Új Szó, 1978. december (31. évfolyam, 332-361. szám)
1978-12-29 / 360. szám, péntek
Év gáz tíz esztendővel ezelőtt, lHtt. szeptemberében, a Vasárnapi Újság a következő gyászhírrel döbbentette meg olvasóit: „Szendrey Júlia, Petőfi özvegye, utóbb Horváth Árpádné, folyó hó 6án 39 éves korában elhunyt. A boldogult mint írónő is magára vonta a közfigyelmet; mindjárt első műve: Petőfiné naplója, mely 1847-ben, házassága első évében, az Életképek hasábjain látott napvilágot, nagy feltűnést okozott; később több csinos lírai költeményt bocsátott közre, kitűnően fordítá Andersen meséit, s utoljára lapunkban közölt két eredeti regét. — Felejthetetlen nővére, Mária, Gyulai Pálné, épen két év előtt történt gyászos elhunyta után a gyönge nő csakhamar súlyos betegségbe esett, mely hosszas szenvedés után kiolte életét. Temetése 1 hó 9-én ment végbe. A megható szertartáson az elhunyt tisztelői tömeges megjelenés által fejezték ki részvétüket; a virágkoszorúval ékített koporsót a megboldogult atyján és férjén kívül, fia Petőfi Zoltán, Gyulai és Petőfi István követték. A kerepesi temetőben tették örök nyugalomra. Ott nyugszik Petőfi Sándor atyja is. A költő ki tudja hol? .. Szendrey Júlia majd hús esztendőt élt még a költő halála után. Napjait csöndes visszavonultságban töltötte. Mint írják róla, sohasem tudta visszanyerni hajdani életkedvét. Meglátni és megszeretni Hogyan ismerkedett meg Szendrey Júlia Petőfivel? A költőnek két meghitt barátja élt az erdélyi Szatmáron: Riskó Ignác főjegyző és Pap Endre költő. A két fiatalember állandóan unszólta Petőfit, látogasson el már hozzájuk. A költő 1846 augusztusának végén le is rándult, igénybe véve Pap Endre vendégszeretetét. Ott tartózkodása idején barátai révén több előkelő családdal ismerkedett meg Szatmárban. Többek között Téreyékkel is, akiknek csinos, műveit lányuk, Mari, vonzotta a vármegye fiatalembereit Térey Marinak Szendrey Júlia volt a legbizalmasabb barátnője, sokszor megfordult náluk. Júliáék Erdődön laktak, apja, Szendrey Ignác a Károlyi-uradalom intézője volt. Szeptember első felében nagy bált rendeztek a megyeszékhelyen, Nagykárolyban. Petőfit is ott tartották barátai a bálra. Természetesen Júlia is megjelent szüleivel és Térey Mariéknál szálltak meg. A vármegye előkelőségeinek mulatságán találkozott Petőfi Júliával. A költőnek első pillantásra megtetszett az elragadóan csinos lány, s a bemutatkozás után, a beszélgetések közben egyre inkább erősödött a vonzalom. Az ábrándos tekintetű, fekete szemű Júlia, aki mellesleg művelt és szellemes társalkodó volt, rabul ejtette Petőfi szívét. Júliának is kedvére volt az akkor már országszerte ismert költő, de még nem gondolt arra, hogy a felesége legyen. A bálon sokat beszélgettek, s ez a társalgás döntően befolyásolta kettőjük további sorsát. Petőfi még Nagykárolyban maradt néhány napig és többször találkozott Júliával Térey Mariéknál. Júlia Petőfi elutazása után egyre gyakrabban emlegette e költői ismerőseinek. Petőfi pedig Pap Endre és Riskó Ignác társaságában ellátogatott az erdődi várkastélyba, ahol Júliáék is laktak. Ekkor még nem gyanakodtak Júlia szülei, bár Petőfi Szendrey gyakornokának, Sass Károlynak, akihez régi baráti kapcsolatok fűzték, kijelentette, hogy Szendrey Júliát feleségül veszi. Szendrey eltiltja lányát a költőtől Júlia ismeretségük kezdeti szakaszában nem vallott színt, hiába faggatta Petőfi. Még nem volt tisztában érzelmeivel, és szüleitől is félt, akik egy Uray Endre nevű földbirtokosnak, Júlia egyik udvarlójának szánták a lányt. Petőfi azonban egyre több szerelmes levéllel ostromolta és verseket is írt hozzá. A költő Sass Károly barátjának címezte ezeket a leveleket, nehogy a szülők gyanút fogjanak. A jó barát a leveleket aztán átadta Júliának. Közben az a hír terjedt el, hogy Petőfi Pesten többeknek megmutatta Júlia naplóját. A pletykát egy Jezerníczky nevű fiatalember terjesztette Szatmárban. Júliát lehangolta a hír s el akarta felejteni a költőt. Petőfi azonban visszahódította az ingadozó lányt egy hozzá írott gyönyörű költeménnyel: „Reszket a bokor, mert / Madárka szállott rá. Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál..." A vers a következő strófával fejeződött be és teljesen lefegyverezte Júliát: „Mikor együtt voltunk. Tudom, hogy szerettél. / Akkor meleg nyár volt, / Most tél van hideg tél. Hogyha már nem szeretsz. Az isten áldjon meg, / De ha még szeretsz, úgy / Ezerszer áldjon meg!“ A lányban fokozódott a vágyakozás Petőfi iránt, a költő levélbeli vallomásokkal is sűrűn ostromolta. Sass Károlynak ez idő tájt írta Petőfi a pletykákkal kapcsolatban: barátom! Mindenekelőtt arra „Károly kérlek, hogy e sorokat csak magad olvasd, s mihelyt elolvastad, égesd hamuvá e papirost. Második kérésem pedig, hogy e levélkét, mely a boríték alatt volt, add át Júliának, de a legirtózatosabb titokban, tudod-e? Mind a kettőt elvárom a barátságodtól. Annak a Jezerniczkynek meg vagy hogy hívják ) mondd meg, hogyha azt meri állítani, hogy én bizonyos naplóról beszéltem neki, úgy ő a legalávalóbb hazug gazember. — Mondd meg ezt Júliának is. Barátod, Petőfi Sándor “ A szülők közben rájönnek az eddig eltitkolt kapcsolatra, a szerelmi levelezésre. Szendrey dühbe gurult és szidalmazta a költőt, megtiltotta, hogy Júlia levelezzen és találkozzon vele. De a szülői harag csak olaj volt a tűzre ... Mikor Petőfi megtudta, hogyan vélekedik Szendrey a dologról, határozott. Levelet írt hozzá, amelyben megkérte Júlia kezét. Szendrey azt válaszolta, hogy lánya még fiatal a házasságra, s különben sem merné sorsát Petőfire bízni. Petőfi nem mert tovább várni, dűlőre akarta vinni kettejük ügyét és haladéktalanul Erdődre utazott. Szendreyék hidegen fogadják, csak Júlia örül neki. A fiatalok azonban alig válthatnak szót, mert Szendreyné az egyik szobába vonul két lányával, Júliával és Marival. Szendrey a folyosóról az ebédlőbe tessékeli a költőt, aki így szól leendő apósához. — Kedves uram, szeretem Júliát és feleségül óhajtom venni. — Sajnálom, de a lányomat nem Önnek neveltem, nem is adom Önnek soha. Kérem, kíméljen meg a további látogatásától. Petőfi dacosan nézett vele szemközt. — Én pedig innen addig el nem megyek, amíg nem beszélhetek Júliával. — Ezt nem engedhetem meg. — Neem? Akkor itt fogok rostokolni ítéletnapig. Szendrey végül meggondolta a dolgot és Petőfit leánya szobájába vezette. Belépve Petőfi Júlia keze után nyúlt, de az apa elkapta leánya kezét és kisietett vele a szobából. A költő egyedül maradt, majd kilépve a folyosóra a falhoz támaszkodva zokogott. A hasonló kínos jelenetek többször is megismétlődtek. A szülők húztákhalasztották a dolgot. Végül Szendrey a lánytól kérdezte meg: az apja kell neki, vagy Petőfi, válasszon, Júlia Petőfit választotta. Az apa kitagadással fenyegette meg és kijelentette, hogy ebben az esetben hozományt sem fog kapni. De már ez sem használt. Az apa végül is megüzente Petőfinek, jöjjön Erdődre és végezzék el Júliával, amit a sorsuk rájuk mért. Szendrey nem vett részt az elkötetési szertartáson Augusztus 5-én Petőfi ismét ellátogatott Erdődre és eljegyezte Júliát. Az esküvőt szeptember 8-ra tűzték ki. Szorongó várakozásban telt az idő, amíg végre felvirradt a várva várt nap. Petőfi Jókai Mórt és Barna Ignác orvost hívta meg tanúnak Erdődre, de nem jöttek el, így hát Sass Károly barátját és Lauka József ügyészségi gyakornokot kérte meg erre a tisztségre. Az esketési szertartáson, amely az erdődi kápolnában ment végbe, a család részéről csak Szendreyné és ifjabb lánya, Mari jelent