Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-09 / 265. szám, csütörtök

Időzített boldogság DÁVID TERÉZ SZÍNMŰVE A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN Az előjáték —­­ ezt túlzás nél­kül mondhatom — elsőrangú volt: a Szak­szervezetek Há­za előcsarnoká­ban kevéssel a bemutató kezde­te előtt jóné­hány izgatott embert láttam fel-alá járkálni, mert már nem kaptak jegyet a s­­emierre és utolsó ments­várként abban bíztak, hogy ta­lán a bérlete­sek közül vala­ki nem jön el a bemutatóra, s akkor mégis lát­hatják aznap este Dávid Te­réz Minden színművét. Kárör­vendés nélkül mondom, jóleső érzés volt ezé­­rt az embere­ket nézni. Nem is olyan régen ugyanis jobbára csak izgatott színházi alkalmazottakat látha­tott az ember, akiknek vérmér­séklete leginkább az üres szék­sorok láttán futott fel a kelle­ténél magasabbra. Az izgalma­kon túl jó volt észlelni a vá­rakozással teli ünnepélyes lég­kört, amely részben a színház sikereket sem nélkülöző tevé­kenységének az egyik bizonyí­téka, másrészt pedig az utóbbi éveken meglehetősen ritka al­kalom, az ősbemutató tényéből fakadt. Ilyen előzmények után jómagam is felfokozott érdek­lődéssel ültem a nézőtérre. Szinte biztos voltam, hogy a kritikusban ilyenkor ott lap­pangó három alapkérdésre (mit?, miért? hogyan?) dicsérő szavakkal válaszolok majd. Nos, mint a későbbiek során kiderül, ez nem egészen­ így lesz, még akkor sem, ha szem előtt tartjuk, hogy új hazai ma­gyar darabot mutattak be. Ez önmagában mindenképpen üd­vös dolog, elismerést érdemlő Latt, de semmiesetre sem lehet ürügy langyos, semmitmondó szavak, lényegében monda­tai leírásához. Dávid Terézről eddigi alkotá­sai alapján tudjuk, hogy nyi­tott szemmel és füllel jár az emberek között, figyeli életü­ket, az egyéni és társadalmi problémákat. Legújabb színmű­vében is ezt igazolja. Az Idő­zített boldogság témája életünk, erkölcseink, írott és íratlan tör­vényeink értelme. Mi az, ami értékes és értéktelen, tisztessé­ges és tisztességtelen, erkölcsös és erkölcstelen, kérdezi a sza­vak, figurák mögött az írónő. Az első képben az édesanya szerint a tizenkilenc éves Gyuri fia és annak menyasszonya, a tizenhat esztendős Nina, értel­metlen dolgot követnek el, ami­kor házasságot kötnek. A szín­mű utolsó képében megismétlő­dik ez a jelenet, csak most felcse­ élődnek a szerepek: ezút­tal a katonai szolgálatról haza­tért Gyuri (aki az eltelt két esztendő alatt gondolkodásban és életfilozófiában is felnőtté vált) ítéli el édesanyját, mert az szakítva eddigi életszemlé­letével és életmódjával, egy meglehetősen kétes egziszten­ciájú fényképésszel tart fenn kapcsolatot, és rosszul sikerült első házassága ellenére hajlan­dó feleségül menni hozzá. Köz­ben persze sok minden törté­nik a színpadon, az írónő — s ez a darab egyik legszámotte­vőbb erénye — számos idősze­rű egyéni és társadalmi problé­mát villant fel, mégis úgy ér­zem, hogy e két helyzetben fel­merülő lehetőségek és ellenté­tek képezik a színmű alap­konfliktusát. Van-e megoldás, lehet-e általánosító következte­tést levonni? — teszi fel min­den bizonnyal a kérdést a né­ző. A színmű alapján meglehe­tősen nehéz a tájékozódás, s így a válasz is. Az utóbbi bizo­nyos körülmények között még nem lenne számottevő hiba, az előbbi azonban mindenképpen az. Megpróbálom összegezni fentebb elmondottakra azt a bi­­­zonyos „azértet". Az első „áru­ló jelet" a szövegkönyvben vet­tem észre. „Történik ma, teg­nap, holnap, holnapután, akár­hol" — írja a szerző. Ami az alapkonfliktust illeti, rendben van. Az életről, erkölcsről, fia­talokról nagyapáink is vitatkoz­tak és minden bizonnyal uno­káink is így tesznek majd. Ám ami a figurákat és a cselek­ményt illeti, a bővérű színmű­höz társadalmi, szociális, lélek­tani és egyéb szempontból jól megrajzolt, konkrétumokhoz kö­tődő típusok, helyzetek kelle­nek. Ez az ábrázolás e szín­műben jórészt a felszínen ma­rad. „Az ember, amíg él, fejlő­dik, változik" — mondja a