Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-01 / 1. szám

REDAKTIA VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 1978. Január­. VASÁRNAP XI/1 BRATISLAVA XXXI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM­ÁRA 1 KORONA BÚCSÚZTAK) ■ ■ a ES KÖSZÖNT0 Köszöntjük az új évet, búcsúztatjuk az óesz­tendőt. Kint a tél próbálgatja erejét,­­ha te­heti, éjszakánként jégvirágot pingál az abla­kokra, bent a meleg családi fészekben vendég­váráshoz, vendégkínáláshoz terített asztal. A főhelyen - többnyire így szokás - ki­rályi köntösbe öltöztetett suhanc fenyőfa. Mintha tudná, hogy tőle várják most a varázs­latot, a meghittség teremtését, a békességgel telített csendet, az illatot, mely balzsam a fá­radt, netán a dolgos hétköznapok forgatagá­ban megsebzett izmokra, idegekre. Egy kis túlzással talán még azt is mondhatnánk: a gondolatok is mások most, iránt egyébként, egy kicsit alighanem fenyőillatúak. Nem szokás ilyenkor a méricskélés. Hiszen a mérlegvonás már a legtöbb helyen megtör­tént, ahol mégsem, sorát ejtik az új esztendő elején. Odatelepedve a fenyőkirály trónusához, gyertyát, csillagszórót gyújtva, a higgadt fon­tolgatás most akaratlanul is háttérbe szorul, mintha az egy egy kis időre átadná a helyét a szívnek, az érzelmek kitárulkozásának. A gondolat is melegségre vágyik, dédelge­tésre, gyámolításra. Nem vágyik túl a négy falon, nem indul kóborlásra a havas világba. A tekintetet is káprázatba ejti a csillogó va­rázslat, és amikor belefárad, megpihen vala­hol. Talán éppen annál az ágacskánál, ame­lyen kicsi szakállas emberke kapaszkodik se­lyemszál hintájába. Ő is ember. A természet legnagyobb ajándéka az emberi képzelőerő, azzá magasztosítja, habár jön a józan figyel­meztetés: hess, te csalfa képzelet, ne járasd a bo­londját, hogy lenne ember, talmi csillogású ruhája alatt nem dobog szív. Szív nélkül nincs ember. Szív nélkül nincs az a másik világ, amelyet érzelminek is nevezünk: nincs szeretet, bánat, nevetés, könnycsepp. Nem, enélkül nem ember az ember. A mi világunkban még kevésbé élhet ember szív nélkül. Érzelmünk értelemmel párosul, s a józan ész diktálja cselekedeteinket. Az ember­milliók döntő többsége próbálja megtalálni he­lyét a földgolyón, csatát vív a természet erői­vel, de önmagával is, hogy egyszerű jelenlétét az uralkodói trónussal váltsa fel: parancsolója legyen a természet erőinek, de mindenekelőtt önmagának, fékezője gyarlóságának. Legyen bátorsága nemet mondani minden olyanra, ami számára rossz, elfogadhatatlan. Legyen bátor­sága ítéletet mondani fajtájának megátalko­dottjai fölött, ítéletet mondani és ítéletet vég­rehajtani. Kikre gondolunk? Azokra, akik az önzés fer­tőjébe ragadva, a csillagok felé törő ember­társaikat otromba módon szeretnék vissza­rántani az ősmocsárba. Emberek ők is? Bioló­giai értelemben igen. És mégis ellenségeink, a teremteni, alkotni akaró emberek ellenségei, mindazoké, akik örülni akarnak, gyönyörködni munkájuk eredményében, kenyeret, meleg szo­bát, karácsonyfát akarnak. Szemüket szúrja nyugodt, békés életünk, ők inkább felperzselt földeket, mérgezett kutakat, szüleit kereső, sí­ró, jajveszékelő gyereket akarnak, karácsonyfa helyett ezüstösen csillogó rakétákat, fenyőillat helyett fegyverek bűzös leheletét. Ember, aki most egy pillanatra megpihensz és készülsz az ígéretteljes holnapra, ne feledd, hogy portádra ordas szemekkel figyelnek. Si­keres, munkás, békés életed szellemi, anyagi gyarapodása számukra epe. Gyűlöletük, harag­juk fekete virágot fakaszt. Ám tudd, hogy acsarkodásuk hiábavaló, te erősebb vagy ná­luk, melletted az igazság, melynek forrását a gyűlölet mázsányi sziklatömbjeivel sem tudják elfojtani, és mégis ... A karácsonyfa gyertya­fénye, a csillagszóró sziporkázása a maga ide­jén kialszik, de a jövőben sem hunyhat ki éberségünk őrtüzének lángja, mert félő, hogy a tűz meghalását a farkasbiztató sötétség kö­vetné. SZARKA ISTVÁN Prandl Sándor felvétele

Next