Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-12-11 / 50. szám

NÉPSZERŰBBEN A minap barátaimmal a közműve­lődésről beszélgettünk. S már beszél­getésünk elején megállapítottuk, hogy izgalmasan „kényes“ kérdést érin­tünk. Mert igaz, nem is olyan kön­­­nyű a közművelődést az emberek köznapi gondjaihoz igazítani. De a művelődéshez nyújtott szakszerű se­gítség módszereinek megválasztása se könnyű, mert a jó népművelő nemcsak oktat, hanem beavat is. Be­avat észrevétlenül abba, amit ő tud. S ez nem kis dolog, kivált, ha arra gondolok, hogy a legtöbb előadó — ezt, mint volt pedagógus, számtalan tapasztalatból tudom — arra se képes, hogy közönsége érdeklődését felkelt­se és ébren tartsa mindvégig előadott tárgya iránt. Nem beszélve az olyan előadóról, aki csak felolvassa előadá­sát. Tapasztalataim azt is bizonyítják, hogy sok előadó arra se gondol, hogy figyelembe vegye a megjelentek életkorát, nemét, műveltségi szintjét, tájékozottságát stb. S megint csak ta­pasztalatból tudom, hogy a falusi hallgatók figyelmét lekötni, bármi­lyen érdekes téma legyen az, egy óránál tovább nem lehet. Bár a tömegtájékoztató eszközök (rádió, televízió, újság) nem helyette­síthetik az élő, közvetlen, személyes kapcsolatot, mégis sokszor jobban le­kötik az ember figyelmét, mint egy közepesen sikerült előadás. Nyilván meghatározó szerepet játszik ebben az is, hogy a tömegtájékoztató eszkö­zökben a szakma legjobbjai szólalnak meg, s előadásaikat korszerű eszkö­zökkel is szemléltetik. Gondoljunk csak a magyar tévé nagyszerű Sza­badegyetemének sorozatára, vagy a Mindenki iskolája előadásaira. Itt érkeztem el ahhoz a bizonyos­­ izgalmasan „kényes“ kérdéshez. Be­­szélhetünk-e mi nemzetiségi életünkben egyáltalán színvonalas közművelődés­ről? Rendelkezünk-e megfelelő számú és képzettségű népművelővel? Mert a művészeti, irodalmi, tudományos vagy egyéb ismeretterjesztés csak akkor éri el célját, ha azt igazán értő em­ber végzi. Itt említem meg — mert vélemé­nyem szerint szorosan ehhez kap­csolódik — a könyvterjesztést és a könyvtárkérdést is. Végeztünk-e már felmérést például arról, hogy milyen végzettségű eladók árusítják köny­veinket könyvesboltjainkban, s van-e legalább némi áttekintésük a világ­­irodalomról és a hazairól? Sajnos, akiket én eddig megkérdeztem, még a legnagyobbak nevét, de műveit sem ismerik. Ezt mondhatom el lényegé­ben könyvtárosaink többségéről is. Vidéki szellemi életünk és közmű­velődésünk fogyatékosságát e kérdé­sek megoldatlanságában is látom. A XV. pártkongresszus határozata a közművelődésről világosan megfo­galmazza e kérdéskomplexumot is. Ebből jutok arra a következtetésre, hogy a jó hagyományokra építve, a valós igényeket figyelembe véve kell tovább fejlesztenünk a közművelő­dést. Ma már a közművelődés társadal­mi igény. Megköveteli tőlünk e té­ren is a szemléletváltást, a vitatha­tatlanul nehéz és sokrétű felkészült­séget igénylő munkát. Tények bizo­nyítják, hogy csak a színvonalas elő­adások, rendezvények vonzzák a kö­zönséget. A szórakoztatásra igénye­sen feldolgozott műsor mindenki szá­mára vonzó. Másrészt a népnevelői munka egyik fontos meghatározója a kor­szerű műveltségmodell formálása és megteremtése. Persze, ennek legfőbb megalapozója az iskola: okítson, ne­veljen már gyermekkorban igényes, művelt, humanista életmódra, hogy felnőttkorban az ember már maga ta­láljon be a különböző művelődési in­tézményekbe. TÖRÖK ELEMÉR HAJNALI FÜRÉSZELÉS A hatodik emeleten lakunk. Erké­lyünkről látom a kicsiny házak la­kóinak életét, az udvarokon hápogó kacsákat, kapirgáló csirkéket, büszke libákat, hallom az ól előtti kifutóban lustálkodó hízók szuszogását. Az egyik udvar sarkában kerekes kút, a ház falához létra támaszkodik, a kert végében példás rendben a téli tüzelő. A legközelebbi szomszédunk na­gyon idős házaspár. Fehér hajú apó­­ka, töpörödött, fekete ruhás anyóka tesz-vesz a régi, immár halálra ítélt portán. Megszoktuk a képet, az élet folyt a maga medrében, míg nem egy éj­jel furcsa hangok ébresztettek fel! „Zzz ... zzz ... zzz ... zzz ...