Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)

1973-08-05 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó

□ Egy kor tanúja címmel rövidfilm készül július Fučíkról. A film alkotói ebben a műben július Fučíkot, mint halhatatlan kommunistát mutatják be, akinek „üzenetéből“ még sok-sok nemzedék tanulhat. ★ a Fiatalokról, ügyes-bajos dolgaikról, szerelemről szól Az ajtó lakat nélkül című új szovjet film. Főszereplői: Jurij Komornij és Zsanna Prohorenko. ★ □ Irina Szkobceva és M. Medvegyev a főszereplői egy több részes szovjet tv-sorozatnak, melynek címe Kémelhárítók. A megtörtént a eseményeken alapuló kémtörténet Grigorij Kohan ukrán rendező munkája. A négyrészes izgalmas tv-filmet rövidesen a Csehszlovák Telelevízió is műsorára tűzi. ja.+ ■ Legenda Pattiról és Pauláról címmel forgatta filmjét Heiner Carow, az NDK egyik rendezője. A mai témájú film a házasság és a családi élet problémáit elemzi. A főbb szerepeket Angelika Domröse és Winfried Glatzeder játssza. ☆ □ Éva és Ádám, avagy Küzdelem Napóleonal a címe annak a filmnek, melyet Horst Brandt a DEFA stúdióban forgat. A film egy gyári munkásnőről szól, aki a munka és a család, a gyermeknevelés mellett elhatározza, hogy mérnöki oklevelet szerez. Az alkotás az ebből a problémából adódó konfliktusokat tárja a nézők elé. ☆ 81 Adina Popescu és Andy Herescu, a bukaresti színművészeti főiskola fiatal végzős növendékei jelenleg a román filmgyártás legnépszerűbb színészei. □ Izgalmas kémtörténet a Találkozások című új szovjet film, melynek cselekménye a második világháború idején játszódik. Egy szovjet kémelhárító és egy német lány számos bonyolult esemény után összebarátkozik, s aztán közösen különféle akciókat hajtanak végre. Szereplők: Ludmila Csurszina és Laimonisz Norejka. ★ □ A legkisebb nézők számára készült a Csapajev squaw című NDK-beli film, Wolfgang Braumann munkájaB Roman Polanski, aki szeret bizarr témákhoz nyúlni, új filmjében is irreális világba vezeti hősnőjét. Sydne Rome játssza a főszerepet, az amerikai lányt, aki autóstoppal járja a világot. Egy alkalommal póruljár, huligánok megtámadják, kirabolják. Egy kastélyba menekül, ahol furcsa figurák veszik körül... Barrandov vadregényes szikláin, mintegy 100 méter magasan a Moldva-folyó felett, kétségtelenül méltó környezetre talált e kisvárosnak is beillő épülettömb, mely korszerű műtermeivel és mintegy háromezer dolgozójával Közép- Európa legnagyobb filmgyárának biztosít otthont. Vezényszóra dolgoznak Az első benyomások az újszerűség erejével hatnak. A sürgölődésre — akárcsak egy igazi hangyabolyban — a legjellemzőbb talán az „alattvalók“ feltétlen engedelmessége és fegyelme: szinte lesik a rendező gondolatait. Dicséretükre váljon, hogy szemrebbenés nélkül, hihetetlen türelemmel követik utasításait és — ha szükséges — egy-egy jelenetet zokszó nélkül négyszer, ötször, néha tízszer is megismételnek. A pattogó vezényszavak és parancsok túlharsogják a gépek kattogását. A reflektorok vakító fényétől átforrósodott levegőben nem könnyű a munka, de azért a hangulat kitűnő. A film szerelmesei ezek az emberek, akik nem titkolják ugyan, hogy a kamera nem pótolja világot jelentő deszkákat, közvetlen kapcsolatukat a közönséggel, mégis elégedettek, mert maradandót alkothatnak. Az egyik szépen berendezett „dolgozószoba“ — talán Klement Gottwald ismert mellképével — Vladimír Čech filmrendező