink szerint kie­vés a gyermekotthon, a fia­talkorú bűnözők száma pedig egyre növekszik. Hogyan bir­kóznak meg ezzel a problé­mával? — Ez valóban nagy gond. De bármennyire is fontos volna intézeti nevelésük, egyelőre erre nem minden esetben ke­rül sor. A kiskorúak részére alig 1600 férőhellyel rendelke­zünk. Ezt a hiányt legalább részben úgy igyekszünk pótol­ni, hogy az elhanyagolt vagy az otthon nélküli gyerekek ré­szére fenntartott szociális jel­legű otthonok közül néhányat átalakítunk, és erre a célra használjuk fel. A 404/66 számú kormányha­tározat értelmében a gyermek­otthonok létesítése, számuk gyarapítása a KNB-ok hatás­körébe tartozik. A nevelés színvonalának rendszeres eme­lése, a tanítók és nevelők mun­kájának ellenőrzése ugyancsak a nemzeti bizottságok feladata. Olyan követelmények ezek, me­lyeknek maradéktalan teljesíté­se a nemzeti bizottságok szo­ros együttműködését feltételezi a tudományos kutatóintézetek­kel, pszichológusokkal, szocio­lógusokkal és pedagógusokkal. A fiatalok átnevelése, gondol­kodásmódjának megváltoztatá­sa elképzelhetetlen az említett szakemberek tartós segítsége nélkül. • A Nemzetgyűlés bizottsá­gai nemegyszer kifogásolták, hogy a gyermekotthonokban a fiatalkorú bűnözők, sőt a lelki beteg gyerekek is gyak­ran együtt nevelkednek az otthontalan, de fiatalokkal. Történt egészséges már ez irányban valamilyen intézke­dés? — Ezen a bajon egyelőre csak részben sikerült segíteni, de arra törekszünk, hogy hason­ló esetekre minél ritkábban ke­rüljön sor. Ezért van szükség újabb otthonok létesítésére. A gyermekeket romlottságuk foka szerint is differenciáljuk. Mielőtt véglegesen elhelyezzük valamelyik intézetünkben, né­hány hétig megfigyelésnek vetjük alá őket az elosztó ott­honokban. A pedagógusok és a pszichológusok dolga, hogy viselkedésük alapján megálla­pítsák, kinek hol a helye. A kormányhatározat értelmé­ben 1970-ig az elmebajos fia­talok gyógykezelését biztosító pszichiátriai gyermekotthonok­ról is gondoskodnunk kell. Emellett nagy szükség van a pszichiátriai gyermektanács­adókra is, annyira, hogy min­den 200 000 lakosra egy tanácsadó jusson, legalább Mindez a nemzeti bizottságok közvetlen feladata. Számukat 1970-ig 70-ről 320-ra kell emel­niük, hogy minden 15—30 000 lakosra legalább egy ilyen sze­mély jusson. Sokkal igényeseb­beknek kell lennünk a nem­zeti bizottságokkal és a többi szervvel szemben is. Nem elé­gedhetünk meg a jövőben az­zal, hogy csak az otthonok ne­velői rendelkezzenek megfelelő szakképzettséggel. A nemzeti bizottságok gyermekgondozó szerveiben dolgozóktól is meg­követeljük, hogy hivatásuk ma­gaslatán álljanak. Enélkül munkájuk, az otthonok irányí­tása, ellenőrzése nem lenne kielégítő. • pont: Hogyan ellenőrzi a köz­bizottság az alábbi szervek tevékenységét? — Központi bizottságunkat az egyes társadalmi szervezetek rendszeresen tájékoztatják az ifjúsági bűnözés­­ helyzetéről. Ezekből a részletes jelentések­ből kiindulva foganatosítjuk in­tézkedéseinket, melyeknek cél­ja