Új Szó, 1978. március (31. évfolyam, 60-89. szám)

1978-03-15 / 74. szám, szerda

NAPIRENDEN: kulturális életünk fontos kérdései Tanácskozott az SZNT nemzeti bizottságokkal és nemzetiségek kérdéseivel foglalkozó bizottsága (Tudósítónktól) — A Szlovák Nemzeti Tanács nemzeti bizott­ságokkal és nemzetiségek kérdéseivel foglalkozó bizottsága tegnapi ülésének napirendjén több fontos kérdés szerepelt. A tanácskozáson részt vett Viliam Šalgovič, az SZLKP KB El­nökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke és Benyó Máté, az SZNT alelnöke, a bizottság elnöke. Jozef Mravík kul­­turális miniszterhelyettes ismertette az új színháztörvény javas­latát, majd a kulturális, népművelési intézmények optimális há­lózatának tervezetét. Az új törvényjavaslat a szo­cialista társadalom mai hely­zetéből, valamint a színművé­szet fejlődésének távlataiból indult ki. Lehetővé teszi a hi­vatásos és a műkedvelő szín­­társulatok további szakmai, művészi és eszmei fejlődését. A törvényjavaslattal kapcsolat­ban a képviselők felmérték a komáromi (Komárno) Magyar Területi Színház és a trnavai Plastické divadlo kisszínpad tevékenységét. Pozitívan érté­kelték a két társulat munká­ját, rámutattak a problémák­ra, így többek között a magyar színészek képzésének megoldat­lanságára és a színház állan­dó épületének hiányára. A kulturális, népművelési intézmények hálózata terveze­tének kidolgozását az tette szükségessé, hogy az intézmé­nyek — művelődési házak, klubok, könyvtárak, filmszín­házak, múzeumok stb. — te­rületi elhelyezése sem egyen­letes, sok esetben nincs össz­hangban a területfejlesztési elvekkel. A tervezet egyúttal kiküszöböli a különféle kultu­rális intézmények tervszerűtlen építését és egybehangolja az illetékes szervek munkáját. A képviselők a vita után, amely­ben rámutatnak a már meg­levő létesítmények jobb ki­használásának fontosságára és a­z­ akció lehetőségeire, egyet­értésüket fejezték ki a két elő­terjesztett dokumentummal. A bizottság a továbbiakban megvitatta, majd jóváhagyta a lakosság anyagi szükségletei­nek kielégítésére vonatkozó jelentést, amelyet Somogyi László belkereskedelmi minisz­terhelyettes terjesztett elő. Foglalkozott a magántulajdon­ban levő lakásokra, valamint a bíróságok szervezeti felépí­tésére és a bírók választására vonatkozó törvény módosításá­val. • •­­ Tegnap az SZNT további két bizottsága is tanácskozott. A mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi bizottság František Haga­­rának, az SZNT alelnökének, valamint a Kereskedelmi és a Mezőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztérium képviselői­nek részvételével foglalkozott a lakosság anyagi szükségle­teinek kielégítésével és a ta­vaszi mezőgazdasági munkák előkészítésével. Az oktatásügyi és kulturális bizottság megvitatta az új színháztörvény javaslatát, a kulturális és népművelési in­tézmények optimális hálózatá­nak tervezetét, valamint a la­kosság anyagi szükségleteinek kielégítésére vonatkozó jelen­tést. Békében akarunk élni és dolgozni /Folytatás az 1. oldalról) és a többi szocialista ország békepolitikáját, amely össz­hangban van az emberiség vá­gyaival. Békében szeretnénk élni és dolgozni, s új értéke­ket akarunk létrehozni szocia­lista társadalmunk javára. ALENA KOLÁROVA, a Slov­­naft nemzeti vállalat Lomono­szov