Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)
1972-11-09 / 265. szám, csütörtök
Időzített boldogság DÁVID TERÉZ SZÍNMŰVE A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN Az előjáték — ezt túlzás nélkül mondhatom — elsőrangú volt: a Szakszervezetek Háza előcsarnokában kevéssel a bemutató kezdete előtt jónéhány izgatott embert láttam fel-alá járkálni, mert már nem kaptak jegyet a semierre és utolsó mentsvárként abban bíztak, hogy talán a bérletesek közül valaki nem jön el a bemutatóra, s akkor mégis láthatják aznap este Dávid Teréz Minden színművét. Kárörvendés nélkül mondom, jóleső érzés volt ezért az embereket nézni. Nem is olyan régen ugyanis jobbára csak izgatott színházi alkalmazottakat láthatott az ember, akiknek vérmérséklete leginkább az üres széksorok láttán futott fel a kelleténél magasabbra. Az izgalmakon túl jó volt észlelni a várakozással teli ünnepélyes légkört, amely részben a színház sikereket sem nélkülöző tevékenységének az egyik bizonyítéka, másrészt pedig az utóbbi éveken meglehetősen ritka alkalom, az ősbemutató tényéből fakadt. Ilyen előzmények után jómagam is felfokozott érdeklődéssel ültem a nézőtérre. Szinte biztos voltam, hogy a kritikusban ilyenkor ott lappangó három alapkérdésre (mit?, miért? hogyan?) dicsérő szavakkal válaszolok majd. Nos, mint a későbbiek során kiderül, ez nem egészen így lesz, még akkor sem, ha szem előtt tartjuk, hogy új hazai magyar darabot mutattak be. Ez önmagában mindenképpen üdvös dolog, elismerést érdemlő Latt, de semmiesetre sem lehet ürügy langyos, semmitmondó szavak, lényegében mondatai leírásához. Dávid Terézről eddigi alkotásai alapján tudjuk, hogy nyitott szemmel és füllel jár az emberek között, figyeli életüket, az egyéni és társadalmi problémákat. Legújabb színművében is ezt igazolja. Az Időzített boldogság témája életünk, erkölcseink, írott és íratlan törvényeink értelme. Mi az, ami értékes és értéktelen, tisztességes és tisztességtelen, erkölcsös és erkölcstelen, kérdezi a szavak, figurák mögött az írónő. Az első képben az édesanya szerint a tizenkilenc éves Gyuri fia és annak menyasszonya, a tizenhat esztendős Nina, értelmetlen dolgot követnek el, amikor házasságot kötnek. A színmű utolsó képében megismétlődik ez a jelenet, csak most felcse élődnek a szerepek: ezúttal a katonai szolgálatról hazatért Gyuri (aki az eltelt két esztendő alatt gondolkodásban és életfilozófiában is felnőtté vált) ítéli el édesanyját, mert az szakítva eddigi életszemléletével és életmódjával, egy meglehetősen kétes egzisztenciájú fényképésszel tart fenn kapcsolatot, és rosszul sikerült első házassága ellenére hajlandó feleségül menni hozzá. Közben persze sok minden történik a színpadon, az írónő — s ez a darab egyik legszámottevőbb erénye — számos időszerű egyéni és társadalmi problémát villant fel, mégis úgy érzem, hogy e két helyzetben felmerülő lehetőségek és ellentétek képezik a színmű alapkonfliktusát. Van-e megoldás, lehet-e általánosító következtetést levonni? — teszi fel minden bizonnyal a kérdést a néző. A színmű alapján meglehetősen nehéz a tájékozódás, s így a válasz is. Az utóbbi bizonyos körülmények között még nem lenne számottevő hiba, az előbbi azonban mindenképpen az. Megpróbálom összegezni fentebb elmondottakra azt a bizonyos „azértet". Az első „áruló jelet" a szövegkönyvben vettem észre. „Történik ma, tegnap, holnap, holnapután, akárhol" — írja a szerző. Ami az alapkonfliktust illeti, rendben van. Az életről, erkölcsről, fiatalokról nagyapáink is vitatkoztak és minden bizonnyal unokáink is így tesznek majd. Ám ami a figurákat és a cselekményt illeti, a bővérű színműhöz társadalmi, szociális, lélektani és egyéb szempontból jól megrajzolt, konkrétumokhoz kötődő típusok, helyzetek kellenek. Ez az ábrázolás e színműben jórészt a felszínen marad. „Az ember, amíg él, fejlődik, változik" — mondja a színműben