meg. Az apa, Petőfi apósa a kápolna feletti szobában kesergett. Szana Tamás író és krónikás így meséli el az esketést: „Petőfi Sándor és Szendrey Júlia az erdődi vár kápolnájában 1847. szeptember 8-án, a déli órákban esküdtek egymásnak örök hűséget. Az esketési szertartást ... Kálos István, az erdődi ősz lelkész végezte. Petőfi ezüstgombos moire atillában, egészen feketében volt öltözve; Júlia fehér selyem ruhát viselt kebelén thea-rózsával, fején menyasszonyi fátyollal és myrthuskoszorúval. A lelkésznek kérdéseire mindketten tiszta, érthető hangom válaszoltak. Az öröm és boldogság szívekben rejtőzhetett, mert a kezük meg halottságot és szenvedést mutatott.. Petőfi még az esküvő előtt kölcsön kérte gróf Teleki Sándor barátjától a költői kastélyt, hogy ott tölthessék a mézesheteket. A szertartás után alig vettek magukhoz valamit, máris indultak Koltóra. A várudvaron már ott várakozott rájuk a hintó. Szendreyné zokogva búcsúzott el a lányától. Petőfi is elköszönt anyósától és Júlia húgától, Maritól. Szendrey is átölelte leányát és könnyes szemmel, megtörve búcsúzott tőle. Erre a költő, fejé., fölvetve fölkacagott és búcsú nélkül hagyta ott apósát, hogy hintóba szállva, ifjú neje oldalán a boldogság felé kocsikázzon. A költő versben leckézteti meg apósát Petőfi többek között ezt írja egyik barátjának a koltói mézeshetekről: „... Egyedül vagyunk, azért ölelkezünk... az a komisz tempó nincs meg bennünk, hogy mások előtt nyaljuk faljuk egymást, mint rendesen szokták a fiatal házasok. Jaj be rút, jej be cudar, piacra vinni a boldogságot! Igaz! hazugság, amit tartanak közönségesen, hogy a házasságban megszűnik a szerelem. Én most is olyan forrón, oly lángolón szeretem feleségemet, mint hajdanában, nőtlen koromban, pedig már egy hét múlva két hete lesz, hogy megházasodtam.“ Júlia pedig többek között így írt a szép napokról naplójában: ,.... Sok vágy, sok csalódás után elértem a dírt fáradtlan küzdéseimért, sorsom meg áldott boldog szerelemmel, ez állandó örömnek egyetlen kifogyhatatlan forrásával. Mind magába rejti azt, amit ember élvezett és legtitkosabb álmaiban sejtett; minden alakban feltűnik benne az öröm, minden színeken keresztül játszik, mint a szivárvány. Mint a szellőtől elkapott virágillat borít el, mint oltár lángjából lepattant szikra gyújt áldásként és fölmelegíti szívünknek az évek és a világ érintései alatt elhidegülő dobbanásait...“ Petőfi és Júlia együttlétük legszebb napjait töltötték Koltón teljes egyedüllétben. Teleki Sándor mindenkit eltávolított a kastélyból, csak a szakácsot hagyta meg, mert a mézesheteket is megsínyli az üres gyomor ... Gyönyörű versek születtek e pár hét alatt, amíg a kastélyban laktak. Többek között: Az utolsó virágok, Elértem, amit ember elérhet, A szerelem országa, Mi a szerelem?, Tíz pár csókot egy végből, és a legszebb, a tragikus végét megsejtető költemény, a Szeptember végén. De a gondtalan boldogság napjai hamar elmúltak. Menniük kellett Pestre, a nincstelenségbe, mert Szendrey megtartotta szavát, nem adott semmit nekik. A költő pellengérre is állította az apósát Egy apához című versében, amelyben ugyancsak odamondogat: „... Midőn ármányod szétszakadt, / S leomlott minden gát / S az ifjú végre elvivé / Magával a leányát, / Annyit sem mondál néktek: / Vajon lesz-e mit ennetek? / Levontad rólok kezedet, / Ogy távozónak el, / Bár meggyőződésed vala, / Hogy első akivel / Találkoznak a nyomor lesz, / S majd el sem hagyja őket ez. / De szép hited, tisztelt apa. / Tudd meg, nem teljesült, / S ha tán a szükség egykoron ! Reájuk nehezül, / Te lessz utolsó, akinek / Segélyért könyörögnek...