Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-19 / 272. szám, szerda

Összehívták a Népi Kamara ülését Tanácskozott az NK elnöksége (ČSTK ) ) A Népi Kamara el­nöksége tegnap dr. Soňa Penni­gerovának, a Népi Kamara el­nökének vezetésével ülést tar­tott. Az elnökség tagjai, valamint a bizottságok tagjai megvitatták, milyen feladatok hárulnak a Népi Kamarára és szerveire CSKP KB szeptemberi plénumá­­­nak döntéséből, és pontosabban meghatározták további tevé­kenységük fő irányait. Az elnökség meghagyta a bi­zottságok elnökeinek, értékel­jék a bizottságoknak a múlt idő­szakban kifejtett tevékenységét, úgy, hogy abban a munka fo­gyatékosságai is, valamint szocialista és szovjetellenes ten­­­denciák és azok hordozói is megmutatkozzanak. Az elnökség elhatározta, hogy 1969. december 3—4-re össze­hívja a Népi Kamara plenáris ülését a nemzeti tanácsok és a vállalati adók törvényjavasla­tának a megvitatására. Csak behozatallal nem oldjuk meg a piac ellátását Ha nem termelünk elegendő mennyiségben, külföldről kell behoznunk a legszükségesebb árucikkeket! Erről győzött meg bennünket a ZDROJ szlovákiai vezérigazgatója, Jozef Ježkovský mérnök tegnap megtartott saj­tóértekezletén. Ha az utóbbi hó­napokban az élelmiszercikkek terén javult is a helyzet, egyes termékekben még nem tudtuk biztosítani az igényelt mennyi­séget. És most, a karácsony előtti főidényben­ egyes üze­mek késedelmes szállításai miatt a „történelemben" először fordul elő, hogy valutáért kell behoznunk külföldről pl. csoko­ládét, tartós süteményeket, pezsgőt, márkás italokat stb. Gyufát például Svédországból, Dániából és Ausztriából impor­tálunk, pedig „valamikor" nagy­hatalom voltunk a gyufagyártás­ban. Az utóbbi hetekben tett intéz­kedések arra vallanak, hogy a karácsony előtti időszakban lesz elég áru az üzletekben, és Szilveszterre is lesz elég ital (szovjet, román pezsgő, francia és grúz konyak). De tegyük hozzá, hogy csak rendkívüli in­tézkedések árán tudjuk mind­ezt biztosítani. A fokozott áru­ellátás ellenére (a tavalyi év­hez viszonyítva sokkal több áru kerül az üzletekbe) sem tudja a kínálat a keresletet kielégíte­ni. S ez komoly figyelmeztetést jelent üzemeinknek, hogy jövő­re ne kelljen olyan árucikkeket valutáért vásárolnunk, amelye­ket saját magunk is előállítha­nánk, és tegyük hozzá: jobb mi­nőségben. Például a tartós sü­teményeket. Az utóbbi időben végzett felmérés azt bizonyítja, hogy a legfontosabb élelmiszer­ipari árucikkekből nagyobb fogyasztás, mint az üzemek ter­­­melése, mégha teljesítik is terv­feladataikat. Hogy jövőre ilyen komoly hibák ne ismétlődhesse­nek meg, arra az illetékes szer­veknek már most, az 1970. évi tervelőkészítés napjaiban kell gondolniuk. Másik ilyen komoly probléma a föderációból adódik. Két pél­da a gondok igazolására: szlovákiai édesipar nem volt be­­­rendezve a csokoládéfélék nagybani gyártására, ezeket fő­leg a csehországi üzemek szál­lították. És most baj van az el­osztás körül. Hasonló a helyzet a márkás italok terén is, ez év utolsó negyedére pl. a csehor­szági üzemek a rendelt mennyi­ségből 17 000 hektolitert „nem tudnak" leszállítani. Amint le­het, külföldön veszünk meg, de még így sem tudjuk biztosí­tani azt, amit a fogyasztók a belkereskedelemtől igényelnek. A szlovákiai belkereskedelmi szervek sokat várnak a Szövet­ségi Mezőgazdasági és