Oszkár, és lényegében igaza van. Csakhogy e változásokat komoly (társadalmi, egyéni) okok idézik elő. E színmű cselekményéből ez a lényegre tapintó társadalmi miliő, lélektani és más motívum hiányzik, melyek segítségével a szerző művészileg hitelessé teszi a felvázolt helyzeteket, figurákat. A szerző mintegy fotomontázsként bemutatja néhány személy életmódjában és életszemléletében végbement jelentős változásokat egy bizonyos idő alatt. A kép találó, de felszínes, mert az írónő adós maradt a változásokat kiváltó indokok, érzések és gondolatok mélyreszántó ábrázolásával. Vitatható továbbá a színmű kompozíciója is. Az írónő lényegében bizonyos helyzeteket ábrázol, lehetőségeket, téziseket vet fel és végig megmarad ezen a szinten: nincs, vagy csak halványan sejlik fel szintézis, konklúzió. Jórészt emiatt, színmű végső kicsengése első-a sorban erkölcsi vonatkozásban véleményem szerint problematikus. Konrád József rendező lényegében mindent a „helyére tett". Rendezése nem szűkölködik ötletes megoldásokban, néhány közülük egészen kitűnő (például a szomszédasszony hangja, a második kép megrendezése, habár itt kissé az Adáshiba „kísért", továbbá a bébi körüli sürgölődés). Van néhány felesleges és elkoptatott poén is (a forró kávéfőző, stb.), melyekkel valószínűleg a második rész hangulatát igyekezett „feldobni". A játék során néhány apró logikátlanságot is észrevettünk, melyek közül a második rész képében előfordult hibát említjük meg. Amikor Gyuri hazajön, Klári közli vele, hogy a házban csupán három keksz található, s néhány perccel ezután a szobából kijön édesanyja és Oszkár, s a fényképész az asztalnál falatozni kezd. Honnan került oda étel? — kérdeztem magamban, s úgy hiszem erre csak az lehet a felelet, hogy a rendező „varázsolta" oda. A szereplők közül Németh Icáé a legjobban megírt szerep, dicséretére válik, hogy „felnőtt" a feladathoz, s jól felépített alakítást nyújtott. Szentpétery Aranka túlzásoktól mentes, letisztult édesanyja is elismerést érdemel. Lőrincz Margit, Bugár Gáspár és Tóth László hús-vér karakter-figurákat keltett életre, Írói szempontból meglehetősen problematikus a két fiatal figurája, s ezért különösen nehéz volt emberközelbe hozni változó jellemüket, gondolatukat. Ezek tudatában dicsérjük Petrécs Annát és Pethe Istvánt, mert alapjában véve sikeresen oldották meg feladatukat, habár különösen Petrécs esetében néhány esetben nemcsak az írónő hibája, hogy nem tudtuk elhinni a bekövetkezett gyors, s alapvető „pálfordulásokat". Platzner Tibor jól sikerült díszletei közül különösen az ötletes felnagyított fényképek (szimbólumok) érdemelnek külön figyelmet. SZILVÁSSY JÓZSEF Szentpétery Aranka és Pethe István a színmű egyik jelenetében. (Nagy László felv.) • A balatonszárszói egykori Horváth-panzió épületében, ahol József Attila 1937-ben utolsó napjait és óráit töltötte, a Somogy megyei múzeumok igazgatósága és a Petőfi Irodalmi Múzeum újjáalakította és kibővítette a hét teremben elhelyezett József Attila Emlékmúzeumot. • Barcelonában leplezik le Charlie Chaplin első szobrát. Charlot fél lábával a földgömbre lép — így ábrázolta őt Nuria Tortras katalán szobrász. A szobrot egy nemzetközi bohóckongresszus alkalmával állították fel. A MÁRTON-NAPI VÁSÁR ELŐTT Levkcén (Léva) mint minden évben, az idén is megrendezik a hagyományos Márton-napi vásárt, melyet e héten pénteken nyitnak meg ünnepélyesen. A három napig tartó vásár előkészítő munkálatai lázasan folynak: a szövetkezeti és az állami kereskedelmi szervezetek szorgalmasan építik a sátrakat és szállítják az árut, hogy a vásárlók igényeit a legmesszebbmenően kielégíthessék. A vásár területén a legtöbb helyet a Népi Fogyasztási Szövetkezet, illetve a Jednota sátrai foglalják el, amelyek 4 millió korona értékű választékos árut kínálnak a vevőknek. Az állomás felé vezető széles sugárút mentén elhelyezett sátrakban nagy