szocialista munkabrigád­jának vezetője élt a lehetőség­gel, hogy véleményt nyilvánít­son a sajtóiroda tudósítójának. A kommunista és munkáspár­tok neutronbomba elleni felhí­vása is tanúsítja — mint mon­dotta —, hogy elsősorban kommunisták azok, akik a vi­­­lág békéjéért és haladásáért vívott harc élvonalában áll­nak. Paradoxon, hogy az az or­szág, amelynek képviselői alá­írták a helsinki záróokmányt, ezt a pusztító fegyvert hadá­szati célokra kívánják felhasz­nálni. FRANTIŠEK REZNÍCEK, prágai ČKD üzem pártalapszer­­­­vezetének elnöke az alábbiakat mondotta: A világ haladó gon­dolkodású embereinek fokozó­dó tiltakozása ellenére Carter elnök úgy határozott, hogy néhány európai országot neut­ronbombával is fel kell fegy­verezni. Az imperialista körök teljesen figyelmen kívül hagy­ták a világ közvéleményét. En­nek a reakciós politikának me­rő ellentéte a KGST-országok békepolitikája és programja, melynek ékes bizonyíték a szovjet és a csehszlovák űrh­­a­jós közös űrrepülése. A szocia­lista tábor országai a tudomá­nyos-műszaki fejlesztést segí­tik elő, ezzel szemben a kapi­talista országokra a háborús készülődés jellemző. ONDREJ BORGULA mérnök, a zvoleni Doprastav építésveze­tője: Az USA reakciós köreinek az a szándéka, hogy megkezd­jék a neutronbomba gyártását, éles ellentétben van a Szov­jetunió és a többi szocialista ország békés törekvésével. Az USA képviselői durván megsér­tik a helsinki záróokmányt. Jóllehet fennen hangoztatják a leszerelést. Hogy a tudomány és a technika eredményei mi­ként fordíthatók békés célokra, ezt ismételten igazolta a szov­jet és a csehszlovák űrhajós közös űrrepülése, ez a népek közti béke és barátság meg­erősítésének jelképe. S egyben utat mutat, az egyetlen járható utat, hogy a világon emberibb társadalmi rend uralkodjék. A társadalmi tulajdon védelme valamennyiünk kötelessége (Tudósítónktól) . Bohumil Novotný ezredes, a Belügymi­nisztérium dolgozója a tegnapi prágai sajtóértekezleten a szo­cialista vagyon védelméről be­szélt. Kijelentette, hogy az egyre nagyobb értékek a nép­gazdaságban egyre nagyobb elővigyázatosságot, a társadal­mi tulajdon fokozott védelmét igényli. Fosztogatásának meg­akadályozása valamennyiünk legfőbb kötelessége. A múlt évben a CSSZK-ban ezen a címen több mint 11 ezer tettest lepleztek le, akik kb. 11800 bűncselekménnyel majd­nem 130 millió korona kárt okoztak. Noha a bűncselekmé­nyek száma a következetesebb bűnüldözés jóvoltából 10 szá­zalékkal csökkent, a károk azonban 2 millió 170 ezer ko­ronával tettek ki többet, mint 1976-ban. A társadalmi tulajdon külön­böző formákban történő foszto­gatása, a hiánycikként nyilván­tartott anyagok szétlopkodása, vagy akár a gazdasági ered­mények eltorzítása többnyire ugyan alkalomszerű, de az elő­re megfontolt szándékkal el­követett, tehát megszervezett bűnözések sem mennek ritka­ságszámba. Gyakoriak a deviza­kihágások és az üzérkedéssel, csepészéssel elkövetett bűnözé­sek is. Mindez az ellenőrzés hiányá­ra, a fegyelmezetlenségre, va­lamennyiünk közönyére vagy indokolatlan jóindulatára, nem utolsósorban pedig a tettesek erkölcsi fogyatékosságára ve­zethető vissza. A vállalatok és üzemek felelős dolgozóinak, a pártszerveknek, a szakszerve­zeteknek és az ifjúsági szer­vezeteknek a kötelességük gazdasági károk megelőzésével a megvédeni a társadalmi tulaj­dont. —km— Tanácskozás Budapesten (DSTK) • A Duna Bizottság 36. ülésszaka — miután hétfőn ünnepi ülést tartott a dunai hajózás rendjéről szóló meg­állapodás aláírásának 30. év­fordulója alkalmából — tegnap Budapesten folytatta munká­ját.