szín­műben Oszkár, és lényegében igaza van. Csakhogy e változá­sokat komoly (társadalmi, egyé­ni) okok idézik elő. E színmű cselekményéből ez a lényegre tapintó társadalmi miliő, lé­lektani és más motívum hiány­zik, melyek segítségével a szer­ző művészileg hitelessé teszi a felvázolt helyzeteket, figurákat. A szerző mintegy fotomontázs­ként bemutatja néhány személy életmódjában és életszemléle­tében végbement jelentős válto­zásokat egy bizonyos idő alatt. A kép találó, de felszínes, mert az írónő adós maradt a változá­sokat kiváltó indokok, érzések és gondolatok mélyreszántó áb­rázolásával. Vitatható továbbá a színmű kompozíciója is. Az írónő lé­nyegében bizonyos helyzeteket ábrázol, lehetőségeket, téziseket vet fel és végig megmarad ezen a szinten: nincs, vagy csak halványan sejlik fel szintézis, konklúzió. Jórészt emiatt, színmű végső kicsengése első-a sorban erkölcsi vonatkozásban véleményem szerint problemati­kus. Konrád József rendező lénye­gében mindent a „helyére tett". Rendezése nem szűkölködik öt­letes megoldásokban, néhány közülük egészen kitűnő (pél­dául a szomszédasszony hang­ja, a második kép megrendezé­se, habár itt kissé az Adáshiba „kísért", továbbá a bébi körüli sürgölődés). Van néhány fe­lesleges és elkoptatott poén is (a forró kávéfőző, stb.), me­lyekkel valószínűleg a második rész hangulatát igyekezett „feldobni". A játék során né­hány apró logikátlanságot is észrevettünk, melyek közül a második rész képében előfor­dult hibát említjük meg. Ami­kor Gyuri hazajön, Klári közli vele, hogy a házban csupán há­rom keksz található, s néhány perccel ezután a szobából kijön édesanyja és Oszkár, s a fény­képész az asztalnál falatozni kezd. Honnan került oda étel? — kérdeztem magamban, s úgy hiszem erre csak az lehet a fe­lelet, hogy a rendező „varázsol­ta" oda. A szereplők közül Németh Icáé a legjobban megírt szerep, dicséretére válik, hogy „fel­nőtt" a feladathoz, s jól felépí­tett alakítást nyújtott. Szent­pétery­­ Aranka túlzásoktól mentes, letisztult édesanyja is elismerést érdemel. Lőrincz Margit, Bugár Gáspár és Tóth László hús-vér karakter-fi­gurákat keltett életre, Írói szempontból meglehető­sen problematikus a két fiatal figurája, s ezért különösen ne­héz volt emberközelbe hozni változó jellemüket, gondolatu­kat. Ezek tudatában dicsérjük Petrécs Annát és Pethe Istvánt, mert alapjában véve sikeresen oldották meg feladatukat, ha­bár különösen Petrécs esetében néhány esetben nemcsak az író­nő hibája, hogy nem tudtuk el­hinni a bekövetkezett gyors, s alapvető „pálfordulásokat". Platzner Tibor jól sikerült díszletei közül különösen az öt­letes felnagyított fényképek (szimbólumok) érdemelnek kü­lön figyelmet. SZILVÁSSY JÓZSEF Szentpétery Aranka és Pethe István a színmű egyik jelenetében. (Nagy László f­elv.) • A balatonszárszói egykori Horváth-panzió épületében, ahol József Attila 1937-ben utolsó napjait és óráit töltötte, a So­mogy megyei múzeumok igaz­gatósága és a Petőfi Irodalmi Múzeum újjáalakította és kibő­vítette a hét teremben elhelye­zett József Attila Emlékmúzeu­mot. • Barcelonában leplezik le Charlie Chaplin első szobrát. Charlot fél lábával a földgömb­re lép — így ábrázolta őt Nu­ria Tortras katalán szobrász. A szobrot egy nemzetközi bohóc­kongresszus alkalmával állítot­­ták fel. A MÁRTON-N­API VÁSÁR ELŐTT Levkcén (Léva) mint minden évben, az idén is megrendezik a hagyományos Márton-napi vá­sárt, melyet e héten pénteken nyitnak meg ünnepélyesen. A három napig tartó vásár előké­szítő munkálatai lázasan foly­nak: a szövetkezeti és az állami kereskedelmi szervezetek szor­galmasan építik a sátrakat és szállítják az árut, hogy a vá­sárlók igényeit a legmesszebb­menően kielégíthessék. A vásár területén a legtöbb helyet a Népi Fogyasztási Szövetkezet, illetve a Jednota sátrai foglal­ják el, amelyek 4 millió koro­na értékű választékos árut kí­nálnak a vevőknek. Az állomás felé vezető széles sugárút men­tén elhelyezett sátrakban nagy