mennyiségű téli női- és férfifehérnemű, konfekció, lábbeli, valamint egyéb ruházati cikkek közül mindenki a neki megfelelőt választhatja. Tartós áramfogyasztási készülékekben, hősugárzókban és korszerű kivitelezésben elkészített villany- és olajkályhákban, konyhafelszerelési cikkekben sem lesz hiány. A város terein és utcáin felállított lacikonyhák a cigánypecselyén, házi kolbászon, hurkán kívül a Márton-napi vásár és a táj egyik vonzó ételkülönlegességével, a sült libafertállyal és libamájjal várják a látogatókat. A szervező bizottság munkáját dicséri, hogy a vendégek kulturális igényeinek kielégítéséről, gazdag műsorról is gondoskodott. IthJ Heinrich Böll ismert német író kapta az idei irodalmi Nobeldíjat. (Felvétel: CSTK — UPIJ SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUMA VIGYÁZAT, FELNŐTTEK! Az utóbbi években nem kívánatos méreteket öltött az alkoholizmus, minden káros kísérő jelenségével. Az alkoholizmusnak, ennek a veszélyes társadalmi kórnak kizárólag negatív, destruktív következményei vannak, a legnagyobb mértékben rombolja a családi kapcsolatokat, felforgatja a házasságokat és ártalmas hatással van gyermekek, az új nemzedék nevelésére. Az alkoholizmus világprobléma, egyaránt sújtja a kapitalista államokat, valamint szocialista társadalmunkat is. Mi az oka ennek a társadalom „rákfenéjének" is nevezett modern ártalom elterjedésének? Ennek kutatásával pszichológusok, szociológusok és pszichiáterek foglalkoznak. sok Bennünket a következő kérdéérdekelnek: Miként válikaz ember alkoholistává, milyen a jelleme, miként meg külsőleg, milyen mutatkozik hatással van az alkoholizmus a gyermekek nevelésére és mit kellene tenni, hogy valamilyen módon gátat vessünk e társadalmi ártalom elterjedésének? Minden egyén valamennyi tulajdonságával, egyéniségével biológiai alapon fejlődik, amit még születésekor hozott magával: társadalmi környezetében formálódik egyénisége, mégpedig az általa felfogott, tapasztalt és látott példák, eszményképek alapján. Senki sem született alkoholista — társadalmi környezete formálta azzá, éppen úgy, miként nem születhet zenei lángész, vagy más kiváló szakember. Az ember bizonyos hajlamokkal, képességekkel, tehetséggel jön a világra. Ha a környezetében kedvezők a feltételek e képességek kibontakoztatására, akkor ezek kifejlődnek és az egyén társadalmi életében kifejezésre jutnak. Ha ezek a feltételek nincsenek meg, akkor az adottságok nem jutnak felszínre, elsatnyulnak. Ezt pozitív és negatív értelemben egyaránt elmondhatjuk. A pszichiáterek és pszichológusok jól ismerik az alkoholistákat, akik az alkoholelvonó osztályokon az emberi nyomorúság szánalmas képét nyújtják. Az alkoholista testileg is sérült: életveszélyes állapotban van a mája, a veséje, a húgyvezetéke, a gyomra, a szíve, de főleg a központi idegrendszere, aminek következménye a szellemi képességek eltompulása és a feledékenység. Pszichikai szempontból az alkohol teljesen tönkreteszi az ember egyéniségét, romboló hatással van reá és kizárja az embert a tisztességes emberek sorából. Az alkoholista gyenge akaraterővel, eltompult lelkiismerettel, igazság- és felelősségérzettel rendelkező lénnyé válik, nem képes ellenőrizni saját viselkedését, gondolkodását, tetteit, nem képes uralkodni magán, agresszivitásával és brutalitásával, az etikai szabályok elvetésével, gátlástalanságával, a társadalmi korlátok szabadjára vel, könnyelműséggel engedéseönmagának megrögzött ellensége, mert rombolja a saját és családja egészségét, a családot felforgatja, megfosztja magát egészségétől és azután a társadalom rovására és kárára él. A legrosszabb, hogy egyetlen alkoholista sem ismeri el betegségét, s azt, hogy helytelenül, társadalomellenesen cselekszik, hanem vádolja az ártatlan embereket, ezzel akarván igazolni társadalomellenes magatartását. Az alkoholizmus károsan befolyásolja a gyermeknevelést, mégpedig