megvédeni az ifjúságot a káros befolyásoktól, tájékoztat­ni és felkelteni érdeklődését minden iránt, amit részére jó­nak és hasznosnak tartunk. A kormány tanácsadó szer­veként konkrét jelentéseket dolgozunk ki a kormány ré­szére, melyek az adott helyzet­ről nyújtott tájékoztatásokon kívül megvalósításra váró ja­vaslatainkat is tartalmazzák. Az elmondottakat összegezve ismételten hangsúlyozom, hogy célunk az ifjúsági bűnözés megelőzése, és a megtévedt fia­talok átnevelése. KARDOS MÁRTA g Á Oj 55 és 35 méteres ugrósáncot építenek Tatranská Lomnica közelában a Csehszlovák Testnevelő Szövetség smokoveci sportfelszerelési cikke­ket karbantartó részlegének dolgozói. (G. Bodnár felv. — CTK) m APRÓHIRDETÉS VERSENYPÁLYÁZAT. • A Komáromi Járási Nemzeti Bizottság Művelődésügyi és Kultu­rális Ügyosztálya versenypályáza­tot hirdet a Komáromi Duna vi­déki Múzeum igazgatói helyének betöltésére. Feltételek: Megfelelő szakágazatú főiskolai végzettség és 10 éves szakmai gyakorlat. Fizetés az ér­vényes rendeletek szerint. Lakást nem adhatunk. Jelentkezni lehet a feni címen 1967. szeptember 30 ig. ÚF-883 ÁLLÁS • A dunaszerdahelyi vásárló­üzem azonnali Terménytel belépéssel felvesz: — munkásokat a dunaszerdahelyi és a nagymegyeri körzetbe, — könyvelőt, — csomagolóeszköz nyilvántartót, — szakképzett diszpécsert. Jelentkezni lehet írásban a követ­kező címen: PNZZ, Dunajská Stre­da, VF-885 ADÁSVÉTEL • Eladó egy szekretár. Bratislava, Soitésovej 30, földszint 25. 0 896 • Fajállatok eladók: Kaukázusi bronzpulyka, tavalyinak darabja 200 korona, az ideinek 100 korona. Sárga orpington és wyandotte ezüstcsirke, háromhónapos, da­rabja 50 korona. Francia ezüstnyulak, három hóna­pos, darabja 60 korona. Hasas anyanyulak darabja 140 ko­rona. KiSš Alex, Senec, Nitrianská cesta 24­ 0-881 A jeligés hirdetések bekül­dőinek címét nem adjuk ki, csak továbbítjuk a részükre beérkezt ajánlatokat. A jeli­gés hirdetésekre beküldött ajánlatokon fa borítékon­ te­hát fel kell tüntetni a jeligét. Az ősz a SAMPINYON-termelés időszaka. Kiváló minőségű darabos vagy szemcsézett csiperkocsira kapható: DZ-SSD MYKOPRODUKTA, Praha 1, Václavské nám. 30 Kistermelőknek utánvéttel is szállítunk.­­ Kezdőknek megküldjük a sampingon­termelésre vonatkozó uta­sításokat. ÚF-888 Már csak szeptember 28-ig! Carlton, Lotos-Club bárban COMBO KOVÁCS magyar zenekar a legújabb magyar slágerfesztivál­melódiák! Ú-898 • Eladó SKODA TUDOR HOl. Far­kas Vendel, Tomášov 83. 0-899 • Jó karban levő 1962 es gyárt­mányú SKODA-OCTAVIA eladó. Cím a hird. Írod. Ú 892 • Jó karban levő OCTAVIA, gumiabroncsokkal eladó. Ing. H<i­nj­člková, Pom­á 27, Bratislava. ISMERKEDÉS 0-904 • Megismerkednék absztinens munkással. Jelige: 34 éves leány. Ú 902 • 26/160, nagyon karcsú lány, nagyfokú elfoglaltság szőke miatt ezúton megismerkedne egy Intelli­gens, főiskolai végzettségű, abszti­nens, jellemes, csinos férfival. Je­lige: Ady Endre. Ú 901 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik elkísérték utol­só