Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-15 / 50. szám
XII. 15. ÍJ szú Adidas-cipők Jas-kivitelezésben Hírnév tekintetében az Adidas márkájú sportcipők és a bardejovi Jas gyár ugyanazon célt szolgáló termékei legalább olyan messze vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Talán felesleges megjegyezni, hogy melyik cég lábbelijei a népszerűbbek, hiszen ezzel szinte mindenki tisztában van. Azt viszont bizonyára kevesebben tudják, hogy az Adidas ezt részben a kelet-szlovákiai cipőgyárnak köszönheti, illetve, hogy a világmárka nagy sikere a bardejoviak munkáját is minősíti. Tudniillik: a közkedvelt sportcipőkből 1982 óta évente 800 ezer pár a neves fürdővárosban készül. „NEM VAGYUNK MI AZÉRT ANNYIRA ROSSZ TERMELŐK“ Bizonyára sokan elcsodálkoznak azon, hogy a termékeit világszínvonalon előállító nyugat-európai cég a nálunk sokat bírált Jas cipőgyárral dolgoztat. - Hogy lehet ez? - kérdezik sokan. Nos, ezt a kérdést mi is feltettük Jozef Varali mérnöknek, a bardejovi állami vállalat gazdasági igazgatóhelyettesének, amikor a minap a két cég együttműködéséről beszélgettünk vele. Ő így magyarázta a dolgot: - Ez is igazolja, hogy tulajdonképpen nem is vagyunk annyira rossz gyártók, mint amilyennek egy-két számadat alapján a hazai közvélemény ismer minket. Igaz ugyan, hogy nálunk nagyobb a selejt aránya, mint például a partizánskéi gyárban, ám az is tény, hogy a termékszekezetünk sem ugyanaz. A szakmabeliek jól tudják, hogy más a megengedett hibaszázalék aránya a gumi- és műanyagcipők gyártásában, mint a bőrlábbeliek előállításában, vagy a varrott, illetve ragasztott és vulkanizált eljárással készülő cipők sorozatgyártásában. Ha az értékelésnél a termelés nehézségi fokát is figyelembe vesszük, a szakmabeliek pedig erről sem feledkeznek meg, akkor kiderül, hogy a mi munkánk sem lebecsülendő. Ami a két cég együttműködését illeti, a nyolcvanas évek elején mi voltunk ennek a kezdeményezői. Abban az időben ugyanis ingadozni kezdtek a nem szocialista országok cipőmegrendelései, ezért stabilabb kereskedelmi kapcsolat kiépítésére törekedtünk, így jutottunk el 1982-ben az Adidas céghez. Az előbb tüzetesen felmért minket, megvizsgálta áruink minőségét. Miután megfelelő, megbízható félnek találta gyárunkat, aláírta velünk az évi 800 ezer pár sportlábbeli előállítására szóló gazdasági szerződést. - Az első lépések? - Mindenekelőtt a legfontosabb feltételeket kellett megteremteni. Dolgozóink egy csoportja Franciaországba ment, hogy megismerkedjen a munkával, a követelményekkel, s a gyártáshoz szükséges technológiai berendezésekkel. Ugyanakkor hozzáláttunk három műhelycsarnokunk átalakításához, majd az Adidastól kapott gépsorok beszereléséhez. - Hét év tapasztalatai alapján gyáruk szempontjából hogyan értékeli ezt az együttműködést. - Aranybányáról szó sincs, mi ugyanis ebben az üzletben csupán a munkánkkal vagyunk érdekeltek. Az alapanyag 95-97 százalékát, vagyis a teljes cipóalsórészt, valamit a felsőrész darabjainak többségét az Adidastól kapjuk. A mi dolgunk a részek összeillesztése, összeerősítése. Ezért páronként frankóárban számítva 65 koronát kapunk. Vagyis, a percenkénti termelékenység csak nyolcvan fillér, míg a többi termékeinknél eléri a 2,8- 3 koronát. Mi tagadás, a munka igényességét nézve ez nem sok, viszont több csak akkor lehetne, ha az anyagot is mi adnánk. - Igen ám, csak az alapanyag is pénzbe kerül... - Természetesen nekünk az lenne a jó, ha a kellékeket akár a hazai, akár a külföldi piacon megfelelő áron tudnánk beszerezni. - Fogalmazhatunk úgy is, önöknek