Élelmi­szeripari Bizottsággal küszöbön álló tárgyalásoktól, remélve, hogy a bizottság a jövőben termelési kérdéseken kívül sok­­­kal nagyobb gondot fog fordíta­ni az elosztásra. Tarthatatlan ugyanis az, hogy egyes csehor­szági üzemek, vállalatok, „jó­akaratától" függjön a Szlová­kiába irányuló áruszállítás. Vi­lágos­­ megállapodásokra van szükség, hogy belkereskedel­münkben elkerülhessük a feles­leges bonyodalmakat. (pbl Egészségügyi iskola Dunaszerdahelyen (ČSTK)­­ Dr. Vladimír Zva­ra szlovák egészségügyi mi­niszter és Dobos László minisz­ter november 17-én a Dunaszer­dahelyi Járási Nemzeti Bizott­ság és a Járási Népegészség­ügyi Intézet képviselőivel ta­nácskozott a járás egészségügyi helyzetéről. A tanácskozás so­rán megállapodtak, hogy a jö­vő tanév kezdetén Dunaszerda­helyen megnyílik a magyar tan­nyelvű egészségügyi középisko­la első osztálya azzal a felté­tellel, hogy a járás vezetősége a tanítás kezdetéig biztosítja az anyagi, a műszaki és a sze­mélyi feltételeket. A továbbiakban megegyeztek a dunaszerdahelyi kórház bőví­tésével kapcsolatos kérdések­ben is. POLITIKAI ÉRETTSÉGRŐL TETTEK TANÚSÁGOT Az igazságügy-miniszter napiparancsa (ČSTK) — A szlovák javító­nevelő intézetek felügyelőtestüle­tének igazgatósága közli, hogy 1969. november 11-én a testület tagjai számára az igazságügy-mi­niszter a következő napiparancsot adta ki: A CSKP KB és az SZLKP KB ez év áprilisában, májusában és szep­temberében megtartott ülésein párt életében a lenini normák fel­­­újításának, s ezzel egyidejűleg a csehszlovákiai viszonyok konszoli­dációjának az útjára tért. 1968-ban a szlovák javító-nevelő intézetek felfigyelőtestületét is számos táma­dás érte a jobboldali és az anti­szocialista elemek részéről, ame­lyek erre főleg a tömegtájékozta­tási eszközöket használták fel. Céljuk az volt, hogy a testület­ben ideológiai és politikai bomlást idézzenek elő és felszítsák a sze­mélyes ellentéteket. Ebben a politikai légkörben a testület általában véve becsülettel helytállt, s tagjai — néhány egyén­től eltekintve — politikai érett­ségről, megfontoltságról, záttságról tettek tanúságot határa­fele­lősségteljes feladataik teljesítésé­ben. A múlt év augusztus után magatartásukkal hozzájárultak Szovjetunióhoz és a többi szocia­­­lista államhoz fűződő baráti kap­csolataink helyes értelmezéséhez, illetve megértéséhez. A felsorolt tények következtében a testület tagjairól csak nagyrabecsüléssel nyilatkozhatok és elismerésemet fejezem ki nekik. A továbbiakban­ a miniszter a tes­tület munkájában felmerülő né­hány fogyatékosságról szólt, majd kifejezte meggyőződését, hogy jelenlegi igényes feladataik telje­­­sítésében a testület tagjai eddigi tevékenységük pozitívumaira tá­maszkodnak. érkezett hazánkba (ČSTK) . A CSKP KB és a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának meghí­vására tegnap Prágába érkezett a BKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának öttagú küldöttsége Sztojan Karadzsov­nak, a bizottság elnökének ve­zetésével. A küldöttség további tagjai: Sztojan Kerezov, a BKP KERB alelnöke, Georgi Alekszandrov, a szófiai városi ellenőrző és re­víziós bizottság elnöke, Petko Ruszev, a BKP KERB tagja, a bulgáriai Pártélet főszerkesztő­je és Alekszej Anev, a blagoev­grádi kerület ellenőrző és reví­ziós bizottságának elnöke. A küldöttséget a repülőtéren Miloš