Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-09 / 85. szám, hétfő

A Népművelési Intézet jó szakmai-módszertani tevé­kenységének köszönhetően az utóbbi években felemelkedőben van a szlovák amatőr színjátszás. Erről tanúskodnak az országos seregszemléken és a jelentős nemzetközi fesztiválokon elért nagyszerű sikerek. De ez csak egyik mutatója a fellendülésnek; fontosabb a másik, az, hogy egé­szében emelkedett az amatőr színházi kifejezés színvonala, a dramaturgiai és a rendezői mun­kában erősödött a kezdeményező szellem, nagyobb az önállóság és a vállalkozókedv. A minőség már nem csak néhány városi amatőr együttes jellemzője, hanem az évekig elmaradott falusi színjátszásban is egyre inkább uralkodóvá válik. Sőt, a legjobbak között ott van néhány, kis faluban működő együttes. Például a dubo­­véi, a turanyi, a častai, a hubovái, nem beszélve az olyan rendkívüli jelenségről, amilyen a zeleneči if­júsági Z­ színház, amelynek tíz­éves tevékenysége egyik csúcsfe­jezete amatőr színházi mozgal­munknak egyáltalán, és jelentősé­ge túlnő hazánk határain. Mindennek látni kell a hátterét is. A gyarapodás egyik legfőbb forrása, ösztönzője az idestova másfélszáz éves amatőr színját­szásunk gazdag tapasztalatanya­gának tudatos szintézise, az át­gondolt módszertani segítség és azoknak az amatőr művészeti fesztiváloknak és versenyeknek a rendszere, amelyek 1969-től az amatőr művészeti tevékenység módszertani irányításának a legje­lentősebb fórumaivá váltak. A cso­portok fejlettség szerinti kategori­zálása, a vezetésükért vállalt fele­lősség az igényes, érzékeny és hozzáértő bíráló bizottságok, a színikritika, mely az amatőr mozgalomnak figyelmet szentel, fiatal hivatásos művészek együtt­működése ezekkel az alkotó kis­közösségekkel, az együttesek fia­talítása és más körülmények­­ mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a szlovák amatőr színjátszás ma egységes és jelentős kulturális cselekvést jelent. Az amatőr szín­ház mindenkor kapcsolatban volt a társadalom életével. A szocialis­ta építés feltételei között ez a jel­lemző vonás a még inkább felerő­södött és a mai amatőr színház egészében véve társadalmilag el­kötelezett színház, amely a prog­ramjával és előadásmódjával egy­aránt a társadalom és a kor aktuá­lis kérdéseiről igyekszik vallani. Nyomatékos gesztussal szól és hat közönségére. Az amatőr szín­ház talán ezért is nem szűkölködik nézőben. Érdekes és felfigyeltető jelenség ez, ha meggondoljuk, hogy milyen konkurenciát jelent számára a televízió, a film, a hiva­tásos színház és más, főként szó­rakozási, formák. Ez a gyarapodás, legalábbis az elért minőség stabilizálódása az amatőr művészeti tevékenység valamennyi formájára és műfajára kiterjed. Csak a bábjátszás nem tart eléggé lépést a fejlődéssel, ami a hivatásos bábszínházi tevé­kenység lemaradásának és a re­pertoár hiányosságainak a követ­kezménye is. Az amatőr színját­szás már régen megszüntette füg­gőségét a professzionális minták­tól és céltudatosan törekszik arra, hogy saját hangján szóljon, önálló repertoárt alakítson ki. Olyan együttesek ezek, amelyek többek között figyelemre méltó módon fej­lesztették a mozgásszínház típu­sát; az amatőrök bebizonyították, hogy egy komédia műsorra tűzé­se, illetve előadása nem csak „jö­vedelmező“ és szórakoztató ese­ményt lehet, hanem fontos célokat is sugallhat. A hazai klasszikus drámairodalomban tett