mennyiségű téli női- és férfife­hérnemű, konfekció, lábbeli, va­lamint egyéb ruházati cikkek közül mindenki a neki megfe­lelőt választhatja. Tartós áram­fogyasztási készülékekben, hő­sugárzókban és korszerű kivite­lezésben elkészített villany- és olajkályhákban, konyhafelszere­lési cikkekben sem lesz hiány. A város terein és utcáin felállí­tott lacikonyhák a cigánypecse­l­yén, házi kolbászon, hurkán kívül a Márton-napi vásár és a táj egyik vonzó ételkülönleges­ségével, a sült libafertállyal és libamájjal várják a látogatókat. A szervező bizottság munkáját dicséri, hogy a vendégek kultu­rális igényeinek kielégítéséről, gazdag műsorról is gondosko­dott. IthJ Heinrich Böll ismert német író kapta az idei irodalmi Nobel­díjat. (Felvétel: CSTK — UPIJ SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUMA VIGYÁZAT, FELNŐTTEK! Az utóbbi években nem kívá­natos méreteket öltött az alko­holizmus, minden káros kísérő jelenségével. Az alkoholizmus­nak, ennek a veszélyes társa­dalmi kórnak kizárólag negatív, destruktív következményei van­nak, a legnagyobb mértékben rombolja a családi kapcsolato­kat, felforgatja a házasságokat és ártalmas hatással van gyermekek, az új nemzedék ne­­­velésére. Az alkoholizmus világ­probléma, egyaránt sújtja a ka­pitalista államokat, valamint szocialista társadalmunkat is. Mi az oka ennek a társada­lom „rákfenéjének" is nevezett modern ártalom elterjedésének? Ennek kutatásával pszichológu­sok, szociológusok és pszichiá­terek foglalkoznak. sok Bennünket a következő kérdé­érdekelnek: Miként válik­­az ember alkoholistává, milyen a jelleme, miként meg külsőleg, milyen mutatkozik hatással van az alkoholizmus a gyerme­kek nevelésére és mit kellene tenni, hogy valamilyen módon gátat vessünk e társadalmi ár­talom elterjedésének? Minden egyén valamennyi tu­lajdonságával, egyéniségével biológiai alapon fejlődik, amit még születésekor hozott magá­val: társadalmi környezetében formálódik egyénisége, mégpe­dig az általa felfogott, tapasz­talt és látott példák, eszmény­képek alapján. Senki sem szü­letett alkoholista — társadalmi környezete formálta azzá, éppen úgy, miként nem születhet ze­nei lángész, vagy más kiváló szakember. Az ember bizonyos hajlamokkal, képességekkel, te­hetséggel jön a világra. Ha a környezetében kedvezők a fel­tételek e képességek kibonta­koztatására, akkor ezek kifej­lődnek és az egyén társadalmi életében kifejezésre jutnak. Ha ezek a feltételek nincsenek meg, akkor az adottságok nem jutnak felszínre, elsatnyulnak. Ezt pozitív és negatív értelem­ben egyaránt elmondhatjuk. A pszichiáterek és pszicholó­gusok jól ismerik az alkoholis­tákat, akik az alkoholelvonó osztályokon az emberi nyomo­rúság szánalmas képét nyújtják. Az alkoholista testileg is sérült: életveszélyes állapotban van a mája, a veséje, a húgyvezetéke, a gyomra, a szíve, de főleg a központi idegrendszere, aminek következménye a szellemi ké­pességek eltompulása és a fele­dékenység. Pszichikai szem­pontból az alkohol teljesen tönkreteszi az ember egyénisé­gét, romboló hatással van reá és kizárja az embert a tisztes­séges emberek sorából. Az al­koholista gyenge akaraterővel, eltompult lelkiismerettel, igaz­ság- és felelősségérzettel ren­delkező lénnyé válik, nem ké­pes ellenőrizni saját viselkedé­sét, gondolkodását, tetteit, nem képes uralkodni magán, agres­­szivitásával és brutalitásával, az etikai szabályok elvetésével, gátlástalanságával, a társadalmi korlátok szabadjára vel, könnyelműséggel engedése­önmagá­nak megrögzött ellensége, mert rombolja a saját és családja egészségét, a családot felforgat­ja, megfosztja magát egészségé­től és azután a társadalom ro­vására és kárára él. A legros­­szabb, hogy egyetlen alkoholis­ta sem ismeri el betegségét, s azt, hogy helytelenül, társada­lomellenesen cselekszik, hanem vádolja az ártatlan embereket, ezzel akarván igazolni társada­lomellenes magatartását. Az alkoholizmus károsan be­folyásolja a gyermeknevelést, mégpedig