Jakeš, a CSKP KERB el­nöke, valamint a CSKP KB és a CSKP KERB dolgozói fogad­ták. Jelen volt Ruszi Ruszev, Bulgária prágai diplomáciai ügyvivője is. iMzéletr: — IVAN SZEMJONOVICS KUZ­NYECOV, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja csehszlovákiai diplomá­ciai tevékenysége befejezésének alkalmából búcsúfogadást rende­zett. A fogadáson megjelentek CSKP KB elnökségének tagjai, Šte­a­fan Sádovský, az SZLKP KB első titkára, dr. Peter Colotka szlovák kormányelnök, valamint Ondrej Klokoč, az SZLKP KB elnökségének tagja, az SZNT elnöke, az SZLKP KB elnökségének tagjai és a KB titkárai: Ladislav Abrahám, Ľudo­vít Pezlár, Ján­­aník, Jozef Elšík, Vincent Čislák és Albert Košťál, az SZLKP KB Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke, valamint Eugen Turzo, az SZLKP nyugat­szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára. — LUDVÍK SVOBODA köztársa­sági elnök és Oldrich Cernik szö­vetségi miniszterelnök Mohammed Szaid Barrának, a Szomáli Demok­ratikus Köztársaság Legfelsőbb Forradalmi Tanácsa elnökének táv­iratban fejezték ki jókívánságai­kat e tisztségbe való megválasztá­sa alkalmából. — LUDVÍK SVOBODA hadsereg­tábornok, köztársasági elnök teg­nap fogadta a csehszlovák néphad­sereg parancsnoki karának kül­döttségét Martin Dzúr vezérezre­des, nemzetvédelmi miniszterrel és Václav Dvorák altábornagy, nem­zetvédelmi minisztériumi államtit­kárral az élen. — Dr. MATEJ ANDRÁS, a szlo­vák művelődésügyi miniszter he­lyettese tegnap a léelőtti órák­ban fogadta a moszkvai Vahtan­gov Színház vezetőségét az együt­tes bratislavai vendégszereplése alkalmából. A fogadáson jelen volt Ivan Turzo, a Szlovák Nem­zeti Színház igazgatója is. — RUDOLF SCHULCZÉNEK, az NDK távösszeköttetési miniszteré­nek meghívására Karel Hoffman miniszter, a Szövetségi Postaügyi és Távközlési Bizottság elnöke teg­nap rövid látogatásra a Német De­mokratikus Köztársaságba utazott. — Dr. PETER COLOTKA, minisz­terelnök, tegnap Bratislavában fo­gadta az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság küldöttségét, amely az észt kultúra napjai alkalmából tartózkodik hazánkban. — Dr. ĽUBOMÍR ŠTROUGAL, CSKP KB elnökségi tagja és titkára a tegnap fogadta dr. Jaromir Hrbe­ket, cseh oktatásügyi minisztert. Az oktatásügy jelenlegi helyzeté­ről tárgyaltak. — TEGNAP TÉRT VISSZA az NDK-ból az a pártküldöttség, amely az NSZEP Központi Bizott­ságának meghívására a párt veze­tő szerepének érvényesítését ta­nulmányozta a szakszervezetben és más társadalmi szervezetekben.­­ ALOIs INDRA, a CSKP KB tit­kára tegnap az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Buda­pestre utazott. Alois Indratól a repülőtéren Frantisek Pene, CSKP KB titkára, a KB vezető dol­­­gozói és Kovács Imre, prágai ma­gyar nagykövet vett búcsút. i­ Az SZLKP bratislavai I. kör­zeti bizottsága politikai vitaklub­jában tegnap Václav Vačok, szlo­vák iparügyi miniszter ismertette a szlovákiai iparfejlesztés problé­máit. Elemzésében rámutatott ar­ra a három ágazatra, amelyet a jövőben a leghatékonyabban fej­lesztenek. Ez a hazai nyersanyago­kat feldolgozó ipar, mint például a fa, a szén, a magnezit stb. to­vábbá a behozott nyersanyagokat, elsősorban a Szovjetunióból im­portált vasércet és kőolajat fel­dolgozó ipar, végül a nagy hagyo­mányokkal rendelkező idom- és megmunkáló­ gépeket gyártó ipar. • Az SZSZK