“ Júlia magára marad Forrongott Európa, a szabadság szele az Osztrák—Magyar Monarchiát is meglegyintette. Lázas, izgalmas napok következtek. Beköszöntött 1848. március 15. Petőfi a lelkes ifjúság élén hirdeti a szabadság eljövetelét. Kitör a forradalom, az ország csatasorba áll a szabadságért. Petőfi szeptemberben beáll katonának, bár a felesége már előrehaladott állapotban van gyermekével. „Szeptemberben beállván katonának, feleségemet szüleihez vittem Erdődre, de az ottani lakás később az oláh lázadás miatt nem lévén eléggé biztos, Debrecenbe szállítom őt, hol zászlóaljammal feküdtem. így érte fiamat az a szerencsétlenség, hogy Debrecenben született. Debrecenben és mi több: pénteki napon. Azaz jobban mondva: »pénteki napon és a mi több Debrecenben!”, mert Debrecen még a pénteknél is veszedelmesebb, elannyira, hogy ha a magyar függetlenség balul üt ki, azt nem másnak köszönhetjük, hanem annak, hogy Debrecenben kiáltatott ki. Micsoda gondolat is volt az, egy nemzet függetlenségét olyan városban proclamálni, hol a házak kapujára ez van írva: »Aki bejön az udvarra, tegye be az ajtót, mert kimegy a disznó.« Legalább annak a háznak a kapuján, ahol a fiam született, ez állott..." — írta naplójába Petőfi. A szabadságharc zűrzavarában ideoda hányódik Júlia, s a költő elvész a segesvári csatában. Petőfiné a gyászos hír vétele után mindent megtesz, hogy megtalálja eltűnt férjét, de mind inkább megbizonyosodik, hogy Petőfi meghalt. 1850 elején szüleinél tartózkodik Erdődön, de rövidesen hátat fordít nekik, mert nem bírja apja szemrehányásait elviselni. Zoltán fiával Pestre utazik, ahol Garay Jánosék fogadják be az elkeseredett asszonyt. Júlia megismerkedik Horváth Árpáddal Júlia férje eltűnése után hol a halál, hol a férjhezmenés gondolatával foglalkozott. Megértette, nem lehet más kiútja, hiszen hozzátartozói is csak a baját nehezítették szemrehányásaikkal, ahelyett, hogy segítették volna. Garayék előzékenyek és kedvesek voltak hozzá, dehát nem maradhatott náluk örökké a fiával. Ekkor ismerkedett meg Horváth tanárral és Déri Gyula szerint, eléggé furcsa módon történt a kézfogó. ....... Petőfiné és a kis Zoltán nyugalmas és kényelmes otthonra találtak náluk. ( Garayéknál j Látogatók is jártak hozzájuk, nagyobbrészt írók és egyetemi tanárok, ezek között Horváth Árpád is. Horváth egyszer egy hajfürtöt kért emlékül Szendrey Júliától. Az özvegy, kit helyzeteinek bizonytalansága és fiának jövője aggasztott, hírnevének megrontása pedig a végletekig elkeserített, a diákos kérésre erélyes választ adott. Belemarkolt a hajába és így szólt: »Ha akarja, ez mind a magáé lehet.« Erre Horváth Árpád megkérte a kezét és 1850. július 21-én, tíz nappal Petőfi Sándor eltűnésének évfordulója előtt megtörtént a házasság .. .* Az emberek felháborodnak Az országban nagy felháborodással vették tudomásul a házasságot és elítélték hetett-e a Szilágyi tár korab kapcsolatai? „Ez a 1 azok, aki, veszik rál hanem a ment. Hog gyönyörű engedte, tyolt és ő néha az hetesen ni, hogy < hogy trag te rájuk alkudjana és elszán Ilyen songárok is , szabad kei jutni, de ez az ő trű. Holott volt utalv házasság Közel nél fogva, hói élete az i ló, két e. na sem, mások jó, re nem s milyen sí azért tud, nyújtanak részvét a retet. Iga hoz is, d helyzete, mondák hangja ki sen elviseget vessei meke jöl nem tehe menni eg berhez, a Júliánál özvegyi Is?ág rosszas éveki hamis hír Júliától e Petőfi Is az eltűnt — Mór kám, mér nevet? Mihez, hiszi ban meg, nul be is Szenda — Hidi kínzó sejt hogy Sán bé. Ám h térne, tűt ne meg l hez mást szélni kákit, de i atyámhol jait keik hányta /< bem dobc — Itt , bálta izgi nak és k — Mit tem min tam a ny én már i Szendi való más dog, leg szony n £ gyermek tudták el Sándort, már fiati előtt Júlijét. Lass világ, ti testi-leikkasztotta búcsúzon kétől: „Hatni uta A napnak ott lenn Szunur ri cselei egyönteti fölötte, i ragyog I