kirándulá­sok néhány esetben megismétel­hetetlen eredményeket hoztak a dramaturgiában és a rende­zésben. A gyermekszínház eltért attól, hogy a felnőtt, a „nagy“ színházat utánozza, a természetes, felsza­badult gyermeki kifejezésmód fej­lesztésének az útját járja immár, teret adva a fantáziának, a játé­kosságnak. A dramatikus játékra nevelés, (amelyben jelentős sike­reket értek el többek között a mű­vészeti alapiskolákban) és a dra­matikus játék alapelvei a hangsúlyt az alkotásra helyezik a teremtő folyamatban, amelyet érzékenyen irányítanak a pedagógusok-ren­­dezők, a végső színpadi megfor­málásig. Ma már elmondhatjuk, hogy ez a gyermekekkel végzett foglalkozás meghozta első gyü­mölcseit olyan vonatkozásban is, hogy egész sor tehetség nevelő­dött fel és került felnőtt- és ifjúsági együttesekbe,­­mi több művészeti főiskolára és hivatásos színház­ba). De itt is mutatkozik bizonyos hiány megfelelő szövegkönyvek­ben; elsősorban a mai gyerekek, a pionírszervezet életéből merítő művek hiányoznak. A helyzetet részben enyhíti az „önkiszolgá­lás“, vagyis hogy ezek a gyermek­közösségek maguk hoznak létre előadásra alkalmas szövegválto­zatokat. A kisszínpadi együttesek, egy hosszabb válságos időszak után, újra lendületben vannak; főként a szerzői színház típusát fejlesztik tovább. Emellett azonban meg kell küzdeniük a műhelyeikben kelet­kezett szövegkönyvek elbírálásá­val és jóváhagyásával járó problé­­­­mákkal. A nemzeti bizottságok­nak, melyeknek a színházi törvény szerint kötelességük a jóváha­gyás, nincs erejük arra, hogy vala­mennyi azzal kapcsolatos munká­val megbirkózzanak, és nincs a Szlovák Irodalmi Ügynökségnek sem. A kérdéssel foglalkoztak az amatőr művészeti tevékenységről rendezett szlovákiai konferenciák is, ennek ellenére az a mai napig megoldatlan. Nagy kár, hogy így van, mert éppen a kisszínpadok művelik és fejlesztik az olyan mű­fajt pódiumaikon, mint a szatíra. Tegyük ehhez hozzá, hogy a leg­jobb csoportok ambíciói már nem csak az úgynevezett kommunális humor felé irányulnak, hanem igé­nyesebb feladatokra is vállalkoz­nak: foglalkoznak súlyosabb té­mákkal, köztük a háború és béke kérdésével, napjaink emberének erkölcsével stb. 1982 végén 1223 aktív szlovák színjátszó csoport működött Szlo­vákiában, továbbá 592 gyermek­színházi együttes, 324 bábegyüt­tes és 606 kisszínpad, összesen - beleértve a vers- és prózamon­dókat is - mintegy 20 ezer taggal. Ezek a számok tavaly sem változ­tak lényegesen. Ebből is látható, hogy az amatőr színházi tevé­kenység eléggé széles körű és intenzív, arányosan folyik városon és falun, művelik felnőttek, ifjak és gyerekek, különböző szervezetek és intézmények keretében is. De nem lehet elhallgatni néhány fi­gyelmeztető jelzést sem. Egyre növekvő problémaként jelentke­zik, hogy nincs elegendő vezető­­rendező, elsősorban a gyermek­együttesek számára. A tanítók­nak, sok más elfoglaltságuk mel­lett, gyakran nincs idejük, és ilyen irányú tevékenységük nem talál megértésre a felettes szerveknél. A takarékossági intézkedésekből következően (villanyáram, fűtés, üzemanyag) megtörténik, hogy a színjátszó csoportok előtt bezá­rulnak a művelődési házak és más létesítmények kapui, vagyis azok a termek, ahol addig dolgoztak. Korlátozva vannak az utazások, a vendégszereplések, amelyek le­hetővé tették, hogy egy-egy műsort többször és több helyütt is előad­janak, mindannyiszor kihasználva