Munkaügyi és Nép­jóléti Minisztériumának vezetősége tegnap a szlovákiai foglalkozta­tottság politikai koncepciójáról tárgyalt, és megvitatott egy jelentést a rokkantsági járadéko­sok számának növekedéséről. •k Prágában tegnap háromnapos KGST-értekezlet kezdődött a tu­dományos kádereknek a népgaz­daságban való hatékony felhasz­nálásáról. A szemináriumon 60 csehszlovák és külföldi szakember vesz részt. * Az SZSZK oktatásügyi minisz­terének kollégiuma elismeréssel fogadta a Gyermek és Ifjúsági Szervezetek Szövetsége Központi Tanácsa elnökségének azt a hatá­rozatát, hogy az ALWEG építésére összegyűjtött pénzt „A nép a gyer­mekeknek" mozgalom keretében tanintézetek építésére javasolja felhasználni.­­­ Az Antifasiszta Harcosok Szö­vetsége mellett a görögországi de­mokrácia védelmére alakult cseh­szlovák bizottság csatlakozott görögországi politikai foglyok ki­ a­szabadításáért indult kampány­hoz. Izrael figyelmeztette Jordániát Jeruzsálem • Izrael tegnap figyelmeztette Jordánia kormá­nyát, hogy ne engedélyezzen arab kommandó-támadásokat területéről. Egy magas rangú vezérkari tiszt Jeruzsálemben újságírók előtt kijelentette, hogy a tűzszüneti vonal mentén levő országok mindegyikét felelős­ségre vonják, ha ellenséges tá­madásokat hajtanak végre terü­letükről. Az izraeli katonai szóvivő ki­jelentése valószínűleg a legu­tóbbi sikeres egyiptomi gerilla­akcióval függ össze, amikor az eilati kikötőben izraeli hajókat rongáltak meg. Izraelben úgy vélik, hogy a „békaemberek" akcióját jordániai területről hajtották végre. Tel Aviv — Négy izraeli ka­tona és egy asszony sebesült meg, amikor az Al-Aris nevű megszállt arab városban táma­dást intéztek az izraeli katonai parancsnokság épülete ellen. A városban és környékén kijárási tilalmat rendeltek el. Az izrae­li megszálló egységek minded­dig eredménytelenül kutatnak a tettesek után. Tripolis — Az Izrael elleni háború az egyedüli útja az arab területek felszabadításának, je­lentette ki a líbiai fővárosban Nimajri miniszterelnök, a Szu­dáni Forradalmi Tanács elnöke. Hangsúlyozta, hogy egyedül harc árán lehet érvényt szerez­ni az arabok jogainak. A LEMP Központi Bizottságának határozata Varsó • A lengyel sajtó kö­zölte a LEMP Központi Bizottsá­gának határozatát Lenin szüle­tése 100. évfordulójának meg­ünnepléséről. A határozat értel­mében az ünnepségek hozzájá­rulnak majd ahhoz, hogy a párt­tagok és az ország valamennyi lakosa jobban elsajátítsa és megismerje Lenin eszméit. Az évforduló alkalmából tudomá­nyos értekezletet Lenin munkásságáról, rendeznek az alap­szervezetek pedig ünnepi gyűlé­seket rendeznek és számos más akció keretében emlékeznek meg az évfordulóról. Bombamerényletek NEW YORK­BAN New York • Tegnap kiürí­tették a New York Times szer­kesztőségének épületét, mivel a rendőrséggel közölték, hogy az épületben bombát rejtettek el. A bombát nem találták meg, és az alkalmazottak egy óra múl­va visszatérhettek helyükre. A múlt hét óta a várost rettegés­ben tartják a merénylők. Négy épületben történt robbanás, és számos bejelentés érkezett rob­banóanyagok elhelyezéséről. Más újságok szerkesztőségében és a CBS rádió- és televízió­társaság épületében is riadó volt. Az első lovashadsereg ötven éve Moszkva • A Szovjetunióban a napokban emlékeznek meg az első lovashadsereg megalakulá­sának 50. évfordulójáról. A moszkvai