azt kell elérniük, hogy termékeik árban és minőségben is állják a versenyt a nemzetközi porondon? - Lényegében igen. S az Adidas céggel való együttműködés ebben csak segít nekünk. Szakemberei ugyanis vérbeli üzletemberek, tehát ilyen téren is elleshetünk, tanulhatunk tőlük ezt-azt. - Például? - Vegyük a termelést. A cég gyárainak korszerű műhelyeiben a szalagmunkát ők kisebb egységekre bontották, mint mi. Azt mondják, így a műhelyek teljesítménye megnőtt, mert a kevésbé ügyes egyének vagy csoportok nem fékezik a szorgalmasabb dolgozókat, s a jutalmazásban is igazságosabban érvényesíthetik a mindenkinek munkája szerint elvet. Vagy vegyünk egy másik dolgot. Nálunk a műhelyből kikerülő kész áru tisztaságára egy külön munkaerő ügyel, csomagolás előtt ő törli le a cipőről az ujjlenyomatokat és más foltokat. Az Adidas ilyen beosztású dolgozót már nem foglalkoztat, nem fizet. Igaz, ott a műhelyből, a gépekről nem is kerül piszkos cipő a csomagolóba, mert mindenki tudja, megtanulta már, hogy ezt a követelményt sem érdemes megszegni. Tulajdonképpen a gyárnak és a dolgozónak is gazdaságosabb így a termelés. MINDENKÉPPEN JÓ DOLOG A bardejovi cipőgyár jelentős mértékben ennek az együttműködésnek köszönhetően tesz szert némi kemény valutára, s korszerűsítheti külföldi csúcstechnológiával a termelést. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy ezen felül az állam kasszáját évente több mint 50 millió devizakoronával gazdagítja. Santiago Aguado mérnök, a Jasgyár Adidas részlegének csehszlovák állampolgárságú vezetője nemcsak az anyagi vonatkozásban látja értelmét ennek a kapcsolatnak. Szerinte más haszna is van. -Az Adidas cég révén hozzájutunk néhány szakmai újdonsághoz, fontos ismerethez. Konkrétan a divatirányzatokra gondolok. Persze a gyártástechnológiai változásokról is gyorsabban szerzünk tudomást. Arról nem is beszélve, hogy a külföldi tapasztalatokat így könnyebb nálunk felhasználni. Tudniillik, szakembereink, köztük a munkások is, gyakrabban megfordulnak külföldön, Franciaországban, mint korábban, s ott nyitott szemmel járva mindig megfigyelnek, felfedeznek valami érdekességet, amit aztán érdemesnek tartanak itthon is megvalósítani. Ez mindenképpen jó dolog. Főleg gyárunk jövője szempontjából, hiszen kétségtelen, hogy lépést akarunk tartani a világgal. A MÁSIK FÉL VÉLEMÉNYE Gyárlátogatásunkkor egy kis szerencsénk is volt, ugyanis Kuhn Guy úr, az Adidas cég kelet-európai partnerüzemeinek „gondnoka“ éppen ott tartózkodott. Az alkalmat kihasználva hozzá is bekopogtattunk. Készségesen elmondta véleményét. - A munka minősége szempontjából nincs különösebb kifogásunk, megbízható ügyfélnek bizonyult a bardejovi gyár. Persze, az nem rajtunk múlik, hogy évente csak 800 ezer pár lábbelit gyárt nekünk. Mi nagyobb mennyiségre is kötnénk szerződést, ha vállalná. Tudom, az ittenieknek nem kimondottan jó üzlet ez az együttműködés. Azt mondják, ha az alapanyagot is ők adnák, akkor kifizetődőbb lenne nekik a gyártás. Nos, szerintem ez nem is annyira biztos. Ugyanis elképzelhető, hogy a Jas vagy az illetékes csehszlovák reszort nem tudna nyereséget szavatoló áron beszerezni, előállítani a szükséges alapanyagot. Olcsóbban esetleg csak gyengébb anyaghoz jutna, az anyag minősége viszont a végtermék versenyképességét nagyban befolyásolja. Ismerem a csehszlovák bőripar termékeit, ugyanis nem olyan régen mi is megvizsgáltuk a kínálatot. A tizenkét féle bőrből mi csak egyet találtunk megfelelőnek, ám arra sem tartunk igényt, mert az ára 40 százalékkal magasabb, mint a másutt vásárolt