művelődéspolitikai jelentését is. Az amatőr művészeti versenyek és fesztiválok periodizálásában bekövetkezett változások azt idéz­ték elő, hogy csökken a munka intenzitása, és jogos a félelem, hogy gyengül a módszertani segít­ség hatékonysága és alacsonyab­bá válnak a kritériumok. Akárhogy is van, a verseny, a fesztivál, a konfrontálási lehetőség, a siker­élmény - ez mind komoly ösztön­zője az amatőr művészeti munká­nak. Semmi nem helyettesítheti azt, amikor közvetlenül mérettetik meg egy alkotás, amikor élő kap­csolatban lehetünk az igényes és hozzáértő zsűrivel. Különösen így van ez, ha meggondoljuk, hogy a járási népművelési központok inkább ritkábban, mint rendszere­sen dolgoznak együtt hozzáértő, egyben áldozatkész munkatársak­kal. Ez elsősorban azokban a járá­sokban mutatkozik meg, ahol nincs hivatásos színházi „háttér“ és a szakmai segítséget mind ne­hezebben tudják megszervezni az amatőrök számára. A jelenlegi vi­szonyokat tekintve, az amatőr együttesek száma és terület sze­rinti megoszlásuk elegendőnek tetszik. De arra kell gondolni, hogy a működő együttesek ne lazítsa­nak és tovább gyarapítsák eddig elért sikereiket. ALENA ŠTEFKOVÁ Sikerek és gondok az amatőr színjátszásban SZILVA JÓZSEF: Nyárasdi utcarészlet (tusrajz) I KÉT KISLEMEZ A Magyar Televízió tavalyi szil­veszteri gálaestjének műsorában örömmel láttuk és élvezettel hall­gattuk Sass Sylviát, a világhírű magyar operaénekesnőt, aki az utóbbi években szinte csak napo­kat tölt hazájában, az év nagy részében a világ operaszínpadjain áll közönség elé, s bűvöli el a ze­neértőket gyöngyörű hangjával, tehetségével, s nem utolsósorban attraktív külsejével. A szilveszteri gálaesten Sass Sylvia meglepte rajongóit: ezúttal a popmuzsika te­rületére tett váratlan „kirándulást“ és - amint azt tőle minden műfaj­ban megszoktuk - kirobbanó si­kerrel adta elő a Gibb-fivérek Barbra Streisand révén világhírűvé vált dalát, a „Woman is Love“-ot természetesen magyarul (Szerel­mes asszony) G. Dénes György és Bradányi Iván kitűnő szövegé­vel. A popzene kedvelőinek és Sass Sylvia rajongóinak nem kis örömére röviddel a tévépremier után a népszerű Favorit kisleme­zek sorozatban a Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat kiadta ezt a melodikus dalt az operaénekes­nő előadásában. A lemez másik oldalán Roberto Ferri-Muschi Sa­ra Quel, Che Sara című dalát énekli Sass Sylvia­­ olasz nyelven. A másik remek kislemez a Pepi­ta-sorozatban jelent meg és a ta­valyi Tessék választani! könnyű­zenei vetélkedő két sikerszámát tartalmazza. Az egyik dal előadója Soltész Rezső, több magyaror­szági és külföldi könnyűzenei fesztivál győztese, hazájában 1983-ban „az év pop-énekese“. Soltész Rezső Wolf Péter és S. Nagy István Vár­ 7 című dalát adja elő, mely olyan jellegű, hogy szin­te valamennyi korosztály tetszé­sére számot tarthat. A fülbemá­szó, melodikus dallam, a szelle­mes szöveg Soltész Rezső elő­adásában egyetlen pillanatra sem teszi kétségessé, hogy a szám méltán vált a tavalyi Tessék vá­lasztani! könnyűzenei vetélkedő egyik legnépszerűbb dalává. A le­mez másik oldalán Máté Péter­ S. Nagy István Régi út című dalát hallhatjuk Máté Péter színvonalas előadásában. SÁGI TÓTH TIBOR Bodrogközi táj (Molnár János felvétele) Az eredmények mellett... A CSEMADOK rimaszombati (Rimavská Sobota) járási bizottsá­ga nemrégiben plenáris ülésen ér­tékelte az elmúlt évi tevékenysé­get és az alapszervezetek