“ Az órámra pillantok. Fél öt. A nyi­tott ablakon már világosság szürem­lik be, de sajnos, az iszonyatos han­gokkal együtt. Kilépek az erkélyre, megtudni, hon­nan jönnek. A toronyház tövében lapuló házacs­ka udvarán fűrészbak áll, rajta egy jókora göcsörtös hasábja, amelyet fehér hajú szomszédunk egymagában fűrészelget. A szájában pipa, feje fö­lött mintha fehér galambok szállná­nak. Felpillantok. Kopaszodó férfi és kócos nő könyököl a mellvéden, né­zik az öreget, aki tudomást sem vesz a világról. „Zzz .. . zzz ... zzz ...“ A többi erkélyen is kócos fejek tűnnek fel, de senki sem szól, nem kiabál. Percekig nézzük az apukát, majd szó nélkül visszamegyünk ágyunkba. Másnap hajnalban csend volt, de aztán egy héten át, minden nap hal­lottuk az ismerős zajt. Aztán megint egy nap szünet, és tovább... így kapcsolódott egymásba a dél­ceg toronyház és a kicsiny, lebontás­ra ítélt házacska lakóinak élete. A fürészelést megszoktuk, legalábbis úgy tettünk, mintha megszoktuk vol­na. Teltek-múltak a hetek, a békés egymás mellett élés jegyében. Aztán egyszer csak elhallgatott a fűrész, nem egy napra —­ napokra. Már ép­pen szóba akartam hozni otthon dolgot, amikor szokatlan mozgást lá­­­tok a kicsiny házacska udvarán. A ház körül autók álltak, az udvaron fekete ruhás férfiak, asszonyok. — A fűrészelő öreg — intett a kis házacska felé az alsó szomszéd. — Reggel találta meg a­­ felesége, már nem volt benne élet. Sohasem beszéltem az öreggel. El­határoztam, hogy elmegyek a temeté­sére. Csak úgy, elvegyülök a gyászo­lók között, valahol hátul. Nem én voltam az egyetlen a nagy és rideg bérházból. Eljöttek mások is, akiknek a fehér hajú öreg annyi hajnali „éb­resztőt“ adott. Pedig nem tudtak róla többet, mint én. Akkor este azzal feküdtem le, hogy másnap és a következő napokon sem kell tartani a hajnali fűrészelés ideg­tépő hangjaitól. De, tudja az ördög, ennek a gondolatnak a legkevésbé sem tudtam örülni. AGÓCS VILMOS Könözsi István felvétele RÁCZ OLIVÉR ÚJ VERSEI A lány és a farkas (LOVE STORY) Szeretlek — mondta a lány. Megeszlek — mondta a farkas. A lány csak mosolygott, kék szeme volt, s a téren tavaszi térzene szólt. Bekaplak! — mondta a farkas — az ám! S csattogtatta fehér agyarát. A lány csak mosolygott, nem remegett, nézte a bodros fellegeket — úsztak az égbolt tiszta taván — s megfeszítve kis barna hasát, magához vonta a farkast. Apa leszel — súgta a lány, s bukfencet vetett a farkas. Fehér ruhád Fehér ruhád selyem, selyem ruhád fehér,­­ az aranyló özönből egy fénysugár elér. Bevillan üstököd szikrázó sátorába, bevillan a szívem sötét sikátorába. Jávorfából furulyácska Elgondoltam már százszor is, lehettem volna pásztor is, őriznék gulyát, tehenet, lenne­ egy­ cifra furulyám, s apád szidná a szenteket, ha leborítva vén subám, a tejutat bámulnám veled. Morogna, de csak csendesen, aztán a téli esteken lovat faragna, kisbocst, arany kerekű kiskocsit, kender hajú kis fababát s egy ékes csodafurulyát. S lesz majd körötte hat gyerek, legényke, kislány — egyre megy, kökényszemű lesz mind a hat, s híres lesz mindegyik pályám; tudós lesz, orvos, űrt kutat, s én elgondolom magamban százszor: a legkisebb lesz majd a pásztor, és én ráhagyom a furulyám. Fekete angyal Fekete angyal suhant át szőke házsoron. Acélból volt a szárnya­s rendjele: ezüst csillag, fekete bársonyon. Amerre szállt, peregtek a dobok — ó, Lidice,­Rosztov és Oradour! — s elhalt a dal, szitok, ima, meddők lettek az asszonyok és szótlanok a szeretők és üszkösek a háztetők — ó, Hirosima! Fekete angyal — rohamsisakja horpadt, szemgödre vak lyuk, csontja már heves, de éjjente még hörögve kacag, a térkép fölé görnyed, úgy keres új, aranyban fürdő, szőke utcasort, vagy szalmakunyhót, vályogfalvakat, s amerre száll, égnek az osztagok, véres habbal folynak a patakok, sebzett szirmokkal hullnak a virágok és dermedt csőrrel béna madarak, és véreznek a holt üvegszilánkok barokk templomok ablaka alatt. A vad éjszakákon miatta remeg a riadt­­ ebek meggyötört ina, miatta áznak könnyben a szemek; ó, Hirosima! Én azt az angyalt régen ismerem: egy életet rabolt az életemből, mert ő mérgezte meg az életem. Szívem, agyam és minden zsigerem miatta van telítve gyűlölettel, ő volt a bakám, béklyóm, börtönöm, a minden bomlott, gyilkos mételyen áthajszoló, halálos hallali. Én azt az angyalt megölöm, ha segít valaki

Next