anyagé. Ismétlem, mi Csehszlovákiával hajlandók lennénk bővíteni és kiszélesíteni a gazdasági kapcsolatokat. Itt van például az évek óta változatlan kivitelezésű cipődobozunk. Azt kezdettől fogva kintről szállítjuk ide, mert itt egyetlen papírgyár sem vállalja a gyártását. Vagy vegyük a színes cipőbéléseket. Csehszlovákiában szűk a választék, nagynak nem mondható megrendelésünkért állítólag nem érdemes átállítani a nagyteljesítményű textilfestő gépsorokat. Speciális cipőfűzőink készítésére sem találtunk itt vállalkozót. Persze, az üzletkötésre senkit sem lehet erőszakkal rávenni. Az mindenkinek a magánügye. Mi mindenesetre a rugalmasság hívei vagyunk. A termelésben ez rendkívül fontos. - Ön szerint a csehszovák cipőgyárakra ez nem jellemző? -A jó szándék, a segíteni akarás azt mondatja velem, hogy esetenként lehetnének rugalmasabbak is. Nézze ezt a példányt - vett elő egy préselt gumitalpat. - Mivel Bardejovban ilyen technológiai eljárással nem készítenek talpat, a mintadarab legyártására a partizánskei ZDA vállalatot kértük meg. Az megcsinálta ugyan, de több, mint egy félévet kellett rá várnunk. Ez rendkívül hosszú idő. Ha egy-egy új modell elkészítése a mostani alvállalkozóinknak ilyen sok időbe telne, akkor a világpiacon mi labdába sem rúgnánk. A naprakészség a mi szakmánkban is alapkövetelmény. Igen fontos dolog a leleményesség, valamint az áru külalakja, s nem utolsósorban a kivitelezés minősége. Beszélgetés közben egy másik cipőtalpat húzott elő a szekrényből. A franciaországinak az első felében van az úgynevezett választóvonal, az itteninek pedig - mutatja - a felső felében. Hogy a vonal hová kerül, az a présformától függ. Szerintünk érdemesebb olyan formát csinálni, amelyik a talpat az alsó felében osztja ketté, mert akkor könnyebb elkészíteni a különböző színű réteges talpat. A mintadarab „érdekessége“, hogy a méretnagyság leolvasásához tükröt kell használni, mert a számot fordítva nyomták rá. LESZ CSEHSZLOVÁK ADIDAS-CIPŐ IS(?) Hogy lesz-e vagy sem, az - úgy hírlik - rövidesen eldől. Az illetékesek ugyanis újból visszatértek a régi témához, ismét tanácskoznak a szabadalom, illetve a gyártási jog eladásának, megvételének kérdéseiről. Évekkel ezelőtt nem egyeztek meg. A bardejoviak alapos mérlegelés után úgy látják, nem törne bele a bicskájuk. Sőt, hasznos lenne számukra. Még akkor is, ha az Adidas megszabná nekik a piaczónát. Hogy a Jas licencvásárlási szándékából végül is mi lesz, az később derül ki. Az viszont szinte biztos, hogy az Adidas-cipők iránti hazai igény felmérése rövidesen elkezdődik. A két cég megegyezése alapján ugyanis a jövő év elején 30 ezer pár Bardejovban gyártott Adidas-sportlábbelit kapnak boltjaink. Ha az akció sikerrel zárul, azaz lesz kellő érdeklődés a világmárkájú termék iránt, akkor várhatóan a két cég együttműködése is tovább bővül. GAZDAG JÓZSEF • Itt készülnek az Adidas-cipők (A szerző felvétele) már kevesen nevezik Kozicsháznak a bratislavai Hviezdoslav téri 2. számú épületet. Nem különösebben tetszetős, nincs olyan érdekes, mint a tér, vagy az óváros bármelyik más, középkori építménye. Nem mutatnak rá az idegenvezetők sem, bár a Carlton Szálló közvetlen szomszédságában áll. Csak azok tartják számon, akik nem bánják ha állva kell ebédelni, vacsorázni, csak ízléses, laktató és olcsó legyen az étek. Napjainkban ugyanis a ház földszinti helyiségeiben húsételeket, húskészítményeket kínáló, önkiszolgáló büfé működik. Másképpen volt régen, dédapáink idején, amikor Promenádénak nevezték a teret. Illik rá emlékeztetni. Nem nosztalgiázás miatt, hanem