birodalma. Gárdájával néhány hete kezdte meg a „Magas kék fal“ című film forgatását, melynek „hadszínterét“ néhány hétre Karlovy Vary festői vidékére helyezik át. „Idegeneknek tilos a belépés“ — torpanok meg az egyik felirat előtt. De mihelyt kimondom a bűvös szót, megszűnik az akadály: besurranok a munkahelyre, a kamera mögé, oda, ahonnan jól láthatom Martin Ružeket, a film főszereplőjét, aki tábornoki egyenruhában éppen telefonál. Erélyes hangon ad utasításokat valakinek, miközben a fényszórók okozta hőségtől verejtékező homlokát törölgeti. Ezt ugyan nem írja elő a szerepe, de a megértő rendező — amíg lehet — elnézi az ilyen kisebb fegyelmezetlenséget. Különben nincs kifogásolni valója. — Vigyázat, élesre megyünk — adja ki az utasítást. A jelenet felvételei csakhamar elkészülnek, a munka egy időre megszakad ... — Fáradtak már az emberek. Mindnyájunknak jót fog tenni egy kis frissítő — véli vendéglátóm, és máris intézkedik, a pihenésre szánt néhány percből semmi se vesszen kárba. Tanulságos látogatás a múltban Közben a Václav Podzimek „Nyolc és fél találat“ című regénye alapján készülő filmről beszél, melyben a szerző — a légierők politikai parancsnoka — az ötvenes évek elején szerzett személyes élményeit és tapasztalatait örökítette meg. — A hidegháború izgalmakkal telített időszakába visszavezető „Magas kék fal“ című film forgatókönyvét Podzimek elvtárssal együtt írtuk — tájékoztat a rendező. — Azt a légkört idézzük benne, amelyet az akkoriban gyakori határsértések a hazánkba irányított léggömbök és a röpcédulák formájában kifejtett nyugati ellenséges propaganda jellemzett. Noha a mai 20—25 évesek csak a tankönyvekből szereztek tudomást a múltról, az okulásukra szolgáló eseményekről, mi idősebbek még jól emlékszünk a politikai és gazdasági károkra, többek közt a Košice közelében történt repülőszerencsétlenségre, melynek egy NSZK-ból hozzánk irányított léggömb és egy TU-114 típusú személyszállító gépünk összeütközése következtében annyi ember esett áldozatul. A film az emberi sorsok és jellemvonások szemléltetésével két nemzedéket állít egymással szembe. Különböző felfogásuk és gondolkodásmódjuk összeütközéshez vezet, mely még bonyolultabbá teszi az amúgy is feszült helyzetet. Az idősebb tábornokot, a kiváló pilótát M Ružek alakítja. Méltó partnere a tehetséges Jü’í Bednár, aki az esztergapadból vonult be katonának — szakmunkás a javából —, de a repülőtechnikával nincsenek tapasztalatai. Tény, hogy ragyogóan oldja meg szerepét, ami azonban nem csupán a színész érdeme, hanem a rendezőé is, akinek — büszkén mondja — nem kis fáradságába került, míg megtalálta az erre a szerepre rendkívül alkalmas, rokonszenves fiatalemberr.el Többet egyelőre nem árulok a készülő filmről, melyet Vladimír Cech — akárcsak az előző, ,,Kulcs“ című, külföldön is nagy feltűnést keltett alkotását — elsősorban a fiataloknak szánt. Tapasztalatból tudjuk ugyanis, hogy az élő példák, az igaz történetek megragadják a nézőt és mélyebb benyomást gyakorolnak rá, mint a kitalált históriák. — Ez a politikai filmek célja — mondja — azokkal a régebbi, üres alkotásokkal ellentétben, amelyek nem sok fejtörést okoznak. Mihelyt elhagyja a közönség mozit, máris elfelejti, amit látott. Az elkötelezett ideológiai filmnek azonban mindig van közölni valója és ha alkotói ügyesen, érdekes eszközökkel dolgoznak, akkor kétségtelenül megtalálja az utat a