azáltal, hogy az alkoholista szülő gyermekét is alkoholistává neveli. Senki sem adhat többet másnak, mint amennyivel saját maga rendelkezik. A gyermek zsenge kora óta magáévá teszi családjának, környezetének magatartását, róla vesz példát. Dél-Szlovákiában, a bortermő vidékeken majdnem minden lakosnak van szőlőskertje, és borát otthon el is fogyasztja. Ezért az alkoholizmus a szőlőtermesztéssel arányosan rohamosan terjed. Nem csoda hát, ha az alkoholelvonó intézetek befogadóképessége nem elég arra, hogy az összes alkoholistát gyógyítsa, akinek ilyen kezelésre sürgősen szüksége lenne. Ezek a páciensek otthon maradnak minden gyógykezelés nélkül, és nem csak a saját egészségüket rombolják, hanem felforgatják a család életét, példamutatásukkal a gyermekekből is alkoholistákat nevelnek. Az utóbbi időben egyre több az alkoholista nők száma, akik ivásnak adták magukat, felborítva ezzel a családi életet. Az alkoholizmussal párhuzamosan széthullanak a családok, ez a gyermekek idegrendszerének a romlásához vezet, ami aztán viselkedésmódjukban, idegességükben és különböző szellemi fogyatékosságukban nyilvánul meg. Mit kellene tennünk ezen a téren? Az alkoholizmus elleni küzdelem végtelenül nehéz, mert az alkoholistának nincs szilárd akarata, nem képes ellenállni az alkohol csábításának, teljesen elvetette a társadalmi normákat, ezért amikor arról kell döntenie, hogy igyon-e vagy sem, feltétlenül az ivás mellett dönt, hogy szenvedélyét kielégítse s az élvezetnek hódoljon. Ez társadalmi probléma és ebbe a küzdelembe kapcsolódjon be valamennyi társadalmi szerv. Égető problémáról van szó, mert az alkoholizmus terjed, főleg az ifjúság körében. Miként kell tehát harcolni ellene? 1. A szülőknek tudatosítaniok kellene az alkoholnak a gyermek zsenge szervezetére gyakorolt romboló hatását, a szokás veszélyét, és ezért a gyermeknek egyáltalán nem szabad italt adni! 2. Az iskolában a tanítóknak intenzíven hozzá kellene fogniok az alkohol ártalmáról és következményeiről való felvilágosításhoz. 3. Minden családnak gondoskodnia kellene arról, hogy a velük egy háztartásban élő alkoholista minél előbb elvonókúrára menjen, szükség esetén be kell vonni a helyi nemzeti bizottságot, pszichiátert, a tnb egészségügyi a bizottságát, a közbiztonsági szerveket, a munkáltatót és a szakszervezeti bizottságot. Minden had kötelezően vezessen jegyzőkönyvet a notorikus alkoholistákról, megjelölve az alkoholizmus fokát és társadalmi veszélyességét. 5. A család az említett szervekkel együtt gondoskodjon arról, hogy az alkoholista az elvonó gyógykezelés után betartsa az előírt rendszert, hogy használja az alkoholellenes gyógyszereket és köteles az alkoholista számára olyan környezetet teremteni, hogy minél kevesebb lehetősége nyíljon az ivásra. Meg kell őt győzni, hogy egészsége érdekében teljesen le kell mondania az italról. Minél intelligensebb a páciens, annál könnyebb meggyőzni őt, hogy az alkohol csak kárára lehet. 6. Az alkoholizmus elleni küzdelem részévé válhatna az, ha szigorítanák a büntetéseket az alkoholizmus okozta bűncselekményeknél. 7. A népművelésnek is az alkoholizmusnak, az emberiség eme legborzalmasabb rémének a társadalom legnagyobb kórokozójának a kipellengérezésére kellene törekednie. 8. Asszonyaink, anyáink gyermekeiket a szemük fényénél is jobban védelmezzék, és óvják a szeszes italoktól, kiskoruktól fogva oktassák őket, milyen káros az alkohol és milyen károsak a következményei. Tudatában vagyunk annak, hogy ezekkel a gyakorlati tanácsokkal nem irtjuk ki az alkoholizmust, akárcsak a szigorított büntetésekkel sem sikerül felszámolnunk a bűnözést, mégis van remény arra, hogy bizonyos haladást érünk el, amikor társadalmunk valamennyi tagja tudomást szerez az alkohol káros hatásáról, amikor legalább gyermekeinket megóvhatjuk az alkoholtól, és számunkra éppen ez a legfontosabb. Dr. ĽUDOVÍT RÉPÁN