Pravda ez alkalomból közli Bugyonnij marsall, a Szovjetszkaja Rosszija pedig Tyimosenko marsall cikkét. Bu­gyonnij leírja a lovashadsereg részvételét a Gyenyikin-csapa­tok elleni harcokban, majd hadműveleteit a Wrangel csa­patai ellen. Bugyonnij megálla­pítja, hogy a lovashadseregek történetében eddig még egyszer sem alakult ilyen erős lovas­alakulat. Erejét bátor forradal­mi gondolatának köszönhette. A lovascsapatokat rendszerint a legfontosabb frontokra küld­ték. Az első lovashadsereg har­ci tapasztalatai gazdagították szovjet hadi tudományt, és fel­ a használták ezeket a második vi­lágháborúban is. Az első lovas­hadsereg a hadsereg vezetői­nek kiváló iskolája volt. Itt sze­rezte harci tapasztalatait Grecs­ko, Mereckov, Tyimosenko, Je­remenko és még sokan mások. Befejeződött Nagy-Britannia Kommunista Pártja 31. kongresszusa London — A záródokumentu­mok elfogadásával, az új vég­rehajtó bizottság megválasztá­sával kedden befejeződött Nagy-Britannia Kommunista Pártja 31. kongresszusa. A kongres­­szus a baloldal egységének megteremtéséről, a nemzetközi munkásmozgalom helyzetéről, a párt gazdasági politikájáról valamint szervezeti és ideoló­giai kérdésekről tárgyalt. A kongresszus egy egész sor dokumentumot fogadott el, amelyek a következő két esz­tendőre meghatározzák a párt politikáját. A kongresszuson 42 tagú végrehajtó bizottságot vá­lasztottak. Főtitkárrá ismét John Gollant választották meg. Ismét Kiesinger a CDU elnöke Mainz • A Keresztényde­mokrata Unió keddi ülésén is­mét Kiesingert választották meg a párt elnökévé. Az alel­nöki tisztségekbe azonban az új funkcionárius-garnitúra kép­viselői kerültek. A CDU 17. kongresszusának keddi tanácskozása szintén nem hozott új színt a párt konzer­vatív politikai vonalvezetésébe. A keddi vita és Kiesinger saj­tóértekezlete bizonyította, hogy a jelenlegi kongresszus nem képes kiutat találni a krízisből, amelybe a CDU választási balsi­kere után került. A választáso­kon kívül a kongresszus tanács­kozásának egyedüli konkrét eredménye az a határozat, mely szerint a jövő év második felé­ben összehívják a CDU rendkí­vüli kongresszusát és Bonnban új székházat építenek a CDU központja számára. Csehszlovák kitüntetések szovjet tábornokoknak és tiszteknek Moszkva — Vladimír Koucky Csehszlovákia moszkvai nagy­követe és František Sedláček altábornagy, a nagykövetség ka­tonai attaséja tegnap a duklai hadműveletek 25. évfordulója valamint a szovjet—csehszlovák barátsági hónap megnyitása al­kalmából kitüntetéseket adott át szovjet tábornokok és kato­natisztek csoportjának. Ludvík Svoboda köztársasági elnök P­ TIRANÁBAN Albánia és Ro­mánia küldöttsége jegyzőköny­vet írt alá az 1970. évi árucse­réről. ATHÉNI jelentések szerint a ciprusi és görög külügyminisz­ter tárgyalt a ciprusi kérdések­ről. E források szerint a tár­gyalások sikeresek voltak. Polubojarov marsallnak, vala­mint további nyolc tábornoknak és magas rangú tisztek csoport­jának a Vörös Csillag érdem­rendet adományozta. Elhunyt Joseph Kennedy Washington — Joseph Patrick Kennedy, John Kennedy meg­gyilkolt elnök apja 81 eszten­dős korában Hy­amnisportban elhunyt. Joseph Kennedyt 1961-ben sú­lyos szívroham érte és azóta részben megbénult. Az Egyesült Államok egyik leggazdagabb embere volt. A második világ­háború kezdetén az Egyesült Államok angliai nagykövete volt.

Next