inkább azért, mert szerte a világon az idén emlékeznek a nagyszerű találmány, a fényképezés másfél évszázadára, s abban művészet- és ipartörténeti szerepe van a Kozics-háznak. Az egykori Pozsonyba csak az országgyűlések idején látogattak fényképészek. Alkalmi munkára, és persze ők még csak a kezdetleges eljárásokat - daguerrotípia, kollotípia - alkalmazták. Andreas Grolla, a bécsi fényképész, az olasz Giacomo Marastoni, aki később Budapesten telepedett le, majd Hans Lobethal. A város első, önálló és állandó fényképésze Kozics Ede Nepomuk volt, aki 1852-ben, 23 éves korában kezdte el működését a mai Smeral utca 35. számú ház kertjében létesített műteremben és műhelyben. Elődeinél sokkal korszerűbb technikával - üveglemezes géppel, vegyszeres kezeléssel - készítette a fényképeket, s tevékenysége egyre ismertebb lett. 1856-ban azután a 27 esztendős ifjú mester „házat nyit“, ami annyit jelent, hogy a Promenádén, a mai Hviezdoslav téren, közvetlenül A három zöld fához címzett vendégfogadó, a mai Carlton Szálló szomszédságában álló A Kozics-ház ház helyiségeiben rendezkedik be. A korabeli sajtótudósító értesülése szerint műtermét a legújabb matematikai számítások alapján építették és rendezték be. Ugyanez a sajtótudósító (jelzése: herr, a német nyelvű Pressburger Wegweiser munkatársa) évekkel később, 1863-ban arról is beszámol, hogy milyen „a Kozicsház“, milyen szolgáltatásokkal várja az érdeklődőket, és ezeket a meghatározásokat használja: galéria, múzeum, társasági központ, az iparosok és vállalkozók tanácskozó helye. Arról is tudósít például, hogy a mester a megrendelők, a modellek természetes magatartásának, arckifejezésének a megörökítésére törekszik, azért beszélget velük hosszan a felvétel előtt, azért kéri őket, hogy előbb zenét hallgatva tekintsék meg a kiállított, másokról készített felvételeket is. Tény, hogy kiváló fényképész volt. A Bécsben megjelent szaklap, a Photographische Korrespondenz, 1870-ben példás vállalkozásnak minősítette „a ház" üzemeltetését. Főleg a műterem rendkívül sajátos megvilágítási rendszerét, a visszaverődő fények alkalmazásának módját ajánlotta a szakma figyelmébe. Kevesen tudják, hogy Kozics azonban nemcsak kiváló fényképész és üzletember volt, hanem kiváló kémikus, kiváló kísérletező is. A szabadalmi hivatal bizonyíthatja: a porcelánra, a zománcra, az üvegre és a vászonra fényképezés eljárását ő kísérletezte és dolgozta ki. Külön fejezet, Hogy életének utolsó évtizedében (1874-ben halt meg) egyre gyakrabban hagyta „a házat“ segédjeire, munkatársaira, őmaga pedig inkább a szabadban fényképezett. Az ekkor készített városképekkel új műfajt teremtett a fényképezés művészetében Ami életének érdekessége: a tanulóévek. Eddig csak azt sikerült megállapítani, hogy szülei akarata szerint papnak kellett volna lennie, de ő erről hallani sem akart, inkább otthagyta a családot. Nem tudjuk hol járt, kiktől tanult, míg első műtermét meg nem nyitotta. Úgy vélik a kutatók, miként egykor a vándorlólegények, ő is több, korabeli osztrák, olasz, cseh és magyar fényképész műhelyében tanult, dolgozott, míg meg nem teremtette maga számára az érvényesülés lehetőségét. Halála után előbb a felesége, majd a fia vezette „a házat“, de a lakosok egyre gyakrabban tettek ilyen megjegyzést: Nem olyan, mint volt, és nem is lesz már olyan, soha. Igazuk lett. Ám talán éppen ezért kellene bennünket, meg a városba látogatókat valamiféle emléktáblával, felirattal emlékeztetni rá, hogy ahová falatozni térünk be, ott volt a valamikori, neves, híres Kozics-ház egykori műterme. HAJDÚ ANDRÁS