­­ A március 24-ig terjedő ülés­szakon a Duna Bizottság tag­államai: Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Ma­gyarország, Románia és a Szov­jetunió, az NSZK Közlekedés­­ügyi Minisztériumának kikül­dött szakemberei, az Európai Gazdasági Bizottság, a KGST, a Meteorológiai Világszervezet és az Odera Bizottság képvise­lői vesznek részt. A Kennedy-gyi­l­kosság kivizsgálása folytatódik (ČSTK) — Az amerikai kép­viselőház hétfőn 204 szavazat­tal 175 ellenében úgy döntött, hogy folytatni kell John Ken­nedy elnök és Martin Luther King néger polgárjogi harcos meggyilkolása tisztázatlan kö­rülményeinek kivizsgálását, és e célra a képviselőház vizsgáló bizottsága számára újabb millió dollárt szavazott meg.2,5 Sajtójelentések igazolják an­nak a gyanúnak a jogosultsá­gát, hogy a Kennedy és King elleni merényletet nem „egye­dülálló személyek“ hajtották végre, mint azt eddig hivata­losan állították. A tervfeladatokat folyamatosan teljesítik (ÖSTK) . Az állami terv idén 10143 lakásegység építé­sét irányozza elő a főváros, Prága területén. Ebből 1122 la­kást a Prágai Magasépítő Vál­lalat, 858-at az Ostravai Magas­építő Vállalat, 7316-ot a Prágai Építőipari Vállalat üzemeinek dolgozói építenek, 847 lakás­egység pedig önsegélyes formá­ban épül. Az év végéig továb­bá harminc nagy járulékos be­ruházási létesítményt építenek fel a prágai lakótelepeken. A főváros építői a Februári Győzelem 30. évfordulója tisz­teletére szocialista kötelezett­ségvállalást tettek, melyben ígérik, hogy a tervfeladatokat folyamatosan, év végi hajrá nélkül teljesítik. A kötelezett­ségvállalásba belefoglalták az egyes termelési gazdasági egy­ségek, építőipari, tervező- és beruházó vállalatok kellő együttműködést is.közötti Az év első két hónapjában az építők 104,1 százalékra tel­jesítették tervüket. Megjelent a Pártélet 5. száma A Pártélet 5. száma vezér­cikkében közli Gustáv K­usák elvtársnak a CSKP Központi Bi­zottsága, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága, a Szövetségi Gyűlés Elnöksége és a CSSZSZK kormányának közös ünnepi ülésén elhangzott beszá­molóját. A beszámoló kereszt­­metszetben felvázolja hazánk fejlődését 1948 Győzelmei Feb­ruárjától napjainkig. A szovjet társadalom politikai rendszere fejlődésének kérdései című cikk ismerteti L. I. Brezs­nyev elvtárs könyvét. Z. Hoffmann A téli időszakból a tavaszi időszakba való zök­kenőmentes átmenet című cikke rámutat arra, hogy előtérbe kell kerülnie a pártszervezetek ellenőrző és irányító munkájá­nak, amely döntő fontosságú a mezőgazdasági termelés biztosí­tása szempontjából. A cikk jó segítséget nyújthat a mezőgaz­dasági és az élelmiszeripari komplexumban dolgozó párt­­szervezetek funkcionáriusainak. lap A pártoktatás 5. témájához a A forradalom tudományos-technikai és a szocializmus előnyei címmel A. Kopecký írá­sát közli. Cikkében a szerző rá­mutat a tudományos-technikai forradalom folyamatára és kö­vetkezményeire a kapitalista és a szocialista társadalomban. A lap tovább folytatja a nem­zetközi és kommunista