nézőhöz. Amikor a színészek a rendező páciensei is Ez V. Čech hitvallása, melynek megvalósítása azonban korántsem oly egyszerű. Az igényes feladat teljesítése, a kívánt eredmény biztosítása ugyanis nagyfokú szakmabeli hozzáértést, sőt művészetet is feltételez. Olyat, amilyenben V. Cech — annak ellenére eredetileg orvosnak készült hogy — nem szenved hiányt. Kérdésemre mosolyogva válaszol: — Nem, dehogyis sajnálom, hogy nem fejeztem be egyetemi tanulmányaimat, hiszen az akkor szerzett tapasztalataim nem vesztek kárba. Mint rendező ma is bőségesen meríthetek belőlük. Mert a filmmel is valahogyan úgy van, mint a gyógyszerekkel: a tetszetősebb külsejű, színes pirulákat szívesebben veszi be a beteg, mint a rossz ízű folyadékot — példálózik nevetve, majd elmondja, hogy a színészeket, de sokszor a szerzőket is a pácienseinek tekinti. Nem egy rendező idegenkedik a velük való együttműködéstől, ám a mindig vidám, tréfás kedvű V. Čech velük is tud bánni. — Ha egyikük-másikuk morcosan lép be reggel a műterembe, azonnal kezelésbe veszem. Megkérdezem tőle, hogyan aludt, nem fáj-e a feje, étellel, vagy itallal kínálom. És csak amikor már kiöntötte a szívét és megnyugodott, látunk hozzá a munkához. Ezek után érthető, hogy színészek, akik közt több tanítványa is van a rendezőnek, kedvelik közvetlenségéért mellyel az évek során annyi fiatal tehetséget nyert meg a film számára. De talán még ennél is nagyobb érdeme az évek óta indokolatlanul elhanyagolt illetve elfeledett jó színészek „feltámasztása“, ismételt bevonása a közös munkába. — öntudatot öntök beléjük, anyagilag is támogatom ezzel őket, és én is jól járok, mert mit ér a rendező a jó színészek nélkül! Kitart meggyőződése mellett V. Čech szereti az embereket és ugyanilyen ragaszkodással beszél munkájáról is. Ezért nem hangzik frázisnak, amikor azt állítja, ha újra kezdené, megint csak filmrendező lenne. Fárasztó, idegölő és sok türelmet igénylő „mesterségét“ a legszebbnek tartja a világon. Két felnőtt fia van — az egyik matematikus, a másik filozófus. Ez ma már nem bántja, mert még nincs minden veszve, s felragyog a szeme, amikor harmadik, másfél éves kisfiát említi. Filmrendezőt, de legalábbis muzsikust nevel majd belőle. — Igen, jól hallotta, muzsikust — válaszolja mosolyogva, kérdő tekintetemet látva — mert, mint afféle csodagyerek, én is zenésznek készültem, sors azonban másként akarta.a Hogyan is volt? Felsóhajt: — Régi história. Édesapja 14 éves fia részére, aki kiskorától kezdve nyilvános hangversenyeken lépett fel értékes hegedűt készíttetett, melynek azonban valahogyan lába kelt. A drága, pótolhatatlan hangszer elvesztése annyira lesújtotta a kis művészt, hogy szögre akasztotta eredeti tervét. Őszintén megsiratta hegedűjét, ma mégsem sajnálja a történteket. Nem is tekinti magát pályatévesztettnek, mert — amint mondja — nem az a fontos, ki hogyan keresi meg a kenyerét, hanem az, hogy az ember hű maradjon önmagához, meggyőződéséhez. Ezt az elvet vallja Vladimír Cech, aki sohasem tért le művészet és az igazság útjáról. a Minden bizonnyal elkötelezettségének, kitartásának és tehetségének köszönheti jó hírnevét, megérdemelt sikereit — idehaza és külföldön. K. M. A FILM SZERELMESEI KÖZÖTT Látogatás Barrandovon Q Építik már a „Magas kék falat"7 Vladimír Čech, a film rendezője Jirí Bednár és Martin Ruzek, a film főszereplői (J. Janoušek felvételei) 1973. VIII. 5.