útjára drága édesanyánkat, nagymamánkat Duhaj Zsuzsannát a kub­ikus temetőbe. A gyászoló és 0 900 VEGYES •­tünk A legrövidebb időn belül kész, saját vagy hozott anyagból divatos hajkiegészítőt, póthajat, hajfonatot, kontyot stb. Hajat ma­gas áron vásárolunk. Vlásenkárstvo, kom. služby (paró­kakészítő műhely) Pozsonypüspís­ki, Szolgáltatások Háza, VF 884 A következő gépkocsik és motorok javítását vál­laljuk még ebben az esztendőben: Prága V3S görgős, billenős, szekrényes, csatornatisztító*) Praga RN*) RND Tatra 111*) Csak motorokat: Tatra 141*), 138, S 706, Praga S5T *) és S5T is A „*)" jelzés­ű csere. Hasonlóképpen vállaljuk az elektromos vezetékek, dinamók, elosztók, valamint starterek és dinamók javítását. ČSL. AUTOMOBILOVÉ OPstAVNY národný podnik, BRNO Brno, Špitálka 23, odbyt - telefon, číslo 335771 OF-771 1J551Y1 LlVipíN Ijiiíliiiiiiií lijjljjij IGEN : MELEGET! MELEGET! K­ÖNNYEN! GYORSAN! OLCSÓN! A PETREX és REKORD petróleumkályhákat bemutatják a VASÜZLETEK (Železáíství) szakképzett eladói ÚF-8S1 kim­egyen a piacra — Ha én gazdag volnék stb.. Lakatos Sándor és zenekara 36 LPX 10070 Népdalok: Rózsabokor tövében — Édesanyám lelkent — Ketten vagytok a szívemben — Utcára nyílik a kocsma ajtó — Megy a nyájjal a juhász - A faluban nincs több kislány énekel Solti K., Vörös S., Kiss K. 36.— LPX 10072 Népdalok: Jaj de nagyon régen volt — Elrabolta a Balaton — Árad a Tisza — Piros alma — Kocsmárosné adjon bort — Szép az erdő — Nem tudom, hogy en­gem stb., Járóka Sándor és ci­gányzenekara LPX 10073 Csárdás rapszódia — Sátrunk előtt — Tavaszi szél — Én ezután két szeretet — Muzsikáló hava­sok — Egy szem búza — Czinka Panna stb., Rajkó zenekar, énekel Urbán Katalin LPX 10079 Népdalok: Cserebogár, sárga cse­rebogár — Egy rózsafán meg­számláltam — Lágy a kenyér — Eresz alatt De szeretnék fészkel a fecske — rámás csizmát vi­selni — Száraz ágon bús gerlice stb. énekel Nagy I., udvardy T., Svéd S. 36.­A hanglemezek megrendelhetők: MAĎARSKÁ KULTÚRA, PRAHA VÁCLAVSKÉ NÁM. 2. 0 858 A Prágai Magyar Kultúra hanglemeza­jánlata: HOSSZAN JÁTSZÓ 30 cm LEMEZEK LPX 10059 Népdalok: Kalotaszegi legényes —Székely csárdás — Kicsi madár — Elszáradt a bodzafa — Csak azért szeretlek — Vörös bor — Kicsi nekem ez a ház — Hej, roz­maring — Zöld erdőben, énekel Török E., Tekercs S„ Béres F. LPX 10063 Népdalok: Csókra, csókot — Úgy megyünk el egymás mellett — Házunk előtt, kedves édesanyám — Esik eső, hegyen völgyön — Nem hiszem, hogy még egyszer — Szerelmes a nap a holdba, énekel Vörös S., Solti K., Déry J. LPX 10064 Népdalok: Kit gyászol a fecske­madár — Lassan kocsis, hogy a kocsi ne rázzon — Kis falu a Dunántúlon — Nem szeretem az uramat — Nagy a feje, búsuljon le — Rámás csizmát — Zöld ab­lakos, kicsi ház stb. Járóka Sándor és cigányzenekara 36, LPX 10065 Népdalok: Kéket nyílik az ibolya — A hajnal már nem csókolgat — Fekete éjszaka borult a világra — Szeretnék szántani — Egy csokorba szedtem — Julcsa, ha 36,— 38,­38,— 36,— 1967. IX. 9. 14.

Next