munkás­mozgalom szervezeteinek is­mertetését. SZ. M. A béke megbízható védelmezői (Folytatás az 1. oldalról) ságukért, megérdemelt jutalom a Szovjetunió megbízható vé­delmének a mai viszonyok kö­zötti biztosítása terén szerzett érdemeikért. Lenin-renddel és második­­ Aranycsillag Érdemrenddel tüntették ki Mos­kalenko mar­­sallt, a honvédelmi miniszter­­helyettest és a Szovjetunió Hőse címmel Jepisev hadse­regtábornokot, a szovjet fegy­veres erők és haditengerészet politikai főcsoportfőnökét. Lenin-renddel tüntették ki a fegyvernemek főparancsno­kait — Pavlovszkij hadsereg­tábornokot, a szovjet száraz­földi erők főparancsnokát, Ku­­takov légi főmarsallt, a légi­erő főparancsnokát, Gorskov tengernagyot, a haditengeré­szet főparancsnokát, Batyickij marsallt, a légelhárító tüzér­ség főparancsnokát és Kulikov marsallt, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát. Ugyancsak Lenin-renddel tün­tették ki Csujkov marsallt, a Nagy Honvédő Háború veterán­ját. A Szovjetunió marsallja kato­nai rendfokozat odaítélésével kapcsolatban megkapta a Mar­­sall-csillagot Szokolov, a Szov­jetunió honvédelmi miniszteré­nek első helyettese. Leonyid Brezsnyev ugyancsak a átadta „A kommunista párt és szovjet állam építésében szerzett érdemekért“ kitüntet­­tést Gennagyij Szizovnak, az SZKP Központi Ellenőrző Bi­zottsága elnökének és Vlagyi­mir Novikovnak, a Miniszterta­nács elnökhelyettesének, akiket születésnapjuk alkalmából tün­tettek ki. Leonyid Brezsnyev gratulált a kitüntetetteknek. Beszédét a jelenlevők hosszan tartó taps­­sal fogadták. A MESTERKEDÉSEK AZ EGÉSZ FÖLDRÉSZ BÉKÉJÉT VESZÉLYEZTETIK Hja Hulínský felszólalása (ČSTE) — Joshua Nkomo, a Zimbabwei Hazafias Front társ­elnöke köszönetet mondott a szocialista országoknak és a világ haladó erőinek azért a támogatásért, amelyet az afri­kai nemzetek nemzeti felszaba­­dítási harcának nyújtottak. Zimbabwe népe e támogatás nélkül nem folytathatna sikeres harcot függetlenségéért, hangsú­lyozta Joshua Nkomo a TASZSZ hírügynökség tudósítójával foly­tatott beszélgetésben. A felsza­­badítási front társelnöke ismét határozottan elutasította a „bel­ső rendezés“ tervét. Smith és az áruló afrikai vezetők mes­terkedései nemcsak Rhodesia népének jelentenek veszélyt, de veszélyeztetik az egész földrész békéjét és biztonságát, ezért a világ közvéleményének köteles­sége, hogy elítélje a fajüldöző rendszert és elhárítsa Dél-Afri­­ka feje fölül a veszélyt — hangsúlyozta befejezésül a Zim­babwei Hazafias Front társel­nöke. Nagy-Britannia Kommunista Pártja Végrehajtó Bizottságá­nak nyilatkozata leszögezi, hogy az angol kormánynak kö­telessége végre közvetlen tár­gyalásokat folytatni a Zimbab­wei Hazafias Front vezető kép­viselőivel a politikai hatalom­­átadás kérdésében. Az ún. belső rendezésre vo­natkozó megállapodás, amelyet a törvénytelen Smith-rendszer a három áruló afrikai vezetővel kötött, megszilárdítja Rhodesiá­ban a fehér kisebbség hatal­­mát, szögezi le a nyilatkozat. A megállapodás értelmében kül­földi monopóliumok ellenőrzé­se alá kerülnek az ország nyersanyagforrásai és a gazda­ság legfontosabb ágazatai. A fejlődő országok csoportja hétfőn este határozattervezetet terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amely a rhodesiai törvénytelen fajüldöző rend­szer úgynevezett „belső