évzáró taggyűléseit. Pál Gyula, a járási bizottság titkára beszámolójában megelége­déssel állapította meg, hogy erősö­dött a szervezeti bázis: az elmúlt évben 350 új taggal gyara­podtak, Királyon (Kráľ) pedig a 80. alapszervezet alakult meg. Az alapszervezetek számát tekint­ve a járás országos viszonylatban is az elsők között van. Ezek a szervezetek döntő többségük­ben aprófalvakban és nem túl nagy létszámmal működnek, de működnek. Az utóbbi években megerősödött a klubmozgalom. A rimaszombati Tompa Mihály Klub mellett sikeres tevékenysé­get fejt ki a Šafári­kovói Palóc Klub, s ígéretes próbálkozások vannak Nagybalogon (Veľký Blh) és Je­­senskében is. Nem ilyen egyértelmű a fejlő­dés az amatőr művészeti mozga­lomban. Visszaesés tapasztalható a színjátszásban - tavaly mind­össze nyolc bemutató volt, s ez bizony nagyon kevés. A felszóla­lók rávilágítottak az okokra. A fal­vakban és a városokban még min­dig nincs megfelelő számban kul­turális létesítmény, s ahol vannak művelődési házak, a téli hónapok­ban azokban sem adottak a felté­telek az üzemeltetéshez. Emellett természetesen szubjektív okai is vannak a pangásnak. A kisszínpa­di mozgalom területén is­­ még a járási fesztivált sem tudták meg­rendezni az érdektelenség miatt. A kórus- és táncmozgalomban már valamivel kedvezőbb a hely­zet, biztató, hogy az utánpótlással olyan szakavatott pedagógusok foglalkoznak, mint Lévay Tibor és Tóbisz Ferenc. Ami a hagyomány­ápolást illeti, több szép példa is akad, egyebek között népművé­szeti szobákat hoztak létre Hideg­­kúton (Studená), Várgedén (Ho­­dejov) és Nagybalogon. A tanácskozáson többen szor­galmazták, hogy szorosabb kap­csolatot kell kialakítani a szom­szédos járásokkal, az ott működő kulturális csoportokkal és elő­adókkal, kölcsönös műsorcserékkel elősegítendő a fellendülést, -h­ a­ Emléke eleven jegyzet az Erdélyi János Napokról Szülővárosában ezúttal nem neveztek el róla utcát, nem nyitottak ereklyéit őrző emlékszobát, nem adtak ki éle­tét és munkásságát ismertető füzetet, szobrot sem állítottak a tiszteletére. A helyiek, szelle­mi örökségének hűséges vál­lalói és gondviselői ezt részben már korábban megtették. Nagykaposon (Veľké Kapu­šany) az Erdélyi János Na­poknak ezúttal az „élő hagyo­mány“ felvonultatása volt a céljuk­­ énekkel, tánccal, szép szóval, tudományos szin­tű előadásokkal, író-olvasó ta­lálkozókkal és a város fejlődé­sét elemző kerekasztal-be­­szélgetéssel. A hétgyermekes jobbágy­családból indult európai látó­körű néprajztudós, irodalmár, esztéta és filozófus születésé­nek 170. évfordulóján aligha emlékezhetett volna meg mél­tóbban róla a szülőföld, mint a helyi néprajzi gyűjtemény ki­állításával, a Komócsa néptánc­együttes, a pedagógus-ének­kar, a sárospataki és a helybeli diák-versmondók fellépés­ével, az alapiskolások Lúdas Matyi­­bemutatójával. Ezenkívül volt még színvonalas irodalmi ve­télkedő Erdélyi János életéről és munkásságáról; előadások unokáitól, Erdélyi Zsuzsanná­tól és Erdélyi Ilonától, Mészá­ros Andrástól, a Szlovák Tudo­mányos Akadémia tagjától Megjegyzéssorozatok Erdélyi filozófiájához címmel. Dobai Béla sárospataki tanár Erdélyi pedagógiai, népdalgyűjtői, iro­dalmi és közéleti tevékenysé­­­­géről beszélt. A „széljárta ungi róna“ szü­löttjének a szobrához szép vi­rágcsokrot helyeztek a nagykaposiak ezzel a ren­d­­dezvénysorozattal. GAZDAG JÓZSEF Új szó 4 1984. IV. 9.

Next