azáltal, hogy az alko­holista szülő gyermekét is al­koholistává neveli. Senki sem adhat többet másnak, mint amennyivel saját maga rendel­­kezik. A gyermek zsenge kora óta magáévá teszi családjának, környezetének magatartását, róla vesz példát. Dél-Szlovákiában, a bortermő vidékeken majdnem minden la­kosnak van szőlőskertje, és bo­rát otthon el is fogyasztja. Ezért az alkoholizmus a szőlő­termesztéssel arányosan roha­mosan terjed. Nem csoda hát, ha az alkoholelvonó intézetek befogadóképessége nem elég arra, hogy az összes alkoho­listát gyógyítsa, akinek ilyen kezelésre sürgősen szüksége lenne. Ezek a páciensek otthon maradnak minden gyógykezelés nélkül, és nem csak a saját egészségüket rombolják, hanem felforgatják a család életét, példamutatásukkal a gyerme­kekből is alkoholistákat nevel­nek. Az utóbbi időben egyre több az alkoholista nők száma, akik ivásnak adták magukat, felborítva ezzel a családi éle­tet. Az alkoholizmussal párhuza­mosan széthullanak a családok, ez a gyermekek idegrendszeré­nek a romlásához vezet, ami aztán viselkedésmódjukban, ide­gességükben és különböző szel­lemi fogyatékosságukban nyil­vánul meg. Mit kellene tennünk ezen a téren? Az alkoholizmus elleni küzdelem végtelenül nehéz, mert az alkoholistának nincs szilárd akarata, nem képes el­lenállni az alkohol csábításának, teljesen elvetette a társadalmi normákat, ezért amikor arról kell döntenie, hogy igyon-e vagy sem, feltétlenül az ivás mellett dönt, hogy szenvedé­lyét kielégítse s az élvezetnek hódoljon. Ez társadalmi problé­ma és ebbe a küzdelembe kap­csolódjon be valamennyi társa­dalmi szerv. Égető problémáról van szó, mert az alkoholizmus terjed, főleg az ifjúság köré­ben. Miként kell tehát harcolni ellene? 1. A szülőknek tudatosítaniok kellene az alkoholnak a gyer­mek zsenge szervezetére gya­korolt romboló hatását, a szo­kás veszélyét, és ezért a gyer­meknek egyáltalán nem szabad italt adni! 2. Az iskolában a ta­nítóknak intenzíven hozzá kel­lene fogniok az alkohol ártal­máról és következményeiről való felvilágosításhoz. 3. Minden családnak gondoskodnia kelle­ne arról, hogy a velük egy ház­tartásban élő alkoholista minél előbb elvonókúrára menjen, szükség esetén be kell vonni a helyi nemzeti bizottságot, pszichiátert, a tnb egészségügyi a bizottságát, a közbiztonsági szerveket, a munkáltatót és a szakszervezeti bizottságot. Minden had kötelezően vezes­­­­sen jegyzőkönyvet a notorikus alkoholistákról, megjelölve az alkoholizmus fokát és társadal­mi veszélyességét. 5. A család az említett szervekkel együtt gondoskodjon arról, hogy az alkoholista az elvonó gyógyke­zelés után betartsa az előírt rendszert, hogy használja az alkoholellenes gyógyszereket és köteles az alkoholista szá­mára olyan környezetet terem­teni, hogy minél kevesebb le­hetősége nyíljon az ivásra. Meg kell őt győzni, hogy egészsége érdekében teljesen le kell mon­dania az italról. Minél intelli­gensebb a páciens, annál kön­­nyebb meggyőzni őt, hogy az alkohol csak kárára lehet. 6. Az alkoholizmus elleni küzde­lem részévé válhatna az, ha szigorítanák a büntetéseket az alkoholizmus okozta bűncselek­ményeknél. 7. A népművelésnek is az alkoholizmusnak, az em­beriség eme legborzalmasabb rémének a társadalom legna­gyobb kórokozójának a kipel­lengérezésére kellene töreked­nie. 8. Asszonyaink, anyáink gyermekeiket a szemük fényé­nél is jobban védelmezzék, és óvják a szeszes italoktól, kis­koruktól fogva oktassák őket, milyen káros az alkohol és mi­lyen károsak a következményei. Tudatában vagyunk annak, hogy ezekkel a gyakorlati ta­nácsokkal nem irtjuk ki az al­koholizmust, akárcsak a szigo­rított büntetésekkel sem sike­rül felszámolnunk a bűnözést, mégis van remény arra, hogy bizonyos haladást érünk el, amikor társadalmunk valamen­­nyi tagja tudomást szerez az alkohol káros hatásáról, ami­kor legalább gyermekeinket megóvhatjuk az alkoholtól, és számunkra éppen ez a legfon­tosabb. Dr. ĽUDOVÍT RÉPÁN

Next