rende­zésre“ vonatkozó megálapodá­­sát törtvénytelennek és elfogad­hatatlannak nyilvánítja. Hja Hulínský, hazánk állan­dó ENSZ-képviselője a Biztonsá­gi Tanácsban elhangzott felszó­­lalásában kijelentette, hogy Af­­rika déli részén véget kell vetni a gyarmatosítók hatalmának, mert az elengedhetetlen felté­tele a rhodesiai probléma igaz­ságos megoldásának, és csakis a gyarmatosítás felszámolása után vehetik kezükbe Zimbab­wében a hatalmat a hazafias erők. Sikeresen előrenyomulnak az etiópiai fegyveres erők (ČSTK) — Az etiópiai fegy­veres erők Harerge tartomány nagy részét felszabadították az ország keleti területén, így két fontos közlekedési csomópon­tot, Werder és Wolwal városo­kat. A nemzeti forradalom had­műveleti parancsnokság jelen­tésében megállapítja, hogy az etióp fegyveres erők és a népi milícia sikeres offenzívát foly­tatnak valamennyi arcvonalon. Az etiópiai csapatok sikeres előnyomulása nem ütközik a szomáliaiak ellenállásába, írja a PAP lengyel hírügynökség Addisz Abeba-i tudósítója. Az etiópiai hadsereg több front­szakaszon megállt 25—30 kilo­ Terrorakció Hollandiában (ČSTR ) — A Hollandiában élő dél-malukuiak fegyveres csoportja hétfőn délelőtt 10 óra tájban behatolt az asseni tartományi kormányzat székhá­zába. A támadók túszként 71 személyt foglyul ejtettek. A kormányhoz intézett ultimátu­mukban követelték 21 bebör­tönzött dél-malukui szabadon bocsátását, akiket hasonló ter­rorakciókért ítéltek el, továbbá 13 millió dollár váltságdíjat és repülőgépet szerettek volna. A holland haditengerészet rajtaütő egységei röviddel az ultimátum határidejének lejár­ta után támadást intéztek malukuiak ellen. Az első hírek a szerint kiszabadították a túszo­kat, és három malukuit letar­tóztattak. Az Igazságügy-mi­nisztérium bejelentette, hogy egy személy életét vesztette. További részleteket még nem hoztak nyilvánosságra, méterre a Szomáliai határ előtt, hogy a Szomáliai félnek ne legyen ürügye a provoká­cióra és arra, hogy megvádol­ja Etiópiát a Szomáliai határok megsértésével. A kenyai sajtóügynökség je­lentette, hogy szétszórt Szomá­liai csapatok visszavonulás közben felgyújtották a Dawa folyó partján Mandera kenyai várossal átellenben fekvő Mal­­ka-Szufta etiópiai települést. Botrány Salzburgban­ ges (ČSTK) — Osztrák szélsősé­jobboldali erők újabb botrányt robbantottak ki Salz­burgban: nyilván tisztán poli­tikai meggondolásból szabotál­ták az osztrák Oktatásügyi Minisztérium ajánlását, hogy az Anschluss 40. évfordu­lójának napján, március 13-án tanulók, szülők és pedagógusok részvételével tartsanak nyilvá­nos órákat az iskolákban, meg­emlékezve a 40 évvel ezelőtti márciusi napok tapasztalatairól és tanulságairól. gi Katsch­-Haslauert, a salzbur­tartományi tanács elnökét és beosztottjait, ahogy az oszt­rák lapok írják, nyilván érzé­kenyen érintette az a mondat, hogy „Ausztriában már a de­mokráciának 1934-ben történt felszámolása óta nem volt meg a liberális demokrata jogállam légköre“, s ezért az anyagot annyira megcenzúrázták, hogy abból hiányzott minden utalás az osztrák „zöld“ fasizmusra s ugyanígy azok a részek, ame­lyekben a fasiszta terrorról, a haláltáborok gázkamráinak ál­dozatairól és a kommunistákat is magába foglaló antifasiszta demokratikus erők közös el­lenállásáról volt szó. 1978. III. 15.

Next